Lobsterizmus 101

Friss kommentek

Mit jelent a 'szeretlek'?

2013. 04. 30.

Személyes töprengés következik, ne tessék nagy jelentőséget tulajdonítani neki.

Ha valaki szájából azt hallod, hogy 'szeretlek', az a legpozitívabb dolog, amit mondhat. Na de akkor miért borzongunk, ha olyantól halljuk, akinek nem viszonozzuk a szeretetét? Hiszen csak az egyoldalú csodálatát fejezte ki. Vagy mégsem?

Lehet, hogy a szó többet jelent egyoldalú érdeklődésnél. De mégis mit?

Van két szó, amit nagyon félrevezetően használunk. (Na jó, nem kettő van.) És ennek messzemenő következményei vannak.

Az egyik a birtokos szerkezet. Az enyém.

Enyém a laptopom, a könyveim és a billentyűzet, amin írok. De az egyetemre is azt mondom, hogy az én egyetemem, amikor a kapcsolatunk aligha keletkeztet birtokviszonyt - bármelyik irányban. Az én hazám, az én népem és igen, az én csajom. Most akkor ki birtokol kit?

A mimimum megállapítás, hogy a birtokos szerkezet nem csupán birtokviszonyt, de valahová tartozást is kifejez. De ha egy kicsit paranoid vagyok, ezt az egészet fordítva látom. Hogy tudniillik bármi, amit az enyénmek vallok, jogosult arra, hogy igénnyel lépjen fel velem szemben. Még a könyveim is 'megkövetelik', hogy foglalkozzak velük, ha például költözni készülök. El kell szállítani őket. Nem annyira az enyém, hogy csak úgy otthagyhatnám. Kötelezettségem van velük kapcsolatban, felelős lettem a rózsámért, amit birtokolsz, az birtokba vesz, satöbbi.

A másik a 'szeretni'. Hogy van az, hogy szeretem a partneremet is és szeretem a csirkehúst is?

És a fenti két szó összeesküszik ellened, amint azt mondod valakinek, hogy szereted.

Én még nem mondtam senkinek és nem is fogom. Nem teszem, mert nem tudom, mit jelent. Mert egy analitikus állat vagyok és nem tetszik, hogy mennyire homályos a jelentése. Miközben ekkora jelentőséget tulajdonítanak neki.

Te mit állítasz és mit nem állítasz, amikor azt mondod, hogy 'szeretlek'?

Legtöbben a szüleinktől és/vagy a tévéből tanuljuk a szeretet jelentését és tartalmát (én a tévéből). És amit ott láttunk, azt elnevezzük szeretetnek. És igyekszünk később reprodukálni. Ahol szeretetnek illene lenni, oda meg igyekszünk belelátni. Most nem kell okoskodni, hogy te jobban tudod, mint a tévé, mert nem tudod jobban. A környezetünknek, a körülöttünk türténő "eseményeknek" nagy részét a TV adja. A legtöbb dolgot, amit ismerni vélünk, igazából csak ott láttuk és igenis mindenkit befolyásolnak az ott rendre előkerülő narratívák. A tévéből anélkül is összeszedünk egy csomó meggyőződést, hogy valaki kiállna és a szánkba rágná.

Minden egyes filmes 'szeretlek'-ben ott van implicit módon hogy:

- Mostantól mindörökké

- Egyenlő intenzitással

- Kétség sem férhet hozzá, eldőlt, teljesen egyértelmű

(És ha ezek közül bármelyik nem áll fenn, arról már filmet lehet forgatni, az maga a történet.)

- A 'Szeretlek' ezen túl további, a külvilág felé is demonstrált elköteleződést keletkeztet, vagyis azt jelzi, hogy mostantól progresszíven haladva a 'szeretlekből' következő egyéb (társadalmilag) szokásos lépéseket is le kívánom tudni veled, úgy mint együttjárás, összeköltözés, házasság, utódnemzés. Mint amikor a mosógépen beindítasz egy programot és az megállíthatatlanul kattan mindig előre, egész az utolsó öblítésig.

