Az 1942-es Beveridge-jelentés az alábbi nyomorúságok megszüntetését célozta: Mocsok, tudatlanság, szükség, dologtalanság és betegség. A japán jóléti törvény (1949) így sorolja fel a szegénység okait: betegség, sérülés, gyerek születése, rokkantság, haláleset, öregség, munkanélküliség, túl nagy család, stb. És ezeket igyekeznek is kiiktatni.

A jóléti államnak, amely a krónikus bizonytalanságot volt hivatott csökkenteni, múlhatatlan érdeme van abban, hogy az emberek elkezdtek tömegesen kifelé pislogni a sárból. Egyesek ki is másztak. Mások húzzák vissza egymást. De a lényeg, hogy csak akkor marad energiád mással is foglalkozni, ha a folyamatosan nyaggató szükségszerűségeket valahogy kordában tudod tartani. Ez a biztosítás egyik formája. A társadalom-biztosítás.

Más kérdés, hogy az öregség tényleg olyan kiszámíthatatlanul csap-e le rám, mint például a betegség. Mert ha nem, akkor a biztosítás értelmét veszti. Az öregedés bizonyosság, nyugodtan el lehet várni valakitől, hogy felkészüljön rá. Akinek meg nem sikerül, azt szociális alapon, nem alanyi jogon támogatni. A betegség tényleg kiszámíthatatlan és nem, nem tudunk eleget az emberi testről sem ahhoz, hogy ki tudjuk küszöbölni. Az ellen tényleg biztosítanom kell magamat.

A gond csak, hogy nem te döntöttél az öngondoskodás mellett. Mindezt a te pénzedből teszik, de helyetted. Ezzel mindjárt el is értünk ahhoz a kérdéshez, hogy erényes dolog-e a jóléti államon keresztül öngondoskodni? Egyáltalán ÖNgondoskodás-e, ha állami hatalommal elveszik tőlem a fizetésem egy részét, félrerakják nekem, majd nyugdíjat fizetnek. Vagy szolidarítás-e, ha elveszik, kiosztják másnak, majd megígérik, hogy másokéból meg majd én kapok.

Ez természetesen nem erény. Egyén nélkül, aki dönteni tud és vállalja a felelősséget, nincs erény. Ha nem hozod meg magad a döntést, akkor nem lehet tudni, hogy erényes lettél volna-e. Nem volt választásod.

Nem beszélhetünk kollektív moralitásról. A kollektív cselekvésben nem a moral hazard van, hanem amoral certainty. A jóléti rendszer nem egy erkölcsös társadalom. Akkor lenne az, ha minden alkalommal én magam döntenék az öngondoskodásról és a szolidarításról. Ez egy társadalommérnöki vívmány* - gondoljon bárki bármit róla. A még több adófizető és a jó minőségű katona-állomány érdekében találták ki egy olyan korszakban, ahol az alultápláltság valódi gond volt az alsóbb, ágyútölteléknek leginkább bevethető rétegekben.

Az így létrejött gondoskodó állam tehát erkölcsi crowding out-hoz vezet. Vagyis az állam kiszorítja a piacról a valódi öngondoskodást. Nem marad rá pénzem, mert már elvette. Nem dönthettem úgy, hogy gondoskosom magamról, mert nem volt választásom. Nincs esélyem félretenni a fizetésem felét nyugdíjra, mert már eleve elveszik, nem tudok jótékonykodni abból a pénzből, amit elvettek és ők osztottak szét helyettem. Nem járultam hozzá aktívan (önkéntes felajánlásokkal) ahhoz, hogy épüljön a környezetem - így nem is érzem az enyémnek. Így végül nem öngondoskodtam, nem jótékonykodtam és nem járultam hozzá semmihez. Sajnálom, ez nem erény. Csak rámegy a munkáltatómtól felém elinduló pénz kb. fele.

És aki a jóléti szolgáltatások haszonélvezője, ezért érezheti úgy, hogy senkit sem károsít meg, hiszen az állam nem valaki. Beáll közém és a szüleim közé, elvon tőlem, majd odaadja nekik. Ha rossz hatásfokkal költi el, alig tehetek valamit ellene. Ha a kötelező hozzájáruláson felül adni akarok, az már igazán nagy szívás anyagilag.

A jóléti állam - bár hasznos a szükégtelen bizonytalanság egy részének kiküszöbölésében - sajnos rossz ösztönzőket teremt. Bizonyos embertípusból ez a szabadesést váltja ki, a biztonsági hálót meg nyugágynak használja.

Nincs olyan rendszer, amely a törekvőt is élni hagyja és a lustát sem bíztatja ingyenélésre, miközben segít a valóban önhibáján kívül bajba jutottakon.

De az is igaz, hogy egyéni szabadság alig lehetséges, amíg az egyént magában foglaló kollektíva bizonytalansága valahogy nincs megszüntetve. Persze ettől még nem lehetséges kiiktatni végleg a bizonytalanságot.

*Ja, különben Beveridge a British Eugenics Society tagja volt, amely az emberi faj javítását tűzte ki célul, mégpedig a reprodukció kontrollján keresztül.

NB - A társadalombiztosítás lényege, hogy bebiztosítja az embereket előre nem látható problémák esetére. Ilyen például a meddőség is. Büntetni érte ízléstelen állami beavatkozás az egyén legszemélyesebb döntéseibe. Miért nem állítunk rögtön Lebensborn-táborokat vonakodó nőstények megtermékenyítésére, mint a nácik?