Lobsterizmus 101

Friss kommentek

Írd újra önmagadat!

2016. 12. 04.

Írtál már életrajzot?

És olvastad már másét, ami jobban hangzott, mint az ember, akiről szólt? Pedig minden szava igaz volt.

Gondoltad már valakiről azt, hogy ez az, ez az ember aztán olyan sikeres, hogy ennél feljebb nem lehet jutni – aztán teszemazt öngyilkos lett?

Miért látta magát annyira másképp, mint te őt? Melyikőtök tévedett?

tumblr_myz7m3ytyg1sqt2xjo1_500.gif

Egyszer futás közben Stephen Fry memoárját hallgattam hangoskönyvben. A memoár érdekes - nem is annyira a sztori miatt, hanem ahogy Fry mesél. Ő maga olvassa fel és kényelmesen elidőzik részleteknél, beleéli magát. Így lesz egy kisfiú beiskolázásának unalmas története izgalmas olvasmány. Mert Stehen Frytól azt is szívesen elhallgatnám, ahogy narrálja, ahogy egy jégcsap olvad.

Pár nappal később előadást kellett tartanom. A téma érdekes, engem nagyon motivált, de féltem, hogy senkit nem fog érdekelni az előadás és türelmetlenek lesznek. Aztán eszembe jutott Fry. Ha Fry állna ki és mesélné el 45 percben azt a jelenetet, amikor elsősként először ült fel a vonatra, ami az iskolába vitte, mindenki meghallgatná és megtapsolná. Én meg egy izgalmas, történetekkel megrakott előadást nem tudok úgy előadni, hogy komolyabb figyelmet reméljek - mert mégiscsak Lobster vagyok, nem Fry.

Az előadásomat tehát befolyásolja, hogy én elég érdekesnek tartom-e a mondanivalómat, magamat, illetve hogy mennyire merek mesélni. Bementem hát előadni, végignéztem a közönségen, elképzeltem, hogy én vagyok Stephen Fry és már attól is izgatottak, hogy én fogok beszélni (biztos szórkoztató leszek és sármos) - és belekezdtem. Elidőztem. Viccelődtem. Azt képzeltem, hogy eleve kíváncsiak rám - és ezt láthatólag valahogy kommunikáltam is nekik, mert elhitték nekem. A prezentáció feléig sem jutottam el végül (máskor ennyi idő alatt a végére érek), de hatalmas sikere volt.

 

Írd újra önmagadat

 

Egyszer már megtetted. Fejben megírtad a saját narratívádat. Ahogy el szoktad mesélni a veled történt dolgokat, amilyen szögből, amilyen részletességgel meséled, amit fontosnak tartasz és amit nem. És amiért ez nagyon fontos: úgy látod most az életedet is. Úgy tekintesz magadra, aszerint ítéled meg a helyedet. Hogy kíváncsiak-e rád. Hogy érsz-e annyit.

Egyszer már megtetted, csak akkor nem tudatosan. Egy nagy részét hagytad, hogy rádaggassák akik a füled hallatára meséltek rólad, a rokonoknak, akik kiértékeltek, akik bemutattak téged és elmondták, mi érdemes tudni rólad. Meg persze te is tudod, ott van az agyadban, hogy ki mit gondol rólad, és aszerint gondolkodsz magadról.

És persze megírtad az életrajzodat. Mit érdemes tudni, mire érdemes figyelni, kit hogy szolgáltál - átszínezve a saját világlátásoddal. Nagyon más is tud lenni, attól függően, hogy hogyan nézed önmagad. És mindegyik verzió tényszerűen igaz.

És befolyásolja, hogy felvesznek-e. De nem csak az életrajz, hanem az ön-narratívád. Befolyásolja, hogy randiznak-e veled. Hogy elfogadnak-e. Hogy hogyan tekintetek rád. Hogy amikor kiállsz beszélni várják-e a szavaidat, vagy már előre eldöntötték, hogy unalmas leszel. Hogy te eldöntötted-e.

