Lobsterizmus 101

Friss kommentek

  • SakkMatt: Nem kell ám olyan messzire menni, hogy jó ütemben épülő metrót lássunk. Moszkvában is felépült legalább egy Budapestnyi metró csak a XXI. században:... (2019.09.18. 15:03) 23 év alatt 588 km új metró épült
  • pallasmacska: azért a hozzászólásokból kiválóan látszik, ki az, aki odáig sem jut el, hogy felismerje, előre kiszabott életet él. (2019.06.08. 20:38) 40 vagyok, de élni akarok!
  • Ra: Wow... (2019.06.04. 20:56) Hogyan szoktasd le magad a tanult tehetetlenségről?
  • Hemi12: Igazad van! Az '56-os forradalmárok is baszódjanak meg! Megöltek egy csomó EMBERT!!! Akik között biztos voltak jók is! Hát nem olvasták a szótári de... (2019.03.15. 16:51) Feminizmusról picsogni férfiatlan
  • Barbara Pesti: Engem csak az zavar, ha nem dühböl, nem feszültséglevezetésböl kàromkodnak, hanem megszokásból. Az a bizonyos vazmeg mint kötöszó esete ez. Pont mer... (2019.01.08. 22:30) Káromkodás, mint hatalmi eszköz

Szokások és szerepek

2012. 11. 28.

A minap tudomásomra jutott, hogy egyik ismerősömnek a barátnője is olvassa az emailjeit.

Ezen kellőképp kiakadtam és gyorsan papírra is vetettem néhány reflexiót - mintegy 20-25 oldalt, úgyhogy mostanában ennek a különböző részeit lesztek kénytelenek eltűrni. Ahogy az lenni szokott, a gondolatmenetem erősen spekulatív, gyakran repetitív, cserébe olyan cirkuláris, hogy könnyű beleszédülni. De ahogy a mondás tartja: ha van egy Lobstered, nincs szükséged centrifugára.

Hölgyeim és uraim, köldöknéző rovatunk következik, amelyből megtudják, mit jelent a 'szeretlek', miért érzed, hogy valami nem stimmel a zéletrendjével, és miért nem bocsánatos bűn a félelem.

De mindenekelőtt elmondom egy régi vesszőparipámat. Hogy tudniillik mik is valójában dédelgetett szokásaink. Különös tekintettel a párkapcsolatban felvett és megkeményedett rutinunkra.

Szokások

Amiről most beszélek, az a napi rutin, a mindenki által ismert preferenciáda, az apró kis dolgok, amiket vagy öntudatlanul sajátítasz el, vagy egy nagy optimalizálás keretében alakítasz ki. De különbség nem nagyon van a kettő között, mert ha egyszer a fejedre nőnek, nehéz lesz tőlük megválni. És nem csak azért, mert tehetetlen vagy velük szemben. Mert ha változtatni akarsz, akkor már erősebb vagy náluk. Hanem azért, mert mások is elvárják, hogy mostantól mindörökké ugyanígy maradj. Mert már erre az énedre építettek, mert már úgy szerepelsz a kalkulációjukban, hogy te ez és ez vagy, akire így számítanak, nem máshogy.

Különösen felerezsizős párkapcsolatban erős ez a probléma.

A szokás egy olyan fül vagy fogantyú (handle), amit te magad növesztesz - aztán felajánlod, hogy így lehet fogást találni rajtad. Megismerni téged, megérteni, vagy megtalálni. Így lehet téged kezelni (handle - a szó összes értelmében).

De hiába növeszted te magad ezeket a szokásokat - praktikus okokból vagy ízlésed okán - mégis a végén ők birtokolnak téged (aka. "szokások rabja"). Legfőképp azért, mert hát számonkérik őket.

Biztos ismerős a kérdés, hogy miért csinálsz ma valamit másképp, mint szoktál. Vagy a megjegyzés, hogy "nahát..." te most valamit másképp csinálsz. Vagy amikor nyugtázzák, hogy észrevették ám. És biztos az is ismerős, hogy azt kívánod, bárcsak ne tették volna. Fogalmad sincs, miért de kellemetlen egy ilyen megjegyzés. Akkor én most nevet adok neki.

