Lobsterizmus 101

Friss kommentek

  • FairplayE: Nem tudom, hogy a tanult tehetetlenség kérdéséből milyen gondolatmenettel jutottak el többen a gyerekvállaláshoz. Mintha az valami megoldás lenne a ... (2019.12.15. 00:51) A depresszió, mint tehetetlenség
  • SakkMatt: Nem kell ám olyan messzire menni, hogy jó ütemben épülő metrót lássunk. Moszkvában is felépült legalább egy Budapestnyi metró csak a XXI. században:... (2019.09.18. 15:03) 23 év alatt 588 km új metró épült
  • pallasmacska: azért a hozzászólásokból kiválóan látszik, ki az, aki odáig sem jut el, hogy felismerje, előre kiszabott életet él. (2019.06.08. 20:38) 40 vagyok, de élni akarok!
  • Ra: Wow... (2019.06.04. 20:56) Hogyan szoktasd le magad a tanult tehetetlenségről?
  • Hemi12: Igazad van! Az '56-os forradalmárok is baszódjanak meg! Megöltek egy csomó EMBERT!!! Akik között biztos voltak jók is! Hát nem olvasták a szótári de... (2019.03.15. 16:51) Feminizmusról picsogni férfiatlan

Rat race - Avagy hányféleképpen abuzálják szegény irodai patkányt

2013. 07. 10.

Bármennyire is nehezen fér a vezér fejébe, a kétkezi, gyári munkások kora lejárt. Nem lesz már a többség futószalag-huszár, ladagyári alkalmazott, pláne nem földtúró, natural-born paraszt. A fehér gallér az új kék gallér. 

Forrás

A tömeges gyári munkaerő mai megfelelője az irodai alkalmazott. Sokan, egy helyen, kötött munkaidőben dolgoznak. Olyanok vagyunk, mint régen a gyári munkások, csak mi nem hőbörgünk a rezsim ellen, mert az agyunkban a régi gyári munkások képe lebeg, és örülünk, hogy nem mi vagyunk a legalján.

Hát de.

Amíg ezt nem vesszük tudomásul, hajlamosak vagyunk elsiklani pár fontos dolog fölött és nem figyelünk oda az irodai munka egészségkárosító és személyiségromboló hatásaira. Vannak persze újabb kutatások, de sok kell ahhoz, hogy ez lecsorogjon, pláne, hogy napkeletre is eljusson. Addig pedig marad a primitív kisfőnökök az-a-biztos-ha-szenved-a-beosztott attitűdje és a még butább háeresek nyolcvanas évekbeli tankönyv-sablonjai.

De az irodai munka nem csak ezért kiakasztó. Ott vannak a faszábbnál faszántosabb irodai trendek, mint az open plan office, a céges eszközökön bevett kémkedés, az online magánélet és a munkahely érdekfeszítő kapcsolata, arról nem is beszélve, amikor egymás életét tesszük tönkre az irodában.

Time of my life

Most megosztok veletek egy táblázatot, amit irodai pati koromban hoztam össze. Napi hét óra alvással, 2x2 óra ingázással és 10,5 óra melóval számolva az alábbira jutottam:

WEEK Hours spent % of total % of waking hours
  168    
asleep 49 29% N/A
awake 119 71% N/A
in office 52.5 31% 44%
on train 20 12% 17%
other     39%
Weekdays only      
120 of total of waking hours
asleep 35 29% N/A
awake 85 71% N/A
in office 52.5 44% 62%
on train 20 17% 24%
other     15%

A sármos grafikonoktól most mindenkit megkímélek, de biztosíthatok mindenkit, hogy voltak... A 2x2 óra ingázás pedig nem volt irreális, nem Budapestről beszélünk. A 10,5 óra pedig elég konzervatív. Ez egy elég régimódi iroda volt, ahol mindenki sokat adott a magánéletre.

Eszerint az ébren töltött óráimnak csupán 39%-a állt rendelkezésemre, nem work-related dolgokra, úgymint bevásárlás, tisztálkodás, magánélet. Hétköznap mindez csak 15% volt.

Hogyan tegyél depissé egy patkányt?

Egyszer olvastam arról, hogy depresszióssá kell tenni patkányokat, hogy antidepresszánsokat teszteljenek rajtuk. Elképzeltem, ahogy a komoly R+D meló után a tudósok nézik a sok virgonc patkányt, hogy bassza meg, ezek élvezik az életet. Márpedig a teszthez depis patkány kell, úgyhogy kiadják a melót egy gyakornoknak, aki otthon nem meri majd elmondani, mit is csinál egész nap.

Régebben azzal próbálkoztak, hogy genetikailag módosították a patkányokat, vagy mérföldeket úszattak le velük. De egyik sem volt az igazi. Az új módszer viszont mindent üt.


Forrás: Takanishi Lab/Waseda University

Robotokkal terrorizálták őket depresszióba. Patkány alakú robotokkal.

Első lépésben megadják az alaphangot: a robopati intenzíven kergeti valódi patit körbe-körbe a ketrecben. Megállás nélkül basztatja, mint a gátlástalanul agresszív ismerősök, munkatársak, valami mindig van. (Az ilyesmit emberek közt leginkább rokonok engedhetik meg maguknak.)

A patkányok egyik csoportját ezután folyamatos támadásnak teszik ki, vagyis a robopati állandó félelemben tartja őket.

A másik csoportnál viszont ún interaktív támadást hajtanak végre, vagyis a patit csak akkor bántja a robopati, ha elég hülye ahhoz, hogy megmozduljon.

Na, itt sírtam el magam. Ismerem ezt az érzést, mégpedig a melóhelyről.

A legdurvább depressziót nem az állandó támadás alatt álló patkányok szenvedték el, mert azok helyreálltak, miután a támadás abbamaradt. Hanem azok, akiket csak akkor basztatott a robot, amikor megmozdultak. Az így kezelt patkányok személyisége is megváltozott, többé semmit nem csináltak, mert féltek a következménytől. Inkább hagyták az egészet.

A depresszió tünete, az aktivitás (motiváció) teljes hiánya olyan elterjedt, hogy észre sem vesszük magunkon, hogy valami nem stimmel. Ha az önálló motivációból kifejlődő aktivitás a mentális egészség jele, akkor kábé minden ismerősöm depressziós. Ha nem a megélhetés, a mások által ránk rótt kötelezettség, a fájdalom vagy a kellemetlenség elkerülése motivál, akkor semmit nem csinálunk. Ha valaki pár hetente eljut edzeni, már aktívnak minősül errefelé. Az már hobby. Alacsonyan van a léc, na.

