Lobsterizmus 101

Friss kommentek

  • Olasz Bazsa: Jó. A közvetlen környezetemben négy kisgyerekes család van, akiket napi szinten látok élni, tologatják előttem a babakocsit, vagy már nem mert nagyo... (2017.05.26. 21:32) Az Anyaság nevű Életjátszma - Avagy az Áldozatok Áldozatainak Áldozatai
  • Olasz Bazsa: Van szexmegvonás. Ha nem kapja meg az ember az együttlétet a másiktól, holott igényelné azt, az bizony meg van vonva. FÜGGETLENÜL attól, hogy a mási... (2017.04.24. 09:50) Nincs olyan, hogy szexmegvonás
  • Untermensch4: @szűretlenszűz: Nehéz elmagyarázni mert játékelméletileg "pozitív összegű", azt meg trollisztánban sokan nem értik hogy miféle játék ahol akár senki... (2017.04.01. 08:23) Felejtsd el az önmegvalósítást - Előbb tanuld meg helyén kezelni a melódat
  • Almandin: @Cathreen M.: Nem kell szerintem se bűntudatot érezni, ha valaki nem szereti a szüleit. Egyrészt annak többnyire nyomós oka van, másrészt az érzelme... (2017.03.30. 02:08) Kitagadott szülők
  • Untermensch4: @kegmájer: Ha a szövegértési problémáinkat nem vesszük figyelembe, azért nem volt ez olyan rossz. :) (2017.02.27. 21:27) Szülő < Felnőtt
  • Untermensch4: @Molinaseca: Melyik egyház? Csak mert vallási gyökérségre is van igen sok példa. (2017.02.13. 08:09) Kiút a gonoszságból 3 lépésben

Kitagadott szülők

2017. 03. 22.

Lobster belépett a kitagadott szülők fórumába. Nem volt szép látvány...

17-piper-laurie-carrie_w750_h560_2x.jpg

Elizabeth Vagnoni egy nyugdíjas reklámproducer, aki pár éve írt egy cikkecskét a Next Avenue-ra, az 50 felettiek online magazinjába. Vele már évek óta nem beszélnek a felnőtt gyerekei. És ezzel nincs egyedül, a szülői elidegenedés (parental alienation) egy létező jelenség.

Elizabeth egy mélységesen éncentrikus retorikai futammal indít, 

Az igazság az, hogy nem beszél velem a két felnőtt fiam.

Az igazság az, hogy szeretem a fiaimat és hiányoznak.

Az igazság az, hogy nem értem, hogy történhetett ez meg.

Az igazság az, hogy a hallgatásnél több kell, beszélgetni kéne ... valódi interakció kéne, nem csak hallgatás.

És ezzel már el is kezdett vagdalkozni, de itt még csak módjával.

De nem vesztegeti tovább az időnket, utána rögtön bele is csap a lecsóba: kijelenti, hogy az övé ez első olyan generáció, akiket kitagadnak a gyerekeik - éspedig éppen azért mert elkényeztették őket. Mert ugye ők (a Boomerek) az első olyan generáció, akik mindent megtettek azért, hogy a gyerekeiknek jobb legyen, mint nekik volt. (Csak Elizabeth szülei nehogy meghallják.) De egy ilyen generációs böffenésesn még túlteszi magát az ember egy Baby Boomer site-on.

Elizabeth ezek után viszont elmeséli, milyen irracionális elvárásokat támasztanak a gyerekei - nem is érti őket. És mivel sosem válaszoltak neki elkezdte tanulmányozni az elidegenedést.

Hát jó, gondoltam. Elképzeltem, ahogy ráguglizott a "szülői elidegenedés" keresőszóra - de én kis buta. Ő ugyanis "elidegenedés" alatt a nárcisztikus személyiségzavart érti - mármint hogy az ő gyerekeinek biztos az van. Ezért aztán azt kezdte el kutatni, és ráguglizott, hogy "a Boomerek gyerekei mitől ilyen elkényeztetettek és nárcisztikusak?". Mit ráguglizott? Tanulmányokat írt és konferenciákon prezentált.