Mert az ilyen megjegyzés - akármyilen szeretetteljes vagy elismerő köntösben jön is - igazából egy figyelmeztetés. Ne feledd, hogy figyelünk. Észrevettük, hogy letértél egy útról - ha mégoly csekély mértékben is - és nem nézzük jó szemmel. Tudod, hogy tudjuk. Ne hidd, hogy nem vettük észre. Tessék mentegetőzni. Mondj egy kifogást és ismerd el, hogy vétettél.

És miért fontos ez? Egyáltalán miért fontos, hogy azon az úton haladj tovább, azokat a szokásokat ismételgesd, amiket te magad választottál egykor? Hát mert a szokásoktól való eltérést a változásod jelének tekintik. A változást pedig ijesztőnek. A szokásoktól való eltérést pedig figyelmeztető jelnek. És többnyire joggal.

A belső változás ugyanis gyakran egy ilyennel kezdődik. Te még csak annyit veszel észre, hogy a tököd kivan ugyanazzal az útvonallal reggel a munkába menet. Az a leggyorsabb, meg minden, de akkor is unod. És valamiért ingerült vagy tőle. Apróság, amiből egy egész új élet iránti igény is képes kibontakozini. Mert ha új útvonalat választasz, holnap akár új ruhatárat is vásárolhatsz, de akkor már lehet, hogy máshol akarnál dolgozni és igen, lehet, hogy a párkapcsolatoddal a leszámolnál. Na, ezt érzi mindenki ösztönösen, ha egyik nap elkezdesz edzeni járni vagy szokásoddal ellentétben nem hallgatsz rádiót a reggeli közben.

Egy tapogatózó első lépést azonban nem szeretünk a világ tudomására hozni. Lehet, hogy a szokás ignorálása valóban csak egy tétova próbálkozás egy másik irányba, de lehet hogy nem. Lehet, hogy nem is tudatos. De még ha az is, nem akarjuk mások orrára kötni. A változás pont nem arról szól, hogy szeretnénk, hogy figyelemmel kísérjék a tapogatózásunkat. Főleg mivel még nem döntöttünk el semmit.

Fenn akarjuk tartani a bizonytalanság jogát, még nem tennénk le a régiről, talán nem is utáljuk annyira, de semmi kedvünk azonnal elköteleződni egy új szokás mentén. A ránk irányuló figyelem viszont elköteleződést vár - namivanmár, találd ki végre, mit akarsz! Megkövetelik, hogy minél előbb add a kezükbe a következő pórázt önmagadhoz. Nem tolerálják sem a változást, sem a bizonytalanságot. A válaszútnál ácsorgást a tévedés jelének nevezik és hülyének érezzük magunkat tőle. Ezért semmiképp nem szeretnénk beszámolni róla.

Na, ezért szólnak, hogy maradjunk csak szépen a vonal mögött. Figyelmeztetnek, hogy tartozunk nekik valamivel.

Azzal tartozunk nekik, hogy továbbra is ellátjuk a funkciót, amit betöltetnek velünk. A szerepünket, a csoportban betöltött funkciónkat (gyereknevelés, pénzkereset, napi mosás vagy a lelki szemetesláda funkcióját) Ha egy bizonyos funkciót kimondva vagy kimondatlanul magadra vettél, mindenkinek tartozol azzal, hogy onnantól megbízhatóan be is töltsd.

Mert te az ő életükben egy statikus, változatlan bútordarab vagy. De ők maguk igényt tartanak a változás jogára. Mindenki egyszerű és sematikus, csak én vagyok komplex kicsi hópelyhecske. Ismerős?

A számonkérés, a rákérdezés, a színvallás kikényszerítése pedig mind az elbizonytalanítást szolgálja. Ki akarják kényszeríteni, hogy deklaráljuk, hogy nem, mi ugyan nem változunk, minden marad a régiben, számíthattok a kontribúciónkra. Esetleg többre, mint eddig, mert szégyelljük magunkat. De kevesebbre semmiképp.

Tartozol azzal, hogy ugyanolyan maradj.

Na, ezért is irracionális az életreszóló párkapcsolat. Mindenki tudja, hogy az emberek változnak, mégis úgy teszünk, mintha nem tennénk. Mert életszakaszok vannak. Aki ma összeillik, azok holnap már lehet, hogy nem. De az átmenet alatt mindkettő igyekszik majd visszatartani a másikat a változástól, miközben féltékenyen védi saját jogát a változásra. Mert más változása cserbenhagyás, de a miénk ártatlan és elkerülhetetlen.

