Ezeket a beszélgetéseket képtelenség kikerülni, mert az emberek imádnak ezen pörögni. Alapszintű, beugró kérdések általános iskolásoknak.

Nincs azzal gond, hogy új belépőként felteszed ezeket a kérdéseket. A gond azzal van, amikor innen nem lépsz tovább. Meg azzal, hogy a politikai kommentátorok is szítják ezeket a témákat (mert olcsó klikket generál), miközben ők is tudják, hogy értelmetlen kamukérdések. 

De a legnagyobb baj, hogy ezek rossz kérdések. És rossz kérdésre nem adható jó válasz. És amíg rossz kérdéseket teszünk fel, soha, semmit nem fogunk megoldani.

A rossz kérdések ugyanúgy behatárolják a gondolkodásunkat, mintha hazugságokat etetnének velük. Ugyanúgy tematizálják a közbeszédet, mint a hazugságok, vagy még annál is jobban. A rossz kérdés szándékos csúsztatás. Ezért kéne őket kurva gyorsan elfelejteni.

A teljesség igénye nélkül álljon itt pár rossz kérdés, és hogy mit kéne helyette inkább kérdezni.

Rossz kérdés: Mi a konzervativizmus? Mi a szocializmus? Liberalizmus? Akármilyenizmus?

A magyarázat arra, amit csinálni akarsz.

Amit amúgy is tennél.

Ha politikus vagy, (sajnos) döntéseket hozol olyan témákban, mint a forgalom, a nyugdíjasok, a közoktatás és az atomenergia kapacitások alakítása. Természetesen a politikusok NEM értenek ehhez. Azt döntik, ami jónak tűnik az informáltságuk szintjén, vagy ami jobban megéri nekik.

Aztán egy -izmussal magyarázzák.

Aztán valami szerencsétlen felteszi a kérdést, hogy ez trú konzervativizmus, szocializmus, demokratizmus vagy liberalizmus-e, a többiek meg buzgón elkezdik rágni ezt a gumicsontot.

Azt figyeld, hogy

1) a fontos témákkal foglalkoznak, vagy csak olyasmivel, amiből (politikai) hasznuk származik.

Ha kutyafajták színmagyarságáról okoskodnak és törvénykeznek, miközben nincs fertőtlenítőszer az általuk fenntartott kórházakban, akkor ideje idegesnek lenni. Lehet azon vitatkozni, hogy nekik kell-e fenntartani (pláne igazgatni) egy kórházat, de ha magukhoz ragadták, akkor kurvára ne legyen kétszer használatos a sebtapasz.)

2) jó-e a döntés, és ha igen, akkor kinek.

Aki elhiszi az ideológiai magyarázatot, az a bűvész rossz kezére figyel.

Újságírók, publicisták, meg magukat elemzőnek nevező inside-the-box megélhetési véleménykedők folyamatosan elkövetik ezt a csúsztatást, mert klikket hoz meg nézettséget generál.

Valami olyasmi lehet mögötte, hogy mindenki úgy érzi, tudnia-kéne, hogy mi az az -izmus, de senki nem meri bevallani, hogy nem biztos benne.

Akkor most segítek: ne is legyél. Aki elém áll és teljes magabiztossággal rámböfögi, mi az az -izmus, arról azonnal tudom, hogy vagy hazudik, vagy ostoba. Én aztán tényleg minden definíciót ismerek és értek is - sőt, én még azt is tudom, hogy az -izmusnak éppen az a funkciója, hogy különböző emberekkel elhitesse, hogy egyetértenek. És direkt homályos. És ugyanazt a lépést akármelyik izmussal meg lehet magyarázni.

Elég ennyit tudni róla.

Rossz kérdés: X párt konzervatív/baloldali/liberális-e?

Elképesztő kapacitások pörögnek azon, hogy XY megfelel-e a csomagoláson szereplő -izmusnak. Hogy Z párt (mint olyan), mennyire igazodik az -izmusa által diktált normának. (Mintha legalábbis egy személy lenne.) Mintha az ideológiai csomagolása bármiféle fogódzót nyújtana abban, hogy mit fog csinálni, ha hatalomra kerül.

Nem nyújt.

Mintha minden -izmusnak lenne egy nemzetközileg elfogadott Nagykönyve, amiben meg van írva, mi tartozik oda. És mintha azoknak a pontoknak való megfelelés (ideológiailag konzisztens) egyenlő lenne a helyessel.

Nem egyenlő.

