Lobsterizmus 101

Friss kommentek

Hogyan lehetne a futurizmus újra szexi, és miért olyan unalmas most?

2016. 07. 06.

A futurizmus kibaszottul unalmas téma, azt vettem észre, hogy engem sem nagyon érdekel. Pedig a jövő maga nagyon érdekel - és hogy milyen lehetne. Javasoltam is, hogy gyakorolnunk kéne az erről való gondolkodást.

De ha nem az, amit ma futurizmusnak nevezünk, akkor mégis melyik az a része érdekel a jövőnek?

1980_john_lennon_szemuvege_amit_a_merenyletekor_viselt.jpg

John Lennon szemüvege

A futurológia egy boldog és optimista korban virágzik. Olyankor ábrándoznak az emberek a jövőről, amikor a jelen is jól megy és a trendvonal felfelé tart. Amikor nem, olyankor extrapolálják a rosszat és inkább visszakívánkoznak a múltba, mert azt már ismerik. Vagyis ismerni vélik. Hiszen tanították nekik az iskolában, hogy miről mit kell gondolni. Arról gyakoroltak gondolkodni. A múltat már látták a tévében is, és ott mindenkinek menő ruhája volt - nem csak farmer meg póló. Mármint az arisztokratáknak, de a múltban mind arisztokraták voltunk, ugyebár.

De a hatvanas évek elmúltak, a történelem újrakezdte a hullámzást, és mindenki azzal volt elfoglalva, hogy lecsillapítsa a csónakot. Dehogy akart belegondolni a jövőbe.

Különben is, az egész futurizmusból csak a design meg a repülő kütyük maradtak meg. A jövőben minden fehér lesz vagy fémszínű és minden basz repülni fog. 

151116_eye_20001.jpg

En L'An 2000 Forrás: Wikimedia

Elnézést, ha ettől nem esek seggre. Mint ahogy a Start Trekes érintőképernyőtől sem, meg attól sem, ha Iron Man laza kézmozdulatokkal hajigálja a képeket a szoba összes sarkába.

Akik a 60-as években a futurisztikus űrmozikat designolták, gyakorlatilag megtervezték, hogyan fog kinézni a jövő. Az érintőképernyőtől a jetpackig mindent ők találtak ki. Amit a mai mérnökök kiskorukban láttak az beleégett a retinájukba és szépen kivitelezik egytől-egyig. A hatvanas évek után aztán leült az űr-láz. A mostani pesszimizmusban meg még a földi jelenre sem kíváncsi senki, nemhogy az űrbeli jövőre.

A jövőt ki kell találni, és nem csak azt, hogy mi minden fog még repülni és milyen házmunkát fognak még helyettünk végezni fárasztóan körülményes gépek. És ha még egyszer meghallom, hogy valaki kibaszott repülő gördeszkára pocsékolja az R&D keretet, eldobom a cumit. Mert engem baromira nem a technológia érdekel, hanem kábé minden más. Amibe bele sem gondolunk, mert nem csináltak még belőle filmet vagy sorozatot.

A futurisztikának nagyjából az a baja, mint a sci-finek. Egy dologra ráfókuszál, a többi meg ugyanúgy marad. Na jó, nem egy dologra fókuszáltak, ott volt a technológia ÉS a design is, de ennél aztán tényleg csak kevesen mentek tovább.

Ráadásul ha ráfókuszál egy dologra, azt teljesen végigviszi - holott ilyen azért nincs. Lehet, hogy vannak e-könyvek, de azért léteznek papír-alapúak is. Lehet, hogy Európában felszámoltak egy betegséget és bevezetik a betegvizsgáló röntgenszemüveget, de a világ nagyobbik részén marhára nem. Szóval ha már valaki realisztikusat akar, beleszámolja a tökéletlenséget és az emberi butaságot is (aka. politika).

Akik ma legjobban rá vannak gyógyulva az innivációra, azok mind csak technológia területén próbálnak kibújni a klisék közül. Aki viszont más területen is megpróbál belegondolni a jövőbe, azt őrültnek és felforgatónak nevezzük.

