Tini vagy, smárolsz, kezd a helyzet melegedni. De neked fogalmad sincs, mit és hogyan kell csinálni, melyik végtagodat hová kell ilyenkor rakni, ideges vagy, mint még soha.

Ezért aztán úgy teszel, mintha százszorosan be lennél indulva és ezzel a mű-felajzottsággal kompenzálsz. Előjáték helyett hörögve dulakodsz, mint egy vadkan, hogy a bénázásodat gerjedelemnek álcázd. (Csak az árulkodó jelek ne lennének.) Sosem ismernéd be, hogy szívesebben csinálnád otthon, egyedül. Mert ezt élvezni illik és kész.

Igazából az a baj, hogy még nem tudod, mit is szeretnél. Honnan tudnád, mit akarsz - esetünkben mit élvezel a szexben? Csak mész előre azzal, amiről úgy gondolod, hogy élvezni szokás.

Természetesen a mű-felajzottsággal kompenzálás nem ér véget tinikorban. Felnőtt emberek is csinálják. Jussak eszedbe legközelebb, amikor gyorsítasz, pedig csak kiestél a hangulatból. Vagy amikor reszelsz, mert a nőnek biztos abból kell jó sok, vagy amikor műnyögéssel próbálsz beindultnak tűnni, mert - hogy a Velvet vérfagyasztó gondolatmenetével éljek - egy nő már attól is boldog, ha a szeretett férfi van rajta.

És csináltál már olyasmit, amit csak elmondani volt jó? A százéves bor meg az ezeréves whisky, amit fájt kifizetni, az megvan?

Vettél már olyasmit, ami sokba került, de max egyszer használtad? Ki mered jelenteni, hogy tényleg olthatatlan igény élt benned a tárgy iránt? Hogy tényleg saját indíttatásból vetted?

És jöttél már rá a reakciókból arra, hogy neked most rossz? Mint a kisgyerek, amelyik örül, hogy anyu és apu ezután külön házban laknak, neki két háza lesz és nem is fognak veszekedni és még 3 új kistestvére is lesz - amíg be nem megy az oviba, ahol elkezdik vigasztalni az óvónénik.

Köztudottan jó

Van egy nagy csomó ember, aki úgy tudja, hogy az életben bizonyos dolgokat kell végrehajtani, és attól lesz neki jó. Ezek a szerencsétlenek aztán végre is hajtják nevezett cselekvéseket és tényleg valami boldogságfélét éreznek. De leginkább attól, amikor utólag elmondhatják, hogy ők ezt a köztudottan kívánatos dolgot bizony megtették.

Biztosan felismerhetők onnan, hogy elmondják. Mindent. Eldicsekszenek vele, kiposztolják, elvégre azért csinálták, de többé nem erőltetik a dolgot. Pedig ugye köztudott, hogy az jó.

Valakinek az egész élete ilyen. Építgeti a csodálatos párkapcsolatot, ahol megy minden előre - és másról sem tud beszélni. Kiposztolja, megmutogatja, és amikor az adatlapját végignézi, akkor alapvetően úgy is látja, hogy minden rendben van.

A probléma gyökere a tükörszobában keresendő.

A Facebook IPO előtt sokan agyalnak, hogy vajon megéri-e beszállni, vagy az első hype után nagyon rossz lesz mindenkinek, aki befektetett egy P/E alapján súlyosan túlértékelt cégbe. Ők mind félreértik a helyzetet.

Vállalati életciklus

Felmerül a kérdés, hogy van-e még a FB-nak hová nőni. Jelenleg úgy 9 dollárt akaszt le minden értékesebb, fejlett világ-beli júzerről egy évben. Ha mondjuk jövőre 13.5 lenne ez az összeg, akkor 50% lenne az emelkedés, de ha 2014-ben megint "csak" 4.5 dollárt adna hozzá, az már csak 25%-os növekedést jelentene. Vagyis nincs már hová nőni olyan tempóban, hogy a P/E a szokásos úton behozza magát. (Erre mondják, hogy 100 év kéne, hogy jelen tempóval behozza az árát.)

Az emberek szeretnek "tartozni valahová". Ezt sokféleképpen lehet. Mivel ezeknek nincs igazából gyűjtőneve és a "valahová tartozás" túl körülményes, sejtnek hívom őket.

Miért szeretjük a sejteket?

• Mert komfortérzetet biztosít, több okból is.

• Csoportban nem félünk (mert magunkban gyávák vagyunk).

• Mert félünk egy másik csoporttól.

• A csoportra hivatkozva olyat is kérhetünk, amit magunknak nem kérnénk.

• A csoport folyamatos külső megerősítést nyújt, vagy

• a megerősítés megvonásával eltántorít az ellenvéleménytől.

• Igényt tart rád - és ez önmagában olyan  melengető, még akkor is, ha sokba kerül.

• Mert úgy tudjuk, hogy szükség esetén a "sejtre számíthatsz". Hogy rossz időkben a sejt mögötted áll. Vagy nem.

• Mert előnyöket remélhetünk a sejtből, a többi sejt-tagból.

Most akkor bebizonyítom, hogy ez mind erkölcsi, emocionális és emberi lustaság, gyávaság - és még morálisan is elítélendő. Ráadásul jól kalkulált módszer, amelyet a piramis-játékoktól az államokig és egyházakig sokan kihasználnak.