...avagy (mondd utánam) PRE-CE-DENS

Nem véletlenül vannak autoriter zsarnokok meghúzatva a pre-ce-den-sek-kel... A precedensteremtés a legjobb módja annak, hogy egy egész társadalommal elsajátíttassuk a csicska-gondolkodást, anélkül, hogy mindet laposra kéne verni, vagy halomra lőni.

Emlékeztek még Patira?

Tőle tudtuk meg, hogy ha valakinek tönkre akarod tenni a belső motivációját (depressziót akarsz előidézni), annak a legbiztosabb módja nem az, hogy folyamatosan támadod, hanem ha csak olyankor támad, ha próbálkozik valamivel. Akkor egy idő után magáévá teszi azt a világnézetet, hogy inkább nem is akar semmit csinálni, akkor nem bántják. És úgy is marad, onnan már nincs visszaút. Nem fog kivirulni és vígan patkánykodni tovább, ha a támadásnak vége. Soha.

 

Hogyan tegyél depissé egy patkányt?

Egyszer olvastam arról, hogy depresszióssá kell tenni patkányokat, hogy antidepresszánsokat teszteljenek rajtuk. Elképzeltem, ahogy a komoly R+D meló után a tudósok nézik a sok virgonc patkányt, hogy bassza meg, ezek élvezik az életet. Márpedig a teszthez depis patkány kell, úgyhogy kiadják a melót egy doktorandusznak, hogy tessék elbaszni a patkányok kedvét. (Szegény doktorandusz otthon nem meri majd elmondani, mit is csinál egész nap.)

Régebben azzal próbálkoztak, hogy genetikailag módosították a patkányokat, vagy mérföldeket úszattak le velük. De egyik sem volt az igazi. Az új módszer viszont mindent üt.

Robotokkal terrorizálták őket depresszióba. Patkány alakú robotokkal. (Peers, ugyebár.)

Első lépésben megadják az alaphangot: a robopati intenzíven kergeti valódi patit körbe-körbe a ketrecben. Megállás nélkül basztatja. A patkányoknak ezt a csoportját folyamatos támadás alatt tartják, vagyis a robopati állandó félelemben tartja őket.

A másik csoportnál viszont ún interaktív támadást hajtanak végre, vagyis a patit csak akkor bántja a robopati, ha még meg mer/akar mozdulni. Nem akar.

A legdurvább depressziót nem az állandó támadás alatt álló patkányok szenvedték el, mert azok helyreálltak, miután a támadás abbamaradt. Hanem azok, akiket csak akkor basztatott a robot, amikor megmozdultak. Az így kezelt patkányok személyisége is megváltozott, többé semmit nem csináltak, mert féltek a következménytől. Inkább hagyták az egészet.

A depresszió tünete, az aktivitás (motiváció) teljes hiánya olyan elterjedt, hogy észre sem vesszük magunkon, hogy valami nem stimmel. Ha az önálló motivációból kifejlődő aktivitás a mentális egészség jele, akkor kábé minden ismerősöm depressziós. Ha nem a megélhetés, a mások által ránk rótt kötelezettség, a fájdalom vagy a kellemetlenség elkerülése motivál, akkor semmit nem csinálunk. Ha valaki pár hetente eljut edzeni, már aktívnak minősül errefelé. Az már hobby. Alacsonyan van a léc, na.

És ha azt szeretnéd elérni, hogy az alattvaló azt gondolja, hogy mindegy, mit csinál, semmiképpen nem javulhat a helyzete? Ahhoz azt kell vele tenni, mint Seligman a kutyusokkal: megtanítani nekik, hogy a ketrec másik fele is ráz, hiába ugrálnak.

A kutyákat egy kétfelé osztott dobozba tették, ahol simán át tudtak ugrani a doboz másik felébe.

Ha a padló enyhén megrázta a kutyát, az át tudott ugrani a másik oldalra, ahol elmúlt a kellemetlenség. A kutyák persze pillanatok alatt megtanulták, hogy ha ráz a padló, akkor a kurva anyját, és át kell ugrani. Velük ugyan nem lehetett kibaszni.

Kivéve azokat a kutyákat, ahol a padló másik fele is rázott. Ők ugyanolyan gyorsan megtanulták, hogy mindegy, hogy ugranak-e, úgysem lesz jobb a helyzetük. És egy idő után, ha rázott a padló, már meg sem próbáltak átugrani a másik oldalra, úgyis ráz az is. (Response-outcome independence) Csak nyüszítettek. Velük tehát ki lehetett baszni.