Kiesett évek

Őszintén nem emlékszem azokra az évekre, amikor repetitív munkaidőben dolgoztam. Egészen furcsa, de az azt megelőző, egyetemista éveket színesben, élénken látom, míg az ugyanolyan eseménydús, irodai munkával töltött évekből csak tényszerűen emlékszem dolgokra. Sokszor még úgy sem. Ez nem csak kor kérdése. A színek akkor tértek vissza az emlékeimbe, amikor elkezdtem itthonról dolgozni. De addig szerintem háromszoros tempóban öregedtem.

A memóriám felületes volt, az arcom egész nap égett, folyamatosan hunyorogtam, és őszintén meglepődtem, valahányszor belenéztem a tükörbe. Nem attól, hogy milyen szarul néztem ki, hanem hogy kívülről még nem látszott, mennyire rosszul éreztem magam. Gondolom, idővel meglátszott volna.

A kialvatlanság éhessé tesz, de az ételnek semmi íze nincs. Így aztán annyit eszel, amennyi a kezed ügyébe kerül - menza, munkaebéd, kávégép, céges keksz. Ha nem vagy igazából éhes, nem is múlhat el az éhség, ugyebár. Plusz, ez az egyetlen legális (orális) stimulus, amit szabad a munkahelyen. Más nem is "történik" egész nap.

Ha gyalogló-távolságon kívül laksz a munkahelyedtől, akkor az egész utat tömegközlekedéssel tudod le. Időbe telik, amíg felfogod, hogy jobb neked, ha munka után még elrohansz edzeni. De évek telhetnek el addig, és közben feljön, ami mindenki másra is - és mintha a derékbőség csak egy irányba tudna változni.

Vagy ott van az ücsörgés. Autóval a mélygarázsba, lifftel az emeletre, ebédkor lifttel a menzába, este garázsból garázsba. Ennél még a békávé is jobban átmozgatja a segged.

Már szinte el is felejtettem, de zöldfülű koromban komolyan aggódtam, hogy a fenébe lehet napi 8-10 órát ülni egy fotelben? Fizikai fájdalmat okozott. Attól féltem, hogy elsorvad a fenekem, vagy elhal ott valami létfontosságú ideg, vagy lerohad a bőröm, vagy valami. Kábé ugyanennyire felzaklattak a kagyló formájú ülések és fotelek is, mert kinek van olyan alakú púpja, ami pont kitölti ezeket a székeket? És főleg kinek van előrehajló feje, amihez előrehajló fejtámla kell? 

Ezen kívül engem a klíma is kiakasztott - és ez még azelőtt volt, hogy megtudtam, milyen gyakran cserélik benne a szűrőt egy olyan irodaházban, amelyik veszteséges és kevés a bérlője. És hogy egyeseknek mi a jó a 19 fokos irodában, azt fel sem tudom fogni. Lehet, hogy köze van a testtömegükhöz, nem tudom.

És akkor még ott van a neonfény. Az irodában evidens, de a metrón és a konditeremben is az van. Otthon meg nem töltesz időt. Ha kicsit is érzékeny vagy rá, tudod, miről beszélek. Ha nem, akkor itt a hivatalos álláspont, mely szerint rengeteg negatív hatása van. Migrént okoz, a folyamatos villódzás stresszel és szorongást idéz elő. Mintha nem lenne belőle épp elég.

Ezen kívül a kedvencem, hogy a neonfényt kemény kutatómunkával összefüggésbe hozták a deperszonalizációval (amikor kívülről látod önmagadat) és a külvilág valószerűtlennek látásával. Amire remélem nem költöttek túl sokat, mert bármelyik irodai munkás megmondhatta volna, hogy neonfényben olyan, mintha egy alternatív valóságban léteznél és amint kilépsz a napvilágra, nem érted, mit csináltál addig. Ez ellen úgy próbál védeni a vezetőség, hogy naplemente előtt ki sem enged az ólból.

A neoncső, nem helyettesíti a napfényt. Ha viszont abból nem kapsz eleget, az felborítja az alvás-ébrenlét ciklusodat, illetve a hormonháztartásodat. Ezért szoktak halványrózsaszín szemüveget felírni a túlzott neonfény-kitettség miatt szenvedőknek.

Ja, és a legjobbat még nem is mondtam: a neonfény demotivál és csökkenti a produktivitást. Ha ehhez hozzávesszük, hogy azért lett épp a zúgó, vibráló neoncsőből az irodai munkahelyek default fényforrása, mert olcsó volt és kevés energiát fogyasztott, el lehet gondolkodni.

De a legdurvább a krónikus fáradtság. Az elefánt a szobában, amit mindenki érez, de azt hiszi, egyedül van vele. Amiről azt hisszük, hogy az élet része, mintha legalábbis folyamatosan, napról-napra egyre fáradtabbak lennénk és a harmincas éveinkre már tényleg nem remélhetnénk ennél többet. Örüljünk, hogy még fel bírunk kelni.

Kialvatlanság

Egy kialvatlan nap olyan érzés, mintha belülről valami össze akarná horpasztani a fejemet, ami idővel el is kezd fájni. Én a magam részéről minden egyes kialvatlan napot csak túlélni akarok. Ebből ugyan nem lesz magánélet munka után. Délutánra nem fogom varázslatosan kipihenni magam.

Hiába rohanok el színházba munka után, hiába keresek valami intellektuális elfoglaltságot, a végén mindig csak azt csak várom, mikor alhatnék. Semmi nem nyújt olyan intenzív élményt, mintha ébren lennék. Minden tompább, színtelenebb és az intellektuális inputokra csak annyit tudok reagálni, hogy okés, megjegyzem, majd később gonolkodom rajta. De persze mivel a memóriám is rosszabb, plusz a stimuláció időben nem hordozható, erre igazából keresztet vethetek.

Pedig minden reggel úgy keltem fel, hogy ma igenis megtartom a frissességet munka végéig és utána csinálok valami értelmeset. Egész délelőtt frissen pörögtem, tervezgettem, mi mindent csinálok abban a percben, hogy felállok az asztaltól. Aztán délután kettőkor menetrendszerűen végem volt.

Igazából minden napot ketté kéne osztani - egy munka és egy egyformán fontos magánéleti részre. Egy rendes irodai patkány a napot a munkával kezdi, így előbb a kelletlen kötelességének él 100%-ig. Ezután egy tiszta vágással otthagyja az irodát és ugyanolyan intenzitással éli a magánéletét.

A sorrendben persze az is benne van, melyik fog végül győzni. Mert nem csak hogy nem tudunk egy kapcsoló átkattintásával átállni normálisember-üzemmódba, de a napunk kevésbé éber és értékes részét hagyjuk meg magunknak. (Ha marad még szabadidő egyáltalán.)