Felmerül tehát, hogy miért nem dolgozik mindenki azon, hogy újraírja a saját történetét úgy, hogy az őt szolgálja, ne pedig senkit. Miért nem tanulod meg úgy látni az életedet, hogy az téged előre vigyen, vagy legalább ne tartson vissza? Mi olyan fontos azokban a kurva sztorikban, amiért mindenkinek ugyanúgy el akarod mondani, belerakni a kicsi agyába - különösen ha attól nem tűnsz fel jobb színben?

 

És ami a legdurvább - Miért hurcolunk olyan történeteket, amik szívják a vérünket?

 

Egy rohadt gyerekkor senkinek nem tesz jót. Még belegondolni sem, újra és újra elmondani meg pláne.

Elhallgatni lehet egy darabig, de persze pont azok fogják mégis megtudni, akik a legközelebb vannak hozzánk - vagyis gyakorlatilag mindenki lényeges. És ha elmondtál valamit, onnantól tudod, hogy tudja és úgy nézel rá, mintha úgy nézne rád, stb...

És az az átkozott történet újra és újra visszaköszön a pofádba.

Ez egy narratíva, ami rád mászik és hátráltat. Nincs uralmad fölötte és nem téged szolgál. Hanem a nyáladzó mindent-tudni-akarókat. Akiknek az igazatcsakisaszíntisztaigazatistentégedúgyseéljen szabad mondani, mert nekik aztán baszottul mindent tudni kell (neked meg róluk semmit - feltűnt már?)

Csak azoknak fontos, akik hatalmat akarnak fölötted. Ha neked fájó az emlék, az nekik még jobb és még izgisebb, nekik elmondhatod, bla-bla-bla... De vedd már észre, hogy nem az a legnagyobb fenyegetés, hogy elmondják valaki másnak, hanem hogy visszavetítik rád és nem hagynak túllépni. Hogy annál fogva rángatnak és manipulálnak. Hogy nem hagynak felejteni és időnként beledugják az ujjukat a sebbe, hogy fájjon és be ne gyúgyuljon. Hogy éppen a hozzád közel állók a legveszélyesebbek rád - nem az, hogy valaki más is megtudja.

Szóval miért is halogatod, hogy újraírd önmagad?

És ha már itt tartunk - miért kell a legjobb tudásod szerint úgy visszadni a dolgokat, ahogy azok megtörténtek - amikor egyébként mindenki tök másképp látta? Pontosan mi is a hazugság abban, hogy valamiről elfeledkezel - amikor ezer más dologról is elfeledkeztél, ezt garantálom. És hogy apróságokat kiemelsz, amikor az agyad amúgy is megtette már helyetted? Egészen biztos lehetsz benne, hogy ha én álltam volna ott melletted egész életedben és most elmesélném azt, rá sem ismernél a történetre. De egészen biztosan nem ugyanúgy hangzana, mint amit te mondasz.

Akkor pontosan mi is a hazugság?

Különösen mivel a saját érdekedben teszed és végre te magad veszed át az irányítást. A saját életedben pedig ez nem csak egy luxus-opció amit vagy megengedsz magadnak vagy nem, vagy veszed a fáradságot vagy nem, hanem kutya kötelességed.

Én egyszer elmeséltem valamit kiskoromból külföldön. Valakinek az egészből az maradt meg, hogy azt mondtam, hogy marha nagy házunk volt (gyerekfejjel, hogyne) és még valami a folyóra néző ablakokról. Ráadásul ezt egy olyan társaságban meséltem, ahol előttem és utánam mindenki az arisztokrata felmenőit emlegette - és bár én ugyan nem tettem azt, de valahogy ez beépült az én történetembe is. Mire a történet visszaért hozzám, már nemesi család voltunk kastéllyal. És el nem tudjátok képzelni, mennyit dobott a megítélésemen. Még egy ösztöndíjat is hozzámvágtak - persze nem konkrétan ezért, de így már mindjárt érdemesebbnek tűntem az anyagi támogatásukra, mintha csóró lettem volna.