Sőt, ami még rosszabb, ezt a szokást nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem tudták később levetkőzni. Az ebbe a csoportba tartozó kutyák depressziósak lettek, többé nem is próbálkoztak, és korán elpusztultak.

Kép New Yorker

Az eredmény mindkét esetben ugyanaz: Tanult tehetetlenség. Tétlenség. Fájdalomra nyüszítéssel reagálás. Nem állsz ki magadért. Nem próbálod meg javítani a helyzetedet. Nincsenek ambícióid. A fájdalom elkerülése mozgat, vagy még az sem. Mert meggyőződéseddé vált, hogy semmit nem lehet tenni. Soha. Nem csak most, soha. Nem próbálod meg újra meg újra, nem fogsz más helyzetekben meg mégsicsak próbálkozni. Ha az elektromos padló nem engedett, a nyitott ajtón se próbálsz majd meg bemenni, csak hajtogatod majd, hogy ninc sis nyitva, vagy nyitva van, de van mögötte valaki, aki pofán vág, vagy hogy biztos ráz a padló.

Nem. Próbálkozol. Többé.

És ha ember vagy, még a többieknek is szuggerálod, hogy felesleges próbálkozni. Semmi erőfeszítést nem sajnálsz, hogy másnak is elvedd a világ megváltoztathatóságába vetett hitét. Nem azért, mert neked olyan sok energiád van erre. Hanem mert a világnézetedben törést okozna, ha ő meg átugrana a másik oldalra és neki ott jobb lenne. Szarul esne, ha ő valahogy túljárna a rendszer eszén, mikor te megtörtél.

Mert te csak olyat ismersz, hogy vagy mindig lehet javítani a helyzeten, vagy hogy soha. És ha mindig nem lehet, biztos soha nem lehet.

Fájna, elsajátított tehetetlenségeddel szembe menne, ha be kéne ismerned, hogy néha lehet változtatni, néha meg nem. Ezért kell próbálkozni.

Na, ezt tanulod el piszkos gyorsan, ha egy diktatúrában ugrálsz. Hogy jobb nem lesz tőle, talán csak rosszabb. (Meg hogy még a többi kutya is megtámad, ha próbálkozol.)

Ez a pre-ce-dens, amire minden elnyomó rendszer és rendpárti politikus rá van feszülve. Mutassuk meg egy patkányon, hogy mi lesz velük, ha ugrálnak - és a többiek eltanulják. Sokkal olcsóbb elnyomni őket, ha nem is akarnak próbálkozni. Ha nem is hiszik, hogy jobb lehet nekik. Ha még egymást is visszahúzzák, ha valakinek kinyílna a csipája.

Ha egy alattvalót bűnözőnek bélyegzel, kiviszel a térre nyilvánosan kivégezni, vagy a sajtó nyilvánossága előtt meghurcolod, a többi is félni fog. A hülyébbje a bűnözőktől fog félni. Az okosabbak a rezsimtől fognak félni, mert tudják, hogy a keresztre feszítés erődemonstráció volt.

A legokosabbak pedig azt is tudják, hogy "bűnözőnek" bárkit kikiálthatnak, nem lehet lapítással, megtöréssel, gerinctelenséggel megúszni. A diktatúrában a keresztre feszítés bárkivel megtörténhet. Ezért ez a rendszer nem élhető. Megszöksz, vagy megváltoztatod. Megszokni nem  lehet. A megszokás azt jelenti, hogy kussban várod, mikor visznek el téged.

Tanult Nemzeti Tehetetlenség

Nem minden depresszió jár azzal, hogy nem jössz elő a takaró alól.

Van olyan is, hogy egész nap nyüzsögsz meg hemzsegsz, meg rohangálsz, meg gyereket nevelsz, meg smúzolsz, meg mosolyogsz, meg meghallgatod, meg ezt még elintézed... Tehetetlen vagy, de hangosan ugatsz, hogy mások is azzá váljanak. A világnézeted a kicsi szádat használja, hogy megvédje magát. Rajtad keresztül terjed. A te agyad termeli ki a kifogásokat, amivel védekezik. Nem vagy a magad ura, a tehetetlenség hite elhatalmasodott rajtad.

Egy elnyomott társadalomban lassan kialakul a tanult tehetetlenség.

És ezt továbbadjuk a társadalmi szokásokon keresztül. Hogy mit tartunk elfogadottnak és mire húzzuk a szánkat. Hogy mikor szimpatizálunk valakivel és mikor köpjük rá, hogy megérdemelte, amit kapott. Hogy kinézzük-e, ha próbálkozik, vagy egyenesen elvárjuk tőle.

