Lobsterizmus 101

Friss kommentek

Szerepeid vs. Te

2014. 01. 08.

Két ember ugyanazt a filmet szereti. Ugyanoda jár nyaralni és ugyanaz a hobbija. Mindkettő mosolygós, sok barátja van, pozitívan áll hozzá az élethez. Ez a két ember remekül kijönne egymással. 

De mégsem teszik.

Azért, mert az egyik ügyfél, a másik meg épp ügyintéző. Az ügyfélnek tök jogos kérése van. Az ügyintézőnek azonban a szabályzat nem engedi, hkoogy eleget tegyen a logikus kérésnek. Az ügyfél szerepében lévő személy kifakad. Az ügyintézőből ekkor előbújik a magánszemély és megkéri, hogy "ne velem üvöltözzön, nem én tehetek róla". De a döntéshozóval nem lehet üvöltözni, az nincs itt. A két egyed ezért tehetetlenségében egymást szomorítja, egymást támadja - a rájuk telepített szerepek nevében.

Forrás

Az ügyfélszolgálat alapproblémája, hogy rosszul van elnevezve. Az ügyintéző valójában az a személy, akinek vissza kell verni az ügyfelek támadását a cég irányába. A puffer, akire lehet lőni, ha a cég valamit át akar nyomni rajtad, de aki nem tehet érted semmit. Ezt most alá kell írnod, addig semmit nem intézhet el. Nem tehet róla, ez a szabály. Nem, kilépni már nem lehet. Nem, nem ő tehet róla....

De nem csak az ügyfélszolgálatnak becsapós az elnevezése.

Minden szerepünknek van legalább két szintje: az egyik ami a címkén van. A másik, amit valójában tesz. 

Az egyén okos, a szerep buta.

Egy magában olvasgató egyed megérti, hogy nem tudom, mit jelent a szeretlek, és hogy ezért nem mondom.

A szereped sosem értené meg, ha a valóságban kerülne velem szembe. Mert amikor a szereped beszél belőled, értetlenkedni fogsz és rámdobálod az összes olyan érvet, amit a szerepedből fakadóan rám kell dobálnod. Ha az beszél belőled, primitív vagy és kiszámítható. Az érveid eszközök a szereped által diktált cél eléréséhez. 

A fenti példával élve: ha a szereped párkereső, akkor várod a 'szeretleket', mert a szereped szerint a 'szeretlek' elhangzása egy elérendő részcél, egy jelzőkaró, ami mellett el kell haladni a szereped által diktált távolabbi célok felé haladva, úgy mint:

  • együttjárás > esküvő > gyerekek > pátoszos mártírság > megdicsőülés > kiérdemesült megsemmisülés > utókor elismerése és veled való példálózás (reméled).

A szerepekre sokan rácsodálkoznak egyik-másik életszakaszban.

Ott van a gyerek, a vőlegény, az apa, az anya, a barát, a munkatárs, a könyvelő, a jó szomszéd, stb. Eszerint lehet viselkedni, diktálja, mit mondjak, miről beszéljek, hogyan járjak el. A szerep ellen lehet lázadni, de a szereppel járó klisáket mindenki ismeri. Mások szerepére sokkal könnyebb reagálni, mint magára a személyre. 

Praktikus is, könnyebb is, mi kell még?

Sokan örömmel nyugtázzák, hogy nahát, dejó, ez itt van, megmondja, mit tegyek, el van döntve helyettem, akkor biztos ez az élet.

Sőt, továbbmegyek, mindenki ezt akarja tőled. (Mármint mindenki, akinek szokása erőltetni dolgokat.) Egész életed egy harc lenne, ha saját utat keresnél, de továbbra is tartanád velük a kapcsolatot. Kész szerencse tehát, hogy te is pont azt akarod, amit ők akarnak tőled...

  • Más szóval a szerepnek haszna van. Elkerülheted vele a konfrontációt és az egzisztenciális rettegést, hogy ki is vagy te.
  • A szereppel szembeszállni fárasztó, így a szerep magadra öltése abban is segít, hogy elkerült ezt a fáradságot. Hát nem szép tőle?
  • Ráadásul azt sem tudod, mit csinálnál, ha nem azt, akkor tehát a szerep biztos is.

Lázadni is lehet ellene

Csak akkor van gáz és akkor nyüszítünk egy kicsit, amikor a szerep valahol szorít. Olyankor felbégetünk, hogy ezt most neeee.

Éés az már totál olyan, mintha mi magunk akarnánk valamit. Holott csak a kényelmetlenség hiányát kívánjuk vissza, azt kívánjuk, menjen el. Az úgynevezett saját akaratunk ennyiben ki is merül. Nem akarunk mi semmit, pozitív értelemben, csak hogy fájdalommentesen sodródhassunk tovább és ne kelljen senkivel konfrontálódni közben. Sőt. A sodródásunkért még buksisimit várunk. Roppant elismerésre méltó hozzáállás, mondhatom.

Szóval amikor a játék kezd kellemetlen lenni, azt kívánod, hogy a kellemetlenség múljon el, de a játék céljait, szabályait nem kérdőjelezed meg, azok mögé nem nézel, a rendszer erkölcsi hátterét nem feszegeted és feltételezed, hogy amit egymillió légy régóta csinál, az szükségképpen erkölcsös, egyszerre elégíti ki a többi légy és a te magad erkölcsi, szellemi és intellektuális igényeit is.

Csak sikerüljön a kívánalmakat maradéktalanul teljesíteni. Ha nem sikerül (nem sikerülhet), magadra vess. Akkor szorít, de csak te tehetsz róla.