Egyébként meg nem tartozol senkinek a részletekkel, nem is kívácsiak rá. Csak rákérdeznek és te azt hozol ki a lehetőségből, amit akarsz. Száraz ténnyel elintézed, elkerülöd, belemész részletesen - vagy mondasz egy olyan színes, érdekes dolgot, amit egész biztosan megjegyeznek. És azon kívül semmi mást, amit mondtál.

Ha tehát ma a fejembe venném, hogy Stephen Fry bentlakásos iskolás gyerekkora márpedig az enyém volt, az akkor is hatással lenne a viselkedésemre, ha senkinek nem mondanám el, hogy fejben én már úgy tekintek magamra, mint egy elit gyerekre. Ha pedig utalgatnék rá, vagy csak elitségre utaló részleteket dobnék be a beszélgetésbe - mást meg nem - akkor mások is úgy néznének rám. És én magamra.

Ha egy geci szülőt kéne feldolgoznom, én egészen biztosan nem azzal tölteném az időmet, hogy panaszkodok róla. Már a mai agyammal. Hanem hogy kitalálok egy másikat, akár irodalomból akár ismerősi körből, és erősen megpróbálok úgy emlékezni, mintha ő lett volna a fontosabb az életemben. Ha kell, el is mesélem pár embernek. Mondjuk idegeneknek nyaraláskor. Hogy gyakoroljam az új narratívámat. Ahogy magamra tekintek. Mert ahogy ők néznek majd rám, az segít megtanulni, hogyan néznék és magamra, ha Mary Poppins lett volna a nevelőnőm, nem pedig egy bunkó, egyedülálló apám. (Szerk: Hogyne, traumával menj szakemberhez, de a környezetedből miért jó az, ha visszaköszön a történet?)

Tudom, fáj, hogy senkit nem érdekelsz igazából - csak azt, aki ki akar használni vagy pórázon tartani. Nehéz ezt elfogadni annak, aki teli szájjal panaszkodik, hogy az angolok a haóárjúra nem akarják hallani az igaz és részletes választ. (Egyébként pont azért, amiért a kezitcsókolom sem jár azonnal kézfejnyalintással.)

Csak neked áll érdekedben az egész. Ha nem teremtesz magadnak egészen új múltat, még akkor is egészen más lehet a történeted. Csak keresd meg benne azt, ami előre visz és fókuszálj arra. Mintha egy sokkal jobb CV-t írnál, mint a mostani, ami nem működik. Ha szégyelled, hogy csórón nőttél fel, kezdj úgy gondolni magadra, mintha nem - segít majd az álláskeresésnél is. Ha szégyelled, hogy semmilyen hangszeren nem tanultál  meg ne azzal töltsd az idődet, hogy mindenkinek részeletezed, hogy miért nem, hanem tanulj meg és/vagy mondd azt, hogy igen, tanítottak zongorázni, de szar vagyok benne. Egy sérelemmel kevesebb. Amúgy sem érdekel senkit.

 

NB - És ha valaki nekem most azzal akar jönni, hogy hazugságra bátorítok: Elmentek ti az anyátokba a tyúkszaros kíváncsiságotokkal meg a felhatamazottságotokkal, hogy nektek mindent marhára tudni kell. Csak fogást kerestek mindenkin, hogy ott tudjátok szorítani, ahol fáj. Az a marha nagy érdeklődésetek csak a szaftos, kínos részletekre vonatkozik, meg arra, amivel zsarolni vagy lejáratni tudtok. Érzelmileg zsarolni egy kapcsolatban, vagy a hátam mögött. Nem tartozom nektek semmivel. És más sem. Ez az egész őszinteség-erőltetés csak egy hatalmi eszköz, amit azok szopnak be, akik később áldozattá válnak.

NB2 - Azért érdekes, hogy mit hoz ki az emberekről ha maguknak akarnak jót vs. ha attól félnek hogy valaki más akar magának jót - és nem mondja nekik el azigazatacsakisaszíntisztaigazat.

 Ez egy örökbefogadott poszt volt. Szerezz magadnak te is!