De könyörgöm, mikor lesz annyira kikapcsolva az agyam, hogy komolyan azt állítsam, hogy amit épp most érzek, azt örökké fogom érezni. Ez nem életszerű. Márpedig tudom, hogy ha ezt mondanám, te az 'örökké'-t nagy valószínűséggel hozzágondolnád. Mert te is ugyanazokat a filmeket nézted. És nem szeretek hazudni, még akkor sem, ha a hazugság pusztán abból áll, hogy nincs rendesen definiálva, amit mondtam. Hogy te mást értesz a szó alatt mint én.

(Az már az irónia része, hogy ezért én vagyok az érzelmi nyomorék. Bezzeg ha a fenti módon a képükbe "hazudnék", örülének maguknak. Aztán amikor idővel véget ér a kapcsolat, akkor úgy teszünk, mintha tényleg meglepődnénk? Csak kérdem.)

Pedig már másnap reggel is kicsit kevésbé leszek felhevülve - ami nem jelenti, hogy a kora reggeli időponthoz mérten nem kedvellek, de reggel egyszerűen nem vagyok annyira érzelmes, mint este.

Most őszintén, ki meri ezt elmagyarázni a partnerének?

Próbáld meg pontosan kifejezni magad, mondjuk hogy: "épp most úgy érzem, hogy a közeljövőben, határozatlan, de minden bizonnyal véges időtartam erejéig szeretni foglak". (Otthon ne próbáljátok ki.)

Helyette inkább azt mondjuk, amit mondani szokás és tovább laposítjuk a szót.

A 'szeretlek' ezen kívül birtoklási igényt fejez ki, olykor egyenesen tulajdonviszont keletkeztet. (Ki ne hallott volna még olyan 'szeretlek'-et, ami inkább azt jelentette, hogy 'az enyém vagy, mersz ellene szólni?')

És hányan próbálták már azzal elmaszatolni az elkövetett hibákat, vagy elfedni a nézeteltéréseket, hogy gyorsan leöntötték egy 'szeretlek'-kel és remélték, hogy a repedés nem fog tovább tágulni? Sikerült már valakinek? Lett már jobb egy kapcsolat attól, hogy probléma esetén emelted a tétet?

Párkapcsolati duplagondol

Na szóval a 'szeretlek' egy egész csomó társadalmi konvenciót húz elő a kalapból - és ezek a konvenciók hajlamosak a fejünkre nőni. Mindegy mennyire vagytok eltökéltek, hogy a ti kapcsolatotok márpedig más, mint a többi, ti csak azt csináljátok, amihez mindkettőtöknek kedve van, nem pedig azt, amit ilyenkor szokásos, mégis belecsúsztok egy csapdába, ami az információs aszimetrián alapszik.

Igaz ugyan, hogy általánosságban megegyeztetek, hogy nem fogtok úgy viselkedni, ahogy nem esik jól, csak mert a párok úgy szoktak, stb. De te nem tudhatod, hogy minden konkrét helyzetre is igaz-e a dolog. Nem fogod például tudni, hogy akkor most megfogjad-e a kezét nyilvánosan. Mert lehet, hogy azt éppen szereti. Mindig gyanakodnod kell majd, hogy abban a bizonyos dologban, a szíve mélyén mégiscsak a hagyományosat szeretné.

Lehet, hogy nem akarsz a magánéletében turkálni, de mi van, ha aznap mégis megsértődik, mert meg sem kérdezed, mit csinált?

Lehet, hogy magadtól nem érdekelne, hogy egyedül ment moziba, de tudod, hogy ilyenkor féltékenynek kell lenned és gyanakodni és gyanúsítani. Lehet, hogy nem érdekel, ha egy ellenkező neművel ebédel, de mi van, ha megsértődik, amiért nem vagy rá féltékeny?

Én személy szerint ha szeretek valakit, nem kívánom, hogy bármit is megtagadjon magától. Nem csak azért, mert ez egyenes út ahhoz, hogy az a kísértés hatalmasra nőjön, hanem mert utálom a gondolatát is, hogy engem a fájdalmas önmegtartóztatással asszociáljanak. Hogy ne tegyen meg valamit, amihez kedve van, és az én képzeletbeli számlámhoz csapja, hogy nesze, érted szenvedtem. Ne a tiltás jusson rólam eszébe. Arról nem is beszélve, hogy magamról tudom, ha valami (valaki) szabad, sokkal kritikusabban ítélem meg. Míg ha megtiltják, hirtelen semmi nem izgalmasabb nála.

