A sikerhez két dolog kell. Változó összetételben - de mindkettő elengedhetetlen.

Az egyik a tehetség. A jó külső, a színészi képesség, ha sportoló vagy, a teljesítmény.

A másik a pénz. Nem pesszimistán és nem is cinikusan mondom. Csak egy megfigyelés.

Nem mondom, hogy nincsenek csodák, ahol csak a tehetség is elég. De a tündérmesék száma, amikor a tanyasi kislányból lesz Victoria's Secret Angel, csak mert annyira szép, messze felülreprezentált a valós csodákhoz képest. (Ezeket a meséket különben is PR-osok gyártják, utólag. És ha valaki tényleg mélyről mászott, az pont nem fogja bevallani.)

Egyszóval ha a csodaszép modellkislány (vagy a szülei, ügynöke) nem képes elérni, hogy valaki nagyon akarja őt a relektorfényben, akkor a jó adottságaival elmehet mondjuk személyi esztétikaiélmény-szolgáltatónak, aka. trophy wife. És még jobban is jár, mert a sokaságnak mutogatni előnyös tulajdonságait korántsem olyan kellemes a VS Angel szint alatt.

Meg hát a producerek is azt engedik be a show-ba (foci, mozik, F1, VS Fashion Show, Miss Universe, etc.), aki pénzt hoz. Így vagy úgy.

Nemzeti Viagra

Van nekünk egy kormányunk, amely maximálisan magáévá tette a CIRKUSZT és kenyeret szólamot. Abból indulnak ki, hogy akkor is jobban érezzük magunkat egy törzstársunk olimpiai győzelmétől, ha amúgy a saját kis valóságunkban semmi nincs jobban. Szimbolikus kielégülés, plusz a nemzeti büszkeség logikájának is ez a kiteljesülése, de ez momentán nem érdekel. Ez a totális rendszerek egyik ismérve, ahogy Király Rák levezette. Stadionokra, a faj fizikai felsőbbrendűségére mindig lesz pénz.

"Prolonged boredom is not tenable as a position: sooner or later it is transformed into feelings that are acutely more painful, of true pain; this is precisely what's happening to me."

Michel Houellebecq: Whatever

Sosem értettem, miért hisszük, hogy az unalom a tovább várakozástól majd elmúlik. Ha az unalom tud olyan erős lenni, hogy az már fáj, azt miért pont még több tétlenség orvosolná?

De van rosszabb, mint az értelmetlen meló. Ha unod a munkád, arra még mondhatod, hogy ezért fizetnek, de mi van, ha a magánéletedről érzed ugyanezt? Mi van, ha a párkapcsolatodról derül ki, hogy szenvedsz tőle? Holott annak kéne lenni a jutalomnak a nap végén? Az egész értelmének, bármi legyen is az.

Vagyis miért gondoljuk, hogy egy kihűlt kapcsolat egyszer még megjavul, csak még tovább kell várni?

Mert egy naiv, szép lelkű, romantikus lény úgy gondolja. És mi szeretnénk azok lenni. Egy realista viszont látja, hogy ez már csak lefelé mehet és kilép a kapcsolatból. Mi nem szeretnénk kilépni. Mi egyszerre szeretnénk széplelkű romantikusok lenni és a kapcsolatban is bennemaradni.

De ha az unalom ellenére benne maradunk a kapcsolatban, akkor cinikus dögök vagyunk, akik lemondtak egy boldog párkapcsolatról a változatlanságért cserébe. És mi nem akarjuk bevallani, hogy cinikusak vagyunk. Így marad az önáltatás. Azt mondjuk magunknak, hogy olyan romatikusok vagyunk, hogy még a kihűlt levesben is látjuk a lehetőséget. A légköri nyomás speciális változásával például még visszamelegedhet. Még visszafordulhat az entrópia.

És várunk tovább, türelmetlenül, hátha jön egy pont, ahonnan nincs visszaút, és onnantól majd a körülményekre foghatjuk a tétlenséget.