Most azon túl, hogy innentől egyértelmű, hogy egy mártíranyával álunk szemben, az is egyértelmű, hogy esze ágában sincs egyéni okokra visszavezetni a gyerekei döntését. Ez neki bizony generációs probléma. Éspedig azért, mert a gyerekei nárcisztikusak. Éspedig azért, mert ő túl sokat adott nekik. Pardon, az ő generációja (az olvasókat is a maga pártjára kell állítani). Sokkal jobb érzés, ha nem a saját hülyeséged miatt nem szólnak hozzád - hanem ez egy ge-ne-rá-ci-ós a jelenség.

A nárcisztikus személyiségzavar jellemzője az elkényeztetettség, amihez az empátia hiánya, illetve a felsőbbrendűség-tudat vezet, valamint jellemző rá, hogy nem bírja a kritikát.

Nem, ezt nem magáról írta, hanem a gyerekeiről. Pardon, egy egész kibaszott generációról.

Szerinte az övé volt az első generáció, ami a gyerekek érdekeit tartotta szem előtt, nem csak fegyelemre nevelt - és hogy ezt hogy eltúlozták. Ezzel akár még egyet is lehetne érteni - bár felesleges mindenkire, pláne az egész világra vonatkoztatni. De Elizabeth nem úgy hangzik, mintha az igazságot keresné. Sokkal inkább a sszöget a kalapácsához.

Itt számolgatja egy kicsit, hogy saját honlapjának 907 látogatójára kiterjedő felmérése szerint a felnőtt gyerekek többsége "elismeri a szülei múltbeli erőfeszítéseit, hogy felnevelte", illetve szenved a kapcsolat megszakadása miatt - mégsem térnek jobb belátásra. Az irracionális kis mocsadékok. Nem tudják, mit akarnak. Csak hisztikéznek.

Holott megszakítani a kapcsolatot a szüleiddel nem ki erőfeszítést igényel. Minden ösztönöddel szembemegy. És nem egyszeri döntés, minden áldott nap újra leszidod magad, amiért rossz gyerek vagy. Az ő fejükkel gondolssz magadra és nem tudod elviselni, hogy rossz vagy.

Nem beszélni valakivel, akinek ösztönösen meg akarsz felelni egész életedben, mindegy milyen mélyre nyomod el - az nem egy olyan döntés, amit könnyen vesz az ember. Még egy abuzált gyerek is fél kimondani, hogy esetleg nem szereti a két gecit, akik történetesen a szülei - egy átlagos, nem fizikailag erőszakos szemétláda gyereke még annál is nehezebben ismeri be maga előtt, hogy amit érez, az bizony nem szeretet. Sokkal több eséllyel fogja egész életében ismételgetni, amit otthon tanult - miközben pont azt nem szeretné. Ha azt tanulta, hogy a függés a szeretet, akkor azt. Ha azt, hogy a passzív-agresszív manipuláció, akkor azt. Ha azt, hogy a fenyegetés vagy szégyen miatt együtt maradó szülők, akkor azt.

Szóval ha egy felnőtt ember valamiért képes erre a döntésre (és végig is tudja vinni), annak oka van.

Igen, léteznek olyan szülők, akikkel elbánt az igazságtalan gyerek. És olyan gyerkekek is, akikkel elbánt az igazságtalan szülő. De Elizabeth nem igazán jó képviselője ezeknek a szegény, önhibájukon kívül elhanyagolt, túlságosan odaadó szülőknek. Akiknek esetleg még nem nyílt volna ki a bicska a zsebében (mert nem volt hasonló süket és saját fejébe szorult anyjuk), azok is rájönnek mindjárt, hogy Elizabeth azért talán nem is annyira egy generáció mártírja, mintsem a saját gonoszsága áldozata.

Hogy miért gondolom ezt?

Hát mert a hangzatos százalékok és tudományosnak hangzó konklúziók után ő sem tudja megállni, hogy ne rendezzen dühös kirohanást a saját, konkrét esetéről. Ezt szó szerint idézném - ismétlem, egy tudományos felvezetés után, minden átvezetés nélkül köpi be, hogy:

A fiaim nem hajlandóak válaszolni az emailjeimre, a telefont nem veszik fel, ha mégis, akkor meg csak pár szót hajlandóak váltani. Azzal vádolnak, hogy rettenetes ember vagyok, de nem fejtik ki, hogy szerintük mégis miért. Vagyis néha igen, de annak meg semmi értelme, legalábbis én  nem értem, mire gondolnak. Elég nehéz például úgy ott lenni az unokám születésénél, hogy nem is tudom, hogy nagymama leszek!