Egy fiatalnak talán ez a legnehezebb lecke. Valamennyire mindenki azonosul a munkájával, hacsak nem diákmunkás vagy árufeltöltő. Vagyis kicsit mindig akként viselkedik, képviseli a foglalkozási kasztját. Azt is tanulni kell, hogyan kapcsolj ki a munkából, ha kilépsz a gyárkapun. Még a gyárból sem tudsz úgy hazamenni, hogy egy darabig még ne a meló járna az eszedben.

Ha viszont a munkád gondolkodással jár, magaddal viszed a zuhany alá is. Az email és telefon csak szimbolizálja a dolgot. De a fehérgalléros melók nagy része azért egész embert kíván. Időben is. Ha például a híreket követed, nem teheted meg, hogy kikapcsolsz és fogalmad sincs róla, mi történt, amíg nem voltál benn.

Open plan futószalag

Ez tehát egy kegyetlen és uniformizáló rezsim, mint régen a futószalag-munka volt. De mivel elvárják, hogy kiöltözzünk hozzá, meg kéne köszönnünk és örülni az íróasztalnak. (És még az öltönyt is mi visszük...)

Nekem eddig még senki nem tudta meggyőzően elmagyarázni az 5+2 munkanap-beosztás értelmét. Az egész gazdaság máshogy működne, ha teszemazt nem lenne munkanap és munkaszüneti nap, de ugyanabban a munkakörben mindenhol két ember dolgozna (pl. job share). Persze a hetes számot sehogy nem lehet elosztani igazságosan - biztos azért találták ki. De az biztos, hogy a life-work balance nem minden szakmában az 5x8 és 5+2 tengelyen fekszik. Van, akitől többet kíván a munkája, mint a munkaidő és van, akitől kevesebbet. Csak arra olyan nehéz jogszabályokat írni. Legyünk együtt tekintettel szegény, túlterhelt törvénygyárunkra. Ott is csak szalagmunkások dolgoznak.

Nem csak a kezdési és munkavégzési időpontokat akarják kierőszakolni - ha kell az együttműködéshez, ha nem. Még arra is van pofájuk, hogy óraátállítással szórakozzanak évente 2x. Pár évtized múlva borzadva fogunk visszanézni erre a barbár szokásra, mint a higanytartalmú fogtömésekre és a fluoriddal felütött ivóvízre. Ezt csinálták velünk, és mi ezt hagytuk.

Addigra konyhatudományos, mainstream bölcsességgé válik (biztos túlságosan is) az alvás és az egészség kapcsolata és talán az a mélyen ülő bigott meggyőződés is diszkreditálódik végre, hogy

1) a pacsirták szorgalmasabbak (és produktívabbak is, ez ugye evidens), csak mert már kora reggel hangosan cserregnek, illetve hogy

2) az alvás-ébrenlét ciklus önfegyelemmel felülírható.

Vagyis a kialvatlanságtól túltermelődő stresszhormon-szint puszta akarattal lenyomható. Ja. Mert este akkor alszom el, amikor akarok, csak be kell csukni a szememet és kikapcsolni a gépet. Hogy az az ágyaban, csukott szemmel töltött idő mindenképpen alvás. Csak akarni kell. Ez így kimondva hülyeségnek hangzik, de ha százmilliókat szomorítanak vele, akkor mindjárt igazság.

És amikor egymással baszunk ki

Lehet, hogy hülye az ügyfél és kisstílű a főnök, de mi egy csónakban evezünk, ugye? Hát nem.

Az irodai nyomorúság egyik legszomorúbb alfaja, amikor nem tudhatjuk, hogy a másik miről mit gondol, illetve befúj-e, ha őszinték leszünk vele.

Az is a gyárszalag-mentalitásból maradt hátra, hogy ha egy jelentést megírsz 4 óra alatt, feltételezik, hogy a maradék egy órádban további 0.25 jelentés megírására vagy képes. Egy nagy lófaszt. De hiába vagy már kicsavarva, hiába van nulla értéke annak, amit még azután csinálsz, a futószalag-mentalitású munkaidő-beosztás miatt nem mehetsz haza, hanem tettettni kell.

És bár a kisfőnök olvasta ugyan, hogy már nem trendi úgy tenni, mintha a szellemi szakmunkás még az utolsó munkaórájában is hasznos lenne, mint a megelőző 13-ban, de nem meri hazaengedni, mert nem tudja, vajon a főnöke nem azt várja-e el tőle, hogy hajcsárkodjon.

Aztán ott van az irodai mártírkodás. Hogy ha nem nézel ki elég leterheltnek, gondterheltnek és elgyötörtnek, akkor biztos tudnád még ennél is komolyabban venni a munkádat, ergo: nem dolgoztál eleget. Ezért olyankor is ráncolni kell a homlokod és leterhelt szenvedőnek tűnni, amikor nem vagy az - de ez totál elbassza a kedvedet. Különben meg annyi erőfeszítéssel jár állandóan buzgónak látszani, hogy a munkára alig marad idő.

Ez amúgy onnan jön, hogy nem tudunk igazán objektív mércét társítani az elvégzett munkához, hiába a HR-től kapott timesheet (áldassék a nevük). Egy átlag fehérgallérosnak nem napi 500 konzervdobozt kellett kitolni magából, hanem nem-materiális javakat, mint felvenni a telefont, preziket gyártani és elemezni a helyzetet. A HR próbál ugyan kvantifikálni, de ez csak pótcselekvés.

Jut eszembe, a HR-esek mi a szart írnak a timesheet-re? Ötleteltünk, hogyan lehetne minél jobban lenyomni a munkavállalókat kutyába? Feltaláltuk a 360 fokos review-t és egyéb aljasságokat?

A következmény pedig, hogy akkor is mereven bámulod a képernyőt, ha már a betűket sem látod. Aztán a végén dolgozni is elfelejtesz, mert már a könnyed is folyik a sok tettetéstől. És a nap végén aki előbb hazamegy, az vesztett. Hol van itt már a funkció, amelynek betöltésére a cég létrejött. Emlészik még valaki?

És a végére az irodai nonszensz deluxe: Munkatárssal nem flörtölhetsz, mással meg nem találkozol. (Plusz ügyfél, volt munkatárs, fejvadász, bárki, akivel üzleti kapcsolatban állsz, etc.) Ha kivonsz mindenkit, aki szóba sem jöhet vagy tilos, a jegyellenőrökön és a parkolási őrökön kívül senkivel nem lépsz interakcióba. Ideje előtúrni a gimis/egyetemi barátnődet és megkeresni benne azt a régi érzést. (A kiscsirkéknél állítólag a saját lábujjaik látványa váltja ki a csipegetési ösztönt. A pasiknál ugyanez a saját pocakjuk látványa. Lenéznek, és tudják, hogy (a pénzenergia mellett) több nőt sem fognak már bevonzani. Ezért gyorsan vesznek egy gyűrűt.)