Észrevettétek, hogy milyen erőszakosan zavarunk el mindenkit a picsába, aki valami másban is megpróbál belegondolni a jövőbe és kidugni a fejét a jelen paradigma besötétített kartondobozából? A nemi szerepeket illetően, vagy bármi olyasmiben, ami kicsi lelkünknek édes, mert nekünk kedvez, vagy ha nem is kedvez, de megszoktuk. Mint az állam léte. Mit kapsz, ha egyáltalán rá mersz kérdezni?

Mi van akkor, ha a pacifizmus, az anarchizmus és az anti-szexizmus egyaránt csak a futurológia letagadott irányai?

Pár dologról már itt is értekeztem:

A munka és a megélhetés közötti összefüggés például eléggé instabil volt mindig is - de még mindig kiakadunk, hogy de hogyan fognak reagálni (mások, nem mi), ha nem munkával keresik meg a kenyerüket. Pedig a világ nagyobbik része most is fizetetlen munkát végez, megint mások meg semennyit, és már nagyon régóta.

Még mindig ledobja az emberek agya a láncot, ha fel mered vetni, hogy nem mindenkinek kell/való a gyerek - holott például Amerikában a 20. században olyan 20% sosem szaporodott. (Nőkről beszélünk, mert a közvélekedés szerint úgyis csak ők szaporodnak.) De már a múltat sem hajlandóak megengedni egyesek, nemhogy a jövőt. Ha holnap kiderülne, hogy nincs isten, aki a Holdat a pályáján tartja, akkor a Hold azonnal kirepülne a világegyetembe, ugye?

De ott vannak a társas kapcsolatok és a szexizmus is. A hagyományos gondolkodás érdekháborút vívat férfiakkal és nőkkel - de mi inkább megnyerni szeretnénk a háborút, nem abbahagyni. Ezért ha valaki rámutat, hogy a jövőben lehet, hogy nem a nőstény fogja főzni a kurva kávét és nem csak a hímnek lesz hatalma, akkor elzavarjuk a picsába, hogy felforgató métely, hát romlásba akar vinni? Csak egyféleképpen lehet túlélni és az a kölcsönös kihasználás és szerepbe szorítás.

Vagy ha azon támad kedvem agyalni, hogy mi lenne, ha a szexhez kötődő tabuk végre elfelejtődnének, mert hát nagyon kártékonyak. Még az öltözködés is más lenne és a politikában végre nem zúgna az agya a kedves honatyáknak, amikor szexről törvénykeznek.

Vagy miért tekintünk egyetlen kívánatosként az élethosszig tartó monogámiára, amikor egy alig kimutatható kisebbségnek megy csak a dolog?

Vagy ha kedvem támadna belegondolni, hogyan változtatná meg a világnézetünket, a filozófiát és a civilizációt a halandóság kereteinek feszegetése. Ha nem kéne már gyerekkorunkban szaporodni, aztán nem kezdenénk gyorsan öregedni, ami emlékeztet a halálra - és egészen biztosan minden döntésünkre hatalmas befolyása van. Mi lenne, ha az élet akkor érne véget, amikor akarjuk? Mit gondolnánk a világról? Hogyan alakulna a gondokodásunk, ha nem kéne belenyugodnunk a keretekbe? Ha nem csak pár évtizedet lennénk itt és annak nagy részét nem töltenénk úristen-lemaradok kényszerpályán?

És mi lenne, ha nem mindenkire vonatkozna? (Lásd fentebb.) Mi lenne, ha ebbe is belekeveredne a politika? (Mert bele fog.)