És mindezt azért, mert vették maguknak a jogot, hogy elolvassanak egy személyes emailt a gépemen. 

Aztán folytatja tovább az áltudományos vélekedéseit, mintha mi sem történt volna. Nincs itt semmiféle Mr Hyde, csak Dr Jekyll, tessenek továbbhaladni. Kicsit meg is lepődsz, hogy biztosan olvastad-e az előző sorokat.

Pedig olvastad. Leírta. Mint minden seggfej, saját fejébe ragadt ember, Elizabeth is arra panaszkodik, hogy a másik mondanivalójának nincs semmi értelme, csak az ő sérelmei léteznek. Egyszerűen nem érti, miért nem csinálják a gyerekei azt, ami neki jólesik. Miért nem istenítik, hízlalják a büszkeségét, miért nem mondják ország-világnak, hogy minden az ő érdeme, miért nem járulnak elébe rendszeresen, hogy megcsókolja unokái homlokát...

Persze lehet, hogy véletlenül mindkét fia, elképesztően irracionálisés nem képes egy értelmes indokot mondani, hogy miért nem látogatják drága Elizabethet. De az is lehet, hogy elmondják ők, csakhát Elizabeth süket. Afféle szelektív süket. És inkább önigazoló cikkeket ír. Persze az is lehet, hogy amúgy a gyerekei is seggfejek - de Elizabeth is az. Ez sosem egy emberen múlik.

És különben is, ha egyetlen emailen múlott, akkor talán érdekes lehet a kérdés, hogy mégis mi volt abban a levélben, asszonyom? De nem, erre a kérdésre nem válaszol, csak darál tovább valami adatnak tűnő dolgokat a saját, 907 fős mintájából és saját, kicsit sem elfogult véleményéről. Meg hogy milyen fontos kommunikálni. Hát, asszonyom, előbb talán meg kéne hallgatni a gyerekeit, erőt venni magán, és elképzelni, hogy talán valamiben igazuk van. Lehet, hogy végig volt értelme annak, amit mondtak, csak a sok tanulmányírástól meg prezentációtól nem hallotta.

Persze nem is lennék Lobster, ha nem akartam volna azonnal többet megtudni. Úgyhogy mentem is a hölgy saját honlapjára, ahol gyűjti az elidegenedett embereket. Regisztráltam.

Azt azonban nem lehet csak úgy, előbb válaszolni kell pár esszékérdésre. Sebaj, megírtam neki a legszükségesebbeket: hogy én gyerek vagyok, akivel nem beszélnek a szülei. Elvégre a parental alientation egy kétoldalú dolog, valamiért azt gondoltam, hogy ő mindenkit meghallgat.

Kedves Elizabeth, Én 30 éves vagyok és velem nem állnak szóba a szüleim. Ez nagyon fájdalmas és remélem, itt válaszokat találok a kérdéseimre.

Hát persze, ahogy azt Móricka elképzeli...

Perceken belül megjött az elutasító válasz.

Előbb menj haza és kérj bocsánatot! A szüleidnek mindig igaza van és reméld, hogy megbocsátanak! Ámen!

Na, itt lettem kicsit ideges...

Azt tettem, amit ilyenkor minden normális ember tenne: elővettem egy másik email címet, és újra jelentkeztem:

Kedves Elizabeth, Rettenetesen sajnálom, ami Veled történt, egy Anyának sose lenne szabad megtudni, milyen érzés egy gyermek hiánya. A szívem szakad meg érted, főleg mivel velem sem állnak szóba a gyermekeim. Két fiam van és egy lányom, és minden nap imádkozok, hogy térjenek jobb belátásra. Isten ad erőt az élethez! Ámen! Heidi, Németországból

Természetesen úgy befogadott, mint a huzat. Szidta nekem a képzeletbeli gyerekeimet, biztosított róla, hogy hálátlanok és nekem van igazam, és rögvest be is engedett a legbelső szentélybe, a fórumba.