Cserébe elevszik tőled a saját identitás megismerésének és az élet értelmének nehéz terhét. Megmondják ki vagy (milyen szerepet töltesz be az életükben), és hogy mit akarj (minél jobban betölteni azt a szerepet).

Szerep = Funkció

A szerep egy másik ember életében betöltött funkció.

De valahogy soha nem a sajátodban. A saját életedben nem töltesz be semmilyen szerepet. Magadnak nem dolgozol, magadat nem teszed boldoggá. Magadat eltartod, de ezzel kisebbségben vagy, mert a számszerű többséget mások tartják el.

És persze azok a mások elvárják, hogy egyszer s mindenkorra betöltsd azt a funkciót az életükben. Egy bútordarab vagy, amivel öntudatlanul berendezték az életüket és önkéntelenül is nehezményezik, ha a bútor elmászik a helyéről.

Ha például fogorvos vagy, nem csak a páciensek, de az ismerősök rokonok életében is betöltöd az "ismerős fogorvos" szerepét és ha feladod a szakmádat és mondjuk versenyszerű vitorlázásból akarsz megélni, ki lesznek akadva. (Igazából ők sem értik, miért.) Felkavartad az életüket. Nem csak azzal, hogy most nincs többé ismerős fogorvosuk, hanem azzal is, hogy demonstráltad, hogy máshogy is lehetne, nekik is, és nem szakadt rád az ég.

Persze a dolog kölcsönös.

Ők is szerepet töltenek be a te életedben. Attól, hogy ilyen ördögi fényben tüntetem fel őket, még ők is ugyanolyan fogalmatlan sodródók, mint te. Nem is értik, mi baj vagy erkölcstelen van abban, hogy elvárnak tőled bármit is. Ha te nekik fogorvos vagy, ők neked fizetős páciensek és te is nehezményezed, ha kilépnek a szerepükből.

Szerep és identitás

"Most people are nothing and are considered nothing until they have dressed themselves up in general convictions and public opinions -- in accordance with the tailor philosophy: clothes make people.  Of the exceptional person, however, it must be said: only he that wears it makes the costume; there opinions cease to be public and become something other than masks, finery, and disguises." 

Friederich Nietzsche

A szerepet a személyiségtől nagyon nehéz szétválasztani.

Egyrészt mert a legtöbb ember olyan, mint egy hagyma.

Mindenféle szerepek, gyakran egymásba mosódva kitöltik az egész napját és az egész életét. A sok szerep alatt sokakban semmi nincs, vagy olyan vézna, hogy meghalna, ha egy percre kinn hagynák a napon.

Másrészt azért is nehéz a szerepektől mentes egyéniséget feltalálni, mert bizonyos esetben a kettő anyagában is ugyanaz. A fogorvos szerep az szakma, azt könnyű leválasztani a személyiségről. De például a barátaid életében betöltött szereped szintén egy személyiség. Az ő életükben pszichológiai funkciót is betöltesz, az pedig ugyanolyan anyagból van, mint az a rejtélyes és rejtőzködő egyéniség nevű izé, amiről itt beszélek.

Bizonyos helyzetekben a személyiséged is egy szokás tárgya.

What would Jesus do?

Mert mindig valamelyik szerepednek megfelelően reagálsz.

Amikor reagálni kell valamire, odabenn, az agyadban, piszkos gyorsan a következő dolgok valamelyike fut le:

Mit tette ebben a helyzetben a szerepem?

Mit tenne egy pilóta / minisztériumi köztisztviselő / anyuka / bálnavadász / harmincas / igazi férfi / jókeresztény?

vagy

Mit gondolna erről XY (ismerős, rokon, véleményvezér, referenciapont)?

Mit kell tennem, amire azt mondaná (fogja mondani), hogy helyesen tettem?

Más szóval: self-conscious.

Amelyik szerepedet megszólítják, az fog válaszolni.

Ha orvosként szólítalak meg, a megbízható szilársziklaságodra apellálok, ha a családban betöltött szerepeden nevezlek, akkor meg öcsiként fogsz reagálni. Ha szemét vagyok és direkt egy oda nem illő szerepében szólítom meg (mondjuk ágybavizelőnek nevezem), a sziklaszilárd fogorvos szerep meginog.

Ha meg leraknak egy sötét szobába, eldöntheted, hogy úgy viselkedj, mint egy bezárt könyvelő, vagy mint egy bezárt családanya.

Gyakorlati felhasználása:

Ha egy kolléganőddel ki van a faszod, mondd csak neki, hogy milyen szépen van felöltözve, aztán tapadjon ám a szemöldököd a homlokodra, ahogy még Orbán Viktornak sem szokott, mert bizony ki fog akadni.

Nem azon, amit mondtál, hanem akihez szóltál. Ha nőként szólítod meg, akkor ugyanis nem kolléga és ennél több nem is kell, hogy kizökkentsd. Férfiak évezredek óta gyakorolják ezt a remek trükköt, és mivel a subtextre nehéz reagálni, élvezik a tehetetlen dühöt.

De ugyanezt teszi drágalátos anyukád is, amikor előkaparja a bepisilős fotódat a legrosszabb pillanatban, és gyerekszerepbe tol. Ne legyenek illúzióid, most büntet meg, amiért nem töltötted be valamelyik funkciódat az ő kis életében.