---UPDATE---

Uh. És a legfontosabbat kihagytam. Eredetileg ezért kezdtem írni.

Nekem ott szakadt el a cérna az irodai munkát illetően, amikor egyszer félrevonultam telefonálni.

Volt egy hely, ahová kábé senki nem járt, ahol a senior kollégák a mappáikat tartották (kinyomtatott emailek, stb. biztonsági mentés nyolcvanas évek-módra). Több sornyi polc, közötte csend és magány. Ahogy beszélgetek, egyszer csak megéreztem a hárommal arrébb ülő kolléga szájszagát.

Igen, jól hallottátok. Volt egy kolléga, aki harmincas létére képes volt sárga, lepedékes, össze-vissza álló fogakkal munkába járni. És hát a szájszaga illett a fogaihoz. (Bájdövéj, így lehet elrontani az áhított összhatást, amit a drága öltönnyel próbálunk megvásárolni.)

Ez a szájszag valszeg másoknak is feltűnt, de hogy teszed szóvá az ilyesmit? Amíg három kockával arrébb ültem tőle rászoktam az erős illatszerekre, de a többi kolléga is láthatóan igyekezett mindenféle trükköket bevetni, a cserepes virágtól a szagos kajákig. Ha pedig konferenciabeszélgetésre készült, egymást taposva rohantunk a konyhába kávét főzni.

Szóval telefonálás közben a polcsorokon keresztül az ő szájszagát éreztem meg. Hallgatózott, hátha valami személyest hall, csak közben elfelejtette csukva tartani a száját.

Később rájöttem, hogy az egész iroda alap-aromáját ez a szájszag adta. Valahogy mindig mindennek áporodott szaga volt. Akkor jöttem rá, amikor egy napig egy másik osztályon ültem.

Ti ismertetek már fel kollégát a szájszagáról? Vagy ez csak nekem adatott meg?

 

 

 

 

 

 

 

31 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://oriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr175249737

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

calabria007 (törölt) 2013.07.11. 08:54:43

alacsony adóterhelés = masszív _kékgalléros_ foglalkoztatás

jó példa

Liechtenstein

a munkaerő 42%- a modern _gyáriparban_ dolgozik

Liechtenstein – Industrial location
www.liechtenstein.li/uploads/media/industrie-eng.pdf

_Epikurosz_ 2013.07.11. 11:56:07

Sweet. A nyitott irodát multishajcsárral tényleg max. majmoknak szabadna bevezetni, de azoknak meg több eszük van: munkaidő végére széttépnék a főnököt. :) Aki mégis túléli, azt irodai droidnak nevezik, és nem véletlenül: kevesebb élő van benne, mint Daneelben.

Asidotus 2013.07.11. 14:03:41

Nem ezek az emberek szoktak sírni, amikor valami irtó fontos weboldal (például legutóbb a Comment:com az Indexről) kijelentette, hogy a Facebookra költözik, és erre ezek az emberek jajgattak, hogy de a Facebook le van tiltva a céges rendszeren, és többé nem tudják olvasni, hogy mi a lósz@r megy a tévében.

Majd ha ráérek, sajnálom őket.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2013.07.11. 17:53:32

@_Epikurosz_:

Helyesbítek: nem annyi élő van benne, hanem annyi MARADT benne.

Mert szerintem ezzel úgy vagyunk, mint a béka a fazékban. Mindig csak egy kicsiről mondunk le, mindig rejtegetjük a jókedvünket, mindig csak "úgy teszünk", mintha nem is lenne magánéletünk, mindig csak "úgy teszünk", mintha komolyan vennénk.

Aztán egy napon azt vesszük észre, hogy már nem emlékszünk rá, mit is kellett rejtegetni, hogy olyan sablonos és elviselhetetlen lett a magánéletünk, hogy szívesebben maradunk benn dolgozni, hogy most már TÉNYLEG komolyan vesszük, ami benn van. Az örökös tettetés egy idő után valósággá válik.

Szerintem ebben benne van az az elkerülhetetlen fázis, amikor először szembesülünk nálunk juniorabb kollégával. Aki még nem tudja, hogy vissza kell fogni a tenniakarást, hogy a hatékonyság csak duma, hogy a javítani akarás csak szép corporate BS. És irigyeljük. És ezért utáljuk magunkat. És őt is, amiért felhívta a figyelmünket arra, mekkora hulladék lett belőlünk. És megpróbáljuk valahogy megszüntetni a helyzetet. Vagy a kollégát tüntetjük el, vagy az életkedvét.

Sunyin áskálódva "megtanítjuk", hogy ha keményebben dolgozik, csak nagyobb lapátot kap. Hogy ha javítani akar, azzal csak maga alatt vágja a fát és hogy ha örül valaminek, együtt szívjuk el az életerejét, mint valami fantasy játékban.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2013.07.11. 18:14:09

@_Epikurosz_:
Amúgy pont itt olvasom, hogy munka és magánélet: pszichoblog.blog.hu/2013/07/10/okosan_az_okostelefonnal

"Az persze egy munkaszerződésben sincs benne, hogy egy gyerekével bújócskázó apukának rögtön telefonja után kellene nyúlnia, amikor csak körüzenete érkezik a főnöktől."

Nekem erről az jut eszembe, hogy a magánélet és magánélet között is hajlamosak vagyunk rangsort keresni. A gyerek például veri a barátnőt.

Sztem kábé az alábbiak szerint.
Beteg gyerek > gyerekEK > gyerek > feleség/férj > egyéb rokon > saját betegség > barátnő/barát > rekreáció > pihenés > szórakozás

Ennek megfelelően aki megfelelő mennyiségű "terhes" kötelezettséget tud felmutatni, annak fontosabb a szabadidő. Ezzel kvázi beismerik, hogy a családi élet a munka, a kötelesség része, nem pedig a rekreációé. Vagyis munkából munkába könnyebben elengednek, mint szórakozni.

Aki "csak" magára akar időt fordítani, az egy önző disznó. Még akkor is, ha a cég számára fontos hatékonység-emelkedéssel takarózik. Majd hiszik, ha látják - vagy még akkor sem. Ennél jobb kifogással kell előállni.

Egyik teher alól csak egy másik teher a kibúvó. Ez olyan katolikus dolog lehet.

