Holnap egy hatalmas műhold fog becsapódni a Földbe. Darabjai egy 500 négyzetmérföldes területen fognak szétszóródni, a legnagyobbak komoly károkat okozva.

Érdekes módon, senki nem izgul. Így néz ki:

Olyan ez, mint egy gigantikus NASA-lottó. Statisztikailag parányi az esélye, hogy pont az én fejemre essen, de ha ennyire képzettek lennénk statisztikailag, akkor ugye nem is lottóznánk soha.

Innentől három nagyobb eshetőséget látok kibontakozni, attól függően, hová pottyan az istenadta:

1. Papírforma szerint lakatlan területre esik, úgy mint tundra, Szibéria, óceánok, the usual suspect.

Ebben az esetben a zemberek közül csak a nagyon dühösek fognak acsarkodni, hogy veszélybe sodortak minket. Összeesküvés-fanoknak lesz egy szép napja, kár hogy csak ők élvezhetik, mert másokat alig fog érdekelni.

2. Leesik mondjuk a Hortobágyra

Azaz egy lakatlan, ám szem előtt lévő helyre. Felzúdulás, károgás, tudomány-ellenes, Amerika-ellenes retorika rulez, az arra fogékonyak szimbolikusan követelik a fára való visszamászást és az emberiség önpusztításáról papolnak pár hétig.

A helyszín látogatókat vonz majd, a fotókkal tele lesz az internet, lehet majd borzongani, mint Csernobilon.  Ha még egy kósza juhász is alákeveredik, ő bekerülhet a Darwin-díjasok panteonjába.

Modest impact.

3. Lakott területre esik

Statisztikailag a legkevésbé valószínű, de ez a tény nem sokat mond. Tegyük fel, hogy az irányíthatatlanná vált műhold becsapódik Vatikán városba vagy mondjuk egy Disneylandbe. De legyen akárcsak egy tízezres kisváros.

A tudománytörténet egyfajta 9/11-et élne át. Irracionális reakciók, túlreagálás, túlszabályozás, politikusok védenének minket kitárt, izmos karjaikkal, büntetni kéne valakit, lenne nagy bűnbak-per, az állami adminisztráció százszorosan csapna le minden olyan dologra, ami pont ugyanilyet tudna okozni a jövőben. Amerikában születik egy hangzatos nevű törvény, látványosan kártalanítanak valakit és a vezéreink biztosítanának róla, hogy mindent elkövetnek, hogy ilyen a jövőben ne fordulhasson elő.

Ezt hívom terápiás jogalkotásnak.

Módszertani megjegyzés:

Attól még, hogy valaki hihetően analizál egy jelenséget, még nem feltétlenül tudja a megoldást.

Igaz, hogy ha jól határozza meg az okokat, az jó kiindulópont a megoldáshoz. De nem elég.

Még legalább akkora út áll előtte, amikor a kivezető utat keresi. És ahhoz egy teljesen más gondolkodásmódra van szükség.

A megoldás tipikus aktív cselekvés, míg az elemzés passzív aktus.

Valószínűleg ezért van, hogy őszinte elemzők arra szorítkoznak, hogy a problémához vezető utat bemutassák, de felismerik, hogy csak mert mindenki bólogat, netán párás szemmel tapsol is nekik, hirtelen nem lettek kvalifikáltabbak a megoldáshoz. Csupán elkápráztattak pár embert egy logikus (vagy annak tűnő) gondolatmenettel.

De még ha úgy is történt a baj lépésről-lépésre, nem biztos, hogy képesek vagyunk előállni egy megoldással.