Igazából mi akadályoz meg abban, hogy már ma is másképp gondolkodjunk az életről? Nem állítom, hogy tudom a választ, de meg szoktam kérdezni. És képzeljétek, hihetetlen ellenállásba szoktam ütközni. Kábé úgy reagálnak emberek, mintha én okoznám a halandóságukat, vagy bele akarnám dörgölni az orrukat. Elveszem tőlük a bizonyosság komfortját, még gondolkodni sem hajlandók róla - mert ahhoz előbb úgy kéne tekinteni a saját halandóságukra, mint egy kibaszásra. És az ember nem szeret a fasz rosszabb végén állni.

Kábé úgy kezelnek, mint a feministát, aki azt merte mondani, hogy a 2100-ban játszódó filmben lehet, hogy nem fog minden nő basznivalóság-optimalizálásra öltözködni. Nem csatol a mellkasára viszketős szivacsot, csak hogy elkerülje a férfiak általi büntetést - akik egyébként honnan is veszik a felhatalmazást, hogy büntessenek, csak mert mellbimbót látnak? (Na, kezdesz már feldühödni?)

Vagy mi lenne, ha a gyerekszüléssel járó egészségkárosodást egészségkárosodának tartanánk - nem pedig beletörődést megkövetelő, ún. megdicsőülési és mártír-szindrómának? Mi lenne, ha megpróbálnánk kezelni vagy elkerülni? Elvégre a fejfájás is természetes, mégis beveszünk rá fájdalomcsillapítót, akkor az élethosszig tartó inkontinencia és belső szervek átredeződése miért nem követel orvosi figyelmet, csak mert egy szent gyerMek tette valakivel? Még az égési sérülést is gyógyítjuk, pedig az aztán kurvára természetes, hogy ha valaki megég, akkor belehal. Vagy az alkoholizmus tüneteit, holott az meg kurvára nem természetes. Akkor a természetnek mi a fasz köze van ahhoz, hogy mit kezelünk és mit nem? Nem arról szól az egész orvosi szakma, hogy a természet ellen küzdünk?

Egyáltalán miért vesszük tudomásul, hogy az ember egész életében termékeny, holott csak párszor akar nemzeni? Miért nincs fordítva? Miért nem lehet opt-in a termékenység? Sőt, kettős opt-in? Miért tekintünk normálisként arra, hogy emberek (gyerekek is) ekkora kitettséggel rohangálnak körbe, és orgazmusért kockáztatnak ekkorát, valahányszor szexelnek? Miért nincs még parasztlázadás, amiért nem is keres senki emberhez méltó megoldást a fogamzásgátlásra?

Hogyan tekintenénk egymásra, ha nem állnánk háborúban, hogy ki csináltatta fel magát, vagy ki nem vett fel óvszert. Ha nem is lenne erkölcsi szürke zóna a gyerekvállalásban, hanem csak két beleegyező félnek lehetne gyereke? Mennyivel jobb lenne már gyereknek lenni, te jó isten!

Egyáltalán miért engedjük meg, hogy a hatalmasok akadályozzák a fogamzásgátlást? Hogy még mi neveljünk nekik katonát meg adófizetőt? Mi meg hagyjuk, hogy szaporítsanak, mert bűnösnek érezzük magunkat? Miért is?

Egyáltalán hol van az megírva, hogy természetes, hogy elveszik a pénzed felét? Annyi "fejlődés" volt csupán, hogy a huszadik században elő kellett jönniük valami jobb kifogással. Úgyhogy most már valami jóléti állam-félét is adnak belőle vissza. A pénzedet is érted veszik el, érted? Az egészből annyi lett, hogy most már a jóléti kiadásokra is külön szednek be pénzt, te meg még megköszönöd nekik. Ha legközelebb kiakadsz az adózás miatt, megint hagyod majd, hogy betömjék a szádat egy jobb kifogással, vagy akkor már azért a pénzedet is kéred majd vissza?

És mi történne, ha mindez egyszerre történne?