És aki idáig eljutott az olvasásban, annak egy igazi nyalánkság:

Miért kell bevonni a külvilágot?

Az egy dolog, hogy tökéletes a párkapcsolatod, de miért kell erről beszélni? Miért kell mutogatni? Miért kell kézenfogva menetelni? És főleg miért kell egymás seggébe markolászva vonulni az aluljáróban?

Elmondom: mert nem tökéletes. De így szeretnéd elhitetni magaddal is. A kapcsolat csak akkor igazi, ha nyilvános.

Miért kell mindenkinek megmutatni a szerzeményt? Hogy elköteleződve érezze magát. Hogy adja hozzá az arcát. Hogy utána már a környezete is számon kérje, hogy veled mi van. Mert nem vagy biztos a dolgodban és másokat is a segítségedre hívsz.

Vagy abban nem vagy biztos, hogy tényleg kell-e neked. Ezért kellenek a tanúk, mert különben kifarolnál az egészből. Ezért vonják be az emberek az államot is. Tanúnak. Hogy amikor már vége az eredeti kapcsolatnak, igények még akkor is lehessenek. Hogy valaki nyilvántartsa az együvétartozást és büntesse az attól való eltérést - ha már te nem tudod.

De ha már nyilvános egy érzelem, akkor mindenkié. Nem a sajátod többé, hanem közjószág, ami korántsem olyan nagy élmény. Ha valódi lenne, inkább nem mutogatnád.

Bonyolítja a helyzetet, hogy tényleg létezik olyan, hogy valaki teljesen el van merülve valakiben és élvezi - de ez ritka. Olyan, mint a pajzsmirigy-betegség. Sokkal kevesebb embernek van, mint ahányan ráfogják a kövér seggüket. Vagy mint az örökkévaló szerelem. Van olyan, de nem annyi, ahány azt állítja magáról. És főleg nem annyi, hogy a többség reális esélyekkel aspiráljon arra az állapotra.

De a félelem nagy úr és annyira rettegünk, hogy nem találunk valakit, hogy minden arrajáróra ráhaluzzuk az értelmes társat. Inkább megpróbálod  a már meglévőbe belelátni azt, ami nincs benne, minthogy továbbállj. Az őszintébbje bevallja, hogy nem tökéletes, de megalkudott vele és ennyi is elég. A legtöbben viszont maguknak is behaluzzák, hogy ez az ember alapvetően jó nekik. És amit most éreznek, az már a szerelem.

Szeretlek, de...

Egy napon eljön a perc, amikor már nem érzel szerelmet. De ezt kimondani sértés. És mivel utálatot sem érzünk, ezért inkább hazudunk.

A legtöbben soha nem mondunk többé igazat, csak egyre jobban megtanulunk hazudni.

Pedig ennek bekövetkezése elkerülhetetlen. Mert változunk.

Rendszeresen abba a hibába esünk, hogy mindketten ugyanilyenek leszünk. Holott nem. Mindenki változhat - sőt, változzon is, különben valahol halott. De mivel mi nem engedjük (vagy ő érzi kötelességének, hogy ránk való tekintettel ne tegye) a töréspontig szívjuk magunkat, mielőtt elég bátrak leszünk, hogy lépjünk. És akkor már csak sértéssel megy. 

19 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://oriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr634900787

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mistery Wolf 2013.05.02. 10:57:53

Keserű irónia. I like it.

Alal 2013.05.02. 20:07:08

Osszecseng a kedvenc irom szavaival:

“I love you, Eliza,” I said.
She thought about it. “No,” she said at last, “I don’t like it.”
“Why not?” I said.
“It’s as though you were pointing a gun at my head,” she said. “It’s just a way of getting somebody to say something they probably don’t mean. What else can I say, or anybody say, but, ‘I love you, too’?” 
― Kurt Vonnegut, Slapstick or Lonesome No More!

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.05.03. 06:59:43

Hosszú, letisztázatlan, zavaros.

"Próbáld meg pontosan kifejezni magad, mondjuk hogy: "épp most úgy érzem, hogy a közeljövőben, határozatlan, de minden bizonnyal véges időtartam erejéig szeretni foglak". (Otthon ne próbáljátok ki.)"