A változás megakadályozása, a szokások és a kiszámíthatóan változatlan viselkedés számonkérése tulajdonképpen egy passzív-agresszív támadás. Mindegy, milyen szeretetteljesen jegyzi meg a drága, hogy nahát, ma máshogy parkoltál, ez egyben egy emlékeztető is - és ezt te is tudod. Még akkor is, ha elhessegeted magadtól a kellemetlen érzést, ami teljesen indokolatlannak tűnik.

Pedig te azért borzongsz, mert épp most jelezték, hogy figyelnek. És hogy eszedbe ne jusson tovább menni ezen az úton. Legyen ez csak egy kitérő. Megbocsátjuk, de ismerd el, hogy bűnt követtél el és jössz nekünk eggyel.

A változás, az új emberré válás pedig egy új életszakasz legnagyobb vonzereje.

A szokások kicsike szerepek

A szokások ezen kívül a szerepek alkotóelemei. Egy szokás-komplexum mindig egy elvárás-komplexum eredménye és ezeket külső igényre tesszük magunkévá. Nem mindig kell bármiféle nyomást gyakorolni. Ezek többnyire egy űrt töltenek be, amit magunk még nem tudtunk/akartunk tartalommal feltölteni. Egy viselkedési formát kínálnak oda, ahol magunk hirtelen nem tudnánk mit tenni - de félünk, hogy helytelenül cselekszünk. És ezért hálások vagyunk a szerepeinknek. A kis szokásokért, amiket adnak.

Csak akkor lázadunk, ha valamiért sikerül egy-egy apróbb saját igényt növeszteni valahová - és az valamiért ütközik az elvárásokkal, nem illik a szerepünkbe vagy egyszerűen csak nyugtalanítja azokat, akik már megszoktak minket valahogy. Jelzi nekik, hogy elkezdtünk ébredezni - és alvó embert semmi nem zaklat fel jobban, mint mások ébredése. Minden erejét, kreativitását és a társadalom által számára biztosított egész fegyver-arzenált be fogja vetni ellened. És nagyon sok racionális érve lesz, hogy miért nem helyes eltérni a szokásoktól. És te azokat az érveket fogod majd egyenként cáfolgatni - a valós sérelme helyett. Vagyis hogy sérelmezi, hogy készülsz megtagadni a jól kidolgozott konszenzusos valóság által rád rótt szerepet.

Mondjuk többnyire csak egy másik szerep (házasság, munka, viszony) kedvéért teszel apróbb változásokat, nem annyira komplex önállóvá válásod okán. És mivel egy ilyen apróságot is nehéz kivívni, hajlamosak vagyunk egy ilyen részleges változás után mi magunk is azt mondani, hogy ennyi mostmár legyen elég.

Ja, emitt is a szokásokról értekeznek. Mondjuk arról, milyen hasznosak tudnak lenni marketing szempontból, hiszen könnyebb neked úgy eladni valamit, hogy rászoktatnak egy ártatlan kis szokásra - aztán már magad jársz a termékért. De a fatalizmus mondjuk itt is átjön.

Szóval ezt ne

Márpedig én ragaszkodom hozzá, hogy az otthon az, ahol nem kell játzsanom egyik szerepemet sem. Ahol nem kell megfelelni semmilyen nekem tulajdonított szokásomnak sem - és ahol nem kell küzdeni a szerepeim és a szokásaim rámerőltetése ellen. Amikor senki nem néz kérdőn, ha felállok, aztán mégis visszaülök. Mert senki nem kérdezi meg, hogy mit akartál? Amikor senki nem fűz megjegyzést ahhoz, ha egyik reggel ráállok a mérlegre, pedig nem szoktam. Egyáltalán, ahol nem kell semmit titokban csinálni, hogy elkerüljem a kérdéseket. Amikor felállhatok az asztaltól edzeni és senki nem búgicsál dicsérőleg, hogy milyen szexi vagyok, amikor ezt csinálom, és milyen büszke rám.