A Hétköznapi Csicskaság az jelenti, hányféleképpen mutatkozik meg az autoriter (alattvalói)  gondolkodásmód a hétköznapi viselkedésedben.

Én magam is számtalanszor követtem és követek el ilyen hétköznapi csicskaságot. Most már gyűjtöm őket.

Társadalmi (Outsourcing) Szerződés

De a tehetetlenség nem merül ki annyiban, hogy valaki a saját életén nem mer javítani. Az csak a bot. És minden bot mellé jár egy répa. A répa pedig az, hogy elintézik helyetted.

A tanult tehetetlenség-érme másik oldala, hogy az uralkodó majd megígéri, hogy elintézi helyetted. Tök mindegy, hogy választottad, vagy sima diktátor, hogy hányan vannak, kik azok, vagy lehetnél-e te is az. Ha elintézik, akkor hazudnak. Te pedig el akarod hinni, mert ez az önhazugság egészíti ki a saját, tanult tehetetlenségedet.

Elintézik neked a kenyér árát, a a teljes foglalkoztatást, a közmutyit, a rezsidémont. Elhitetik veled, hogy magadtól egy házat se tudnál építeni a fejed fölé, egy utat sem tudnánk összedobni a szomszéd faluig, hogy majd ők lánccal odakötik az orvosokat, hogy legyen neked ingyen egészségügy. Hogy is tudnád te eldönteni, hogy jó-e egy orvos. Majd ők rányomják a pecsétet, és ha nem jó, akkor sem te leszel a hibás, hanem ez van. Honnan tudhatnád te, hogy biztonságos az a konzerv? Majd ők egy kurva drága hivatallal eldöntik, aztán ha tévednek, akkor nem is lehetett másképp.

Majd ők figyelnek a gyerekedre, majd ők ügyelnek rá, hogy biztonságos legyen a játszótér és az óvoda. Majd ők ügyelnek rá, intézményesen, hogy a gyerek mindent megtanuljon, amit kell. Majd ők megbüntizik, ha valaki bántani akar. Majd ők igazságot tesznek, ha valaki át akar verni. Jogod van tévedni, hülyének lenni, nem odafigyelni, mert amúgy sincs rá időd. Kétszer annyit kell dolgoznod, mert a pénzed felét elveszik tőled.

Mert nem ám csak a diktatúra tesz tehetetlenné. A fejedre nőtt, melengető jóléti állam ugyanazt éri el.

A társadalmi szerződés hátoldalára nyomtatták, ugyanazzal a kelzetéssel a Társadalmi Outsourcing Szerződést. Amikor a társadalom a saját feladatait kiszervezi az államnak. Ha már a fele pénzünket így se, úgy se látjuk, legalább ígérjenek érte csillogó baszokat. Az ígérés jó. Nekik ingyen van. Neked jól esik. Melenget. És sokára derül ki, hogy sokba kerül az nekünk, nem is tudjuk megfizetni. Olyan sokára, hogy nem kötjük össze a két eseményt.

Ez a pisimeleg kényelmesség megint nem tesz jót az akaraterődnek és a motivációdnak. Tehetetlenül totyogsz egy helyben, hogy de működő egészségügy kéne, de neked már nincs pénzed (elveszi a rezsim), és a gyomrod is összerándul a gondolatra, hogy jujj, vajon az milyen elképesztően drága lenne, ha a rezsim bevonása nélkül találkoznál az orvossal (tudom, tudom, CT...) és inkább könyörögsz ugyanannak a rezsimnek, aki elbaszta az egészet. Vagy inkább szomorúan nézel, hogy hátha rájönnek maguktól. Ők jót akarnak, csak nem tudják, hogy neked itt lenn rossz. Csak mondaná el valaki a jó királynak.

Mert nem vagy hozzászokva, hogy valamit te intézz el. Mert mindent elintéztek helyetted. Mert eddig mindig pénzedbe került, ha orvost akartál látni, most akkor biztos még sokkal több lenne. A szar rendszer nélkül biztos még szarabb lenne.

Nem látsz ki a paradigma mögül, mert nem mersz kinézni mögüle. Nem mered elképzelni a világot az elnyomód nélkül, mert ha véletlenül az jönne ki, hogy jobb lenne, akkor neki kéne menned, de te félsz. És úgy tudod, hogy felesleges. Mint a többi kutya a ketrecben.