Általában senki, aki nem tiszteli a szerepet, amiben lenni szeretnél nem szeret téged. Ez egy remek passzív-agresszív eszköz, amire nehéz reagálni, amiből nehéz jól kijönni és még nehezebb érte pofán vágni, aki ezt műveli. A pasidat, aki bejön gügyizni ebédszünetben a munkahelyedre, anyádat, amikor előveszi a kedvenc nyuszis poharadat a főnököd előtt, vagy az idegen pasit aki tök alkalmatlan pillanatban bókol egyet, hogy szexi vagy.

Én ugyebár arra vagyok kíváncsi, annak a szerepednek írok, aki egyik sem vagy. Mert az talán megérti, hogy miről beszélek.

A névtelen blog műfaja alkalmas arra, hogy megpróbáljak a hagyma alá beszélni. Egyedül olvasol, nem kéri senki, hogy bármelyik szereped nevében véleményt mondjál, kommentálj, magadnak beismerheted, hogy egyetértesz. Ha tudsz még magadhoz őszinte lenni.

Aki kommentben bemutatkozik, hogy hány gyerek apja, abból már a szerepe beszél.

Egy szerep, csakúgy mint egy kollektív entitás, nem fog megérteni soha semmit, mert nem akarja. Nem érdeke.

Szerep és céljai

A szerep ugyanis célokkal rendelkezik (azt ad neked, ugyebár) és azok híján nem létezne. (Te sem létezel, ha nincsen célod, ugyebár.)

A szerep csak egy kimenetet ismer el - hiszen arra jött létre. Így kompromisszumképtelen és rugalmatlan.

Ha a barátnő-vőlegény szerep a házasságot és a gyereket tekinti céljának, akkor te annak magyarázhatsz, hogy te majd máshogy csinálod, azzal csak elnapolod a problémát. Mert a szerepet identitásában támadja, ha a funkcióját elveszed tőle.

Az előre megalkotott házastársi szerepek példul ott lebegnek feletted, és hiheted te tutikomolyan, hogy te majd a magad képére formálod őket, de a végén azt fogod csinálni, amit diktálnak (hálistennek, neked is megjön a kedved), vagy lemondasz a szerepről.

Módosítani nem lehet.

Ha tehát egy közepesen átlagos párkapcsolatban próbálod elmagyarázni a barátnődnek, hogy együtt járunk, de nem akarok tervezgetni és nem mondom, hogy szeretlek, hiába magyarázod el, miért max. bólogat majd. De a barátnő-szerepe ott fog állni és néz, hogy akkor ő most mire kell? Az ember megérti, hogy nem mondom, hogy szeretlek, de a barátnő soha. Egy barátnőnek azt a szót kell kicsikarni és az megvan, akkor a gyűrűt, majd a minél nagyobb lagzit, de ha különlegesnek tetszik lenni, akkor azt pont nem.

Vőlegény dettó. Amikor ugyanis beszélsz hozzá, a vőlegény fejében az is lefut, hogy mit gondolna erről apám/anyám, és bár nem reagál, de tudja. Bár egyetért, de tudja, hogy szomorúak lesznek.

Hiába próbálsz tehát az egyénhez szólni és a szerepe ellen érvelni, csak ideig-óráig győzheted meg. Amint visszatér a többiek közé, számon kérik rajta, amit a szerepe szerint el kellett érnie és ő mindjárt visszalép a default pozíciójába és legközelebb újra kezdi. Ha lemondana a szerep-diktálta célokról, az a szerep megsemmisülésével járna.

Egymás kesztyűbábjai

De azért az nem fura, hogy magunknak nem tudunk célt adni, de másoknak meg igen? Magának senki, másoknak meg mindenki?

De most komolyan, mennyire személyre szabott az a tanács és mennyire szarsz bele, ha másnak adod? Az a másik ember fele annyira sem fontos neked, mint te magad és ez kölcsönös. Akkor miért te adsz neki célt és neked miért ő?

Miért egymásnak adnak identitást az emberek? Az vagy, aminek látnak, de miért nem az, aminek látod magad? Mindenki mindig másnak mondja meg, milyen legyen, sose magát alakítja. Forog körbe a tükörszobában egy tükröt tartva a kezében a többieknek. 

Senki nem érzi a displacementet? Vagy legalábbis a szuboptimális feladat-delegációt?

Szokás szerint nem azt mondom, hogy ne élj társadalomban és ne legyenek szerepeid mások életében.

Hanem azt mondom, hogy

1) Előbb magaddal kerülj tisztába

Amihez igen, egyedül kell lenni. És nincs segítség. Amit kínálnak, az csapda. Akkor is, ha jót akar. De akkor is, ha tényleg.

2) Aztán önkéntes alapon másokkal is interakcióba lépsz, adott célokért, a célok eléréséig, és akkor már kurvára betöltöd a felvállalt szereped.

Mert a szerep nem akar neked jót. Akik ráderőltetik, nem akarnak neked jót. A szerep nem tesz boldoggá, arra csak te vagy képes. És mások sem boldogok a szerepükben.

A szerep nem ér véget

Szóval ne azért tégy magadévá egy szerepet, mert nem jutott eszedbe más. Vagy mert sodródtál, vagy mert ezért lehet másokat okolni. Mert ha már benne vagy, kurvára mindegy, hogy kinek a hibája, csak te tudod visszacsinálni. Vagy már te sem. Az igazi szerepek ugyanis sosem érnek véget.

Belesodródni, aztán kifarolni, mondván hogy nem így akartad - szánalmas. Olyankor szoktak a hülyék individualizmust kiáltani, pedig csak fogalmatlan, döntésképtelen seggfejekről van szó, aki titokban szerette volna a kecskét is meg a káposztát és amikor nem kapta meg, kijelenti, hogy igazából csak ráerőszakolták az egész kecsketenyésztés dolgot.

