Lobsterizmus 101

Friss kommentek

A pátosz és a hős szindróma

2016. 07. 20.

Ismered azt a típust, amelyik azzal csajozik, hogy

"Én sohasem bántanék egy nőt."

És egy kicsit sem ijesztő?

batman_cat.jpg

Életem során eddig három olyan embert ismertem/ismerek, akik előadták nekem, hogy rájuk mindig számíthatok. Véletlenül mindhárom azzal a példával jött, hogy segítene kinyírni valakit, vagy eltakarítani a hullát, ha arra lenne szükségem. Ez nagyon jól hangzik egy vidéki kocsmában, hajnali kettőkor, amikor mindenki testvérré issza magát, de józanul azért elgondolkodtató.

Közös bennük továbbá, hogy végül mind a fegyveres, egyenruhás testületek holdudvarába kerültek, bármilyen körülményes módon oldották is meg.

A világon élni csak hősként érdemes  – kezdte ünnepi beszédét a honvédelmi miniszter

Ezek az emberek továbbá mind fontosnak tartják, hogy nyomon kövessenek - és ezt tudomásomra is hozzák. Szerintük talán ez is a barátság jele. Volt egy év, amikor egy tucatszor hívott fel az egyik ilyen nem túl közeli ismerős. Minden alkalommal épp landolás után kapcsoltam vissza a telefonomat, külföldön. Persze nem mondta, hogy megfigyelés alatt tartja a telefonom mozgását - csak minden alkalommal megkérdezte, jól vagyok-e. Csak tudni akarta. Nahát, hogy külföldön vagyok? Tényleg?

Egy másik hívott sörözni, és nem hitte el, hogy azért nem megyek, mert Berlinben vagyok. Dühösen lecsapta a telefont, majd 10perccel később újra felhívott, hogy "Bazmeg, te tényleg Berlinben vagy."

 

Megtervezett véletlenek

 

Nem szeretnék mondjuk a szerelmük lenni. Pláne nem a viszonzatlan szerelmük. Mert lehet, hogy ő soha nem bántana nőt - és ezt tényleg csak azért mondja, mert még soha nem is jutott eszébe - de azért az világos, hogy szívesen venné, ha más bántaná azt a nőt. Persze csak azért, hogy megmenthesse.

Persze, mind ábrándozunk arról, hogy valakit megmentünk és hőssé válunk. Mind dühöngünk egy kicsit, hogy miért nem ott baszakodott az a terrorista, ahol én is voltam, akkor megmutattam volna neki, hogy kinek van joga másokat bántani. De azért vannak szintek.

És ha valaki sokat ábrándozik arról, hogy megmenti szíve hölgyét és az a karjába omlik - és ehhez még a tettek embere is - akkor nem kell sokat várni, mire összerakja a kirakóst, és megszervez egy "nőmentést". Hiszen csak egy csodás véletlenre van szüksége, hogy szerelme filmszerűen beteljesüljön, akkor meg mire várjon? Ő a tettek embere. Ezért mondjuk felbérel valakit, hogy támadja meg a célszemélyt, hogy ő éppen arra járhasson és megmenthesse. Ha csak ez kell, hogy a hölgy végre ráébredjen, ám legyen. A szent célért semmilyen eszköz nem túl sok. Ő vállalja... Hogy neked van-e kedved, az most mindegy. Meg az is, hogy tényleg ez-e a trú láv.

És ha esetleg szerintetek ez nagy túlzás, nézzetek magatokba, hányszor álmodoztatok hasonló véletlenről. Csak a realitásérzék és a jó erkölcs visszatartott. Vagy a félelem a lebukástól. Vagy a lustaság.

Nem azzal van a baj, hogy valaki bátor. Hanem az, ha nem elég neki a valóság.

 

A hős-szindróma

 

Mindenkinek megvan a tűzoltó, aki gyújtogat, hogy végre kimenthesse a nagymamát és megkapja azt az elismerést, amire vágyott. Hiszen ő bármikor kész lenne kockáztatni az életét - de ha nem kap rá lehetőséget, akkor senki nem fogja ünnepelni. Minden nap úgy megy be, hogy hátha ma - de lehet, hogy soha nem fog történni semmi. Hát igazságos ez?

