Lobsterizmus 101

Friss kommentek

Hogyan kezeld a szorongást társas helyzetekben?

2016. 11. 14.

Egyik nap nem mehettem suliba, mert beteg voltam. Valami járvány, amit anyu legjobb barátnőjének a lánya is elkapott. Ezért összezártak minket egész napra, hogy legalább az egyik szülő tudjon dolgozni.

Azt el sem tudom mondani, mennyire szarul éreztem magam - és nem csak az influenza miatt. Egészen egyszerűen rettegtem, hogy mit fogok csinálni egész nap Anitával összezárva. "Játszani", mi?

tumblr_nz23bd3xei1qb9pa3o1_500.gif

Anita nem csak idősebb volt nálam egy évvel(!), de az egyik legnagyszájúbb, legmenőbb lány volt az iskolában. Én meg ugye kurvára nem, csak ez persze a drága szülőket egyáltalán nem érdekelte. Én szerettem beolvadni a tapétába és csak akkor előjönni, ha a helyes választ kérdezte valaki (de akkor nagyon, ez egy másik sztori).

Szóval anyám átvitt és Anita anyja hihetetlen nyájassággal és látványos üdvözléssel fogadott (rettegtem a hangos és ölelős, meg rámenős felnőttektől is), aztán bevezetett Anita szobájába, hogy ott legyünk betegek együtt. Még 10 percig ismételgettem, hogy nem, egész biztosan nem kérek semmit, nem, teát sem, nem palacsintát sem, nem, semmit, csak hagyjatok itt azonnal meghalni. Rettegtem.

Amikor kimentek, én a szoba közepén álltam. És onnan nem is mertem elmozdulni. Anita leszarta, úgy tett, mintha nem vette volna észre. Nem is tudom, pontosan mit csinált, csak hogy nekem égett az arcom, nem mertem sehova se nézni, álltam a szőnyeg mértani közepén és néztem a mintát. Most mit csináljak, csak nem azt várják, hogy bebújjak mellé az ágyba?

A helyzet végül váratlan fordulatot vett. Csak arra emlékszem, hogy Anita egyszer csak mellettem állt és együtt néztünk kifelé az ablakon. Én még mindig nem mertem változtatni a pozíción, amit felvettek (kezdett kényelmetlen lenni), de a beszélgetés beindult. Anita ablaka ugyanis pont az iskola kapujára nézett és együtt néztük a többi gyereket, ahogy elmennek az ablak előtt. Anita valakit fikázott. Aztán még valakit. "Nézd már, hogy van öltözve!" (NB: 80-as évek, vidéki Magyarország, egészen biztosan mind kurva jól voltunk felöltözve...) Én meg mondtam, hogy "Aha"és ezzel megtört a jég.

Ez egy darabig így ment és éreztem, hogy a jóváhagyás hullámai érkeznek Anita felől. Meg a nyomást is éreztem, hogy én is fikázzak valakit. Szóval én is fikáztam valakit. Kész, ennyi kellett. Egész nap az ablakban ültünk és fikáztunk. Én pedig rácsodálkoztam, hogy "hát így megy ez..."

Sok év eltelt azóta és nem vagyok rá büszke, de a fikázás sokáig közösségképző tényezőként működött. Egészen pontosan addig, amíg az egyik barátom, immár egy elit iskolában, hallgatta egy darabig az rutinból nyomott fikázásomat, és hangosan elgondolkodott, hogy vajon róla miket mondok a háta mögött. Nem mondtam semmi rosszat, de elszégyelltem magam és akkor aznap abbahagytam.

De mások soha. A fikázás a politikában is jól működik, de in-group képzésre mindig kitűnő. Bevethető munkahelyen, iskolában, hadseregben. Más kérdés, hogy miféle embereket gyűjtesz be vele és mivé tesz téged.

Azt azonban még több időbe tellett kinőni, hogy lefagyok társas helyzetekben. Most elmondom, abban mi működött.

 

1. Kurvára senkit nem érdekelsz

 

Ez volt nekem a döntő pillanat, neked lehet valami más.

De most komolyan, honnan a picsából veszed, hogy bárkit is érdekelsz? Hogy bemész egy fogadásra és mindenki téged figyel? Hát hogy vagy te annyira érdekes? Mások keményen küzdenek, hogy figyeljenek rájuk, te meg csak úgy mindenki eszében megmaradsz? Azért azt ugye végod, hogy ez nem reális.

