Ismered azt a típust, amelyik azzal csajozik, hogy
"Én sohasem bántanék egy nőt."
És egy kicsit sem ijesztő?
Ismered azt a típust, amelyik azzal csajozik, hogy
"Én sohasem bántanék egy nőt."
És egy kicsit sem ijesztő?
Istenem, ha a lottószámokat tudnám úgy előre, mint a kormány gumicsontjait, esküszöm elkezdenék játszani. (Kicsit amúgy ijesztő is. Miért vagyok így rájuk hangolódva? Valaki mentsen ki!) Még nyár végén meg akartam írni, erre itt van.
Az új ellenségkép: a nők.
Azt már régen tudjuk, hogy a kormányzás megszűnt és ketté vált: helyette kitalicskázás van, meg kommunikáció populizmus. Az utóbbiba tartozik legutóbb az ellesztési offenzíva, méghozzá kizárólag nőkre élesítve. Nem is véletlenül.
Valamivel el kell vonni a figyelmet arról, hogy a hatalom görcsös fokozásán túl semmihez nem értenek, így a policy-k összedőlnek (lásd egészségügy), a lopás meg túl sok figyelmet kap olyanoktól, akik még nem csicskultak be.
A menekülthelyzet szándékos felhabosítása óta lehet tudni, hogy gátlásai nincsenek a kommunikációnak. Az pedig, hogy a nők lesznek a következők, az elkerülhetetlen volt:
A gyengébbet hibáztatni veszélytelen. Az erőset veszélyes. Az erősebb a gyengébbet hibáztatja. A gyengébb is a gyengébbet hibáztatja. A gyávák között így teljes az összhang.
A nyavalyás jogvédők szoktak mindenkit áldozathibáztatással vádolni. Hát dehogy hibáztatod te az áldozatot, csak ő tehet róla, na.
De ahogy a "nemi erőszak történt" szókapcsolat hallatán nem tudsz az ég világon semmit a konkrét esetről (és mégis azonnal az jut eszedbe, hogy a szoknya biztos rövid volt), úgy a lecsúszott hajléktalan és kisemmizett trafikos láttán sem tudsz semmit a konkrét történetről - mégis azonnal őrá kened.
És ne gyere nekem statisztikákkal, mert egyet sem tudsz, és ha tudnál, akkor sem tudod, mégis mi a halált számolnak bele és milyen módszerrel.
A helyzet az, hogy elbaszták a brandinget.