Mert a tétlenség valamiért soha nem bűn. Azért nem lehet senkit megszólni. Az egy vastag páncél - ami a várakozástól lesz egyre vastagabb. Ha támadják az egész társadalom melletted áll. Tétlenségért még senkit nem közösítettek ki. Tettekért viszont nagyon gyakran.

Ha bármit is teszünk, azzal kiprovokáljuk a kritikát. Ráaádsul odaveszne az a sok év, amíg a tétlenségünket hízlaltuk. Az összes fájdalmas befektetésünk az unalomba. Mind odalenne, ha egyszer csak kiderülne, hogy mi eseményeket akarunk. Mi élni szeretnénk. 

Magányos Zsongó nemrégiben megjegyezte, hogy itt lenne az ideje a férfiakról is elméletet alkotni, nem csak a nőkről. Íme:

A férfinak alapvetően két módon lehet a mélyére nézni.

1. Ha megtagadják tőle, amit kér

A hím szexet szeretne és ezt ki is fejezi. Nőstény nemet mond. Lehetséges output-ok:

- Hím felkap egy nehezebb tárgyat és a nőstény felé lendíti.

- ...felhördül, hogy dehiszen már vett kólát!

- ...hoz még egy kólát.

- ...megrántja a vállát és szórakozottan iszogatja tovább a sörét.

- ...felkiált, hogy hála istennek, végre egy tiszta nő, nem is kellett volna a nőstény, ha igent mond.

2. Ha megadják neki, amit kér

- Hím régi álma egy nő, aki fizeti a saját kóláját. Megkapja.

Erre hím elbizonytalanodik, hiszen - mint minden ember - ő sem értékeli azt, amit ingyen kapott. Mi van, ha ez a selejt? Ha ez már ennek is örül? Őrá itt már nincsen szükség?

Gerontokrácia + Fallokrácia = Vén Faszok uralma. 

Mindenkinek megvan az az érzés, amikor megpróbál "komoly embernek" látszani? Felnőttnek? Öregebbnek a koránál? Mondjuk az első munkahelyen, amikor hirtelen öltönyös lettél és elmélyítetted a hangodat a telefonban. Még a csíkokat is eltüntetted a hajadból.

Lehet ezt beilleszkedésnek hívni, de én inkább öregítésnek fogom.

Uborkafa-konteszt

Meggyőződésem ugyanis, hogy egy uborkafa-konkurenciáról van szó. A kérdés, hogy te mászol az öregek uborkafáján, vagy ők másznak a tiédre. Ha ugyanis találsz magadnak egy új ubifát, és azon jól elvagy, nem marad senki, aki fenntartaná az ő regnálásukat - és ezzel őket kényszeríted adaptációra.

A vének számára létfontosságú, hogy nyugdíjukig életben tartsák, hogy minden uborkafák legmenőbbike az, amin ők másztak fel. És aminek ők vannak a tetején.

Meggyőződésem, hogy ez a butuska "nekünk nincsenek egymás előtt titkaink" póz, ez bizony egy többszörös félreértés. Két ember ne tegyen úgy, mintha egy személy lennének. Nekik sem jó, de nekünk sem.

Ez a fajta téveszme frusztrált és veszélyes embereket generál, akik legjobb esetben inkább benn maradnak túlórázni, órákat állnak a legnagyobb dugóban, csakhogy legyen egy kis saját életük. Rosszabb esetben egy nap megölnek valakit, vagy elmennek háborúzni, csak hogy ne kelljen tovább élni változatlanul saját, megunt életüket. És nem ám szégyenkezve akarnak kilépni, hanem egy "ügyért" mennek. Emelt fővel, meg minden, holott csak kapóra jött az ügy, hogy otthagyják az asszonyt, akivel nincsenek titkaik egymás előtt.

Levéltitok

Mindenki olvasott már hülye megcsalós-lebukós sztorikat, amiben a vádló fél buzgón mosdatja a szerecsent, hogy ő ugyan nem kíváncsiskodott, csak... Ebbéli buzgalmában apró elemekre bontja szét saját tettét, és elmagyarázza, hogy egyikről sem ő tehet.