18 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://oriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr2011973622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Untermensch4 2016.12.05. 10:39:57

Nem válhat veszélyessé az emberre ha túltolja a színezést? Csak arról jutott eszembe hogy egyszer egy pszichológus nagyon morcos lett amikor mondtam hogy a hobbim a szerepjáték. Vagy azért mert "káros" lehet, vagy azért mert előle jobban "rejti magát" a szerepjátékos ha akarja és ő is ilyen fentebbiekhez hasonló kíváncsi... :)

levi7777 2016.12.05. 15:08:24

A tehetséges Mr. Lobster

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2016.12.05. 19:54:13

@Untermensch4: Minden veszélyes, ha túltolod. Az igazmondás is. Furcsa, hogy kikelnek magukból az emberek arra gondolatra, hogy esetleg nem tudnak meg mindent rólad.

Gungnir 2016.12.05. 20:43:39

Ezzel nem tudok egyetérteni. Lehet jó színben feltüntetni a valóságot, de azért ne rugaszkodjunk el tőle teljesen.
Abban igazad van, hogy nem kell mindenkinek mindent tudnia. Ugyan úgy, ahogy a minden törvényt betartó állampolgár levelezésébe sincs joga az államnak beletekintenije, egymás üzeneteit sem kell a barátoknak feltétlenül olvasgatniuk.*

Mégis, szerintem fontos, hogy egy emberi kapcsolat alapja ne valami hazugság legyen. Lehet, hogy ösztöndíjat kapsz azért, mert elhiteted valakivel, hogy egy előkelő családból származol, de ha szorosabbra fűzöd ezzel a társasággal a kapcsolatodat, előbb vagy utóbb ez a részlet is ki fog derülni. Akkor pedig nem csak az lesz a probléma, hogy valami korábban megígért dolgot nem tudsz hozzátenni a kapcsolatotokhoz, hanem az, hogy hazudtál. Ez, ha egy kapcsolat központi részletére vonatkozik, akkor valószínűleg rengetegszer voltál kénytelen ezt megtenni. Egy ilyen kártyavár összedőlése után pedig nem lesz épeszű ember, aki újra bízna benned. Az emberi civilizáció a bizalomra épül, nélküle nem jöhet létre ételmes interakció.

Más szavakkal: az emberi kapcsolatok kétoldalúak. Sok szempontból minden olyan itt is, mint egy szerződés. Ha a te "ajánlatod" valótlaságra épül, akkor a másikat megtévesztéssel vetted rá az együttműködésre. Amint ez a részlet kiderül, a többet nem szerződik veled a másik fél.**

*megj: kivételesen ne menjünk bele az anarcho-kapitalizmusba.
**megj: vagy legalábbis ha rendszeresen fordul elő és nem sík hülye a másik

Untermensch4 2016.12.06. 01:10:21

@Quadrille Lobster: " Minden veszélyes, ha túltolod. Az igazmondás is."
Ez vicces. Van egy homályos elképzelésem hogy ha valóban létezik "kegyes hazugság" akkor van "kegyetlen igazság" is. Pedig ugye az igazságot pozitív, a hazugságot negatív dolognak... mondjuk. Ha kérdezik.
Az emberek nagyon kikelnek magukból ha nem kapnak meg valamit amit szeretnének, információt vagy másnak a szabadidejét (mert ezek a kérő szerint "ingyen" vannak), csak miután az ovi vége felé rájönnek hogy a hisztinél bonyolultabb módszerekkel célszerűbb manipulálni másokat, színházzá válik az egész világ. Komoly színházzá, pedig oviban még játék-színház, csak a szórakozás kedvéért.

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2016.12.06. 11:10:03

Egyetértek @Gungnir: -al, főleg emiatt:

"Akkor pedig nem csak az lesz a probléma, hogy valami korábban megígért dolgot nem tudsz hozzátenni a kapcsolatotokhoz, hanem az, hogy hazudtál. Ez, ha egy kapcsolat központi részletére vonatkozik, akkor valószínűleg rengetegszer voltál kénytelen ezt megtenni. Egy ilyen kártyavár összedőlése után pedig nem lesz épeszű ember, aki újra bízna benned. Az emberi civilizáció a bizalomra épül, nélküle nem jöhet létre ételmes interakció."