Szerintem ennek szerepe van abban, hogy sokan úgy akarnak "érdemesebbé" válni, hogy felveszik a családos pózt. Egész egyszerűen azért, mert munkahelyi előnyökkel (is) jár.
(Ami nem jelenti, hogy mindenki, akinek családja van, az seggfej, csak annyit jelent, amit mondtam, vagyis hogy ez is bejátszik a döntésben. Mint ahogy az is, hogy a gyerekülés a sedan hátsó ülésén egy státuszszimbólum és csak a managerek engedhetik meg maguknak. Alfahím már csak ezért is szaporodni akar. Főleg ezért. De elkalandoztam:))

calabria007 (törölt) 2013.07.12. 09:00:51

@Quadrille Lobster:

az általad felvetett "passzivitásra" való nevelés már a közoktatásban megkezdődik

calabria007 (törölt) 2013.07.12. 09:02:04

@Quadrille Lobster:

ez mindössze a beosztotti lét "balladája", aki mást akar az menjen vállalkozónak (annak is megvannak a maga buktatói)

calabria007 (törölt) 2013.07.12. 09:04:00

@Quadrille Lobster:

a "családos póz" az élet természetes velejárója, valódi piaci körülmények között pedig a szociális _biztonság_ záloga...

D0ki 2013.07.12. 11:36:24

Átgondolt és fantasztikus írás. Valamit eltalált bennem. Bár még csak 27 éves vagyok elég sok munkahelyem volt a ranglétra minden szintjén, kék gallér-fehér gallér egyre megy. Nem tudnám ezeket az általad leírt sajátosságokat csak az irodai munkára leszűkíteni, gyakorlatilag általánosságban minden munkahely magában hordozza a földi pokollá válás lehetőségét. Szerencsére jelenleg egy nagyon jó közegben vagyok, egy olyan munkahelyen ahol nincs a környezetemben egyetlen olyan ember sem akivel ne dolgoznék szivesen együtt. Egyszerűen jó érzés bemmenni minden nap dolgozni, jól csinálom és a társaság igazán nagy pluszt ad. Olyan emberek akiket simán elhivok a barátaimmal is mondjuk szórakozni.
DE! pénzben elmarad attól a potenciáltól amit magamban érzek. Vagyis éreztetnek velem inkább. És ott van a társadalmi presszionálás, hogy menj tovább, menj előre legyél egy kibaszott jobhopper és ha egy állás kicsit is többet kinál akkor válts. Valamilyen különleges okból kifolyólag eljutottam most egy olyan szintre, hogy bár nem kerestem aktivan munkát az elmult időszakban 3-4 ajánlattal is megkerestek.
És mondjak valamit? Most félnék váltani. Mivan akkor ha kb 1,5ször annyi pénzt igér egy hely amiről egyszerűen érzem, hogy egy patkánycsapda? Megérné váltani csak azért mert több pénzem lenne, de mellette elvesziteném ezt a mindennapi érzést? Sokkal aktivabb és energikusabb vagyok mostanában pl. járok sportolni amit soha nem hittem volna magamról és alapból a depressziómnak már semmi jele. Megérné ezt kockáztatni több, sokkal több pénzért? Megérné vissza lemenni patkányba csak azért mert ez a "logikus" döntés?

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2013.07.12. 14:58:32

@D0ki:
Ez érdekes. Sosem hallottam még a job hoppert pozitív tálalásban. De ez is csak valszeg egy afféle van rajta sapka - nincs rajta sapka dolog a HR-eseknél. Vagy túl sokat váltasz, vagy gyanúsan keveset.

Az biztos, hogy több pénzért nyomasztóbb melót csak fizetési "kvantumugrás" esetén érdemes bevállalni. Mert a "logikus" döntés, ha jól értem, nálad a magasabb fizetést jelenti, azaz kvantifikáltad a dolgot.

De ugyanígy lehet kvantifikálni a nyomasztóbb melóhely okozta kiesést is. Az alkoholt, amit azért veszel, hogy ellazulj, a drága nyaralásokat és költséges hobbykat, amikkel MAGADNAK próbálod bizonyítani, hogy jól döntöttél - és másoknak is, hogy jobb vagy. A nagyobb autót és annak a fenntartását, adóit parkolási és biztosítási díját, a nagyobb lakást, amibe a barátnődet költözteted. A hülyeségeket, amikre csak azért fogsz költeni, mert a munkatársaid is. És őket látod napi 15 órában, szóval NINCS olyan, hogy ne adnál a véleményükre. Ott voltak pl a bankárok, a huszonéves élet császárai, akik könnyfakasztó összegeket kerestek a boom alatt - de még annál is többett kellett költeniük, mert a kollégáikkal kellett lépést tartani. Irracionálisan árazott öltönyben, bónusz másnapján új Maseratiban, csillagászati áron bérelt lakásban. Mindezt úgy, hogy az öltöny munkaruha volt, az autójukba nem tudtak beülni, mert hétköznap egyszerűen járhatatlanok voltak az utak a belvárosban, hétvégéd meg nem volt és hogy nem napi 15, de 18-20 órákat töltöttek melóhelyen vagy pub-ban, ahol ügyfelekkel kokszoltak. Szóval melóhely adta, melóhely elvette.

Idővel pedig az orvosoknak fogsz fizetni, hogy visszacsinálják, hogy felelmésztetted magad belülről.

De nem csak kvantifikálható tényezők vannak.

Az éveket, amiket olyan sínen töltesz, ami rossz helyre vezet, ahol nem szeretnél lenni - azt nehezebb kvantifikálni. Azt, hogy a barátnőnek villogás olyan barátnőt eredményez, akinek villantani kell. Hogy mindig előbbrejutással érted el a szüleid jóváhagyását, ezért egyre többet várnak el a büszkevagyokrád-ért, arra nehéz árcédulát tenni.

Kívülről mindig azt fogod hallani, hogy még többet és még magasabbra. Mindenkinek ahhoz kötődik érdeke, hogy kapard a gesztenyét. Mert nekik is előnyük számrazik belőle. Családnak, barátnőnek értelemszerűen. De a barátoknak is, mert befolyásosabb ismerősük lesz és még jól jöhet. Meg különben is, mindenki szeret befolyásos/pénzes ismerősöket magáénak tudni. Ha nem így lenne, nem hencegnének el vele.

Mondom ezt úgy, h én magam downtradeltem. És bár kívülről nézve tényleg megérte a dolog, belülről korántsem adta meg azt az elégedettséget, amire a kevesebb presztízs és fizetés mellett számítottam. Vagyis kívülről nem lehet tudni, milyen egy melóhely. Sztem ez is az emberektől függ.

Szóval a fene tudja. Meg az is igaz, hogy lehet pénzt csinálni úgy is, hogy nem érzed szarul magad. Csak hatalmas önsimeret, kitartás és terepismeret kell hozzá. Fel kell ismerni például, ha a terep nem alkalmas arra, amit csinálni akarsz. Vagy nem alkalmas vállalkozásra, úgy általában. Vagy hogy a kor nem alkalmas rá, mert egy általános depresszió van.