Nos, én annak idején teljesen kihagytam a fórumozást, így itt sem sikerült azonnal belejönni. A honlap olyan volt, mintha megállt volna az idő a kilencvenes években - és a hangulat is olyan volt. A csupa "örök fiatal" egymást cukkolta, hogy mekkora seggfejek a gyerekeik, teljesen egyoldalúak és irracionálisan elutasítóak, és ezt Elizabethez hasonló, sánta történetekkel igazolták. Volt, aki naponta felment a fórumra és elmondta, hogy aznap éppen hogyan borították ki a hálátlan gyerekei. A történetek tökéletesen egyoldalúak voltak és mérsékelt emberrel nem találkoztam - de hamar rájöttem, miért.

Először is azonnal kérték, hogy osszam meg történetemet, ezért kitaláltam egy konkrétumoktól mentes történetet, amiben főleg sajnáltam magamat és arról beszéltem, mennyire fáj és biztos rosszul neveltem őket. Csak hogy hagyjanak nyugodtan nézelődni. De amikor pár órával később ránéztem a leveleimre, tucatnyi hosszú válasz fogadott. Ezekből megtudtam, mekkora köcsögök a gyerekeim, valaki odáig ment, hogy még a részleteket is kvázi kitalálta nekem.

Egyértelmű lett, miért ekkora segg mindenki. Ezen a helyen nem lehetett nem radikalizálódni. Hamar rájöttem, hogy az egész fórum arról szól, hogy különböző témák alatt ('Ünnepek', 'Magány', 'Önvád', stb.) kizárólag azzal foglalkoztak, hogy egymás és a saját gyerekeiket ócsárolták. Legtöbbször ráérősen, kibeszélősen. Persze ők soha semmi rosszat nem tettek vagy gondoltak a gyerekeikről (csak itt most valamiért), és a történetek tökéletesen egyoldalúak voltak.

A fórum a kommunikációt vagy a megértést egyáltalán  nem szolgálta - és nem csak azért, mert kizárólag szülőket engedett be. Az egész fölött ott lengett Elizabeth önigazoló, felsőbbrendű szelleme. Az egyik leggyakoribb szórakozásuk az volt, hogy mentális betegségekről szóló Wikipédia linkeket dobáltak egymásra, hogy "szerintem az én gyerekemnek ez van/ szerintem a te gyerekednek ez van, orvoshoz kéne vinned". Meg hogy mit tehetnek, ha a gyerek nem hajlandó pszichiáterhez menni a betegségével, ami miatt nem akar velük beszélni.

Amúgy meg ezért ne vállaljon gyereket, akinek nem való és aki - még - nem akar. Mert itt fog kikötni - vagy a gyereke egy hasonló fórumon. Merthogy ez az egész nem korlátozódik a szülőkre. Gyereket is lehet kitagadni (sőt, azt legálisan is lehet, csak szülőt nem lehet érdemtelenség miatt kitagadni) és sokan meg is teszik. Vagy egyszerűen csak ocsmány szülők, ami miatt a gyerekük még felnőttkorában is toxikus szülőkről szóló könyvekből vigasztalódik.

Ahogy gyerekkorukban abuzált és traumatizált gyerekeknek, úgy szülőségtől traumatizált felnőtteknek is vannak fórumai és csoportjai. Ahol egyébként olyan dolgokat beszélnek ki, ami teljesen sablonos, mindenkivel megtörténhet - egyszerűen azért érzik magukat egyedül vele, mert tabu a téma.

Amúgy pont ezért utálom a kurva tabukat: mert teljesen kezelhető helyzetekben magukra maradnak tőle az emberek. És mert előre látható és megelőzhető nyomorúságokba rohannak bele - csak mert sosincs hangosan kimondva, hogy ahová mennek, ott nyomorúság vár rájuk.

Én leszek a legelső, aki elismeri, hogy ahogy Freud óta a gyerekeket istenítik és mindent a gyerekkorukra vezetnek vissza az borzalmasan káros. Hogy a gyerekeket kicsit túlistenítettük. Hogy az anyákat alapértelmezetten fel akarja zabáltatni a gyerekekkel a világ, az már riasztó. Minden ovis tudja magáról, hogy ha bármi baja van, arról a szülei tehetnek, ha elválnak, attól egy életre sérült lesz - akkor is, ha amúgy nem érdekelné. (Így meg mindent arra foghat.) Olyan magátólértetődőséggel istenítjük és ugráljuk körül a kiskorúakat, mint ahogy a nagykorúakat meg leszarjuk. Nekik már úgyis mindegy.