Különben is, nagyjából mindenki szorong. Ha neked zúg a fejed, akkor neki is, max levésbé. De ő sincs nyugalmi állapotban. Ő sem lát ki a fejéből, akárcsak te. Esélyes, hogy észre sem vesz.

Kivéve persze a szuperhaladókat, akik rájöttek, hogy fikázással lehet felületes kreditre szert tenni - de komolyan, ilyen véglényeknek akarsz megfelelni?

Bárki, aki felhatalmazza amagát, hogy ítélkezzen automatikusan elveszti a jogot arra, hogy másokról véleményt formáljon. Mindenben. Te ilyen emberekkel nem akarsz beszélni. (Plusz ők sem fognak rád emlékezni holnap, mert nem vagy érdekes - de ezt már mondtam.)

Amúgy meg az emberek nem az alapján fognak megítélni téged, hogy te hogy teljesítesz, hanem hogy ők (szerintük) hogyan és milyen színben tűntek fel előtted (is). Mindegy, mit mondanak utána. Ezért van, hogy ha rájuk nyitsz a vécén, de udvariasan kezeled, azért nem fognak szeretni. Épp ellenkezőleg. Leszerepeltek előtted.

 

2. A félelemtől félsz

 

A társas helyzetekben nem az a legrosszabb, hogy milyenek, hanem hogy ha valamit (úgy érzel, hogy) elbaszol, akkor utána újra és újra át fogod élni és túráztatni fogod magad rajta. Az ember bizonyítottan sokkal tovább és sokkal élénkebben képes felidézni egy társas helyzetben elszanvedett fiskót, mint egy fizikai fájdalmat. Pszichés fájdalom sokkal jobban fáj, mint a fizikai. És jobban is emlékszel rá.

És ezt már előre tudod, szóval eleve úgy mész be az emberek közé, hogy ha itt most valamit elbaszol, akkor az sokáig fog fájni. A félelemtől félsz.

 

3. Mi a legrosszabb, ami történhet?

 

A szorongás-managementnél már volt szó róla, de érdemes néha leülni magaddal és kicsit gatyába rázni magadat. Mégis mi a legorsszabb, ami történhet? Hogy unalmasnak tart valaki, aki nem is érdekel téged? Hogy szerinted beégsz valaki előtt, aki nem fog rád emlékezni? Hogy valaki szól egy csúnyát? (Azt pont nem fog.) Hogy fejben ítélkezik fölötted? Azt meg addig fogja csinálni, amíg nem kerülsz fölé, addig meg tökmindegy mit csinálsz. Ha meg hatalmasabb és gazdagabb leszel nála, akkor még a fingodat is édesebbnek fogja érezni. Ezzel nincs mit csinálni, az ilyen emberrel nem érdemes foglalkozni. Kezdd végre komolyan venni ezt a mondatot, ne csak hajtogasd.

Te nem is attól félasz, amit az emberek csinálni fognak - hanem attól, ahogy te érzel majd emiatt. Hogy szégyellni fogod magadat. Most azt inkább nem mondom, hogy a szégyent viszont te magad csinálod magaddal, mert azt úgysem értenéd és ebben a posztban is csak a kapaszkodót keresed, hogy bebizonyítsd, neked még ez sem segít, a te bajod ennél nagyobb és igenis nem rajtad múlik a megoldás.

 

4. Ha már megtörtént és bepörgetted magad...

 

...akkor egy valamit tudsz még tenni. Tudod mit, én parancsolom. Most nézd végig a jelenetet a másik szemével. Vonjál le 100-at abból, hogy mennyire figyelt oda rád és mennyire emlékszik. Gondold végig józanul, hogy mit látott és mit nem és mi az, ami csak a te fejedben van.

Gyakorold egy kicsit a gondolkodást és találj egy olyan interpretációt a jelenetre, amiben te jöttél ki jól. Az a sok véleménydús, nagyhangú fasz is azt csinálja. Nem tűnt még fel, hogy ők minden sztorijukban a tökéletesen racionálisak, jófejek, mindig nekik van igazuk és mindenre van kifogásuk? Neked pedig nincs, ezért szenvedsz te és ezért ment el gondtalanul pecázni a másik (és nem is emlékszik rád).

Mivel az üresben pörgés nem a barátod, ezért jobban jársz, ha ezt eltanulod a tuskóktól.

 

5. Egy figyelmesség

 

A tudomány jelenlegi állása szerint a szorongásodat úgy tudod a leggyorsabban leküzdeni, ha teszel valami apró figyelmességet. Valaki leejtett valamit, nem érte el a sótartót, segítesz neki kinyitni az ajtót. Ennyi. Lenyugszol tőle. Van funkciód, tehát nem vagy felesleges - van, akinek ez a baja a helyzettel a szíve mélyén.

