Volt egyszer egy szakértő, aki tudta, hogy az objektív, szakmai integritás fontosabb, mint mindenféle különérdekek szolgálata. Az egyetemen ebben jól meg is egyeztek a többiekkel és együtt utálták azokat, akik már ott eladták magukat.
Aztán munkaerővé vált, de tovább folytatta harcát a szakmaiatlanság, a politikai érdekek kiszolgálása ellen. Több előléptetés is elkerülte, de ez nem lepte meg. Mindig is tudta, hogy ez az integritás ára és olyan büszkén viselte, hogy őt senki nem lépteti elő, mint tábornokok a kitüntetésüket. Elvégre minden nem-kinevezés egy újabb jele annak, hogy igaza van. Vannak, akik nem szeretik az igazságot, ennyi. Rossz lelkiismeretük támad tőle, és okkal. De ha megalkuszik kissé alacsonyabb posztokkal, ha nem akar a menedzsment vagy a politika mezejére lépni, megőrizheti integritását és mégis megbecsült szakértő maradhat.
Hatalmas volt az arca, szakmai integritása magaslatáról néma megvetéssel nézte le a zsizsegő, fontoskodó seggnyalókat. Azt mondta magának, hogy ha néma a megvetés, senki nem tudja, hogy megveti őket, tehát nem sértő. Közben azért szerette volna, ha mégis tudják és meg tudja sérteni őket. És szégyellik magukat.
Egy nap, egy lefutottnak tűnű vita közben valaki belekötött, hogy mire alapozza, amit állít?