Fordítok: Az alap harmincas játszma a gyerekvállalás. A harmincas bedugja okos fejét a mit-kell-elérnie-egy-harmincasnak szerepbe, mert nem mer ellenállni a környezetének. Olyan erősen beprogramozták, hogy tartozik a szüleinek, hogy csak ideig-óráig meri elodázni a családalapítást.

Az egyén, ha merne tabuk nélkül gondolkodni, rájönne, hogy ő megfelelni akar, nem gyereket. Elhallgattatni a nyaggatókórust, nem gyereket. És akkor nem lenne ez a hatalmas mismatch a célja és a következmények között. (Úgy általában a gyerek legritkábban gyerekre vágyásból születik. Van, aki intimitásra, szeretetre vágyik, mikor csinálja, többnyire orgazmusra hajtunk, máskor meg csak a bennünk élő hangot akarjuk elhallgattatni, aki mondogatja, hogy ő "csak" unokát szeretne.)

Az egyén belátja ezeket a dolgokat, de a szerep gyáva és a szerepnek célja van. A barát/barátnő szerep a további teljesítésekről szól, mindkettőtök gyerek-szerepe meg arról, hogy anyáitok mit suttognak odabenn. És nem hagyhatjátok egymást cserben, hogy a másikat basztassák a szülei. Ha most szakítanátok, szegényre rászállna az anyja. Van pofájuk a veled töltött időt elvesztegetettnek nyilvánítani és a szereped szerint is igazuk van.

De ha már beindult a program, onnantól teljes erőből húzzátok az igát, teljesítitek a házastársat, gyereket, jelzálogot, és 10 évig fel se jöttök levegőt venni. Tompultan ültök, mint béka a fazékban, csak nem veszitek észre, mert közben folyamatosan mozgásban vagytok. A gyerek életében betöltött szerepetek minden energiátokat felemészti.

A hirtelen kifejlődött egyéniséggel rendelkező vadbaromnek pedig akkor jut eszébe kiugrani a fazékból, amikor a lehető legnagyobb számú embernek okozza a lehető legnagyobb kellemetlenséget.

Mert idővel jön a sok csalódás. Merthogy semmi, de tényleg semmi jutalom nem jár azért, hogy teljesített. De még a nyaggatás sem ér véget, csak mostmár a gyerekre hivatkoznak. 

Szóval egy idő után rájön, hogy ez nem buli, meg neki egyénisége van kéremszépen, és akkor lesz hűtlen, felelőtlen, akkor akar kilépni a szerepből, amikor már visszafordíthatatlanul benne van és lehetőleg új embereket is hozott a világra, akik szenvednek a hülyeségétől.

Dönteni lehet túl későn.

Amikor a pániktól beindult a viharos gyorsaságú gondolkodás és megjött a tisztánlátás, olyankor már rendszerint késő. Amíg dönthettél volna, lusta voltál gondolkodni, lusta voltál otthagyni a bizonyost a bizonytalanért, amikor meg benyújtják a számlát, akkor hirtelen felhorgad benned a tettvágy és érzed, hogy jobbat érdemelnél. Egy "kicsit még élnél". Hirtelen lenne kedved kockázatot vállani, de már csak a bizonyosság van előtted.

Szendvicsember-szindróma

Az életkor is egyfajta szerep.

Illetve az adott társadalomban, adott korhoz és nemhez rendelt szerepek számonkérése. Biztos mindenkinek megvan az érzés, amikor először csókolomozta le egy kisgyerek. Tuti nem érezted magad bácsinak meg néninek, de a gyerek emlékeztetett rá - és nem rosszindulatból. Vagy amikor először kezdtek emberek a családalapításról "kérdezgetni". Emlékeztettek a feladatodra, a korodra, a szerepedre.

Igazából a biológiai kor egy maszk az arcodon, amihez képest fiatalabbnak érzi magát a legtöbb ember. De mivel az arcára van írva egy másik kor, így mások úgy szólnak hozzá és ezzel a helyére parancsolják, lerántják a földre, stb.

Forrás: Cheezburger

Olyanok vagyunk, mint a szendvicsemberek, akiken egy goromba kutyajelmez van, ezért mindenki beszól nekünk, hiába mosolygunk a jelmez alatt. Még a végén meg is verhetnek, mert a mogorva kutyajelmez hungarocell-keze épp beint a járókelőknek.

Ha másnak látszol, mint aminek érzed magad, akkor is kénytelen vagy a látszatra reagálni.

Persze visszafelé is használható a dolog. Ha felöltöztetnek valakivé, aki nem vagy, elkezdenek úgy reagálni rád az emberek és elkezdesz viszonyulni az új szerepedhez.

Igaz is, ha kíváncsi vagy, milyen valaki másnak lenni, csak öltözz be és várd meg, hogyan szólnak hozzád. Nem fogod megtudni, milyen egész életedben annak lenni, de azért meg fogsz lepődni.

Apu, anyu, öcsi és a kicsi

Elég gáz, hogy a gyerekkel nem a nevünkön szólíttatjuk magunkat, hanem a szerepünknél fogva. Apu leszel, nem Gergő. Anyu leszel, nem Vivien. Aztán meglepődünk, ha a gyerek csak szülőként és kenyérkereső-gépként tekint ránk és próbáljuk megértetni vele, hogy mi is emberek vagyunk, Gergő és Vivien, nekünk is voltak régen ambícióink, mint neki most és hogy tudni véljük, milyen most neki. Csoda, hogy nem érti, még a nevünkön sem szólíthat, csak apának meg anyának.