Én nem hibáztatnám mindig mindenért a szülőket. Mindig is utáltam, ha valaki úgy tekintett a gyerekére, mint akinek nem szabad megtudnia, milyen nehéz a világ. Ez olyan, mintha a gyereknek valamiért nem kéne részt vennie a család életében - és mindenkinek lélegzetvisszafojtva kell körülugrálnia, nehogy betörjön életébe a valóság. Védeni kell, óvni kell mindentől, beleértve a költözést (pedig a felnőttek élete megkívánná), a válást (pedig a felnőtteknek kurvára az lenne a logikus lépés), az új iskolát (csak mert nincs pénz a drága magánsulira többé).

Nem, a szülők élete nem ér véget a gyerekvállalással, kellhet költözniük, mehetnek szét kapcsolatok, változhat a munkahelyük, az életkörülményeik - nem változnak szobanövénnyé abban a percben, hogy a gyerek felsír. Senki nem fontosabb a másiknál, még ha a felnőtteknek kezdetben több felelősségük is van. Nem kell tökéletesen gyerek-optimalizált életet élni (már csak azért sem, mert az a gyereknek sem optimális). De azért vannak szintek.

A sok nem jófej ember szülőként sem válik jobb arccá. Nem tudom, miért meglepő, hogy a világban rohangáló rettenetes emberek szülőnek is rettenetesek - a gyerekeik meg ennek isszák a levét. És igen, van olyan, hogy ebből egy idő után nem kérsz többet. Hajlamos vagyok elhinni, hogy szülőt tényleg nehezebb kitagadni mint gyereket. De Elizabethet én is kitagadnám a picsába.

És igen, kettőn áll a vásár. De másokkal ellentétben én ezzel nem ara célzok, hogy tessék mindenképpen kibékülni és együtt létezni és együtt szenvedni. Hanem hogy éppen ezért olyan is van, hogy szétmennek. És jobb, ha többé nem találkoznak. És az is rendben van.

Ez egy örökbefogadott poszt volt. Szerezz magadnak te is!

 

 

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://oriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr9812332369

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

erdeipolip 2017.03.23. 00:26:50

De mi lehetett az e-mailben? Ez sajnos nálam beakadt :( Amúgy az Elizabethek csapata szerintem mutathat egy szép nagy átfedést azokkal, akik megosztogatják a sorkatonás videókat azzal a megjegyzéssel, hogy „Ez kéne a mai fiataloknak is!!!“. Persze nekem nincs 907 fős mintám, csak úgy gondolom.

Cathreen M. 2017.03.23. 07:01:16

Rettenetesen igazad van!
Végre valaki aki megért. Legalábbis, az írásod alapján úgy érzem nem kell bűntudatot éreznem mert utálom a saját szüleim. Mert igen, én utálom sőt egyenesen gyűlölőm őket több, mint tíz éve és hét éve egy szót nem váltottam velük. Vér szerinti apámmal ebben az évben két szót, de tudod mit? Nem értem el vele semmit. Se ő se anyám soha nem fog végighallgatni, soha nem értik meg a miértet és egyszer sem fognak úgy bocsánatot kérni, hogy tudják, miért. Vagy anyám tőlem várná el, hogy bocsánatot kérjek, mert lószemkötős, olyan mint ez az Elizabeth. Eleinte elgondolkozott rajta mit ronthatott el, aztán idővel "rájött" minden az én hibám. :D
Szóval igen...
Meg tudom érteni a fiúkat.
Főleg ha ilyen anya mellett kényszerültek felcseperedni. Komolyan nehéz elszakadni és szembe menni az ösztönöknek, társadalmi elvárásoknak, mindennek, de egyszerűen van olyan pont, amikor minden mindegy, csak a genetikai elődeink maradjanak távol!

Ennyi lettem volna.
Érdekes, hogy a szüleiket utáló utódok maguk az ördögök és senkit nem érdekel, vajon miért nem szeretik drága genetikai elődeiket....

Palar 2017.03.23. 08:18:41

Én a nagyszüleimtől idegenedtem el. Nem járok hozzájuk látogatóba az otthonba. Szüleim nem értik, akkor se, ha elmondom. Merthogy mennyi mindent tettek értem, amikor kicsi gyerek voltam! 20+ éves érvekkel szerintük meddig lehet elevickélni és megúszni? Sokáig... Nem, és nem.