Plusz ha segítesz nekik jobb színben feltűnni magad előtt, akkor ők is pozitívan fognak emlékezni rád.

 

6. Menj bele a közepébe

 

Ha van elég önismereted és (azt hiszed) tudod, hogy mitől félsz legjobban, érdemesebb egyből belemenni. A félelem leolvasztja az agyta és elhülyít és a végén épp amiatt csinálsz majd valami hülyeséget. De ha szembesülsz a félelem tárgyával, az egyszerűen mindig kisebb, mint maga a félelmed. Ennyike.

 

Ez egy örökbefogadott poszt volt.

 

 

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://oriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr7211957585

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

katog 2016.11.14. 13:29:04

Hű, 30 körül az nekem is akkora felismerés volt, hogy _nem vagyok fontos_!
Nem engem néznek, nem rólam beszélnek.
Vagy ha igen - mert adott helyen én táncolok a legjobban - hát tegyék! ;)

Untermensch4 2016.11.14. 18:02:24

"a szorongásodat úgy tudod a leggyorsabban leküzdeni, ha teszel valami apró figyelmességet. Valaki leejtett valamit, nem érte el a sótartót, segítesz neki kinyitni az ajtót"
Na ez nekem most esett le. Egy ideje eléggé hangsúlyosan csinálom ezt az ajtónál segítős -dolgot. És nem jöttem rá hogy miért is. Az egyik racionalizáló magyarázatom volt hogy nekem mint önző genyónak aki siet az jó ha hamarabb elkotródnak az utamból az ajtóban. De mivel nem sietek, ez nem tűnt túl jó megfejtésnek. Viszont a szorongásoldó hatás mint közérzetjavító nagyon jó magyarázatnak tűnik.

ricardo 2016.11.14. 18:53:16

A két beteg gyerek története a poszt elején egészen szerethető.

Untermensch4 2016.11.14. 20:07:39

@ricardo: Igen. A "Most mit csináljak, csak nem azt várják, hogy bebújjak mellé az ágyba?

A helyzet végül váratlan fordulatot vett."
-résznél reménykedtem hogy előkerül valamilyen erotikus szál a történetben.

ricardo 2016.11.15. 10:20:40

@Untermensch4: Igen, a helyzet váratlan fordulatot vesz, és a történet átmegy ötven árnyalatos tinileszbibe.

Untermensch4 2016.11.15. 12:35:21

@ricardo: Hát igazándiból sztem még nem derült ki hogy a szerző ffi vagy nő...

ricardo 2016.11.15. 15:02:06

@Untermensch4: Mér? Transzszexuális tinileszbi már szóba se jöhet? Eszem megáll!

Untermensch4 2016.11.15. 21:44:01

@ricardo: Occam borotvahabja, vagy mi...
Eddig még csak a "ffi vagy nő" kérdés vetődött fel, bonyolultabb verziók nem. :)
De akárhogyan is, attól még lehetett volna erotikus szál, nem?

ricardo 2016.11.16. 13:55:58

@Untermensch4: Há hogy a fenébe ne!? Az erotikus szál minden történet sava-borsa, sine qua nonja. Anélkül nem is történet.

Untermensch4 2016.11.16. 15:04:46

@ricardo: Tulajdonképpen a ""hát így megy ez..." után odaképzelhető, nagyon hirtelen a történet vége. A délutáni szülői megérkezések is társas szorongásos helyzet, a nap egészében nem hiszem hogy folyamatos ki-be forgalom volt az iskola kapuján át... van ott hely neki...

pál utcai fiú 2016.12.05. 13:34:22

Hűha.
Én nem féltem társas helyzetekben, de pont úgy és azért nem, amiért egy mámoros kétéves sem fél. Kitakarta az embereket az énem. Attól, az énemtől, féltem néha.
És nem féltem megszólalni. Vicces is lett volna, tanárként. Muszáj volt mindig szervezni, kezdeményezni, figyelmet kelteni, erőset mondani, különben nem volt semmi, se óra, se osztálykirándulás, se megjegyzett infó.
És iszonyúan nem emlékszem emberekre, és rám meg mindig szoktak. "Nem engem néznek, nem rólam beszélnek.", dehogynem, és miket mondanak! Van, akiket én is. De nézni, számon tartani is lehet kedvesen, nyitottan, meg fikázva, mindentől idegenkedve, amit nem értünk.