A bizalom fontosságáról én is írtam, csak más megközelítésben:

liberatorium.blog.hu/2016/08/12/elvek_kontra_erdekek

sakalbela 2016.12.06. 11:25:54

@Untermensch4: +1 azzal, hogy valami ilyesmit láttam már élőben is.

T.i. hogy egy (amúgy kiemelkedően tehetséges) ember kitalált magának egy legendát, aminek ő volt a főhöse és ez aztán remekül megtámogatta a marketingjét, sikert, kapcsolatokat, elismertséget stb. tudott felépíteni rá. Ez a "marketing" igazából főleg az első benyomásoknál segített sokat, a többit már a saját tehetségének meg munkájának köszönhette.

Aztán egyszer, mikor már a csúcson volt, valakik elkezdték fact-checkelni a legendáját. Volt aki csak ilyen casual módon, mert pont egy adott részletre karnyújtásnyira hevert tőle az adott információmorzsa. Meg volt olyan is aki eleve ártalmas szándékkal, irigység stb. által hajtva. Elég masszív boszorkányüldözés lett a vége és bár minden nem csúszott ki a lába alól, évekig jelen volt az életében, hogy emberek, akik korábban felnéztek rá, azok hátat fordítottak neki meg szorukba akarták forgatni. És közben nem nagyon volt mivel megmagyarázni a korábbi mítoszépítést, mivel az de facto hamis tényállításokra épült.

Más dolog kiszínezni vagy elhallgatni a tényeket, és megint más az, amikor úgy írod újra magad, hogy valamiféle alternatív valóságot hozol létre.

Untermensch4 2016.12.06. 23:44:31

@sakalbela: "Más dolog kiszínezni vagy elhallgatni a tényeket, és megint más az, amikor úgy írod újra magad, hogy valamiféle alternatív valóságot hozol létre."
Igen. Ha jól sejtem hasonlóan gondoljuk. Magam kissé "gonosz" vagyok mert úgy vélem, a "blöff" jó, a hazugság rossz. A "blöff" az értelmezésem szerint nem aktív hazugság, de ha vkinek van egy hamis képe egy dologról és nem én hazudtam neki hanem teljesen magától tévedett, akkor kellemesen sodródok a helyzettel. Ha meg konkrétan kérdez akkor nem hazudok. Talán egy példával jobb lesz...
Voltam egy nem túl magasröptű ám szükséges vizsgán, egy cégnél szervezett tanfolyamra pár "külsős" egyikeként beszivárogtam vizsgázni, vizsgadíj befizetve, mindenki boldog. Egészen addig amíg a vizsgáztató a szent bélyegzés előtt nem gondolt egyet és küldött el hogy ugyan tudjak már meg egy beírandó adatot (ami már akkor lényegtelen volt, mára már a joghézagrendszer is túllépett, de mindegy is). Én elindultam a cégnél és az első kompetensnek tűnő emberhez odamentem, bemutatkoztam és mondtam hogy "A tanfolyamról jöttem, szükségünk lenne ennek a gépnek a típusára a vizsgákhoz." Amikor már a harmadik emberhez küldtek tovább nagyon lelkesen, akkor kezdtem gyanakodni. "Vendég" kitűző, viszonylag jó megjelenésű ruházat, arcom ismeretlen... lehet hogy azt hiszik, a tanfolyamszervező cég embere vagyok. Onnantól igyekeztem úgy beszélgetni hogy ne vetődjön fel ez a kérdés, ám a témában lazán jártas benyomást keltsek. Mókás volt.

br2017 2016.12.11. 14:18:45

@Gungnir: "Ha a te "ajánlatod" valótlaságra épül, akkor a másikat megtévesztéssel vetted rá az együttműködésre. Amint ez a részlet kiderül, a többet nem szerződik veled a másik fél." Ez csak az egyik gond az újraírással, legtöbbször soha nem derül ki a hazugság (ám joggal tarthatsz tőle), TE viszont mindig tudod, hogy "hamis szerződést" kötöttél...jó esetben megpróbálhatod "igazzá" tenni (pl gyorsan megtanulsz zongorázni)...a többi esetben sajnos elkezded utálni/lenézni/félni/stb. azt, akinek "kénytelen voltál" hazudni.

