Lobsterizmus 101

Friss kommentek

  • FairplayE: Nem tudom, hogy a tanult tehetetlenség kérdéséből milyen gondolatmenettel jutottak el többen a gyerekvállaláshoz. Mintha az valami megoldás lenne a ... (2019.12.15. 00:51) A depresszió, mint tehetetlenség
  • SakkMatt: Nem kell ám olyan messzire menni, hogy jó ütemben épülő metrót lássunk. Moszkvában is felépült legalább egy Budapestnyi metró csak a XXI. században:... (2019.09.18. 15:03) 23 év alatt 588 km új metró épült
  • pallasmacska: azért a hozzászólásokból kiválóan látszik, ki az, aki odáig sem jut el, hogy felismerje, előre kiszabott életet él. (2019.06.08. 20:38) 40 vagyok, de élni akarok!
  • Ra: Wow... (2019.06.04. 20:56) Hogyan szoktasd le magad a tanult tehetetlenségről?
  • Hemi12: Igazad van! Az '56-os forradalmárok is baszódjanak meg! Megöltek egy csomó EMBERT!!! Akik között biztos voltak jók is! Hát nem olvasták a szótári de... (2019.03.15. 16:51) Feminizmusról picsogni férfiatlan

Jó legyen vagy csak jobb?

2012. 08. 09.

Bocs a közhelyekért, de olyan gyakran kell utalom erre, hogy inkább megírom egy posztban.

Röviden: ne keverjük össze a jót azzal, mikor csak valamihez képest jó valami.

Kicsit távolabbról

Az egyénnek két dolga van az életben és amikor gyerek, buzgón neki is esik végrehajtani. Megérteni, ki ő és mit akar. Aztán ahogy növünk, egyre ritkábban merünk szembesülni és legszívesebben megsemmisítenénk bárkit, aki emlékeztet rá. (És hálásan bevonulunk bármilyen közösség, egyház, ideológia vagy ügy alá, ami ellát minket identitással, szereppel, feladattal.)

Ha éppen nem ezzel, akkor a ki vagyok én-re szerepekkel szoktunk válaszolni (lásd még sejtek és hovatartozások), de az nem az igazi. Meglehet, nincs is igazi szavunk.

A mit akarunk-ra pedig kliséket válaszolunk. Előgyártott magátólértetődőségeket, mint család és karrier, vagy egyedieskedéseket és hobbikat, mert másoktól is max azt látjuk.

Sajnos ez két olyan dolog, amiben nem adhat segítséget még a magasságos Lobster sem. Épp ez a lényeg. Hogy ezt nem mások sugallata és példái alapján kell megválaszolni. csak úgy magunknak. megkockáztatom: kimondani sem ér. És igen, attól még lehet igazi.

És persze ha nem sikerül, vagy nincs kedved, nem vagy egyedül. E probléma elől saccra az emberek 99%-a elmenekül, vagy nem veszi tudomásul. Vannak fellángolások, egyetemistaként, tiniként még akarsz nagy dolgokat, de hát ugye még várnod kell, míg kilépsz a nagybetűsbe. Ez olyan jó kifogás, megnyugtat. Aztán mikor ez nincs, jön a pánik. Érzed, hogy most kéne önmagadnak lenni, ez már az életed, ez már az, de attól nem leszel okosabb. 

Erre gyorsan magadra rántasz egy előregyártott kötelzettség-halmazt és az alól kiabálsz ki, hogy próbálnál te számot vetni és szemebsülni, csak hát láthatja mindenki, hogy nem maradt időd, mert pelenkát kell cserélni.

Verseny vs. Versengés

Szokták versenynek és versengésnek hívni. A lényeg, hogy a kakaskodás, a pénisz-méregetés, a nekem nagyobb van, a fogyasztói egymásra licitálás az egyének természetes reakciója arra, hogy nem tudják mit akarnak.

Ezért biztos, ami biztos többet akarnak, abból nem lehet baj.