Ez az érdekes gondolat az egész postban, ezt kellett volna kiemelni, és elegánsan előadni! Nem sikerült.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2013.05.14. 21:38:36

@rabelais:
Majd felveszlek szerkesztőnek. Biztos remek munkát végeznél.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.05.16. 06:52:43

@Quadrille Lobster: remek munkát végzek, de nem megyek akárhova. te például láthatóan hülye vagy ehhez.

calabria007 (törölt) 2013.05.16. 11:18:49

@rabelais:

"munkásságod" a közröhej tárgya...

Marvin_42 2013.05.19. 08:46:25

Tisztelt Lobster!

Olvasom a blogodat, kevésbé a gazdaságról, inkább az életről, érzésekről szóló bejegyzéseidet. Nagy részével teljesen egyetértek.
Engem azonban az is érdekelne, hogy te magad tudsz az általad leírt elvekhez hűen élni?
Illetve kérlek annyit árulj el magadról, hogy hány éves vagy: 20-30, 30-40, esetleg 40+?
Válaszodat előre is köszönöm!

szofter 2013.05.21. 22:19:45

Lobster, a trollokat nem kell etetni. Rabelais egy érdekes példánya a grammar nazi fajnak, aki nem a helyesírási hibákat vadássza, hanem a szövegtani sajátosságokat figyeli, és ott köt bele minden vélt vagy valós hibába, amelyet megtalál.

A tökéletlen szerelem jele, ha mindenkinek eldicsekszik vele a párocska, állítod. Oké, lehet. De mi van akkor, ha nem a pár vonja be a külvilágot, hanem fordítva? Ha hiába próbáljuk a legnagyobb titokban tartani, hiába csak akkor telefonálunk, sms-ezünk egymással, amikor senki nincs a közelben, hiába sosem randizunk moziban, étteremben, kávézóban, csak egyikünk lakásán; egyszer a szomszéd nyuggernéni meglátja, hogy egy tűzről pattant leány rendszeresen feljár hozzám, és elpletykálja mindenkinek, akivel csak találkozik? Vagy a haverok gyanút fognak, amiért néha ki-kimaradok a közös kocsmázásokból (vagy kezükbe akad a telefonom, és megnézik az sms-eket), és elkezdenek "nyomozni" utánam, aztán addig nem hagynak békén, amíg be nem mutatom nekik a csajt?

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2013.05.26. 21:05:32

@szofter:
Azért azt te is érzed, hogy más kalap alá tartozik az, amikor úgyis kiderül valami, meg ha demonstratíve mutogatom a másikat, rajta tartom a kezemet, igyekszem mindenhol bemutatni, hogy annyival is "hivatalosabbá" tegyem a dolgot. Ennek egyik fele anyuék meg a külvlág felé mutogatja, hogy "látjátok, teljesítettem, nem vagyok lúzer szingli", a másik fele meg a pasit/csajt remélei ezzel magához láncolni.

ne mondd, h ebből azt vetted le, hogy titkos kapcsolatokra szólítok fel :D Én nem mondtam olyat, hogy mindenkinek titokban kéne tartani a kapcsolatát, csupán egy abszurd elfajzásra mutattam rá. Eddig is és ez után is mindenki maga dönti el, hová tartozik (meg én, hogy én hová sorolom:)

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2013.05.26. 21:30:50

@Marvin_42:
Szia,

30.

A betartással kapcsolatban kicsit messzebbről indítanék.

Többször próbáltam már utalni rá, hogy amikről itt okoskodni szoktam, nem annyira a külvilágban látom, hanem önmagamban. Olyan rossz tualjdonságokon verem el a port, amiket magamban is érzek, csak több-kevesebb sikerrel elnyomok. (Na jó, a párkapcsolati hülyeségeket nem annyira magamban látom, hanem megpróbálták rámerőltetni. Ha más nem, hát pártunk és kormányunk. Innen az indulat.)

A káros szokásokról való leszokás azonban nem egyszeri akció, nem nekidurálás kérdése, hanem állandó meló. Nem visszaesni a saját hülyeségembe.

Arra jutottam azonban, hogy a szokásos élet-etapokat már mindenki csinálja. Azt már tudom, hova vezet a szokásos út. Én inkább egy eleven kísérlet leszek, és megtudom, mi van a kevesek által választott úton. Mindenkinek egészen pontosan egy élete van. Én erre használom.