Hogy tudniillik, ő nem olvassa a párja leveleit, ugyan dehogy, de éppen odaült a géphez (mi rossz van abban, ugyebár), és pont nyitvafelejtődött a gmail (nem én tehetek róla, miért hagyta úgy), és pont jött egy levél, amit nem tudott nem látni, és akkor pont odaugrott a cica és megnyomta az egeret, és mielőtt bármit tehetett volna, megnyílt a levél (nem tehettem róla, pont odanéztem). Onnantól meg már nem tudta letépni róla a tekintetét (nem az én gyengeségem, ilyen az emberi természet), mert az első sor szinte odahúzta magához a szemét és a levél felolvasta önmagát.

És ha már így lebukott a párja, azon melegében (aka. érthető felindulás) megnézte a teljes levelezését - 2009-ig visszamenőleg. Mert most már megérdemli.

Ma elmesélem, mi fut át egy Lobster agyán, amikor bestsellert olvas. (A komolyabb könyvek ismertetését meghagyom Pirospöttynek, ő komoly témákkal is sokkal jobban mulattat.)

Király Rák a minap említette, hogy a munkahelyén egymásnak adják a 50 Shades-t. A nyugati sajtó is tele van az erről szóló történetekkel, follow-up sztorikkal. Lobstert pedig mindig érdekli, mi a jó üzlet a könyvpiacon. Így került a kezembe Dan Brown (falhoz vágtam pár száz oldal után), a Twilight széria és a Twilight fan fiction-ből kinőtt Fifty Shades of Grey is. (Mindet angolul olvastam, mert már Tótisz felbukkanása előtt rájöttem, hogy primitív szövegeket jobb úgy. Meg olcsóbb is.)

Vigyázat, gátlástalanul spoilerezek és nem is különösebben szégyellem magam érte, mert szerintem elég laufot hagytam már a könyvnek, hogy magáért beszéljen.

Az egyik jobbikos képviselő ugyan a SOTÉ-n végzett, mégis más fogalma van a tudományos megalapozottságról, mint az orvostársadalom többi tagjának. Az alábbi videóban kifejti, hogy mivel bizonyítottan hatásosabb a nagy dózisú C-vitamin, mint a drága és brutális kemoterápia, azt kéne adni TB-re.

Az első dolog, amin megzuhantam, hogy most már az antiszemitázáson túl nyíltan lehet szellőztetni a parlamentben saját, áltudományos véleményünket is. De aztán rájöttem, hogy nálunk Pirospötty a gazdasági miniszter, aki most épp a 3D printingre alapozza a kilábalást. Lehet, hogy jövő héten meg a rákgyógyszert találja ki nekünk a kormány és majd jól szétexportáljuk a világba. (És méltatlankodunk, ha valaki számonkéri, hogy miért nem adjuk karitatív alapon. És az arcukba köpjük, hogy mert ilyen a kapitalizmus, érted? Röhögnék.)

A második, amit mindig is utáltam, az az, hogy ezeknek a párthű kóklereknek már ehhez is közük van. Nem csak az ideális gyerekszámot, a nemi irányultságunkat, az életvitelünket véleményezhetik és formázgathatják odafentről, nem csak azt vésik kőbe, hogy hol költhetjük el a pénzhelyettesítőnket, de már az orvostudománynál is jobban tudják. Ehhez márpedig semmi közük.

Demagóg dolog lenne kiemelni, hogy képviselőnk szerint amúgy is drága a kemó, mint ahogy azt is, hogy azért a saját rokonától vélhetően nem vonná meg azon az alapon, hogy higgyen inkább a C-vitaminban, mert - amint kifejti - a kemó károsítja az immunrendszert. Ezt nem tartom valószínűnek.

De arra kíváncsi vagyok, mikor tárgyalja meg a parlament a körömgomba elleni leghatásosabb gyógymódot, vagy szavazzák meg kétharmaddal, melyik gyógyszert kell használni veseelégtelenség esetén.