Untermensch4 2016.12.13. 00:34:49

@br2017: Volt egyszer egy, a maga korában asszem híres humorista. Volt egy sztorija, "Amikor japánnyelv-tanár voltam..." kezdettel. Amerikában munka nélkül jelentkezett egy állásra ami arról szólt hogy vki a gyerekének házi japán nyelvtanárt keresett. Ő gondolta hogy egy darabig kihúzza ott, közben (mivel nem tudott japánul), jobb híján elkezdte magyarul tanítani a gyereket. Mivel a környéken se japánul, se magyarul tudó ember nem akadt, kicsinek tűnt az esély a lebukásra. Viszonylag sokáig húzódott ez a tanítóskodása, mígnem kiderült hogy az apa egy japán üzletfelét meghívta vacsorára. Az érkező vendégnek a gyerek szépen köszönt magyarul, az pedig szintén köszönt neki... magyarul. Magyarországon tanult korábban, sok kellemes emléke volt, nem buktatta le a tanítót... :)
Amíg a hazugság (közvetlen) felismerésére való esélyünk alig több 50%-nál, túl nagy a kísértés.

kegmájer 2016.12.13. 16:06:14

@br2017:

én ugyanezt látom problémának. tehát, nem gondolom, hogy egy újjá alakított cv csak a környezetet befolyásolja irányomban pozitívan, hanem, hogy engem is befolyásol NEGATIVAN (hacsak nem vagyok egy szociopata), ami miatt projektálni fogom a saját "vétkeimet" a másik félre VÉDEKEZÉSKÉPPEN..... pont ahogyan leírtad.....

én (biztos nagyon szerencsés gyerek/ifjukorom volt) nem igazán értem, hogy miből gondolja a bliggerina, hogy bárki vissza akarna (tudna) élni az "igazsággal" a gyerek/ifjukoromat illetően....

szerintem a gondolkodási sémáink megváltoztatását valahol inkább itt kellene kezdeni :-) (mármint az ilyesféle paranoia feltérképezésében, kordában tartásával, leküzdésével... :-)))))

kegmájer 2016.12.13. 16:15:09

@Untermensch4:

ez nagyon kedves/helyes anekdota.... :-)))) de (úgy hiszem) nem igaz :-))))

ugyanakkor érteni vélem, hogy mit akarsz alátámasztani vele....és igazat adok ebben neked.

ugyanakkor az egy saját tapasztalatom, hogy a legkusebb az esélye a lebukásnak, ha szinte tétnélküli a hazugság.... (de akkor meg MINEK HAZUDNI?!?!

Untermensch4 2016.12.14. 00:48:09

@kegmájer: Túl szép volt hogy igaz legyen... :) Á, nem is. Mint humorista mesélte a tag ugyebár, tehát a hazugságról szóló történet maga is hazugság...
Azért "kell" hazudni mert az emberek szeretik a "kegyes hazugság"-ot. Én mondjuk már próbálom egy ideje hogy akinek nem áll jól az új hajviselet annak megmondom, meg aki öregedett mióta nem láttam vagy éppen rosszul néz ki, annak is.
Mondjuk éppen pont "cv"-ben már színeztem nagyobbra szakmai gyakorlatot de ott kellett hogy ne annyira kezdőnek tűnjek. Ha eléggé jól dolgozok akkor nem tűnhet fel. Nem tűnt fel.

br2017 2016.12.14. 19:27:16

@kegmájer: nemcsak arra gondoltam, hogy "projektálod a vétkeidet", ha bűntudatod/lelkifurdalásod van, ugyanúgy kerülni fogod egy idő után a másikat.

