"Prolonged boredom is not tenable as a position: sooner or later it is transformed into feelings that are acutely more painful, of true pain; this is precisely what's happening to me."

Michel Houellebecq: Whatever

Sosem értettem, miért hisszük, hogy az unalom a tovább várakozástól majd elmúlik. Ha az unalom tud olyan erős lenni, hogy az már fáj, azt miért pont még több tétlenség orvosolná?

De van rosszabb, mint az értelmetlen meló. Ha unod a munkád, arra még mondhatod, hogy ezért fizetnek, de mi van, ha a magánéletedről érzed ugyanezt? Mi van, ha a párkapcsolatodról derül ki, hogy szenvedsz tőle? Holott annak kéne lenni a jutalomnak a nap végén? Az egész értelmének, bármi legyen is az.

Vagyis miért gondoljuk, hogy egy kihűlt kapcsolat egyszer még megjavul, csak még tovább kell várni?

Mert egy naiv, szép lelkű, romantikus lény úgy gondolja. És mi szeretnénk azok lenni. Egy realista viszont látja, hogy ez már csak lefelé mehet és kilép a kapcsolatból. Mi nem szeretnénk kilépni. Mi egyszerre szeretnénk széplelkű romantikusok lenni és a kapcsolatban is bennemaradni.

De ha az unalom ellenére benne maradunk a kapcsolatban, akkor cinikus dögök vagyunk, akik lemondtak egy boldog párkapcsolatról a változatlanságért cserébe. És mi nem akarjuk bevallani, hogy cinikusak vagyunk. Így marad az önáltatás. Azt mondjuk magunknak, hogy olyan romatikusok vagyunk, hogy még a kihűlt levesben is látjuk a lehetőséget. A légköri nyomás speciális változásával például még visszamelegedhet. Még visszafordulhat az entrópia.

És várunk tovább, türelmetlenül, hátha jön egy pont, ahonnan nincs visszaút, és onnantól majd a körülményekre foghatjuk a tétlenséget.

Mert a tétlenség valamiért soha nem bűn. Azért nem lehet senkit megszólni. Az egy vastag páncél - ami a várakozástól lesz egyre vastagabb. Ha támadják az egész társadalom melletted áll. Tétlenségért még senkit nem közösítettek ki. Tettekért viszont nagyon gyakran.

Ha bármit is teszünk, azzal kiprovokáljuk a kritikát. Ráaádsul odaveszne az a sok év, amíg a tétlenségünket hízlaltuk. Az összes fájdalmas befektetésünk az unalomba. Mind odalenne, ha egyszer csak kiderülne, hogy mi eseményeket akarunk. Mi élni szeretnénk.