Mi szükség lenne a tömegelnyomó politikai rendszerekre, ha a tömegek nem lennének ennyire frusztráltak, mert nem kell otthon gyakorolni az önelnyomást? Ha önként csinálnák, amit csinálnak és a döntés végre megérkezne ahhoz, aki a felelősséget viseli? Nem magátólértetődőként sodródnának bele az egyetlen elfogadható magánélet-útba, hanem döntéseket kéne hozni? Ha a szerep-alapú hatalmi játszmákat és párkapcsolati, családi agressziót felváltaná a felnőtt, döntési jogkörrel bíró emberek társadalma, mennyi időt áldoznánk arra, hogy elmeneküljünk otthonról? Ki menne katonának, ha nem lenne egy kényszerzubbony az élete? Ki túlórázna ok nélkül? Ki vezetné le a frusztrációját bigott politikán, csak hogy mások is szenvedjenek, ha egyszer neki is "muszáj volt"?

Mi lenne a kényszeres konformizmussal és mások basztatásával, ha nekem se kéne hasonulnom? Vajon azzal tölteném az időmet, hogy mások is legyenek katonák? Vagy inkább magammal?

Milyenek lennének az emberek, ha nem lenne Stockholm-szindrómára berendezve a világ? Hogyan reagálnánk az n+1-edik hülye szabályra, ahelyett, hogy megmagyaráznánk magunknak? Vajon akkor is utálnánk a gyengébbet, vagy akinek rosszul megy, ha hatalmunkban állna segíteni? Akkor is olyan szájerővel prédikálnánk a  megbocsátást és a kussolást az áldozatnak, ha nem csak magunkat akarnánk megnyugtatni?

De vannak még absztraktabb dolgok, amiket senki nem kérdőjelez meg.

Azt, hogy a félelem miért olyan bocsánatos? Vagy hogy miért bocsánatos politikai bűn az irigység, és miért kell körbetáncolni és tudomásul venni azt, aki irigy? Hogy mi jár a korral és mi nem? Hogy meddig lehet elmenni az utánunk következő generációk leszopatásával és eladósításával, hogy megvegyék tőlünk drágán, amire szükségük van - egyebek közt az oktatást, ami olyanná neveli őket, amire nekünk van szükségünk, hogy a mi uralmunk fennmaradjon. Vagy hogy mi van, ha nem minden szülő szeret? A legtöbb ember seggfej, hogy a faszba lenne ez más otthon? És mi van, ha nem minden gyerek jó fej?

Vagy a politikát. Mégis minek kéne örökké országokban élni? Egyáltalán miért veszik még komolyan ezt az egész etnikai hazugságot, meg vérséget, amikor az egészet csak a 19. században találták ki, hogy Olaszországot és Németországot létrehozzák a területen élő kisebb egységekből? Mikor ragadt át ránk és mikor unjuk már meg? Vajon akkor is úgy látnák, hogy kevés az ember, és szaporítani kell?

És ki a fasz lenne hajlandó ismerteleneket ölni egy absztrakt, értelmetlen koncepcióért egy háborúban? Konkrét embereket kéne támadni, nem valami kitalált szuverenitást, hogy hadba menjünk.

Miért olyan természetes az uralom? Most tényleg, ennél mennyivel lenne rosszabb, ha nem lenne egy politikus meg kormány sem? Miért hisszük még mindig azt, hogy ha nem írnának frenetikusan újabb és újabb törvényeket, akkor rossz lenne a gazdaságnak? Ha lehetne törvénynel gazdagodni már nem megtörtént volna?

Miért vallják páran, hogy ha nem lennének rendőrök, halomra ölnénk egymást? Miben különbözik ez attól a rémisztő valláskárosulttól, aki szerint ha nem félnénk az istentől, aki halálunk után megbüntet, akkor mind erőszakos gecik lennénk?

Hogyan látnánk a világot, ha nem lenne mindenhol a kölcsönös függőség? Ha nem lennénk csupán pár évig felnőttek, beszorítva egy totálisan függő gyerekkor és egy totálisan (tőlünk) függő szülőkor közé, ahol már csak a még annál is kiszolgáltatottabb öregkor vár ránk? Ha végig felnőttként élhetnénk, hogyan változnánk? És a társadalom?