Aztán kínunkban közöljük vele, hogy ne aggódj, egyszer majd neked se lesz több ambíciód, csak olyan leszel mint mi. Megátkozzuk, és csodálkozunk, hogy utál minket. Pedig mi vagyunk az egykor csinos és cuki Vivien meg a társaság-egykori-jófeje Gergő.

Ja, és hogy mennyire eredeti a gondolat, csak sítlusosan hadd idézzek Alice Munro-t. Az elbeszélésben a család legidősebb fia otthagyja az egyetemet és kalandornak áll. Egy levelében ezt írja haza.

“It seems so ridiculous to me,” he said, “that a person should be expected to lock themselves into a suit of clothes. I mean, like the suit of clothes of an engineer or doctor or geologist, and then the skin grows over it, over the clothes, I mean, and that person can’t ever get them off."

Deep-Holes

És hogy hogyan reagáltak erre az eszmefuttatásra az aggódó szülők?

“He’s on drugs,” Alex said. “You can tell a mile off. His brain’s rotted with drugs.”

In the middle of the night he said, “Sex.”

Sally was lying beside him, wide awake.

“What about sex?”

“It’s what makes you do what he’s talking about—become a something-or-other so that you can earn a living. So that you can pay for your steady sex and the consequences. That’s not a consideration for him.”

Mackó úr meg van sértve

Amit a szereped nevében mondasz, azt nem teszed ki az ablakba. Értsd: a szereped nevében mondod azt, amit igazából akarsz. 

Ha engem gúnyol, az nem érdekel, de ha a gyerekemet, akkor ütök - mondja az agresszív anyuka, és neki el kell nézni.

Én csak annyit kérek...

Ja, és amikor a szerep beszél, ő mindig "csak" ezt vagy azt akar. És az mindig valami kurva nagy dolog, de ha a szerep mondja, akkor Magátólértetődőség. Ha odaállnék melléd és követelném, hogy most azonnal csinálj gyereket, néznél, hogy jut eszembe ekkorát kérni. Ha anyád elrebegi, hogy ő csak elképzelte, milyen lenne az unokáját fogni, neki mentegetőzöl. Az anya-szerepnek köztudottan az a célja, hogy miután ő azzá vált, téged is beledumáljon, mert azzal igazolja legjobban a saját döntését.

A szerepről különben análkül is tudjuk, mit akar, hogy kinyitná a száját. Ezért megengedheti magának a manipulációt, a csendes neheztelést és a passzív agressziót is. Meg is engedni.

Amikor a szerepek keverednek

Néha tényleg helybe megyünk a lófaszért.

Emlékszel, amikor tiniként gyűlölted, ha a haverjaid meg a szüleid egyszerre láttak? Mert a gyerek-szerep sehogy nem fért össze a haver-szereppel.

Persze te ezt nem tudtad, csak önmagad megtalálásáról meg a választott barátaidról makogtál valamit. (Holott csak új sejtbe illeszkedtél be.)

Ma már könnyű elhessegetni azt az érzést, mondván hogy te voltál éretlen és hogy rendes felnőtt ember igenis 'kibírja', ha több szerepében is egyszerre kell megjelenni.

És meghívja az esküvőjére a munkatársakat, a szüleit és gázos rokonságot, a barátait, a barátnője családját, a boxedzőjét és tán még a sarki péket is - aztán csodálkozik, hogy élete legnagyobb kuktafazekába zárta be magát és egész napra kimaxolta a nyomást.

Mert az összes szerepében egyszerre kéne lenni - és ami még rosszabb, mindenki kajánul betekintést nyer a többi szerepébe.

Nem meri bevallani magának, hogy a kapcsolata nem mindenkire tartozik, ezért dafke mindenkit odarángat, hogy magának is bizonyítson. Hogy ő felnőtt. Aztán csodálkozik, hogy élete legdrágább napján olyan embereket látott vendégül és olyanoknak küzdött az elismerő (vélt) megjegyzéseiért, akiket gyűlöl.

38 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://oriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr995307041

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

AmBesten 2014.01.08. 23:48:13

Blogod dizájnos szerepe fárasztóan halvány betűket kényszerít rám. Remekül kijöhetnénk egymással... de persze azt kívánom, hogy ez a kellemetlenség szünjön meg, mert enyém az olvasó szerepe.

JoeP · http://mivanvelem.hu 2014.01.09. 03:09:22

Régóta olvasom a blogodat és régóta próbálom megfogalmazni a gondolataimat, de aztán hagyom a fenébe. Most teszek egy próbát.
Dühösen, frusztráltan és vakon vagdalkózol, viszont így is rengeteg a jó találat, a pontos problémafelvetés. Ami engem zavar, az az, hogy helyből kizárod azt, hogy létezhet harmónia: két ember érezheti jól magát úgy is, hogy nem játszanak játszmákat; létezhet olyan naív, de erős egyéniség, aki nem is érti ezt a szerep izét, egyszerűen csak él és leszarja, mit várnak el tőle. Létezik olyan, hogy pusztán azért akarunk gyereket, hogy minél több legyen az olyan zsenikből, amilyenek mi vagyunk és létezik olyan feleség, aki vigyorogva bólint erre a hozzáállásra, persze magában a saját zsenijére gondolva, ami szintén korrekt. Azaz nem csak acsargás, megfelelési kényszer, szerepjátszás, játszmázás van, hanem létezik mindezektől mentes - pontosabban mindezeket felismerő és ösztönösen (később tudatosan) elkerülő - élet is.

zséroskenyér 2014.01.09. 09:25:50

Egeszen kivalo poszt - valahol szeretnem azt hinni, hogy egy fel% szerepem nekem is van benne, hogy eppen ez jelent meg, eppen most :)

A posztot olvasva sok kerdest, felvetett problemat ismertem fel sajatomkent. Ha minden mas megoldodna ebben a percben, par evig meg akkor is lenne min töprengenem.

zséroskenyér 2014.01.09. 09:26:40

Obakker, elrontottam, a betütipust kellett volna csak velemenyeznem! :)

gono 2014.01.09. 09:58:10

Nem tudom, hogy honnan ez a becsípődés a gyerek meg a társadalmi szerepek fóbiáiddal kapcsolatban, de már olyan nagyon régen nyomod ezeket, hogy nem tudható be életkori sajátosságnak sem.