De nem csak tűzoltókat érint a dolog. A szindróma az egyenruhás testületeknél máshol is felütheti a fejét. De nem csak ott, hanem például a családvédelmiseknél is. Vagy az anyukák körében, akik minden nap áldozatot hoznak - de a legritkább esetben tűnik fel bárkinek is. Önkéntesek között is gyakran előfordul a szindróma. Hát én minden nap meg akarlak menteni - te meg ilyen hálátlan vagy?

Vagy az a kolléga, aki mindig, tényleg, "heroikusan" segít. Mindig, önzetlenül, de már kezdi nem élvezni. Kezd belekeseredni. Ő mindig, mindent, mindeki helyett, minden rövid határidővel megold - de kezdi kevésnek érezni az ezért jutó elismerést és utálni azt a sok, gondtalan barmot, aki "visszaél" ezzel. Ő nem másokra veszélyes, csak önmagára. Neki elég megtanulni nemet mondani és prioritásokat felállítani. Mi az, ami neki megéri - és ami már nem. Ő valószínűleg nem fog visszaélni a helyzetével - mert nincs különösebb hatalma. Na de mi van azokkal, akiknek munkakörükből fakadóan van?

Az érintett szervezetek értelemszerűen nem verik nagydobra a dolgot - nem ezzel lesznek tele a hírek. Egyrészt nem vet jó fényt a testületre, másrészt nem arról van szó, hogy pszichopatákat vettek fel, hanem hogy a munkakörök és a rendelkezésükre álló eszközök voltak ilyen hatással hétköznapi, normális emberekre. Ami sokkal ijesztőbb, mintha csak rossz lenne a HR-esük.

A hős-szindróma emlékeztet a mártírra, de míg a mártír kristálytisztán csak rossz érzést akar beléd plántálni, a hős elvileg a megmentéseddel akarja ezt elérni. Bár megmentésen belül is inkább úgy hogy utána mindenki rosszul érezze magát, mert lebecsülte hősünket.

 

Alkalom szüli a tolvajt és adatbázis szüli a stalkert

 

Ezek a hétköznapi vanabí hősök és megmentők egyébként a legjobb érv a korlátlan hatalmú erőszak-szervezetek és a tömeges, rutinszerű megfigyelések ellen. A lakosságot minél alaposabban nyomon követő megfigyelés adatait ugyanis nem elfek vagy zen-bölcsek kezelik, hanem efféle egyenruhások.

Még csak nem is kell hozzá rosszindulat. Szeretetből, rajongásból és hősiességből is lehet valaki zaklató és opresszív. Kíváncsiságból is utánanézhet az egészségügyi adataidnak.

Ezek az emberek nem akarnak rosszat. Tényleg nem. És nem is nyomoznának utánad, ha nem lenne a kezük ügyében valami adatbázis, amiben rádnézhetnek. Ahogy te az új csajodat/pasidat megguglizod, úgy kereshet rád egy rendőr/közszolga/adóhivatali ügyintéző egy szerelmes szerda délelőtt, munka közben. Nem arról beszélek tehát, hogy az okos aranyásó az adóhivatalba ment dolgozni, hanem hogy a szürke kisegér ment oda és ott csillant meg előtte a lehetőség. Nem volt ő sem aranyásó, sem emberrabló, csak meglátta, mennyi van a szomszédnak és ötletei támadtak.

 

A hétköznapi patetikusok

 

A pátoszra hajlamos szellemi együgyűség, a Jókain felnőtt (és azóta mást nem olvasott), nagybetűs névmásozó és coelhora élvező, vidéki pátoszosság "hősködésre" hajlamosító tényező. Aki van olyan egyszerű, hogy a csakratisztitó katarzissal végződő sztorikat nem tudja szétválasztani a valóságtól és mindenképp bele akarja plántálni a saját életébe, az sajnos bele is fogja. Intő jel, ha a kondiban két kinyomás között Becsületről és Értékekről beszél - így, nagybetűvel - holott a saját életében legfeljebb útvonal-kimutatásokkal dolgozhat.

Ha nem hagyják hőssé válni, akkor majd a tettek mezejére lép.