Miért nem foglalkozik a futurisztika azzal, hogy esetleg az ember is fejlődhet, nem csak a gépek?  

Na, ez futurológia, nem az adóellenőr hoverboardon.  

 

 

Ez egy örökbe fogadott poszt volt. Ha tetszett, van még.

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://oriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr758866810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wannabebiker · wannabemotoros.blog.hu 2016.07.06. 12:50:42

Drága poszter, te aztán tudsz nagyot álmodni :-)

Szeretem, amikor az ember már jódolgában nem tudja mit csináljon, és elkezd megkérdőjelezni mindent. Persze, ha nem tennénk, akkor még mindig abban a hitben élnénk, hogy a föld lapos és a nap forog a föld körül.

De az a poszt, pont nem az, amitől ki fog derülni, hogy nem, a föld mégsem lapos.

Politika, rendőrség, konvenciók. Miért kellenek? A poszt felvetei a kérdést, választ meg nem ad rá. Ez annyira jó, "én csak kérdéseket teszek fel" alapállapot, gyermeki rácsodálkozás, hovatovább provokáció.

Képzeljünk el egy olyan világot, amelyben nincs rendőrség, nincsenek szabályok. Hogyan döntenénk el, hogy amikor te aludni akarsz, akkor én ne bömböltessem a zenét? Mondjuk megbeszélnénk egymás között, hogy 10 óra után csendet tartunk. Máris keletkezett egy szabály, igaz csak kettőnk között. Akkor jönne egy harmadik szomszéd, ő kalapálna este 10 után és hiába beszélnénk meg vele, nem értené meg, és csak kalapálna. Ilyenkor mit tennénk? Szúrósan néznénk és nem beszélnénk vele? Vagy mégiscsak alapítanánk egy rendőrséget?

Van egy játék. Több csapattal kell játszani, szabályokat kell benne alkotni. A választás abban áll, hogy lehetőséged van olyan szabályokat hozni, ami csak a te csapatodnak jó és akkor sok pontot kaptok vagy olyat, ami minden csapatnak jó, de akkor oszlanak a pontszámok. A csavar az, hogy csak akkor nyerhetsz, ha csak te a csapatod hoz egyedül nyerő szabályt, ha másik csapat is hoz, akkor senki nem nyer. A döntési helyzet az, hogy ha mindenki globálisan gondolkodik, akkor minden csapat nyer egy keveset. Ha egy csapat akar nyerni, akkor biztosan veszteni fog mindenki. Akárhányszor játszottam ezt a játékot, mindig volt olyan csapat, aki ugyan látta a globális előnyöket, de leszarta, mert ő akart nyerni. Így aztán mindenki vesztett.

Ha nagyon mélyen bele akarnék menni, akkor ez a poszt az emberi természetet kérdőjelezi meg, az emberi gyarlóságot, mert azok vagyunk, mindenkit, kivétel nélkül mindenkit csak és kizárólag a saját érdekei érdekelnek, semmi más. Vannak csoportok, ahol a közös érdekek találkoznak és akkor hepinesz van, de olyan, hogy mindenkit ugyanaz érdekeljen kmizárt. Szabad szemmel nem látható az a réteg, akit a szimplán szeretet és az elfogadás vezérel.

Szép napot :-)

Pozse 2016.07.06. 13:40:43

Az embereket nem tudod saját maguktól megmenteni, mert csak megharagudnak rád.
Szabályok pedig kellenek, mert ha nincsenek, akkor csak anarchia és földindulás lesz a vége, nem béke és szeretet. Ahogy ismerősom mondja: "Mindig van egy hülye, aki azt hiszi magáról, hogy okos."

Renee Le Renard · http://senkisehivta.blogspot.hu/ 2016.07.06. 14:19:13

@wannabe_biker: Kellemes közhelyekkel teletűzdelt, önigazolási szándékkal írt komment. Nem csoda hogy mindig szájba rágott válaszokért követelőzöl, miközben azt hized, hogy a rendőrségről folytatott valamit amit idevetettél akár részleteiben is gondolkodásnak lehetne hívni.