Nincs sajét mércéd, nincs belső indíttatásod, ha gyereked, munkád, kötelességed nem lenne, fel sem kelnél az ágyból, de azért jól akarsz mutatni. Már rég megszűntél volna létezni, ha nem félnél a haláltól. De ha már itt vagy, sikeres akarsz lenni. A tükörszobában pedig, amiben élsz, az is sikernek számít, ha több van, mint a szomszédnak.

Ezért többet akarsz, mint a viszonypontjaid. A szomszéd, a szüleik, a haverok. Ameddig a szem ellát - tovább nem kell. Ezért szokott szomorúságot okozni az önmagát másokhoz méregető bari lelkében, ha tévében akár Ámerikáig elláthat és ott óceán is van, meg hajók is.

Neki meg még pecabotra sem futja. Ha nem látna el Ámerikáig, akkor még annak is örülne. A hosszas spórolással végre megszerzett pecabotot is dédelgetné. Így meg már akkor látja, hogy van az ővénél nagyob bot, amikor még az áruhitelt sem írták neki alá. Már akkor boldogtalan, amikor ki sem hozta a boltból a szerzeményét.

Igen, akik a saját boldogtalanságukért a "fogyasztói társadalmat" szidják, azok - azon túl, hogy hárítják a felelősséget - beismerik, hogy nincs saját tartalmuk. Nem is azzal van bajuk, hogy kívülről adoptált igényeik vannak, hanem hogy túl gyorsan jönnek egymás után az update-ek. Ha elsőként tudnának lépést tartani a trenddel, ők lennének a papjai/papnői.

Ennek egyik alesete a pénz-halmozó. Ő olyan, mint bármelyik céltalan ön-hasonlítgató, csak neki sikerült pénzt is felhalmozni. A pénz, mint bármire beváltható csereeszköz nem a legrosszabb dolog, ha valaki még nem döntötte el, mit akar vele kezdeni. A gond csak az, hogy ez sem garantálja, hogy az illető egy idő után rájön, mihez kezdhetne vele. A gondolkodást nem lehet pénzzel megspórolni.

Ha meg csak olyan tempóban javulgat az anyagi helyzeted, ahogy azt a nálad idősebbek által kialakított társadalom megengedni, valószínűleg soha nem lesz több pénzed, mint a karriered elején, mert a kívülről adoptált igényeid is egyre drágábbak lesznek. Egy bizonyos korban már ez illik, ugyebár. És hát a gagyit is megunod és ha teheted, igyekszel kiiktatni az olcsóságból fakadó kellemetlenségeket is. Szóval amikor pénzhalmozóról beszélek, a szokásosnál sikeresebb pénzhalmozóról van szó, nem csak a koruknak megfelelő anyagi javakkal bírókról.

A káros versengés pont attól alakul ki, hogy valaki nem tudja, ki ő és mit akar. Nem attól, hogy túl nagy az egója, hanem hogy nincs neki énképe.

Osztálytalálkozó-effektus

Az osztálytalálkozók is attól nyomorultak, hogy mindenki ugyanabban akar jó lenni - ezért szar a hangulat.

Sőt, rá is erőltetik egymásra, hogy a státusz, kereset, fogyasztói javak tengelyén definiálják magukat. Ha te csak boldog vagy, akkor kiröhögnek. (És persze sok "csak boldog" hippi és zöld virággyerek is csak verseng a minél több dolgoról lemondásban, de ezt ti is tudjátok.)

Ha választhatnék, én egy ilyen találkozón semmit nem mondanék magamról. Ha lehetne, behazudnám, hogy semmire sem vittem de itt vagyok, érezzük jól magunkat. De én sem voltam mindig ilyen. 

Piaci verseny

A verseny két cég között a minőség emelkedéséhez vezethet. Ha akarsz lenni, akkor jobb lesz a terméked.

De ha csak jobb akarsz lenni, elég ha csődbe viszed, árversenyben legyőzöd és kivérezteted a másikat és onnantól a te középszerű terméked is legjobb lehet.