Lényegében a környezetünkben kialakult kép alakítgatásának viharos gyorsaságú formájával állunk szemben. Mások FB-updatekkel próbálnak valami képet kialakítgatni, pózolnak a legmenőbb nyaralós képeiken. Vagy a saját, tizenkettő-egy-tucat hogy találkoztam apátokkal szotrijukat mesélik el ezerszer, mert komolyan különlegesnek tartják, az esküvőjükön pedig ironikus Superman-tánccal szórakoztatják a vendégeket. (Csak ironikus, érted? - Vagy mégsem? kacsintó szmájli - Csak vicceltem, haha! - Vagy mégsem? ).

A hős-szindrómás viszont tehetetlenül nézi, hogy a világ, ahogy ma ismerjük, nem alkalmas arra, hogy hőssé váljunk benne. Még útbaigazítást sincs kinek adni a GPS korában, még a nők is képesek megoldani egy csomó dolgot (főleg ha nem látja őket senki). Hol vannak a sárkányok és a szende, bamba királyleánykák, akiknek megmentése egy csapásra gazdaggá és elismertté teszi a legkisebb királyfit? Olyan gazdaggá és elismertté, ahonnan már az öregkor sem rángatja le.

A hős szindrómásokkal az a baj, hogy már hőssé válásuk (if any) előtt is mindenki látja, hogy mire megy ki a játék. Így amikor végre megmentik a kiskutyát a remélhetőleg nem általuk okozott tűzből, valahogy senkinek nincs őszinte kedve megköszönni.

Mert a kimondatlan szükséglet, hogy hasznos légy, hogy szükség legyen rád, hogy felnézzenek rád, hogy hálásak legyenek neked, az lehet, hogy jó dolgokra ösztönöz - de ha nem kapod meg könnyen belekeseredsz, dühössé válsz és elkezded utálni azokat, akiket szívesen megmentenél már végre valamitől, hogy felnézzenek rád. A világot tartod majd hálátlannak.

Akkor pedig egyáltalán nem meglepetés, ha valaki a másik oldalon köt ki, és azzá válik, akitől eredetileg meg akart menteni. Ha hálával nem, de valahogy figyeljenek végre rá. Függjenek már a döntésétől és vegyék észre - ne vegyék olyan természetesnek az ő rendelkezésre állását.

 

A politikai hős szindróma

 

Egyszer már elmélkedtem arról, milyen lehet politikussá válni. Vagy hogy milyen érzés lehet megutálni azt a sok buta barmot, akit kormányzol.

mi a francnak tegyem itt ki a lelkemet, hogy nekik jobb legyen, ha észre sem veszik, aztán még másra is szavaznak, mert valami kis apróság még mindig nem elég tökéletes nekik. Vagy mert látják, hogyan lehetne még jobb. Fene a jó dolgukat! Ha viszont lenyomom a fejüket és rettegniük kell, akkor túlélő üzemmódba mennek át, oszt nem lesz idejük azon agyalni, hogyan lehetne jobb.

Ezek nem érdemlik meg az erőfeszítést. Főleg, hogy fenyegetséssel, a jogaik megvágásával sokkal tovább jutok, és nem csak hatalmon maradok, de egyenesen őrjöngve szavaznak majd rám. Ezeknek szabadság? Látod, mit tettek velem cserébe? Kiszavaztak. Meg kritizáltak. Meg ítélkeztek. Mutass nekik erőt és hirtelen mindenki más fölött ítélkeznek - fölötted soha.

A politikusnak sem való túl vagy hatalom. Ha amúgy nem érted, miért, akkor gondolj csak erre: Mert idővel beleun és cinikussá válik. Hogy még ha az elején jót is akart neked, de egy idő után óhatatlanul rájön, hogy neki attól nem lesz jó, ha jót tesz neked. Csak még nagyobb lesz a pofád. Neki meg nem lesz nagyobb a bevétele, de még a hatalma sem fölötted.

Te sem szarakodnál uralkodásod 20. évében azzal, hogy alázattal szolgáld annak a sok baromnak az érdekét, aki nem értékeli. Te is megkeserednél. Te is bosszúra szomjaznál. Te is hülyének tartanád, aki nem tud annyit lopni, mint te. Ha te megtetted, ő miért nem?

Ha egyszer kialakul a hierarchia, nincs olyan, hogy a felül lévő ne élne vissza vele. Max az alul lévő megszokja, megszereti, megtanulja őrjöngve támogatni. Ez a dolog dinamikája. Nem kell mindig meglepődni.