Pontosan látom magam körül, mi történik valakivel, aki akarata vagy meggyőződése ellenére, szülői-társadalmi nyomásra belemegy egyirányú utcákba, amiből nem lehet kifarolni. Amikor mások zenéjére táncolnak, mások igényeit elégítik ki egyenként, és azt remélik, egyszer elfogynak az elvárások és önmagukon is elgondolkodhatnak kicsit. Szorongva-sietve aggódnak, hogy X éves korukra még csak itt vagy ott tartanak - és nem veszik észre, hogy hülyére vannak véve. Ha attól ideges valaki, hogy a reklámok új és újabb vágyakat ébresztenek fel a vásárlóban, attól is idegesnek kéne lenni, ahogy a társadalmi feedback új és újabb dolgokra vesz rá - amiket nem magadtól kívántál meg, csak elhitették veled, hogy lúzer vagy, ha nem teszed meg, vagy lemaradsz, ha pár évvel később csinálod. Még azok is "jó gyerekek" akarnak lenni és teljesíteni a barátnő-házasság-jelzálog-gyerek-kutya-előléptetés kombót, akik amúgy szóban fújnak a szüleikre. De belemennek, mert "rájuk hagyják". Mint az ötéves, akit be lehet forgatni egy egyszerű trükkel, de tényleg.

A valóság azonban az, hogy nincs hová sietni. És az elgondolkodással kéne kezdeni. És mindenki másnak is csak egy élete van. Hiába rohan egyre gyorsabban, ha az elején nem vette a fáradtságot, hogy megállapítsa hol van és merre kíván menni. (Ki ő és mit akar) Elenyésző az esélye, hogy véletlenül éppen arra rohan. Nagyobb az esélye, hogy össze-vissza cikázik és leszopatják minden sarkon (mert a csapdák évezredek óta ugyanúgy néznek ki, csak mind újszülöttek vagyunk). És mire először lelassít és beismeri, hogy megállás és gondolkodás nélkül nincs semmi esélye, addigra már lehet, hogy túl fáradt.

Én leálltam, jelenleg itt tartok. A feladat csak az, hogy imígyen szerzett, végtelen bölcsességem birtokában nehogy mozdulatlan maradjak és egyszer azért újrainduljak:)

Ha zavaros, nem a te készülékedben van a hiba:D

Marvin_42 2013.05.27. 13:16:03

...köszönöm szépen a válaszodat.

Bicepsz Elek77 2013.05.28. 00:07:44

A "Szeretlek" egy no szajabol olyan,mint egy politikusebol a "demokracia" vagy a "nemzet".
De azert a testbeszed sokmindent elarul...

semota · http://livewithit.blog.hu 2013.10.07. 04:45:19

A "szeretlek" szóval kapcsolatban:

Szerintem nem feltétlenül ezek miatt az implicit tartalmak miatt riadnak meg ettől az emberek, hanem azért, mert minden emberi kapcsolat sikere szempontjából az az optimális, hogyha az egymás iránti affinitás fokozatosan alakul ki, és erősödik meg. Ha valamelyik félben gyorsabban kialakul a vonzalom, és ennek jelét is adja, azzal a másik fél nem tud mit kezdeni, és nemhogy nem növeli a vonzalmát, hanem pont ellentétes irányba hat. Nem kell ennek feltétlenül pont a "szeretlek" szónak lennie -- az is elég, ha mondjuk te többször és intenzívebben keresed a másikat e-mailben, mint ahogy a másik magától tenné.
Nekem van egy olyan szerencsétlen tulajdonságom, hogy egy kétállású kapcsoló van beépítve az agyamba, aminek az egyik opciójához az van írva, hogy "leszarom", a másikhoz meg az, hogy "megszállott érdeklődés". Hosszú, fájdalmas folyamat volt megtanulni, hogyha emberekről van szó, ezt a megszállott érdeklődést nem mutathatom ki nyíltan, mert megriadnak tőle, és fejvesztve menekülnek.

Külvilág bevonása:

"Az egy dolog, hogy tökéletes a párkapcsolatod, de miért kell erről beszélni? Miért kell mutogatni? Miért kell kézenfogva menetelni? És főleg miért kell egymás seggébe markolászva vonulni az aluljáróban?"