A versengéssel az a baj, hogy valakinek fontosabb, hogy föléd kerekedjen, mint az, hogy fönt legyen. Nem az a fontos, hogy jól megéljek a mosogatószivacs-gyártásból, hanem hogy többet adjak el nálad. Nem az, hogy elég módos legyek, hanem hogy gazdagabb mindenkinél.

Miben versenyzünk és miben nem

A másik, amit tisztázni kéne, hogy miben versenyzünk. És miben nem.

Nincs is annál nevetségesebb, mint amikor valaki mindenben jobb akar lenni nálad. Amikor valamiért annyira fotnos neki, hogy megsemmisítsen, hogy ha te ugrasz egyet, ő ugrik kettőt, ha tüsszentesz, ő tüdőgyulladást kap és ha magasabb vagy, akkor meg ágaskodik. Nincs tisztában magával, ezért méregeti magát. Igaz, a versenyszámokat ilyenkor te diktálod.

Ha mondjuk mindketten mosogató-szivacsokat gyártunk, akkor azok minősége, eladási adatai alapján összemérhetjük ugyan magunkat, de az nem a személyünkről való értékítélet lesz, pusztán a mosogató-szivacs gyártó és -értékesítő képességünkről.

Én a második vagy sokadik legnagyobb céggel is jól ellennék, nem érezném kudarcnak, amíg hozza, amit elvárok tőle. Amit akarok. Ha viszont nincs saját mércénk a sikerre (mert nincs elképzelésünk arról, hogy mit akarunk), jobb híján elkezdjük magunkat mással összehasonlítgatni. Akkor pedig a másik minden sikere a mi személyünket kissebbíti (hogy konkrét testrészt most direkt ne mondjak).

Ahogy az olimpián az egy ezredmásodperccel lassabb futó sem kisebb ember (de még csak nem is rosszabb futó) a másiknál. Csak hajlamosak vagyunk összekeverni a személyt a teljesítménnyel. (Mert a személyre ugye szavunk sincs, hogy vajon ki. Ld. 9. pont)

Olyankor keverjük össze a személyünket a teljesítményünkkel, amikor lövésünk nincs arról, mi a különbség. Így másokat akarunk egész személyünkben megsemmisíteni.

Ha tudnánk, hogy szavalóbajnokok akarunk lenni, nem zavarna, hogy a másik meg remek orvos. Világosan tudnánk, hogy nem egy pályán játszunk. Egyébként felemészt az irigység akkor is, ha mi sosem akartunk orvosok lenni.

Mivel a személyiség nélküli egyed csak mások reakciójából tudja meg, hogy sikeres-e, ezért feedback-ért verseng, nem pedig valami konkrétat szeretne elérni. Így ha éneklés helyett a szép hajáért kap elismerést, neki az is jó. Ha az esze helyett a szép dekoltázsa miatt veszik fel, az csak kicsit boszantó. Ha az irodalmi teljesítménye helyett a leggázabb tolforrgató címmel kerül címlapra, az is okés. A lényeg a hírnév volt. Holnap jön a szexvideo.

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://oriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr724542422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mistery Wolf 2012.08.09. 12:27:30

Jó kis írás. Ugyanakkor nagyon szívesen elolvasnám a véleményed a szerény ellentáborról! Vajon neked is akkora teher és fáradtság a széllel szemben hugyozni, mint nekem? :-)

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.08.09. 13:05:22

@Brezsnyew:
Pontosíts, kérlek. Kik az ellentábor? Akik kitalálják, mit akarnak és nem hagyják, h beledumálják őket egy drágábba/nagyobba/valami másba, amiért 'illik' teperni? (What you're supposed to want - ez szerintem jobban kifejezi.)

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.08.09. 13:29:41

Szóval ha az a kérdésed, amit írtam, erről egy sztori jut eszembe.

Lobster egy szórakozóhelyen.
Előveszi a telefonját, mire egy tini elhúzza a száját.
Tudni kell ugyanis, hogy a látszat ellenére Lobster

1) nem luddita, csak azt utálja, hogy minden fejlesztés a fogyasztók termékké tételét, az alattvalók megfigyelését és kontrollját szolgálja, a valóban fontos innovációk 1% alatt maradnak, a támogatásuk pedig még annyi se.