14 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://oriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr514900719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gono 2012.11.29. 00:05:04

szerintem nincs olyan, hogy passziv agressziv viselkedes (biztos rengeteg hivatkozast lehet talalni ami letezeset targyalja de nekem akkor sem letező idea ez). van hogy valaki agressziv, meg van hogy dominans. a passziv-agressziv minosites mogott valoszinuleg egy jolfejlett komplexus huzodik meg.

azt is gondolom, hogy ki lehet vívni az utolso bekezdesben foglaltak szrinti státuszt. ez egyreszről komoly küzdelem árán érhető el (ld. agresszió), másrészt nem biztos, hogy eme vívmány minden esetben jól veszi ki magát (azaz a béklyó mégiscsak valós).

továbbá szeretném azt hinni, hogy a parkapcsolati sodródás alól is lehet kibúvó (ideig óráig), amennyiben egymás reflexióin keresztül szemlélik a világot.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.11.29. 00:22:34

@gono:
Nekem sem világos, mit takar a dolog, és egy ideje már nem is számít klinikai terminusnak - gondolom, annyi emberre ráillett. Tervezek erről írni, de röviden én is azt hiszem, hogy ez egy viselkedés-komplexum. Méghozzá egy fordítva huzalozottság, amikor elkzdesz egy hülyeségedhez igazítani más viselkedéseidet is. Titikus a mártírkodás, amikor az illető elfogadja, hogy önmagáért nem tehet semmit, ezért másokért szenveleg (gyakran azoknak a másoknak sem tesz vele jót, de illik megköszönni), aztán benyújtja a számlát.

Hogy a párkapcsolatokat hogy lehet életben tartani - nem tudom. Nekem ez jut róla eszembe. De azt nem teljesen értem, mit jelent a másik reflexión keresztül szemlélni a világot.

Kovácsné · http://kovacsne.blog.hu 2012.11.29. 10:23:39

Akinek megfelelés-kényszere van, nem alkalmas a párkapcsolatra. Aki szarik mindenre és mindenkire, nem alkalmas a párkapcsolatra. Aki üldözési mániás, nem alkalmas a párkapcsolatra. Akkor fog működni a dolog, ha a felek értelmes, kommunikációképes emberek, nem törekszenek abszolút vezető szerepre (viszont az életnek azokon a területein, ahol ők a jobbak, ott ők vezetnek), és pont (de mondjuk éppen pont) annyira vannak elfoglalva önmagukkal, mint a másikkal. Ritka? Az. De nem lehetetlen. Bár nyilvánvalóan még egy ilyen kapcsolatba is belebaszhat a ménkű (:

Szelid sunmalac 2012.11.29. 10:58:27

Nekem valamiert az a kep jon, hogy ezt a lelkileg gyenge/gyengebb emberek gondoljak inkabb igy. Hogy a szokasok masok altal kikenyszeritett es felvett pozok. Szerintem viszont a szokasait azert ugy alakitja ki az ember, ahogy, mert a sajat eletet konnyiti meg fele, hogy bizonyos semakban a tapasztalat alapjan legjobban megfelelt megoldast illeszti be. Kiragadott pelda a parkolas. Azert tolatva allok be a a parkolohelyemre, mert masnap reggel komasan egyszerubb orral kiallnom. Nem ondta senki, nem vonna kerdore senki, egesz egyszeruen nekem ez igy jo.
A parkapcsolatban sem szoktak tolem megkerdezni, hogy mit miert es hogyan csinalok. Azok az en donteseim, a parom pedig bizik (es bizzon!) bennem annyira, hogy tudja ugyis azt teszem, ami a legjobb.
Ha egy valtoztatas okat elmondom, az nem azert van, mert kulonben szamon kerne, hanem mert meg akarpom elozni azt, hogy elbizonytalanodjon, vagy meginkabb felreertsen, felreertelmezzen helyzeteket. De ez is a magam dontese. Amugy meg mondhat barki barmit, egy kapcsolatban a stabilitas bizony fo tenyezo.

zséroskenyér 2012.11.29. 13:26:32

Ez hosszu lesz, skip it for your own sake.

En mar regota tudom magamrol, hogy alapvetöen nem birok elviselni bizonyos monotonitast.

Pl. ha egy hetig jarok munkaba/haza egy utvonalon, megunom. Ha mindig ugyanoda parkolok, megunom. Nem birok kialakitani egy rutinszerü eletvitelt, mert mindig mindent felülbiralok.

