Az emberiségnek a világról alkotott butuska kis képét szépen keretbe foglalja egy-egy világvége. Nem csoda, hogy a hívek kielégítésére minden vallás operál valamiféle világvégével. A fekete öves vallások pesze ezt is feldúsították egy kis ítélkezéssel, bűntudattal és félelemmel (lásd: ítéletnap). A hagyományt pedig máig folytatják vén prédikátorok, akik feladván a világ javíthatóságába vetett hitüket, egy idő után a világvégének kezdenek drukkolni. (Javítás alatt természetesen mind azt értik, hogy mindenki tátott szájjal hisz nekik és kinyalják a seggüket, plusz visznek nekik sok-sok ajándékot.)

És akkor ott vannak azok a nem-papok, akik - koruktól függetlenül - még a saját életükben várják a világvégét.

Mert én még nem hallottam olyanról, aki hisz az ítéletnapban, de azt nem a saját élete során várja. Olyanról sem, aki szerint ő a szopórollerre kerül, ha végítélet valahára foganatosítódik. Valahogy mindegyik hópelyhecske kitüntetett időpontban él. (Abban a korban, amit ő az életével kitüntet, ugyebár.) És természetesen az is képtelenség, hogy ő értesült rosszul a szabályokat illetően.