2) Tudja, mit akar egy telefontól és szándákosan azt keresi. Hogy ti. zenéljen a fülembe, illetve telefonáljon. Minden mást máshol szeretnék csinálni. (Még azt is szeretném, ha az email és az sms összeolvadna egy butafonról elérhető verzióban, de erre nincs kínálat és okkal. és az az ok nem az én érdekem.)

Volt okostelefonom, 2007-ben vettem. Túl azon, h voltak gyerekbetegségei, már akkor elborzasztott, hogy csak azok a gombok vannak, amiket elém dob. Bioztos ismerős, amikor a gépen egy szigorú büntető-ablak felugrik és csak 'OK' van, más nincs. Vagyis nem muszáj beleegyezni, de akkor nem mehetsz tovább. Az érintőképernyőn mindez napi jelenség volt. Ha nem azt akartad, akkor sem volt más opciód. (Tudom, a billentyűzet sem csodafegyver, pláne nem a kezemben, de azért ez egy léps volt a rossz irányba.)

Szóval okkal van butafonom. Direkt keresgéltem a skála olcsóbb végén a boltokban, csak a memória bővítése érdekelt meg a zene. Ne legyen érintős és ne mnejen fel a netre semmilyen kifogással. Mikor két év múlva ellopták, szomorúan tudtam meg, h már csak újabb verzió van, de azzal vigasztaltak, h az már okosabb és olcsóbb is. Nem lettem boldogabb.

Így alakult, hogy nevezett szórakozóhelyen a tini egy nagyon-nem-trendi butafont látott nálam és hát az arcára volt írva, hogy leírt.

És ekkor - minden józan eszem ellenére - a legmélyebb szorongás tört rám. Ez egy ösztön, hogy meg akarjak felelni és egy totál idegen fintora elég volt hozzá, hogy tudatosság ide vagy oda, előhívja belőlem azt a zsigeri ingert, hogy ti. valahogy a tudtára kéne adnom, h kábé 100x megengedhetnék magamnak egy iphone-t, de nem teszem. Igen, a jól ismert versengés.

És akkor belép az agyad. Hogy ugyanis

1) ez egy idegen
2) és ha nem az volna, nem tűnik épp olyan embernek, akinek a véleményére adok. (Kimondva teljes képtelenségnek hangzik, ezért nem szoktuk az ilyet nem kimondani. Csak úgy érzed...) Na, az ilyen érzéseket aztán nekem is eltrart egy ideig kezelni, mert bár a fenti okok miatt nem szeretem a tapifont, de igenis éreztem, a buta ösztönt, h vegyek egyet és fordjam a zsebemben azt a konzumer-féltéglát.

Szóval igen, ez sztem egy ösztön. És ahogy máshol írtam, sztem felül kell vizsgálni. Senki nem mondta, hogy nehéz, de nehogy már egy idegen tini mondja meg nekem, hogy sikeres vagyok-e. Azom van-e, amit akarok.

Nem, nem mondom, hogy egyszerű és más dolgokban, nagyobb dolgokban is mindig ellen tudok állni. Mentem már be valahová mindenféle hiányérzet nélkül és jöttem ki termékkel. De azért szelektálok, ahogy bírok :)

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.08.09. 13:50:01

@Brezsnyew:
Ja, bocs. Ha nem lett volna idegen, akkor sem kellett volna komolyan vennem a tini fintorgását.

De ezzel átmegyünk a család témába. A nagyobb és visszavonhatatlan dolgokat ugyanis a közvetlen hozzátartozóid várják el tőled és az ő igényeik elől nehezen találsz menedéket. A társadalom mint olyan sem lesz kegyesebb hozzád, nem hoz felmentést, nem vigasztal meg, mert minden egyes tagja ugyanilyen nyomás alatt van.