De hogy az ördög ügyvédje legyek, Az sem biztos, hogy nekem a boldogságot az jelenti, hogy magamnak megfelelek. Jól hangzik, olyan érett, megfontolt, bölcs dolognak hangzik, nagyon trendi ennyire tisztában lenni magunkkal és "nem adni mások véleményére", de a helyzet az, hogy attól még nem feltétlenül igaz.

Nem tudom kontrollálni, hogy mi tesz boldoggá. Simán lehet, hogy a nagy önállóságban végül boldogtalan maradok, mert a gyerekkoromban belémvésett akkor-vagy-jó-ha-anyu/apu-azt-mondja mentalitás fog győzedelmeskedni. És az önállóskodásomhoz követelem a jóváhagyásukat, amit nem áll érdekükben megadni. És a világ összes kliséje és érve előre rágva a rendelkezésükre áll, ha el akarnak ítélni a próbálkozásért. 27 évesen ez még kevéssé lehet durva. De a bűvös 30 fölött beindul a gőzhenger.

És ha még tovább megyek, ha gyereket/családot vállalnék, tényleg kutya kötelességem lenne, hogy gyorsabban, magasabbra, még feljebb jussak és nem lehet elég biztonságos az anyagi védőháló körülöttük. Mert annál aljasabb nincs, ha a gyereknek kell aggódni amiatt, hogy megengedhetik-e maguknak a tankönyveit vagy hogy rossznak érezze magát, mert mégis szeretne elmenni a drága osztálykirándulásra, mert tetszik neki egy osztálytársa. Pedig tudja, hogy nem engedhetik meg maguknak. Egyszóval olyan dologért kelljen aggódnia, amire a világon semmi ráhatása nincsen. Mert ha egy felnőtt aggódik a pénz miatt, az okés. Ő tehet róla, ő tehet érte. De olyasmin szorongani, amire nincsi ráhatásod a legmérgezőbb dolog.

De elkalandoztam. A lényeg, hogy sokváltozós az egyenlet és mindenki a saját döntéseinek a következményeivel él együtt. (Meg pár hozzátartozóéval.)

Amúgy egészen véletlenül nem ismerjük egymást?

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2013.07.12. 15:13:26

@calabria007:
Azt vágom, hogy nem valami különleges életérzés. Csak azt vettem észre, hogy segít "perspektívába helyezni" a saját nyavalygásomat, ha rájövök, hogy rajtam kívül kábé mindenki ugyanazokon nyüszög magában.
Esetemben például amint rájövök, hogy nagyjából mindenki ugyanazt érzi, csinálja és ugyanúgy szorong tőle, abbahagyom a vinnyogást, mert rájövök, hogy a "piaci rés" abban van, hogy valaki képes túllépni ezen.
Persze eddig nem sokat kerestem ezzel a nagy bölcsességgel:)

tory_t · http://toryttopreng.blog.hu 2013.07.12. 22:26:54

"Kábé ugyanennyire felzaklattak a kagyló formájú ülések és fotelek is, mert kinek van olyan alakú púpja, ami pont kitölti ezeket a székeket? És főleg kinek van előrehajló feje, amihez előrehajló fejtámla kell?"

:D

blöff 2013.07.17. 20:30:37

Azt a mondást azért nem érdemes elfelejteni, hogy aki kimarad, lemarad. Más szóval sok esetben csak azért érdemes bent lenni az irodában, mert ha nem vagy bent, nem hallasz aktualitásokat, pletykákat, híreket, nem beszélgetsz a kollégákkal, így nem kapsz háttér információkat, amelyek a munkavállaló pozíciójának erősítéséhez, megőrzéséhez szükségesek.
Más kérdés persze, hogy ha mindenkire vonatkozik a távolmaradás lehetősége, akkor így elvileg kevésbé marad ki az adott dolgozó a többihez képest. Sokan azért félnek elmenni hosszú szabadságra, mert a többiek átveszik a helyét, elszívják az információt. Az irodai munkások egyik legfőbb célja a multinál az információ csatornázása, felügyelete, ki mikor mit kap, kaphat meg, ki kinek mit továbbít. Szóval helyezkedés folyamatosan. Talán ezért sem véletlen, hogy a távmunka annyira nem terjedt el. Másik aspektusa az egésznek pedig az, hogy nem csak az elvégzett munkáért fizetnek, hanem a rendelkezésre állásért. Vagyis a főnök, ha éppen egy olyan probléma jön, vagy ötlete támad, akkor bárkit, vagy az adott szakterülethez értőt azonnal bevonhatja, nem kell megvárja míg hazaért, három nap múlva bejön és megbeszélik, stb. Ez valóban okozhat versenyhátrányt is, ha gyorsan szükséges valamit kiszámolni, eldönteni.
Harmadik aspektusa pedig a visszaélés, vagyis vagyunk néhányan biztosan, akiknek az egyéni ambíciója sem engedi meg, hogy a home office-ban aludjon és ne csináljon semmit, de ez nincs senkinek az arcára írva, hogy ki ez, ehhez már nagyfokú bizalom kell és ne tagadjuk, sokan ellustulhatnak presszió nélkül. Ha pedig néhány embernek megengedik, akkor a többi lázad, de akkor már visszajutunk oda, hogy az a néhány kiváltságos lemarad, kimarad a munkahelyi klikkekből.
A többség pedig sajnos olyan, hogy ha nincs bent, nem érzi a pressziót, akkor otthon lószart sem csinálna.
Tehát ez a munkahelyi stílus, távmunka, stb. csak hatékony kis cégeknél elképzelhető egyelőre. Utopisztikusan persze a technologizált társadalom alapja a totálisan megfigyelt és nethez kötött ember lesz, ami elvileg fizikai jelenlét nélkül is teljes kontrollt biztosíthat majd a munkaadónak, de még talán nem ott tartunk.

_Epikurosz_ 2013.07.18. 15:19:03

@Quadrille Lobster: Protestáns dolog. És igen, a családi élet az munka. Majd megtudod, ha egyedül kell egy kicsire vigyáznod 1 napig. Egyébként látom, hogy kezdesz felnőni = méltóságot, emberséget keresel inkább, mint pénzt. Mivel ez a nyugalom titka, ezért ez a hosszú élet titka is.

@blöff: csak kevés munka olyan inspiráló, hogy presszió nélkül végezzék az emberek. Akik nyomás nélkül is dolgoznak, azoknak általában valami nagyon szép/jó/okos/stb. munkájuk van, és az Institute of Advanced Studies-be néha kapnak egy kis időt, és csodák csodája, végigdolgozzák...