Ha rá vagyunk csavarodva az izmus-hűségre, akkor csak a fentiek tükrében nézzük, hogy az adott helyzetre hogyan reagál. A valóság másodlagos. Ha jó a magyarázata, akkor adózhathat, nyomoztathat, megfigyelhet, lophat, bármit tehet. Csak találja ki a megfelelő kifogást.

És ez butaság. Aki az izmusnűségen rágódik, azt könnyű megvezetni és bármit benyel.

A címkék gyakran csak a lecsillapításodat szolgálják.

Az "Én konzervatív vagyok, de..." kezdetű mondatból az „Én konzervatív vagyok" csak arra szolgál, hogy ne köss belém. A címkém rendben van, én veledegyoldali vagyok, de most mondani fogok valamit, amivel nem értesz egyet – és nem ér belém kötni. Van pártkönyvem, jó? Akkor amit mondok, az innentől kommunista/konzervatív/bármi-amit-megfelelőnek-fogadsz-el.

Tudod, miért tapadsz annyira ahhoz, hogy melyik párt mennyire tartja be a képzeletbeli izmusodat?

Hát mert ha nem tettetnéd, akkor kénytelen lennél úgy érezni, hogy te csak egy ember vagy a 10 millióból, aki a saját kis véleményét kéri számon egy nála sokkal nagyobb álllaton. Az -izmushoz igazodással nagyobbnak álmodod magad. Azt hiszed, ha a véleményedet azzá teszed, amit valaki már egy kupacba hordott, akkor több esélyed van rá, hogy valóra váljon. De csak magadat vered át.

Nincs neked semmiféle fogódzód a párthoz és semmiféle jogalapod, hogy bármit számot kérj akármelyik képviselőjén, vagy döntésén, amit kormányon összehoztak. Akkor sem, ha te izmushű vagy és akor sem, ha ő is annak vallja magát. Ez a kis közös vallásotok, és ha elég buta vagy, hogy elhidd, a politikusod eltapsolja majd az elsőszülöttedet. (De az oktatását mindenképpen.)

Rossz kérdés: Alapítsunk pártot!

És akkor mi leszünk az ideológiai herceg fehér lovon, akibe végre őszintén bele tudunk szeretni és a karjaiba omlunk és ő elintézi helyettünk. Akkor majd tökre tudunk magunkra szavazni, mert tiszták leszünk és hűek önmagunkhoz. (Meg mindenki más is csinál magának sajátot, mert minél több dologban értünk egyet, annál jobban kiakadunk ha valami részletkérdésben nem ugyanazt a választ vágjuk rá mindketten, gondolkodás nélkül. És akkor nincs mese, szakítani kell, hogy megőrizzük a tisztaságot.)

Hiába, ha valaki elhiszi, hogy a pártok világnézeti alapon működnek, az utána azt is elhiszi, hogy egy új párt a megoldás mindenre. Nem új párt,  max új emberek. Átmenetileg, amíg őket is tönkreteszi a hatalom gyűrűje.

A párt arra szolgál, hogy az összeverődött emberek megszerezzék és megtartsák a hatalmat. Az ideológia meg az, amivel takaróznak. Az, hogy páran tényleg elhiszik, nem változtat semmit a helyzeten.

Hatalmat. Megszerezni. És megtartani.

Nem egészségügyet rendbehozni, nem a gyerekeidet dédelgetni az oktatásban, nem utakat építeni. Hanem megszerezni és megtartani. Nem többet és nem kevesebbet.

Mit kérdezz helyette

• Pontosan mi is történik?
• Mivel kéne foglalkozni?
• Mi a helyes kérdés?
• Hol vagyunk és hová akarunk menni? És ez a lépés oda visz? Kit?
• Hogy ne számítsak mindenben az államra?
• Hogyan legyek elég bátor az önállóvá váláshoz?

Mert a politika felülről nem fogja megoldani az életemet. A politika nem ad munkát. A politika nem csinál növekedést. Csak elbaszni tudja. 

• Milyen garanciára várok, mielőtt elkezdek saját magamra nézni a megoldásért?
• Kitől? Elvégre a politika nem az apukám, aki mindent meg tud oldani...
• Nem ciki egy kicsit?

Nem szabad a pártokat komolyabban venni, mint egy mosószermárkát, és az állam nem megoldás, hanem maga a probléma. Mert hagyjuk, hogy az legyen.

Naszóval légyszi, te se feszegesd tovább az értelmetlen kérdéseket, mert félrevezetőek és addig sem a valóságra koncentrálsz.