Csak a politikus nem nőmentést fog szervezni, hanem valami mást, amitől jól megmenthet. Gazdasági támadást, politikait, információst, terroristást. Vagy csak behazudja, az ugyanaz.

 

 

 Ez egy örökbe fogadott poszt volt, keress magadnak te is!

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://oriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr838879584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

brumm.a.tejbe 2016.07.20. 16:03:00

"Volt egy év, amikor egy tucatszor hívott fel az egyik ilyen nem túl közeli ismerős. Mind a 18 alkalommal épp landolás után kapcsoltam vissza a telefonomat, külföldön."

Most vagy másfél tucat, vagy 12 alkalommal a helyes, legalábbis ha jól emlékszem a tucat definíciójára :D

szűretlenszűz 2016.07.21. 02:29:25

@Quadrille Lobster: A hős szindróma elnevezésnek olyan kórházszaga van. Legyen inkább hiúsági bűnözés. Vagy hiúsági politizálás. Esetleg hiúsági anyaság, apaság, amit megelőz a hiúsági baszás. Mindegy mi, csak hatást váltsunk ki vele másokban. Dobjanak egy hátast attól, hogy milyen fasza gyerekek, szívdöglesztő picsák vagyunk.
Hogy besöpörjük a zsetonokat. A csodálatot, a leesett állkapcsokat, hálás tekinteteket,erektáló farkakat, bizsergő puncikat.
Igazán hatékonyan és időtállóan megdicsőülni az elmúlt 2016 évben egy személynek sikerült, és az is az isten fia volt. És ott is rohadtul előre ki volt találva a sztori, pont, mint a gyújtogató tűzoltónál. A názáretihez képest mindenki szánalmas amatőr, bár politikai vonalon kétségtelenül történnek óvatos kísérletek az überelésére.

Gerilgfx 2017.01.19. 03:42:04

néhány hete kapart egy csaj felém kissé, annyira végülis nem volt ronda, aztán beszédbe elegyedtünk, és valahogy valami kapcsán olyan talált mondani, hogy amelyik férfi megüt egy nőt, az egy patkány.

erre azt feleltem neki, hogy én simán odabasznék egy nőnek (férfinak, kutyának, bárkinek), ha veszélyeztet vagy fenyeget, és nem hiszek a pinavédelemben.

ettől olyan fagyos lett a hangulat, kb le volt sokkolva, egy kis időre azt se tudta, hogy hol van, meg hogy mi van, látszott rajta, hogy valami egész más válaszra számított, és innentől kezdve nagyon küzdött az agya, hogy 100%-os legyen a feldolgozottság, de már nem tudta elérni. gügyögött valamit arról, hogy ő milyen erős, meg hogy ő egy igazi harci állat, amúgyis ő már egyszer valakit tökön is rúgott, meg hogy mekkora bunyós, teljesen összefüggéstelenül. aztán ezen a ponton inkább elküldtem a faszba.

Hozzászólok 2017.12.30. 13:50:55

@szűretlenszűz: régen írtad a kommentet, de nagyon jó.
A húsági baszás, meg a názáretihez képest mindenki szánalmas amatőr - voltak a kedvenceim.

Almandin 2018.03.13. 21:07:11

Kissé előítéletes a poszt.Attól, hogy a posztoló olyan pasikat fogott ki, akik zaklató/erőszakos típusok voltak, nincs kapcsolatban azzal, hogy az illetők fegyveres testületekben dolgoztak.Én ismertem/ismerek több olyan embert, akinek ilyen típusú foglalkozása van, rokonaim közt is voltak ilyenek. Érdekes módon nem tapasztaltam több erőszakosságot a részükről, mint egy átlagos embertől. Nem ezen múlik, én így látom. A legagresszívebb ismerőseim többsége nem végzett ilyen jellegű munkát (egy embert kivéve, ő biztonsági őr volt, de több biztonsági őrt ismertem, többségük nem volt agresszív/zaklató alak).
A Münchhausen by proxy szindróma pedig egy nagyon súlyos pszichés elváltozás. Hasonló a gyújtogató tűzoltó esete is. Normális hőstípusú ember nem akar előidézni súlyos bajt, csak hogy ott tündökölhessen (egy nárcisztikus személyiségzavaros viszont igen).