Pl.
- zuhany reggel v. este: este 10 van, elmenjek most zuhanyozni? Tököm, holnap ugyis csak 11-re kell dolgozni menni, majd reggel. Aztan masnap mar nyilvan nem zuhanyzok este, hiszen 12 oraja csinaltam. ez aztan igy marad 1-2 hetig, majd megunom, es megint atterek az estire.
- reggeli: reggelente keszitek magamnak szendvicset elvitelre, de egy idö utan megunom. aztan egy hetig minden reggel a büfeben veszek reggelit, mindig különbözöt, de mar herotom van a gondolattol, hogy büfebe menjek. Aztan egy hetig inkabb nem is eszek pedig ehes vagyok.
- este el kene menni konditerembe, de mi lenne, ha inkabb holnap, es ma ugysincs kedvem, meg lenne mas is, meg uszni is mehetnek helyette, meg meg meg...

Tudom, mar regen TL;DR a posztom, de vegyük ugy, hogy ide irom ki magambol a kis belsö töprengesem a blogom helyett :) En azt szürtem le ebböl az egeszböl, hogy szokasok nelkül mindig minden csak nyüg, mert nem esz nelkül, mechanikusan cselekszem, hanem *minden* cselekvesem egy döntesi mechanizmust indit el (esz nelkül).

Es ez rossz, mert ha reggel elalszom, akkor elkesem, mert nem zuhanyoztam este, vagy ha munka miatt csuszik az ebed, akkor ehenhalok az elmaradt reggeli miatt, stb...

Szoval nekem _kellenek_ szokasok, kell növesztenem par fogantyut, hogy mechanikusabba valjon az eletem. Tul sok energiat vonnak el ezek a kis döntesek, hogy most vizelnem kell, de meg nincs kedvem felallni, es ugy döntök meg szorongatom kicsit, es majd fel ora mulva, ha mar megörülök.

Most egy olyan alberlötarssal elek együtt, akinek tetszes szerint vehetjük barmely napjat, ha beszorozzuk 365-tel, megkapjuk az egesz e've't. Es bar szerintem ez szörnyü, azt kell latnom, hogy tizedannyi gondja sincs az eletben.

Persze nem celom, hogy az eletem robotpilota üzemmodban eljem le, es csak a kerekvagasban haladjon a szeker. De kepesnek kene lennem ra, hogy neha igy is müköd_hessen_, ha kell, csak tudataban kell lennem, hogy most robotpilota üzemmodban vagyok.

Erröl a jelensegröl valamelyik könyvben olvastam is egyebkent az elmult egy evben valamikor, de fogalmam nincs mar, hol.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.11.30. 13:03:29

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:
Teljesen igazad van, azt hiszem nem sikerült rendesen megfogalmazni, hogy mivel van a bajom. De majd most... :)

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.11.30. 13:16:52

@zséroskenyér:
Az igaz, hogy bizonyos szokásokat optimalizáció keretében veszel fel, másokat másolással sajátítasz el, vayg otthonról hozol magaddal és sokáig nem is gondolod végig.

Nekem nem is azzal van bajom, ami megkönnyíti az életedet. Teljesen tele vagyunk olyan apróságokkal, amiken kurvára nem kéne gondolkodni nap mint nap.

Még csak nem is arról próbáltam írni, hogy bizonyos szokások károsak és illene felülvizsgálni és megváltoztatni őket - a saját érdekünkben.

Tudom, hogy nem sikerült átvinni, de nekem a szokásosk megváltozása érdekel, meg a környezet figyelő tekintete. Amikor észreveszed, hogy te tartozol azzal, hogy játsdz a szereped - aminek apró elemei ezek a rutinok, és amikor ferde szemmel néznek rád, ha tétován átteszed a lábad a vonalon.

Olyasmi, mint elmeni a moziba egyedül, azt hiszem, már jobban kifejezi, mire gondolok. Most eltekintve az obligát féltékenykedéstől, gyakorlatilag nincs olyan dolog, ami ne lehetne gyanús - és akkor rájössz, hogy tőled a változatlanságot várják el.

Ma teszek még egy kísérletet,hátha el tudom mondani, mi bajom van.