_Epikurosz_ 2013.07.18. 15:35:05

@Quadrille Lobster: A junior kollégától irigyeljük, hogy még emlékszik, hogy a vendégre illik rámosolyogni. Főleg, ha az a kinti HR-es nagyfőnök. Aki nem tudja, hogy Te új vagy, és megörül neked, hogy van mosolygós kolléga is. Aha... nézd meg még1x a beosztását! Őneki kéne a legjobban tudnia, hogy a rendszerből egy szikra mosolyt nem lehet kihúzni 1 év után, fluktuáció nélkül. Még jó, hogy 2-3 évente cserélődik az egész, ugye?
A csapda pedig az benne, hogy túl sok idő után csak multihoz akarnak kiközvetíteni. És a méreg szivárog tovább. A patkányok pedig rohangálnak az egyik ketrecből a másikba, és közben egyre patkányosabbak lesznek. Mert ahogy bánnak veled, olyanná leszel.

D0ki 2013.07.20. 01:29:50

@Quadrille Lobster: Egészen véletlenül nem tudom, hogy ismerjük-e egymást. :) Talán. Elég sokfelé megfordultam a világban. Amióta amúgy követem a blogodat azóta elég sokszor érzem azt, hogy kb hasonló a rálátásod a világra mint az enyém, szóval akár ismerhetjük is egymást. Van egy két ismerősöm aki nem bumburnyák. :)
A jobhoppert amúgy én sem pozitív tálalásban mondtam, de bizony van néhány -általad is említett- tőzsdés/pénzügyes/bankár shark aki szerint ez a normális. Én kicsit máshogy vélekedem erről. Az egyik legfontosabb erényemnek a hűségességet tartom és elég komoly dilemmát okozott pl. hogy életemben először próbaidő alatt váltottam az előző helyről. Akármennyire is minden oldalról megtámadhatatlan és racionális döntés volt okozott némi disszonanciát. Egyszerűen nem tudtam egyből önazonosságot találni ezzel a gyors váltással kapcsolatban, annak ellenére, hogy a Londonban töltött évek pl. egyenesen hozzászoktattak a folyamatos változáskezeléshez.
Visszautalva a kommentemben említett ajánlatokra - azóta kettőből állásinterjú lett és ebből az egyik az pont egy ilyen belvárosi pénzügyes rolexórás-ezerdollárosöltönyös bullshit látszatkeltés volt, de szerencsére túl tudtam látni ezen az egészen és valahogy az a megérzésem lett, hogy az egész lényem tiltakozna az ellen a munka ellen. Vagy hát ki tudja? Lehet, hogy tévedek.
A másik viszont tényleg tetszene és szakmailag és fizetésbelileg (van ilyen szó? most van) is nagy előrelépés lenne és egyben a tapasztalataimhoz képest egy elég nagy nyújtózkodás, de teljesen képesnek érzem magam rá. Franc se tudja mi lesz.
Amúgy ezek az interjúk ébresztettek rá arra, hogy van pl néhány volt évfolyamtársam aki meg teljesen más utat választott és lehet hogy már babáznak meg papásmamást játszanak de megragadtak egy ilyen kétségbeesett elsőmunkás, pályakezdő patkánycsapda helyen amitől viszont én már elég messze érzem magam. Nekem viszont a magánéletem egy rossz vicc. Szóval mindenkinek teljesen más az útvonal amit az élet tanulása során megtesz.
Én most azt hiszem, hogy eljutottam arra a pontra ahol úgy akarok fejlődni, hogy közben teljesen elégedett vagyok azzal a helyzettel amiben benne vagyok.
Eh... elkalandoztam. Be is fejezem.
Ha ismerjük egymást akkor viszont üljünk le valamikor borozni. :)

zriff 2013.07.26. 10:30:25

@Quadrille Lobster: Engem az a kérdés foglakoztat hogy szerinted hogy mik is az olyan dolgok, mint a felvilágosult önérdek, vagy az előzőleg említett önszervező társdalom.

Az emberek alapból csak magukra gondolnak ez mindenkinél így van. Csakhogy így nem tud létrejönni a fejlett civilizáció. Kellenek megszorítások, parancsok, szabályok stb. Az őrség regényekben a sötétek filozófiája volt a mindenkinek joga van szabadságában akármit tenni amíg másvalakinek a szabadságát nem veszélyezteti. Ha jól tudom összefoglalva ez nagyjából a ateista sátánizmus, meg a beteg crowley, rand fő tanítása is. A könyvben ez képmutatás volt, és nem működött, és a valóságban sem fog sohasem működni. Azért nem működőképes, mert pontosan a csordaszellem a kollektivizmust dicsőíti, mivel feltételezi hogy individualistaként mindenki ugyanúgy nem bántaná a másikat. Mi van ha egy pszichopatának a másoknak való fájdalomokozás a szabadságban való kiteljesedés? Ha korlátozzuk bántani másokat akkor korlátozzuk az egyéniségét. Ha meg szabályokat vezetünk be hogy kiszűrjük a pszichopatákat, akkor oda a szabadság a függetlenség. Belegondolva a kollektivista kommunizmus is valójában az individualizmus győzelme volt, mert gyakorlatilag mindenki a nagy testvértől(sztálin) függött, mindenki őt imádta tehát, ő róla szólt minden, csak az én volt, semmi más, mint orwellnél aki a pártban hisz az maga is a pártá válik. Szerinted hogyan lehetne egyensúlyt találni ezekben a dolgokban?

Gipsz.Jakab 2013.07.28. 17:35:31

Jujjujujujj Loooooobster! Jó az írás!
Nem tudom aktuális e neked éppen: de üdv a klubban :)
Köszönetképpen egy zseniális videó egy szintén zseniális zenére, csak patkányoknak :)

www.youtube.com/watch?v=tVu2gLr1z-w

Amúgy a szájszaghoz volt szerencsém, bár nem ilyen extrém verzióban... Viszont testszaghoz is, ami brutál volt... És csak ámultam hogy a közvetlen szomszédeai csak tűrik, kérdezem "mi a f"? "á én nem is érzem..." :D Peeersze. Aztán, belegondolva abba, hogy nehogy má' én szopjak egy ilyen primitív barom miatt, egyszerűen szóltam neki. Bevált :)

zséroskenyér 2013.07.28. 18:38:53

Re. Lobster, szánom-bánom, amiről beszéltünk, nem jött össze. Sok oka van, nem sorolom. Majd talán _egysze'_.

A posztot is csak pár napja olvastam, pont ilyeneken gondolkodom mindig, erre tessék itt van leírva.

