A sikerhez két dolog kell. Változó összetételben - de mindkettő elengedhetetlen.

Az egyik a tehetség. A jó külső, a színészi képesség, ha sportoló vagy, a teljesítmény.

A másik a pénz. Nem pesszimistán és nem is cinikusan mondom. Csak egy megfigyelés.

Nem mondom, hogy nincsenek csodák, ahol csak a tehetség is elég. De a tündérmesék száma, amikor a tanyasi kislányból lesz Victoria's Secret Angel, csak mert annyira szép, messze felülreprezentált a valós csodákhoz képest. (Ezeket a meséket különben is PR-osok gyártják, utólag. És ha valaki tényleg mélyről mászott, az pont nem fogja bevallani.)

Egyszóval ha a csodaszép modellkislány (vagy a szülei, ügynöke) nem képes elérni, hogy valaki nagyon akarja őt a relektorfényben, akkor a jó adottságaival elmehet mondjuk személyi esztétikaiélmény-szolgáltatónak, aka. trophy wife. És még jobban is jár, mert a sokaságnak mutogatni előnyös tulajdonságait korántsem olyan kellemes a VS Angel szint alatt.

Meg hát a producerek is azt engedik be a show-ba (foci, mozik, F1, VS Fashion Show, Miss Universe, etc.), aki pénzt hoz. Így vagy úgy.

Nemzeti Viagra

Van nekünk egy kormányunk, amely maximálisan magáévá tette a CIRKUSZT és kenyeret szólamot. Abból indulnak ki, hogy akkor is jobban érezzük magunkat egy törzstársunk olimpiai győzelmétől, ha amúgy a saját kis valóságunkban semmi nincs jobban. Szimbolikus kielégülés, plusz a nemzeti büszkeség logikájának is ez a kiteljesülése, de ez momentán nem érdekel. Ez a totális rendszerek egyik ismérve, ahogy Király Rák levezette. Stadionokra, a faj fizikai felsőbbrendűségére mindig lesz pénz.

A Time magazin cikke emitt olvasható a Wall Street elfoglalására felhívó demonstrációról.

Nem szeretem az őrjöngőket, de nem azért, mert az óriásbankoknak vagy a vállalatoknak adnék igazat.

Szerény véleményem szerint minden cégnek megvan a maga életciklusa. Egyesek azonban azzal próbálják elkerülni az elkerülhetetlen hanyatlást, hogy nemzeti érdekre hivatkozva állami pénzeket, támogatást, hiteleket, kedvező szabályozást kérnek. Mert hiszen ők a nemzeti bajnokok. Országok büszkeségei, pénisz-pótlékai. Ha azok valahová penetrálnak, nekünk mind orgazmusunk lesz!

Csak lehet, hogy közben az erőlködéstől sérvet kapunk.

Azok a csóringer svájciak odáig süllyedtek, hogy hagyták a picsába csődbe menni a veszteséges Swiss Airt és unottan hagyták, hogy egy fapados vegye át a helyét. (Az utódcég, a Swiss lehet, hogy fapados, de jobban ellát, mint a Malév.) Nekünk lekonyulna a férfiasságunk, ha hagynánk a Malévet csődbe menni, ahová való. Már szédülök, valahányszor a magyar állam eladja és visszaveszi és megint eladja - miközben a tartozásait megtartja a közösben. Csak mert az a világhíres Maléééév, b+! Hát nem érted? Mit gondolnak rólunk, ha nem lesz??

Megmondom. Azt amit eddig. Vagyis semmit. 

“A policy of subsidizing failures will end in an economy strewn with capital-guzzling industries long past their time of profitability - old companies that cannot create jobs themselves, but can stand in the way of job creation.”
George Gilder, Wealth and Poverty

Az állam hatástanulmányokat rendelt a lovak elterjedéséről (és a lócitrom mennyiségéről) a városokban a népesedés emelkedésével - de nem találta fel az automobilt.

Az állam pénzt öntött a veszteséges bányákba, hogy lennmaradjanak a bányászok, de nem volt képes feltalálni a szolgáltatási szektort és a számítógépet.

A haldokló iparágak életben tartására fordított összeg nem olyasmi, amiről a kormányok mosolyogva adnak ki áttakinthető adatokat. Sokkal jellemzőbb, hogy összetett kézzel imádkoznak, hogy ne a választások előtt boruljon ki a bili.

Természetesen az imádkozás tökéletesen hatástalan ezekben az esetekben. A halogatásért viszont mi fizetünk.