Szóval a család veled szemben támasztott igényi ellen tényleg csak magadra számíthatsz. És hát nem is tudom, jó dolog-e, ha nem magadra számítasz. Találni valakit, aki veled ért egyet csak menekvés az egyik viszonyponttól egy másikhoz, nem megoldás. Nem a te véleményed. (Plusz a család, főleg a szüleid, véleményénél minden viszonypont gyengébb lesz életedben. Mikor még gyerek voltál, tőlük kaptad a visszajelzéseket, hogy okés vagy-e vagy sem.

Egész életedben nem tudsz majd túllépni azon, hogy mire kaptál tőlük implicit felhatalmazást és mire nem. Kivéve, ha nagyon tudatosan dolgozol rajta, és később sem szaladsz vissza megbocsátásért. Egyáltalán nem mindent engednek meg neked és egyáltalán nem mindent, ami neked jó. Egyszerű teszt, ha egyszer nem azt csinálod, amit kérnek és mindjárt megtudod, hogy téged hagytak jóvá addig, vagy a tetteidet, amik történetesen megfeleltek az elvárásainak. Van olyan szülő, aki inkább látna holtan, mint sikeresen, ha nem gyakorolhat kontrollt fölötted. (Igen, saját példa.)

És ez a sokat emlegetett bevásárlólista a legnyilvánvalóbb formája ennek a nyomásnak. Ez majdnem univerzális. És soha nincs vége.

Most az én elméletem szerint, csak azért, mert ekkora ereje van valaminek, még nincs igaza és nem feltétlenül jó. Csak ha egy orkán jön szembe, nehéz tisztán gondolkodni.

És ha valaki hosszú ideig ellenáll, de nincs igazából alternatívája, ugyanúgy kifárad. Miért nem csinlod, amit én akarok tőled, ha nincs is más, amit csinálni akarsz? A küzdelem ugyanannyi erődet felemészti, többet is, mert bűntudatod van, miközben nem tudod, mit csinálnál szívesebben, mint gyűjtögetni a konyhabútort a gazdálkodj okosanban.

Ha van konkrét elképzelésed, akkor is nehéz, de ha nincs, veszett küzdelem. A hosszú ellenállásban ugyanúgy megöregedsz és megkeseredsz, mint a megadásban tennéd, csak a végén robbanásszerűen fogsz megkönnyebbülni, amiért hagytad magad. És te leszel a bevásárlólista felkent papja minden egyéb hezitáló ellenében. És végre mindenki melletted áll. Ha ebből nyered a nyugalmadat, elérted, amit akartál. Ékesen tudod majd igazolni, hogy kár votl ellenállni.

gono 2012.08.09. 16:48:38

kicsit meglepett, hogy nem került elő a szomszéd tehene, pedig ..

ha nem helyi érdekű a poszt, hanem univerzális akar lenni, akkor persze megértem.

viszont engem ez nyomaszt a leginkább, hogy mindenki ugy probalja magát definiálni, hogy lefitymálja a környezetében levőket. gyilkosan sötét attitűd és hihetetlen módon burjánzik.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.08.09. 17:13:29

@gono:
Mármint hogy én olyan független véleménnyel rendelkezem, hogy nekem senki véleménye nem számít? És ezen versengeni? Az mélyen emberi lenne, a nem-versengésben versengeni :)

Vagy arra gondolsz, hogy többnek/okosabbnak érzi/tetteti magát mindenkinél? A meg nem értett csoda, akinek ahhoz is kell ereszkednie, hogy ezt a bánatát megossza veled, de hidd el, csak érteni véled, milyen rossz lehet neki az intellektuális magaslaton?