Namindegy.

zséroskenyér 2013.08.01. 08:04:10

egyebkent nalam most fut a tesztje a bioritmus önfegyelemmel törtenö felülirasanak, es nem tünik lehetetlennek.

a magam (beszükült) kis vilagkepeben gyerekkent azt lattam, hogy minden "felnött" (40+) koran kel, akar mar 4-5kor, de legkesöbb 6kor. en soha eletemben nem voltam kepes 7nel elöbb ugy felkelni, hogy ne legyek olyan, mint a mosott szar. (többek között ezert volt "jo" gimiben a heti ket nulladik ora - aki ezt kitalalta, az valami nagyon gonosz ember lehetett.) cserebe barmilyen faradt is vagyok egesz nap, este 10-11 körül megelenkülök, amikor mar menni kene aludni.

de szerintem 10 even belül ugyanolyan leszek, mint a "fölnöttek", tehat korankelö negyvenes, es ez ket reszböl fog összeallni: egyreszt biologiailag igy alakul a legtöbb ember elete, hogy 4kor mar a plafont nezi, masreszt ekkorra jön ra, hogy kesön kelni = az egesz nap el van baszva es önfegyelemmel hozzaigazitja a napjait a biologiailag _mar amugy is_ adott korankeles lehetösegehez.

most par honapja 6kor kelek, ha 7re bejutok munkahelyre, 4-5 körül ugy megyek el mintha 8-f9re jöttem volna, csak közben ketszer annyi teendöt inteztem el, esetleg setaltam egyet ebed utan, es gyüjtök napi 1-1.5 ora tulorat, tehat kethetente összejön egy szabadnap.

es ha valahol idöpontom van valahol, mehetek anelkül, hogy masnap meg tovabb kelljen benn rohadnom, nem kell delutan nassolnom mert mar regen volt az ebed, stb.

igazabol mar a reggel 5-ös keles fele acsingozom, akkor minden reggel sportolnek is, az lenne az igazan durva. de akkor tenyleg nincs elet este 9 utan, azert az kicsit gaz.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2013.08.10. 22:59:34

@zséroskenyér:
Egyszer majd csak összejön. Tory T.-vel ittunk az egészségedre:D

Sztem én is agyaltam az alvás-optimalizáláson, de nem sok jó sült ki belőle. Konkrétan semmi. Ha éjfél előtt kell aludni menni, úgy érzem, hogy ezt meg fogom bánni:)

eMeL · http://emel.blog.hu/ 2013.08.12. 00:12:32

"Az így kezelt patkányok személyisége is megváltozott, többé semmit nem csináltak, mert féltek a következménytől."

Ez a zorbán olvashatta ezt a módszert, mert egy egész országnyi patkány-polgárt tart depresszióban.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2013.08.13. 15:06:50

@eMeL:
Jól ismert lecke a diktátorok kézikönyvében:)

zséroskenyér 2013.09.03. 20:47:45

Most, hogy (lassan) vége a nyárnak, és reggelente már sötét van, kezdenek megjelenni az első repedések a kis lifehackemen. Egyre nehezebben, egyre később kelek, tegnap már ugyanúgy 8-ra értem be, mint régen szoktam. :(
De még nem adom fel, ma 10kor fekvő!

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2013.09.03. 22:38:22

@zséroskenyér:
Sajnálattal hallom:(
Nekem a hideg szokott betenni. Ha nincs kedvem kikelni, mert fázom, akkor teljesen mindegy, hogy a fáradtságtól van, vagy tényleg hideg van odakinn.

zséroskenyér 2013.09.06. 17:02:22

@Quadrille Lobster: azaz, télen majd jön az is, most csak a hormontermelés meg a bioritmus baszódik egyelőre el.
nyilván nem feküdtem le aznap 10kor, de még éjfélkor se.

gombosg 2013.09.19. 04:10:25

@Quadrille Lobster:
A nyolcórás iskolával nagyon igazad van. Én félkómásan töltöttem legalább hat évet. (Amíg kicsi voltam, este le tudtam feküdni, és korán keltem. Aztán ez megszűnt.)

Azóta is, ahol csak lehetett, kihagytam a reggeli egyetemi órákat, és valahogy munkahelyből is mindig olyat sikerült találni, ahol nem elvárás a korai bejárás.

Életemben először dolgozom multinál, szerencsémre csak pár hónapig, és azt is a tengerentúlon. :-) De tudom, hogy soha nem fogok multinál kikötni. Nem bírom az irodát. Pont amit írtál: fáj, zúg a fejem, fáradt vagyok. Újabban kimegyek a parkosított udvarba, van asztal, pad, lehet dolgozni. Illetve otthonról dolgozom, szerencsére lazán veszik a dolgot, mert gyakornok vagyok.

Hányok attól, hogy az emberek NEM KÖSZÖNNEK egymásnak, és egész nap egy áldott büdös kurva szót nem szólnak, csak ülnek a gépük előtt 9-től hatig. (Legalábbis akik nem főnökök, csak átlag mérnökök.)

semota · http://livewithit.blog.hu 2013.09.22. 18:18:59

@gombosg: nem szólnak egymáshoz az emberek? ez a legjobb munkahely! végre egy hely, ahol _dolgozni_ kell, és nem aszerint értékelik a munkákat, hogy elég jó vagy-e a szociális társasjátékban.

gombosg 2013.09.22. 18:22:27

@semota: Én arra gondoltam, hogy időnként szerintem a legtöbb embernek igénye van arra, hogy kommunikáljon másokkal, és ne 8 órában csak a képernyőt bámulja...

semota · http://livewithit.blog.hu 2013.09.22. 18:26:22

@gombosg: nekem az utóbbival se lenne semmi bajom :)

zséroskenyér 2013.11.13. 09:35:40

En jelentem, megcsinaltam (asszem). Most vagy nagyon ügyi vagyok (nem), vagy megiscsak at lehet allni kellö akaraterövel :)
Nem mondom, hogy jol esik, de ha idöben lefeküdtem, felebredek 6-kor, es fel is kelek.

Tovabbi optimalizalas a kis eletemben, hogy hetvegen is ugyanakkor kelek, fekszem. Felesleges ket semat fenntartani, a standardizalas szep. Eleve utalom a "jaj, hetfö van" es a szerda delben "mar csak ket es fel nap a hetvegeig" tipusu embereket.

A következö lepes, hogy eltüntessem az eletemböl a !WaitingOn tipusu taszkokat, amelyekkel a hetveget varom (vasalas, akvarium több oras takaritasa, ilyesmik).

Mire 60 leszek, remekül optimalizalt, takaros kis eletem lesz, akar meg egy gyerek is jöhet akkor vegre.