Amúgy nekem pl egyik napom sem olyan, mint a másik. A programjaim is össze-vissza vannak, munkahelyre sem járok be csak hogy ott legyek, az ismételgetés többnyire lustaságból fakad, de ha elmegy a kedvem, nincs kegyelem, kivégzem őket. Ami mostanában akedvenc kajám, azt utána hónapokra elfelejtem (hogy aztán újra felfedezzem), a lakásomat átrendezem, mert elegem van belőle, az íróasztal mindenhol volt már, talán csak a fürdőben nem, de még az edzésben sem bírok fejben tartani egy rutint. Megvan a hátránya, de nem az, hogy kevésbé lennék hatékony. Az mástól van, a fókusz hiányától, de erre még nem jutott eszembe semmi. (Illetve egy dolog igen, ha nem blogolnék, nem apróznám annyifelé az időmet, nem írnék olykor magyarul, máskor meg angolul, na, az sokat dobna a hatékonyságon.)

Különben szerintem ahhoz, hogy rutin nélkül is kibírd, kell egy adag nem-szorongás, hogy időnként lehet, hogy nem lesz minden a legolcsóbb, nem lesz a legoptimálisabb, nem az optimális taxitársaságot hívod, és néha utólag rájössz, hogy lehetett volna jobb. És be kell látni, hogy a rutin sem garantálja mindig a legjobb kimenetet, és tudni kell nem rágódni azon, mi lett volna, ha. Azt hsizem.

Amúgy a kaja-dilemmát nagyon átérzem. SOkkal gyakrabban kell enni, mintsemhogy rendesen felkészülhetnél minden egyes alkalomra és jó választást tudnál hozni.

xXxW33dSm0k3rxXx 2012.11.30. 18:43:41

"Mert az ilyen megjegyzés - akármyilen szeretetteljes vagy elismerő köntösben jön is - igazából egy figyelmeztetés. Ne feledd, hogy figyelünk. Észrevettük, hogy letértél egy útról - ha mégoly csekély mértékben is - és nem nézzük jó szemmel."

"Egy tapogatózó első lépést azonban nem szeretünk a világ tudomására hozni."

"Mindegy, milyen szeretetteljesen jegyzi meg a drága, hogy nahát, ma máshogy parkoltál, ez egyben egy emlékeztető is - és ezt te is tudod. Még akkor is, ha elhessegeted magadtól a kellemetlen érzést, ami teljesen indokolatlannak tűnik."

Heveny üldőzési mánia, alacsony önbecsüléssel és erős megfelelési vággyal.

Az ilyen emberek szokták a világ legnagyobb tragédiájának gondolni a legkisebb dolgokat is, mint pl. megbotlás, dolgok elejtése, hiszen MIT GONDOLHATNAK MOST RÓLAM A TÖBBIEK ÚRISTEN?

Ez egy 15 éves lánynál elfogadható viselkedés/világkép, egy érett felnőttnél viszont nem (ettől persze még a legtöbb ember ilyen).

Tehát a lényeg: csak akkor lesznek az ilyen megjegyzések szurkálódóak, ha azokat magadra is veszed.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.11.30. 18:56:44

@xXxW33dSm0k3rxXx:
"csak akkor lesznek az ilyen megjegyzések szurkálódóak, ha azokat magadra is veszed"

Ez tökéletesen igaz.

De attól, hogy valaki nem veszi magára, a szándék még lehet negatív. Én csak megoróbáltam kifejteni, mi mindent jelenthet.

Ver Sacrum 2012.12.02. 11:48:01

"Egy szokás-komplexum mindig egy elvárás-komplexum eredménye és ezeket külső igényre tesszük magunkévá."

Lehet, hogy nem jól értem, de szerintem léteznek belső elvárások / igények is - melyek persze valamikor szintén külsők voltak (külső elvárások nélkül talán beszélni sem tanulnánk meg soha), de szerintem azért vannak lehetőségei az individuumnak.

granula (törölt) 2015.08.21. 12:30:36

@granula: értem amiről írsz, magam is ebben a cipőben járok.
A család csak hümmög és nem érti, hogy az eddig otthonülő, 50hez közeledő anyu/nej/meny megbolondult, hogy elkezd veszettül sportolni, sőt mi több, eltűnik otthonról 3 napra, hogy a sporttársakkal körbetekerje kerékpáron a Balatont! Csendes méltatlankodás a családban - iszonyatosan felszabadult 3 nap nekem!

ukka 2016.02.04. 22:27:48

Amúgy én mindig túlzottan is spontán voltam és most jöttem rá miért jók a szokások. Sok gondolkodást megsporolnak, ami egyszerűsít. Csak tudni kell meglatni, hogy mikor érdemes ujraírni az éppen futó szoftvereket