Valami komolyabb dolog lesz itt a háttérben ;)

Való igaz, hogy sokan élik az életüket ilyen egyszerű módon, gonosz csapdákat állítva maguknak. Viszont nem kell hogy ennek hatása legyen a viselkedésedre, ha már az önmegvalósításról esett itt szó.

Ha meg tudod tenni, hogy gond nélkül átnyergelsz fogorvosból vitorlázóvá, akkor te vagy az élet császára és tedd meg bátran, ne gondolkozz azon, hogy mások felé fennálló kötelességed miatt inkább mégsem vágsz bele. Az emberek 99%-a erre nem lenne képes, és a társadalomban betöltött szerepei segítségével tud csak túlélni. És még így is sokszor kell sokaknak erején felül másik szerepbe helyezkednie azért hogy a túlélést biztosítani tudják, mert a régi szerep erre már nem alkalmas.

calabria007 (törölt) 2014.01.09. 10:15:50

Kósza gondolat:

Érdemes lenne XIX. századi életrajzokat olvasgatnod

Pl. efféléket:
en.wikipedia.org/wiki/Robber_baron_(industrialist)#List_of_businessmen_who_were_labeled_as_robber_barons

Akkor talán más szemszögből látnád ezt az egész „család topic”-ot…

PS.: Szerintem valójában nem a „családdal” van neked problémád, hanem azzal a - "kortárs" - társadalmi miliővel ami körülvesz…

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2014.01.09. 17:51:17

@JoeP:
"Ami engem zavar, az az, hogy helyből kizárod azt, hogy létezhet harmónia"

Ez időről-időre visszatérő kritika és igazad is van. Mármint abban, hogy tényleg nem írok róla. Ez nem jelenti, hogy kizárom a létezését, hanem csak annyit jelent, hogy

1) halál komolyan nem találkoztam még olyannal. (Aki állítja magáról, az is gyanús.) De nagyon szeretnék.

2) El tudod képzelni, milyen kifejezőkészség kell ahhoz, hogy a harmonikus életről írjon valaki és ne hangozzék úgy, mint egy buddhista közhelygyűjtemény vagy egy szerelmes tini idézetekkel teleollózott Myspace-oldala?

Amúgy a "mindezektől mentes - pontosabban mindezeket felismerő és ösztönösen (később tudatosan) elkerülő - élet" egyik alapfeltétele épp a tudatosság, ahogy te is írod.

Sajnos én nem tudok ösztönösen jól dönteni. Arra már rájöttem, hogy a beépített reagálási mintázatok mind ugyanoda visznek. Ezért felül kell bírálni őket, méghozzá a kellő absztrakciós szinten. Én csak tudatosan, analitikusan tudok. Harmonikusan nem. Ennél nagyobb veszteség már ne érjen:)

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2014.01.09. 17:54:20

@gono:
"már olyan nagyon régen nyomod ezeket, hogy nem tudható be életkori sajátosságnak"

Szolgálati közlemény. Tudom, úgy néz ki, mintha régóta nyomnám, de ez még egy régről ittmaradt draft. Anno ebben a posztban írtam le, hogy mi ihletett meg, akkor mentettem le pár posztot, mint ezt is, csak azóta nem raktam ki. oriblog.blog.hu/2012/11/28/szokasok_838

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2014.01.09. 17:59:27

@gono:
Amúgy csak lustaságból maradtam a család-gyerek szerepeknél. Mert ez mindenkit érint, könnyebb vele azonosulni.

De mondhattam volna a haborúkat is, ahol a törzsek nevében basztatják egymást szerencsétlen kölykök. Az egyik törzsből az öregek elküldik őket öngyilkos merénylőnek, a másikból hőskatonának, cserébe mindenféle magasztos, megfoghatatlan baromságot ígérnek neki. Mert megélhetést, nőt, élhető életet nem tudnak.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2014.01.09. 18:07:36

Volt egy olyan eset is, amikor Lobster találkozott két kölyökkel. Turisták Budapesten, ittasak, épp egy ablakot készülnek bedobni. Valami érthetetlen oknál fogva rájuk förmedtem. De nem ám azt, hogy hagyják abba, vagy mit képzelnek - arra azonnal nekem ugrottak volna. Helyette az az isteni ötletem támadt, hogy megkérdezzem, hogy hát ti meg hova a halálba valósiak vagytok?

Erre a két kis süketből előjött a himnuszt állva hallgató ovis, akibe érthetetlen magasztosságokat vertek bele, és hogy ők a hazájuk képviselői épp. Persze nem gondoltam végig előre, de ez kizökkentette őket az egymásnak rajoló hülyegyerek-szerepből és átugrottak a hazájukat idegenben képviselő butagyerek-szerepbe.

Szóval értem én, hogy a vallás (a nemzet is az) civilizálni tud. De fanatizálni is. Szóval inkább nem adnám kölykök kezébe.