Erőszak (esetedben az államista gondolkodásban = rendőrség) ott legyen, ahol valami egyezség már történt és érvényesíteni kell azt két vagy több egyenrangú ember között. Nem ott, ahol még meg sem született egyezségről álmodozunk, és ahol te már fikcionálsz hogy mi lenne ha egy harmadik+n szomszéd nem tartaná be a másik szomszéddal kötött közös egyezségedet, hiszen ott még senkinek semmi dolga nincs egyezség híján.

Be is ékelem ide az erről szóló posztomat (szorri a reklámért), hogy lásd hogy az általad annyira imádott rendőrség mennyire nem ott van, ahol kéne lennie, és hogy az állam mennyire ott akar lenni, ahol nincs is rá szükség: senkisehivta.blogspot.hu/2016/06/atkelni-szabadsag-hidjan.html

Le kéne szokni már arról, hogy mindig azon gondolkozunk hogy hol kell egy újabb mindenkin uralkodó, erőszakmonopóliummal rendelkező mamelukot létrehozni (=állam és hatóságai, akik azoknak a szomszédoknak a csendjéről is gondoskodik, akik szeretnék egymás kalapácsolását hallgatni éjjel), és meg kéne tanulni végre egyénileg érdekérvényesíteni a harmadik, még kalapácsoló szomszéddal szemben, így vagy úgy.

Ódor Richárd · https://www.facebook.com/odorric 2016.07.08. 20:53:30

Az anarchisták valójában idealisták, amibaz emberi jellemet illeti.

Minden túlélésre játszó rendszernek figyelembe kell vennie az emberi gyarlóságot és ostobaságot. Máshogyan nem megy. Ha mind felszámolnánk az államokat - aligha volna kapható erre mindegyik egy pár száz éven belül -, előbb-utóbb jönne egy hadúr, aki bandát, majd sereget alapít, és uralma alá hajtja mindazokat, akik nem észlelik elég korán a veszélyt. Az álamosodás pedig úhljraindul - önvédelemből. Az anarchizmus és pacifizmus eképpen nem egyeztethető össze. Békét a buta és a gonosz emberek közt csak a kölcsönös óvatosság, ha úgy tetszik, félelem teremthet mindaddig, amíg nem találunk egy új, mindenkit egyaránt veszélyeztető ellenséget.

Az emberi alaptermészet nem változott a történelem során, épp csak tapasztalatot szereztünk, amit azok képesek átlátni, akik elég intelligensek hozzá. A környezetünk, a szokásaink, a kultúránk változott és változik, de az alapjellemek megaradnak. Továbbra is lesznek bűnözők, hazugok, gonoszak, szociopaták, nárcisztikusak és egyéb személyiségzavarban szenvedők, lesznek gyöngék éa befolyásolhatók is - és mindhiába élnek mellettük erényesek, racionálisak, jó emberek, mert egyedül, szabályok és hatalom nélkül nem lesznek képesek megvédeni magukat a csoportokba verődő gyarlósággal szemben.

Ez az emberiség tragédiája, soha nem lehet elérni az ideális rendszert, mert míg létezünk, folyton a gyarlósággal kell küzdenünk, napról-napra és örökké.

Ódor Richárd · https://www.facebook.com/odorric 2016.07.08. 20:55:11

@Ódor Richárd: (Elnézést az elgépelésekért, mobilról írtam és nem volt időm javítani.)

SzilajSzilard 2016.07.10. 13:14:54

A 30 felett megalkuvás az élet poszttal és ezzel most nem értek egyet.
Olvasd el Asimovtól a Hajnal bolygó robotjait. Ne mást, hanem azt.
Asimov legfőképpen futurista író volt, nem sci-fi író.

sakalbela 2016.07.12. 22:59:42

Jól érzékelem, hogy posztoló írt egy formabontó tartalomjegyzéket a blog eddigi kontentjeihez? :-)