kegmájer 2016.12.16. 15:17:35

@br2017:
korrekt...bár, a bűntudat/lelkifurdalás előli menekülés (énmentés, önfelmentés, stb...) legrövidebb útja (a távolságtartás szükségességének szem előtt tartásának automatizmusával) többnyire a projekció szokott volt lenni :-))))

és itt a kígyó a farkába harap.... azért hazudtam, hogy elfogadjanak, hogy "maguk közé fogadjanak", stb....az'tán meg azért kerülöm őket, mert lelkifurdalásom/bűntudatom van, vagy mert "megutáltam" őket a rájuk vetített dolgok miatt...:-))))

LepedőHuszár 2017.01.02. 16:00:00

Húúú, eléggé komplex a téma. Szerintem Lobster elsősorban az egyén további jobb sorsának céljával vetette fel, hogy "változtasd meg a múltadat, akkor más ember lehetsz ma". Meglátásom szerint ez az önszuggesztió túlbonyolított verziója, amivel további problémákat generál(hat)unk ahogyan erre többen rá is világítottak.

A másik rész maga a hazugság fogalma. Erről azt gondolom, hogy bárki hazudhat bármit, ha azzal nem árt senkinek. Ez azt is jelenti, hogy olyan személyeket nem hozhatunk az életünkbe visszamenőleg, akikről mások is tudják, hogy ott sem voltak, mert teljesen hiteltelenné tehetjük magunkat, ha híre megy, hogy szeretünk valótlanságokat állítani.

Egy valós alapokon nyugvó sztorit viszont valóban színessé és emlékezetessé tehet a szubjektív leírás, és azzal legalább senki nem is vitázhat, mert ha én úgy éltem meg, akkor úgy éltem meg és kész.

Összességében a hazugsággal óvatosan bánnék - csak bonyodalmat szül, ha valaki "túltolja". Kérdés, hogy hol az egészséges határ?

A kitalált történetek valóságosnak beállítása nekem ugyanez a kategória - csak problémákat szül. Egy idő után meginog a bizalmam mindenkiben, mert már el sem fogom tudni képzelni, hogy mások nem ugyanígy tesznek. Viszont ha mindenki valótlanságokat állít folyton (vagy akár csak hajlama van rá), akkor mégis kiben bízhatok? És ha én kezdek ilyenre vetemedni, akkor vajon bennem ki fog bízni?

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2017.01.13. 15:56:25

Lobster nem arra biztat, hogy hazudj, hanem képzelj el egy pozitívabb múltat magadnak, például azzal, hogy kiemeled emlékeid közül a jókat és inkább azokra gondolsz. Az álmodozás jó, felmelegíti a lelket. Sokkal jobb magunkat erősnek, ügyesnek látni mint tocsogni ifjúságunk rémes emlékképei között. Egyébként tényleg össznemzeti szórakozás mások baján élvezkedni és kellemes borzongani, hogy nekem mennyivel jobb, és feljebb vagyok a képzeletbeli társadalmi létrán... Azt vettem észre pl. középosztálybeli ismerőseimen, akiket komolyan veszélyeztet az autokrata államkapitalizmusban, ami hazánkban van, a lecsúszás, hogy előszeretettel emlegetik a mélyszegénységben élő "tolvaj cigányokat", hogy azok bezzeg mennyi támogatást kapnak, mégis lopnak stb. Vagy emlegetik keserű szájízzel Trianont és álmodoznak a Nagy Magyarországról. Ezek mind káros gondolatok, téveszmék, amik megbéklyózzák az elmét.
A pozitívabb énkép kialakítása esélyt ad az életünk megváltoztatására. Én is űztem a nemzeti sportot, a nyavalygást, de egy életre elegem lett. Mocskossá és hülyévé tesz, rombolja az embert.
Inkább Lobsterre hallgatok és felidézem életem szép pillanatait, valamint elképzelem, hogy mennyi jót teszek még.

Intizar 2017.01.19. 00:40:00

Eric Berne Sorskönyv-elmélete?