laszko 2012.08.11. 15:40:49

Világosan emlékszem úgy 12-13 éves lehettem, épp mentem haza a suliból és a szokásos útvonalamon haladva arra gondoltam, hogy az én családom bizony elég szar, úgy ahogy van, engem teljesen félreismernek, szüleim bután, egymást utálva élnek. Előtte valamivel még úgy gondoltam (suliba menet-jövet) minden nagyon jó otthon, anyám erős, okos, apám ügyes, mi meg haladunk a szép felnőttkor felé. Miután beszélgettem barátokkal erről, kiderült, más is hasonlóan fordult egyet maga körül.
Szerintem ha még gyerekkorban, kb ebben a korban nem csesznek el nagyon valamit a szülők, akkor a gyereknek kialakul a mindenkitől jól megkülönböztethető személyisége, és igenis kiharcolja mindazt ami szükséges álmai megvalósításához, keres, tanul, figyel pont nem úgy ahogy elvárják tőle, persze.
Mi a kommunizmus végén nőttünk fel, persze akkor is volt verseny kinek van jobb kvarcórája, de az igazán fontos dolgokban pl barátság, nagyon más szempont számított. Lehet, nagyon berögzült nekem, de a mi köreinkben senkinek nem volt pénze, saját erőből segítettünk egymáson (most is). Nekünk külön jutalom volt, hogy nem kell majd felnőttként beilleszkedni mondjuk egy postahivatalba a minden hájjal megkent, kontyos, nagyseggű, párthű hivatalnoknők közé, középkádernek. Innen nézve szabad hippiéletem van, azt teszek amit akarok.
Ma azt látom, a nálam tíz évvel fiatalabbak görcsölnek az általad említett dolgokon, belemennek minden idétlen alkuba - persze mit tudom én, mennyire ártott nekik a saját családjuk, sulijuk, csak sejtem, sokat. Öntudat, önbecsülés ki se alakul, igény lehet hogy volna rá, de akkor bátorság nincs. Inkább a jól ismert játszmák. Vagy a dac, ami ebben az életkorban már önveszélyes.
Anyámnak volt egy mondata, amiért hálás is vagyok: Szeresd magadat mindig, becsüld meg nagyon, mert senki se fog úgy ismerni, te tudod a legjobban mi kell neked. Főleg lányoknak kéne mondogatni persze, de én a fiamnak is szoktam.
Azért kíváncsiságból, egyszer majd szeretnék egy ájfont, bár asszem okosabb mint én. Nem, inkább egy e-bookot.

misc · http://misc.blog.hu 2012.08.11. 19:10:11

"A lényeg, hogy a kakaskodás, a pénisz-méregetés, a nekem nagyobb van, a fogyasztói egymásra licitálás az egyének természetes reakciója arra, hogy nem tudják mit akarnak.

Ezért biztos, ami biztos többet akarnak, abból nem lehet baj."

Az ilyen életbölcsességek miatt szeretem a blogot, Lobster.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.08.11. 20:59:09

@misc:
Ójaj, iróniát orrontok...
Ha arra gondoltál, coelhoztam egyet, igazad van. Az egyetlen mentségem, hogy mostanában ezzel ütöttem el az időt, és hát maradt még a rendszerben.
en.wikipedia.org/wiki/Eudaemonism#Eudaimonia_and_modern_Psychology
(nem a wikin, csak amit olvastam, nincs fenn)

Szal valszeg mondhattam volna identitást és belülrő fakadó motivációt is, csak az identitást többnyire a hovatartozásokkal szoktuk elintézni és azt ugye nem komázom, mert sztem nem válasz.

Amúgy pont ezért tervezem elverni a port az állami jól-lét méregetőkön, meg a kormányzati bolgoggátételen, mert implicite azt sugallják, hogy ezt is az állam intézi el neked. Hát egy nagy lóf..t

Én magam akkor viselkedek zavarodott bariként, amikor valamiért beüt nálam ez a versengési ösztön, és azon kezdek agyalni, mivel tudnék még jobb benyomást tenni. Ezt általában az váltja ki, amikor megmozdítom a kisujjamat és valaki hasra van esve, mennyire jó ez. És akkor elkezd bennem mocorogni, hogy mit szólnaának, ha látnák, mire vagyok képes? És napokig tart, míg lehiggadok.

Nehéz úgy fókuszálni, hogy mindenfelé megpróbálsz megfelelni (jobb lenni). Végtére szét is porlaszthatod az összes energiádat ilyenekre és sosem kell elgondolkodnod.

misc · http://misc.blog.hu 2012.08.12. 20:49:08

@Quadrille Lobster: coelhos vagy nem coelhos, szerintem jó megfigyelés. Minden irónia nélkül mondom, hogy igazad van.