Én inkább úgy tenném fel a kérdést, hogy miért kellene másképp viselkednünk csak azért, mert látják? :) Amúgy is szoktunk smárolni, miért kéne abbahagyni csak azért, mert történetesen az utcán vagyunk?

Házasság:

"Vagy abban nem vagy biztos, hogy tényleg kell-e neked. Ezért kellenek a tanúk, mert különben kifarolnál az egészből. Ezért vonják be az emberek az államot is. Tanúnak. Hogy amikor már vége az eredeti kapcsolatnak, igények még akkor is lehessenek. Hogy valaki nyilvántartsa az együvétartozást és büntesse az attól való eltérést - ha már te nem tudod."

Számomra a házasság fő jelentősége abban áll, hogy bekerül egy döntési pont a rendszerbe. Egy döntési pont, aminél nagyjából tiszta, hogy mit vállalsz, tiszták a feltételek, és van lehetőséged végiggondolni, hogy vállalod-e az egészet így, ezzel az emberrel, ezekkel a feltételekkel. A ceremónia, a tanúk, a nagy könyvbe való beírás, a névváltoztatás stb. azért kellenek, hogy ezt a döntési helyzetet nyomatékosabbá tegyék, mintegy piros filctollal aláhúzzák, hogy "itt egy döntési helyzet van, baszki."
Ha meg csak úgy simán együttéltek, akkor ez a döntési pont hiányzik. Csak úgy csúsztok bele valamibe, öntudatlanul, fogalmatlanul. Felelőtlenül. Azt hiszed, hogy csak egészségügyi okokból toljátok együtt, aztán egyszer csak azt veszed észre, hogy útban van a gyerek. Miközben nem is köt benneteket össze semmi, és a másik ember bármikor következmények nélkül hátat fordíthat az egésznek.

- Ha az elhatározás mindkét részről tudatos és a következmények tekintetében is végiggondolt, sokkal többet fognak invesztálni a kapcsolatba, mintha ez az elhatározás nem lenne meg. Mint ahogy nagyobb eséllyel ruházol be többmilliós piroskisautó-fröccsöntő gépre a műanyagfröccsöntő vállalkozásod számára, ha a Piros Kisautó Zrt. 10 évre kizárólagos szerződést kötött veled, mintha a Piros Kisautó Zrt. bármelyik pillanatban odább állhatna a konkurenciához.
- Ez egy hozzáállásbeli különbséget is magával hoz. Ha bármelyik pillanatban leléphetsz, akkor nyilván kiszállsz az első komolyabb nehézségnél -- de ha elköteleződtél a másik ember mellett, akkor azt fogod nézni, hogy mit tehetnél annak érdekében, hogy elhárítsd ezt a problémát? Így egy házasság túlélhet olyan krízist úgy, hogy a felek és a kettejük kapcsolata megerősödve kerül ki belőle, amit egy mezei párkapcsolat nem.
- Ugyanígy, az emberek fogalmatlanul megcsinálnak egy csomó mindent, ami a két fél közötti bizalmat és intimitást ássa alá (nemcsak a félrekúrásra gondolok most, hanem a hazugság, a titkolódzás, a verbális és a fizikai erőszak minden formájára). Míg ha életre szólóan elkötelezte magát valaki mellett, akkor ilyenkor végiggondolja, hogy "oké, most lehet, hogy dühös vagyok rá, és jól esne a fejéhez vágni ezt a durva sértést/hazudni neki/kibaszni vele/megdugni ezt a nagymellű nőt, de mi van, ha ezzel valami sokkal fontosabbat teszek tönkre, amit utána nem lehet megjavítani?".

Mondjuk tény, hogy ezek a dolgok akkor tudnak működni, ha az elköteleződési igény mindkét félben belülről fakadó és valós volt. Ha csak azért köttetett meg a házasság, mert jön a gyerek, vagy mert nagyon nyiszogtak a szülők, akkor persze nem, na de ez nem a házasság hibája. A fő probléma szerintem abban van, amit te is írsz, hogy az emberek életük legfontosabb döntéseit nem saját indíttatásból, hanem a külső nyomásnak engedve hozzák meg, és ugyanilyen gyáván, fogalmatlanul, a legkisebb ellenállás felé törekedve élik le az egész életüket.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2013.10.07. 11:28:44

@semota:
"Egy döntési pont, aminél nagyjából tiszta, hogy mit vállalsz, tiszták a feltételek, és van lehetőséged végiggondolni, hogy vállalod-e az egészet így, ezzel az emberrel, ezekkel a feltételekkel."