De akkor és ott arra apelláltam. Kábé, mintha azt mondtam volna, h mit szólna ehhez a nagyid. Csak a nagyit nem biztos, h szereti. De a nemzeti lózungot soha senki nem szokta megkérdőjelezni, mert macerás lenne és amúgy sem kecsegtet sok haszonnal. Szóval inkább megspórolják a gondolkodást és meg lehet lepni őket ilyenekkel.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2014.01.09. 18:08:11

@calabria007:
Na, ezt most tényleg nem értem. Hogy jönnek ők ide?

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2014.01.09. 18:09:51

@zséroskenyér:
Akad, igen:)
Bár eszedbe ne jusson magadra venni, nem rólad szól.

Okatotaia 2014.01.11. 09:38:10

Kedves Lobster! Elolvastam amit írtál, saját véleményem leginkább JoeP-ére hasonlít, nem fosnám feleslegesen a szót, csak pár gondolat még:
1 - a gyerekcsinálós téma valóban balszerencsés választás (a törzses, öngyilkos merénylős jobb lett volna) mert: például nőknél (igen, sokszor csak társadalmi elvárás) DE sokszor azért basztatják őket, hogy szüljenek, mert ha 40 éves kor fölött jut eszébe Mancikának, akkor ott már ő súlyos egészségügyi károsodásokkal kell hogy számoljon (arról nem is beszélve, hogy nem lesz energiája, türelme a kisördöghöz)- figyelmeztetik őt, hogy időben gondoljon rá, és ez jó (is) tud lenni. Illetve nekünk ez valahol természetünknél fogva is kódolva van, hogy VÁGYUNK RÁ (nem mindenki egyforma erősen). Viszont Pista bácsi 60 évesen is hancúrozhat, teherbe ejthet, kutya baja sem lesz, ő kitolhatja a gyerekcsinálás témáját, ameddig jónak látja, amíg kalandvágya nem elcsitul. De értem amit mondani akarsz, és igen, sok nő az anyjának/ társadalomnak szül.
2 - írtad: "halál komolyan nem találkoztam még olyannal. (Aki állítja magáról, az is gyanús.) De nagyon szeretnék." Kérdésem: ha ott állna előtted egy ilyen harmónikus ember, felismernéd? Vagy inkább: fel mernéd ismerni? Sok igazság van az írásodban, viszont úgy érzem sok személyes sérelem is, és ezért lehet, hogy azért nem találkozol ilyen emberekkel, mert egész egyszerűen kizárod a tényt, hogy létezik ilyen. Másik lehetőség, hogy olyan emberek vesznek körül, akik között nem találtál ilyet, de a buszon ülő, ablakon kinéző embereket biztos nem szoktad egytől-egyig kifaggatni az életükről, világlátásukról, tehát lehet, hogy többezer harmónikus ember mellett mentél már el, csak nem tudsz róla. Kérlek ne add fel a keresést!
3 - írtad: "El tudod képzelni, milyen kifejezőkészség kell ahhoz, hogy a harmonikus életről írjon valaki és ne hangozzék úgy, mint egy buddhista közhelygyűjtemény vagy egy szerelmes tini idézetekkel teleollózott Myspace-oldala? " - igen, korunk egyik fanyar ténye, hogy a bölcsességeket mindenki úgy fossa fészbúkra, hogy meg lehet tőle fulladni, SŐT! bölcs gondolatok saját szavakkal való átfogalmazásával az eredeti gondolat eredeti tartalma elvész és orbitális faszság lesz belőle, engem is marhára dühít ez. DE! Amit itt pár kommentelő említett, a harmónia, hogy az "én"-hez igenis hozzátartoznak a szerepek, és lehet velük úgy élni hogy ne ők irányítsanak, ez is része a dolognak, és (emiatt érzem írásodban a személyes sérelmeket) ha egyetértesz ezekkel, nyugodtan írd le! Mert ha csak azért nem írod le, mert nem akarsz puhánynak/idézet-másolós-tininek stb tűnni, akkor fájdalom emlékeztetnem, hogy szerepnek akarsz megfelelni. Hogy az olvasók fasza gyereknek tartsanak. Jó oké tévedni emberi dolog :D Semmi baj, csak próbálj meg egy kicsit nyitni, úgy értem, engedj be olyan gondolatokat, amikre eddig mondjuk fittyet hánytál, emésztgesd egy kicsit, és ha tetszik, egyetértesz, tedd magadévá, ha nem, azonnal kidobhatod. Beteg még senki nem lett attól, hogy buddhista (vagy bármilyen) tanokat olvasott :D És csak a Google meg az FBI fog tudni róla XD senki más! Csak arra kérlek, hogy a sérelmeiden felülemelkedve, próbálj nyitott szemmel-füllel és főleg szívvel járni a világban, és akkor sok új gondolatot, tapasztalatot, élményt fogsz szerezni, ezáltal pedig gazdagabb leszel! Még talán olyan kérdésekre is választ találhatsz, amit fel sem mertél tenni! Amit meg nem érzel jónak, kidobhatod azonnal :D Szóval sok sikert! Üdv, Kati

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2014.01.16. 15:51:47

"De azért az nem fura, hogy magunknak nem tudunk célt adni, de másoknak meg igen? Magának senki, másoknak meg mindenki?"

Nem. Mert másokkal a szerepinterface-n érintkezünk, magunkkal a céladáshoz meg az emberin kéne. Az meg nem egy, lásd, amit leírtál.
A másik az nem ember, hanem gyerek, fogorvos, autószerelő, és ehhez kapcsolódó dolgokat várunk el tőle. Mondjuk hogy az autószerelő saját műhelyt nyisson, és ne vitorlásnak menjen.

