„Én mint tanítónő eddig is nagy hiányát éreztem e hangszernek dalok és más egyebek betanításánál, de fizetésemből nem állt módomban venni. Ezért kérem, hogy az általuk lefoglalt volt zsidó zongorából részemre juttatni szíveskedjenek. Ha lehetne – úgy a Bocskai u. 11. szám alatt levő F. E. zongoráját kérném. Szíves jóindulatukba bízva maradok…”

(1944. december 7-én kelt kérelem, amely Ungváry Krisztián itt tárgyalt könyvének 590. oldalán olvasható)

Idézet a Mozgó Világból

Ezeket az embereket miért nem lehet névvel megnevezni?

Én tudom a legjobban, hogy a reputáció elvesztésétől, mások rosszallásától való félelem alsóbbrendű a saját, erkölcsi iránytűhöz képest. Viszont mások rosszallása korlátlanul és ingyen rendelkezésre áll. Így a reputációval való sakkban tartás magától értetődő eszköz az erkölcsi alapok tiszteletben tartatásához.

De ha precedents teremtünk, ha a mai ember látja, hogy egyszer néven fogják nevezni, akkor talán kétszer meggondolja a következő diktatúra alatt, hogy kérvényezze-e a másét. Hogy besúgjon.

Kép innen

Meggyőződésem, hogy ez a butuska "nekünk nincsenek egymás előtt titkaink" póz, ez bizony egy többszörös félreértés. Két ember ne tegyen úgy, mintha egy személy lennének. Nekik sem jó, de nekünk sem.

Ez a fajta téveszme frusztrált és veszélyes embereket generál, akik legjobb esetben inkább benn maradnak túlórázni, órákat állnak a legnagyobb dugóban, csakhogy legyen egy kis saját életük. Rosszabb esetben egy nap megölnek valakit, vagy elmennek háborúzni, csak hogy ne kelljen tovább élni változatlanul saját, megunt életüket. És nem ám szégyenkezve akarnak kilépni, hanem egy "ügyért" mennek. Emelt fővel, meg minden, holott csak kapóra jött az ügy, hogy otthagyják az asszonyt, akivel nincsenek titkaik egymás előtt.

Levéltitok

Mindenki olvasott már hülye megcsalós-lebukós sztorikat, amiben a vádló fél buzgón mosdatja a szerecsent, hogy ő ugyan nem kíváncsiskodott, csak... Ebbéli buzgalmában apró elemekre bontja szét saját tettét, és elmagyarázza, hogy egyikről sem ő tehet.

Hogy tudniillik, ő nem olvassa a párja leveleit, ugyan dehogy, de éppen odaült a géphez (mi rossz van abban, ugyebár), és pont nyitvafelejtődött a gmail (nem én tehetek róla, miért hagyta úgy), és pont jött egy levél, amit nem tudott nem látni, és akkor pont odaugrott a cica és megnyomta az egeret, és mielőtt bármit tehetett volna, megnyílt a levél (nem tehettem róla, pont odanéztem). Onnantól meg már nem tudta letépni róla a tekintetét (nem az én gyengeségem, ilyen az emberi természet), mert az első sor szinte odahúzta magához a szemét és a levél felolvasta önmagát.

És ha már így lebukott a párja, azon melegében (aka. érthető felindulás) megnézte a teljes levelezését - 2009-ig visszamenőleg. Mert most már megérdemli.

A Liberatórium itten tárgyalja, mekkora öngól az Egyenlő munkáért egyenlő bért elv jófajta kommunista szlogenje a sötétzöld és mélybalos, ám angyalian jószándékú és jámbor LMP-s szándéka.

Nekem az is eszembe jutott, kik akartak ilyesmit mostanában a gyakorlataban meghonosítani és mennyiért. Nem muszáj belelépnünk ugyanabba, tanulhatnánk néha mások hibáiból is. (Ha már a saját kommunista tapasztalatainkat olyan nehéz helyesen értelmezni.)

Szóval van egy brit quango (gúnynév, kvázi NGO-t jelent), aminek az a feladata, hogy a beszédes nevű Equality Act (2010. október) nevű törvény betartását foganatosítsa.

A quango egy olyan állat, amely sok pénzt kap az államtól egy nemes célra, aminek az elköltése a magánügye. Az Equality Act esetében ez a nemes cél a diszkrimináció és az esélyegyenlőtlenség megszüntetése. Piros pont, amiért nem pont a de facto vagyonegyenlőtlenség megszüntetésével akarják kezdeni, de attól még nem megy nekik.

A nevezett EHRC nevű quango működése egészen zseniális, a ráfordított évi 70 millió font (21 milliárd HUF) minden pennyjét megéri, mert ha más nem, hát a 400 alkalmazott mindenképp örül neki. Az EHRC például mindig zsémbel az egyetemekkel és a munkahelyekkel, ha nemi vagy etnikai diszparitást tapasztal, mint például bizonyos társadalmi csoportnak a lakosság körében tapasztalahtó, vélt statisztikai arányaihoz képest eltérő arányú alkalmazása egy bizonyos munkahelyen.

A gyakorlatban olyankor szembesülsz vele, amikor jelentkezel egy állásra. Fotót, vagy fényképes önéletrajzot sem csatolhatsz, nehogy arról valami kiderüljön rólad, viszont ott vár a honlapon egy kérdőív. Utolsó oldalán mindenféle kérdéssel, amik a nemedet, vallásodat, etnikai hátteredet, bugyi- és péniszméretedet illetve egészségi állapotodat firtatják, azzal a nemes szándékkal, hogy még véletlenül se vehessék őket figyelembe a kiválasztásnál.

Nem vicc.