És arról mit gondolsz, hogy csak egyféle házasság létezik, amikor a párkapcsolatban különböző hangsúlyok léteznek? Tényleg annyira sajátom az a megegyezés, ha az állam törvényeiben vésett feltételekkel vállalhatom csak és nem írhatom át, még az apróbetűs részt sem?

semota · http://livewithit.blog.hu 2013.10.07. 19:15:00

@Quadrille Lobster:

szerintem a házasság az egy keret, amit mindenki maga tölt fel értelemmel. nincs előre lefektetve, hogy a két félnek hogyan kell megosztania a vagyonát, hogy kell-e gyereket csinálniuk, mint ahogy az sem, hogy hogyan kell eltölteniük a szabadidejüket, meg hogyan kell ünnepelniük a karácsonyt. egyetlen emberrel kell megegyezni, hogy hogy legyenek a dolgok, és az a házastárs.
aki olyan házastársat választ, aki túl befolyásolható, és akinek túl nagy prioritású a társadalmi konvencióknak való megfelelés, miközben saját magáról meg tudja, hogy nonkonformista, és fontos a számára, hogy a saját életét élje a saját normái szerint, az magára vessen.

töröltjuzerneírj (törölt) 2015.07.25. 17:49:30

"Én még nem mondtam senkinek és nem is fogom. Nem teszem, mert nem tudom, mit jelent. Mert egy analitikus állat vagyok és nem tetszik, hogy mennyire homályos a jelentése."

- Ez kibaszott cuki volt. :) Nagyon tetszik.

töröltjuzerneírj (törölt) 2015.07.25. 17:55:06

Minden egyes filmes 'szeretlek'-ben ott van implicit módon hogy:

- Mostantól mindörökké - hát ez nem igaz, mert mikor haragszom rád éppen, mert hülye vagy, akkor nem szeretlek, de azé általában szeretlek. majd szólok, ha elmúlik.

- Egyenlő intenzitással - nem egyenlően, hol jobban, hol kevésbé, de mindig akkor mondom, amikor épp nagyonnagyon.

- Kétség sem férhet hozzá, eldőlt, teljesen egyértelmű - hátigen. vagyhátnemtudom, ez olyan mint a szabad akarat, érzed. oszt hogy úgy van-e érted azt a faszom tudja, hol jobban érzed, hol nem. :D

Figyu. Ha legközelebb érzem, hogy mondanom kell, hogy szeretlek, hozzáteszem, értsd hozzá, hogy mostéppen, vagy majd mondom is és izé, mondom hozzá az intenzitást is, ha szeretnéd 1-10-ig, bevallom az 1-től 100-as besorolást jobban szeretem.

Ez így okés? :)

töröltjuzerneírj (törölt) 2015.07.25. 18:41:27

Én inkább egy eleven kísérlet leszek, és megtudom, mi van a kevesek által választott úton.
- Ez viszont gyönyörű.

Intizar 2016.11.28. 23:25:17

Bocs, de így néhány év után azért csak elgondolkoztam. Nagyon tetszik az alapvetés, igen. De aztán ami legöngyölődik belőle...
Ezek a gyanakvások, hogy oké, beszereztem egy valakit, aki nem sablonos - nem illik pontosan a sablonba vagy nem ambíciója "A" sablont követni, vagy nem ambíciója egyáltalán semmilyen sablont követni? (Vagy esetleg csak nagy partnerszerezhetnékében próbált szegényke ilyen sablonon-kívülinek mutatkozni?)
Mintha abból, hogy valaki nem igazodik egyféle sablonhoz, annak kellene következni, hogy akkor az az ember soha semmilyen helyzetben nem ad olyan választ, ami abba a sablonba beilleszthető volna. Ha az illető így viselkedne, akkor egy ellenforgatókönyvet valósítana meg a sablonhoz képest, és akkor ugyanannyira sablonos és ugyanannyira kötött, mint hogyha egyszerűen sablonkodna.
Mintha a posztoló egy vargabetűn át ugyan, de mégiscsak azt a macerát szeretné megspórolni magának, ami azzal jár, hogy állandóan figyeljünk és ráhangolódjunk egymásra a partnerrel.