Ugyanaz az ember, aki a születési helyén reménytelenül szegény és esélye sincs, hogy valaha kitörjön a nyomorból, egy másik országban prosperálni fog. Nyilvánvaló, hogy nem az egyénben van a hiba. De nem mindegy, milyen környezetben kell boldogulnia.

Mindenki irigyli azokak az országokat, ahol magas a bizalom szintje. Ahol nem kell lelakatolni a biciklit, ahol a boltos elenged az áruval, ha otthon hagytad a pénztárcádat, hogy majd behozod és ahol az emberek értetlenül néznek rád, amikor azt ecseteled, hogy meg is lóghattál volna a cuccokkal, legfeljebb onnantól máshová jársz vásárolni.

Amikor elkezded szégyellni magadat, amiért egyáltalán eszedbe jutott fizetés nélkül lelépni (pláne, hogy kinyitottad a szádat róla), hogy beléd van ivódva a kenőpénz, a kiskapu-keresés és ha nem látod a rendőrt, akkor nem tudsz viselkedni, nos akkor alapvetően két dolgot tehetsz. Asszimilálódsz vagy duzzogva hazaiszkolsz - és egész életedben szidni fogod a külvilágot, amiért így megszégyenültél. (Persze mást fogsz mondani.)

Nem tudok nem elmenni mellette, akkora képmutatás.

Már említettem, hogy Noam Chomsky egyik érve a vagyona megtartása mellett az volt, hogy a gyerekeiért teszi.

Én természetesen nem sajnálom tőle a pénzét. Talált egy piacot, kiszedi belőle, amit lehet. Szerintem mentegetőznie sem kellett volna - csak persze vicces, hogy ő pont ez ellen prédikált.

Mások is azt teszik, és másoknak is lesznek gyerekeik, meg örököseik. Nincs ezzel a világon semmi gond. (Bár megerősíteni látszik tételemet, mely szerint a gyerekvállalás és az erkölcs nehezen összeegyeztethető. Az életed hirtelen tele lesz olyan dolgokkal, amikről senki sem tehet, mégis mindenkinek rossz, és nem lehet elmúlasztani.)

DE AZ IS UGYANOLYAN ERKÖLCSÖS DOLOG, HA MAGADÉRT HALMOZOL FEL, nem kell gyerekekkel takarózni.