Ki lehet jogilag tagadni a szülőt is:

net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1300005.TV

7:78-nál olvasható.

brumm.a.tejbe 2017.03.23. 11:01:13

Hmm... a fórumra szerintem illik a szép angol "circlejerk" kifejezés.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2017.03.23. 11:54:09

@brumm.a.tejbe: Haha! Elsőre én is azt írtam - csak aztán megpróbáltam magyarítani - aztán meg feladtam :))

Renee Le Renard · http://senkisehivta.blogspot.hu/ 2017.03.23. 12:59:14

Nálam nagyon konkrét lépések kellettek ahhoz, hogy bizonyos felmenőimmel ne keressem a kapcsolatot. Pedig ugye az ilyen magától értetődőségek miatt, mint a rokoni kapcsolat az ember elnézőbb.

A gyerektartás intézménye egyébként milyen finoman rájátszik arra, hogy a gyereknek ki kell érdemelnie a megcsinálója pénzét, akármekkora hólyag is az előbbi. Jogilag teljesen valid, ha már a volt házastársa sem bírja elviselni és elválik tőle, de ha a gyerek se, megbocsáthatatlan.

Más: ha már értelmetlen sárdobálás a generációk között, akkor szerintem meg a baby boomerek basszák meg. Csak én gondolom azt, hogy az önteltségük alapja mindössze csak az, hogy a világháború után könnyű volt felszívódni az alacsony képzettségűeknek? Mellé még az adakozó kedvű, jóléti állam is mindent a seggük alá tolt? Pont ezért minden apró nehézségtől totál berezelnek? Istenítik egymás képességeit, mert a háborúkban kilőtt idősebbekkel szemben nekik nincs viszonyítási alapjuk, terpeszkednek a jogként megszerzett pozícióikban, és nézik, hogy az alattuk lévők mennyire nem boldogulnak és esélyük sincs arra hogy odáig juthassanak, miközben az ő kibaszott nyugdíjukat termelik? Csak én gondolom azt, hogy ezek mindent felzabáltak, és a Brexit/Trump/összeesküvéselméletek/idegenellenesség/globalizmusellenesség/globális felmelegedés tagadása mind az ő kicsiny lelkiismeretük nyugtatgatására szolgál csak?

(Egyébként a saját generációk szidására is termeltünk már kliséket, és van egy olyan gyanúm, hogy pont a baby boomerek: észrevettétek, hogy ha egy fiatal a saját generációját szidja, mindig a szexista mai lányok/mai fiúk szitkozódás jön, hogy nem elég nőieschek, férfiaschak?)

aranea 2017.03.23. 13:07:37

A rokonait nem válogathatja meg az ember. Akarata ellenére a nyakába kapja őket, és a legnagyobb szemétség, hogy el is várja a köz, hogy szeresse őket. Hát nem, azt nem lehet parancsra. A kötelező jópofizós köröket talán még megteszi az ember, de aztán menekülés minél messzebbre...

br2017 2017.03.29. 19:34:18

Persze, egy elromlott kapcsiban nincs csak bűnös és csak áldozat, de azért a fele-fele felelősség is elég ritka, szülő/gyekek viszonyban az első kb 20 évben, a szülőnél pattog a labda...szerintem.
Kíváncsi vagyok, egy normál jó kapcsolat hogyan és milyen okokból fordulhat át felnőttként ilyen szakítósan rosszá? Vagy csak a szarból lesz még szarabb egészen a teljes elutasításig?

Almandin 2017.03.30. 02:08:36

@Cathreen M.: Nem kell szerintem se bűntudatot érezni, ha valaki nem szereti a szüleit. Egyrészt annak többnyire nyomós oka van, másrészt az érzelmeinket nem tudjuk irányítani. Azt sem tudjuk megválasztani, kit szeressünk. Ha azoknak az erkölcsi kívánalmaknak, amire a vérségi kapcsolat minimálisan kötelez (nem hagyjuk öregen az ágyában, vagy hajléktalanságban megdögleni a közeli hozzátartozót), eleget teszünk, szerintem nem vagyunk kötelesek nem létező érzelmeket hazudni és képmutatásban élni.