Egy napsütéses, őszi napon egy piros lámpán átsodródó autó majdnem elcsapott egy kisgyereket a zebrán. Csak egy idegen közbeavatkozásán múlt, hogy nem lett baj.

Az idegen, miután a gyereket biztonságba helyezte, odament az autóhoz és veszekedni kezdett a sofőrülésben ülő nővel. Az anyósülésből előkerült az alfahím és a szokásos primitív orángután-módon előadta, hogy mit képzel az idegen.

A sztori nem róla szól. A sztori a nejéről szól. A nejéről, aki nem azért sodródott be a kereszteződésbe, mert olyan béna, hanem mert az ura éppen csépelte valamiért és a karjával a fejét védte. A mozgó autóban. Védekezés közben elvesztette a kontrollt a pedálok fölött.

Persze a vita során csendben várta, mi lesz a sorsa és csak olyankor bólogatott, ha az ura azt kérdezte: "Ugye így volt?"

E sorok írója szíve szerint torkon ragadta volna a nevezett nőstényt, felkeni a legközelebbi falra (a'lá Fight Club) és addig veri, míg meg nem ígéri, hogy elválik. ("Tudom, hol laksz. Tudom, ki vagy. ha egy hét múlva is itt talállak, szétlövöm a fejedet.")

Annyira nem lehet félni attól, hogy hím nélkül maradjon valaki, hogy inkább az egész életét szarcsomóként és ágymelegítőként éli le. Az ilyennek minek ehhez élni?

De persze nem mentem oda. Aki ismer, tudja, hogy a pofám látványa elég ahhoz, hogy egy ilyen pszeudo-ősembert visszaküldjön a fára - és erre a szolgáltatásra itt már nem volt szükség.

Az embernek, ha nem vigyáz, egyetlen, tudattalan célja szokott lenni. Hacsak nem tudatosítja magában a dolgot. De a tudatos ember ritka. A többi csak simán egydimenziós.

Egyetlen célt teljesítesz a kis életedben, és az sem tudatosul benned. Van, aki tudattalanul önpusztít, miközben látszólag mindent megtesz, hogy ne úgy legyen. Mások keményen keresik a hímet, aki majd jól elveri őket, mint a saját anyjukat az apjuk - csak épp ők úgy érzik, hogy nevezett hím "megmenti" őket.

Sokaknak meg még tudattalanul is csak egy negatív célja van. Nem éhen maradni, nem férj nélkül maradni, bármit dolgozni, csak a közigazgatásban ne. Ilyesmi.

Nagyon költséges dolog nem feltárni ezt a célt és nem nézni szembe önmagukkal. Mégis a többség abban a luxusban éli le az életét, hogy sosem vizsgálja felül ezt a programot, csak nyekeg, hogy semmi nem jó neki. És mástól várja, hogy akkor mondja meg neki, hogy mit csináljon.

Nevezett nőstényünk egyetlen, tudattalan célja az életben egy erős jobbkéz volt, amibe lehet kapaszkodni. Kár, hogy időnként az erős jobbkéz odasóz.

Szóval nagyon nagy luxus nem végiggondolni, mi fontos nekünk és mi nem, mégis a legtöbben fenntartják a jogot, hogy anélkül várják meg a halált, hogy ezt valaha végiggondolnák.

A gondolkodás a legnagyobb dolog, amit ezektől kérhetsz. És ha ők maguk nem használják valamire az életünket, majd más fogja helyettük. Csak azt nem értem, miért vannak ugyanolyan jogaink.

Tanulság nincs. Csak azért írtam le, hogy a képet csatolhassam.