Bármennyire is nehezen fér a vezér fejébe, a kétkezi, gyári munkások kora lejárt. Nem lesz már a többség futószalag-huszár, ladagyári alkalmazott, pláne nem földtúró, natural-born paraszt. A fehér gallér az új kék gallér.
A tömeges gyári munkaerő mai megfelelője az irodai alkalmazott. Sokan, egy helyen, kötött munkaidőben dolgoznak. Olyanok vagyunk, mint régen a gyári munkások, csak mi nem hőbörgünk a rezsim ellen, mert az agyunkban a régi gyári munkások képe lebeg, és örülünk, hogy nem mi vagyunk a legalján.
Hát de.
Amíg ezt nem vesszük tudomásul, hajlamosak vagyunk elsiklani pár fontos dolog fölött és nem figyelünk oda az irodai munka egészségkárosító és személyiségromboló hatásaira. Vannak persze újabb kutatások, de sok kell ahhoz, hogy ez lecsorogjon, pláne, hogy napkeletre is eljusson. Addig pedig marad a primitív kisfőnökök az-a-biztos-ha-szenved-a-beosztott attitűdje és a még butább háeresek nyolcvanas évekbeli tankönyv-sablonjai.