Egyébként már megint egy nekem találó poszt.

gombosg 2014.01.24. 23:54:22

@Okatotaia: @Quadrille Lobster:
"Mert ha csak azért nem írod le, mert nem akarsz puhánynak/idézet-másolós-tininek stb tűnni, akkor fájdalom emlékeztetnem, hogy szerepnek akarsz megfelelni. Hogy az olvasók fasza gyereknek tartsanak. Jó oké tévedni emberi dolog :D"

Betalált a jobbhorog!! :)

Örülök, hogy újra írtál. Még jó, hogy néha-néha felmegyek a blogodra. ;-)

Valahol egyetértek Okatotaia-val... iszonyú jókat írsz, de közben a háttérből nem azt érzem, hogy "gyerekek, így érezzétek jól magatokat", hanem inkább azt, hogy "ha én már elb*tam, legalább ti ne tegyétek". Simán lehet, hogy nincs így, de mégis úgy érzem (az a megérzésem), mintha valamiért iszonyúan dühítene téged ez a miliő.

Azt látom, hogy olvasott ember vagy, szerintem lehetnél a XXI. századi magyar nyelvújítás úttörője azzal, hogy a modern szociológiai és pszichológiai kifejezéseket magyarra átülteted. :) Ebben nagy szabadságod lehet, pl. képezhetsz szóösszerántásokat. Wishful thinking = kíván+gondolkodás = kívánkodás stb.

SZERINTED mi az az ok, amiért érdemes gyereket vállalni?

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2014.01.25. 20:48:03

@gombosg:
"SZERINTED mi az az ok, amiért érdemes gyereket vállalni? "

Fogalmam sincs.
Mondjuk az, hogy valaki gyereket akar. Aki kezdetben zajos és fárasztó, utána dacos és fárasztó, aztán kamasz és fárasztó.

De miért gondoljátok, h elbasztam? Én csak nézelődök:D

Amúgy válasz élesítve.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2014.01.25. 20:52:29

@Okatotaia:
"ha 40 éves kor fölött jut eszébe Mancikának, akkor ott már ő súlyos egészségügyi károsodásokkal kell hogy számoljon"

Épp mostanában akadt a kezembe egy egész disszertáció arról, hogy a filyton emlegetett statisztikai rémségek igazából nüansznyi különbségek. Az ötevens években azonban nagyon is tudatos állami riogatása propaganda indult mindenhol a világban, hogy szaporodjatok, különben később már nem tudtok.

Ha választani kell egy nagyon akart, de késői gyerek és egy nem akart, de állítólag (statisztikailag, aminek ugyebár köztudottan rettenetesen sok mondanivalója van az egyedre nézve) szuperegészséges gyerek között, inkább az előbbi lennék.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2014.01.25. 20:54:31

@Okatotaia:
"2 - írtad: "halál komolyan nem találkoztam még olyannal. (Aki állítja magáról, az is gyanús.) De nagyon szeretnék." Kérdésem: ha ott állna előtted egy ilyen harmónikus ember, felismernéd? Vagy inkább: fel mernéd ismerni? "

Ehh.
Ez egy direkt elhelyezett, direkt-paradoxon volt, de sajnos az irónia-faktor mindenkin kifogott.

Lényeg: Akik a posztban magukra ismernek, azoknak pont mindegy, hogy van máshogy is. Akik meg nem, azok örüljenek nagyon.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2014.01.25. 20:58:41

@Okatotaia:
A jól-is-lehet-csinálni oldalt hiányolod. De most szigorúan poszt-írási szempontból nézve, mennyi szöveg kéne ahhoz, hogy minden megjegyzés mellé odategyem a lehetséges más megoldásokat is?

Vagy más témát szeretnél a posztnak?

Igen, sztereotípiákról és tipikusan elkövetett hibákról van szó. De ezt a témát választottam és kész. A hogyan lehetne még kérdést azt nem itt tárgyalom, mert akkor 60ezer karakter lenne egy poszt. Azon kívül, hogy senkit nem érdekelne.

gombosg 2014.01.26. 05:26:45

@Quadrille Lobster: Az örökbe fogadás lehetőségéről már nem is beszélve.

calabria007 (törölt) 2014.01.28. 23:36:07

@Quadrille Lobster:

pl. jól példázzák azt, hogy anno még sokkal egyszerűbben mentek a dolgok

a mai "modern" világ egy rakás értelmetlen, de _kötelező_ "tiszteletkőrről" szól

ilyenekkel megy el az életed meghatározó része

ráadásul ezek a "tiszteletkörök" kiválóan alkalmasak az emberi kreativitás és az önálló gondolkodás elfojtására...

a család intézménye pedig masszívan kiüresedett a jóléti állam kiteljesedésével

a jóléti állam lényegében minden funkciót a családtól szipkázott el

Okatotaia 2014.02.01. 12:32:29

@gombosg: Tudom, hogy a szerzőtől kérdezed, de én is hadd súgjam ide a gondolatomat: annak jön be igazán a gyerekvállalás, akinek tetszik a tanító szerep, aki élvezi, hogy átadhatja tudását valakinek, mert azt az embert a gyerek érdeklődése, fejlődése, ahogy felnéz rá, mint bölcsre, kárpótolni fogja a "szaros pelenkákért." (Persze nem a saját képére faragja gyerekét, hanem segítgeti a saját útján.) Mert minden dacos, idegesítő korszakában a gyereknek vannak jó húzásai is, amit előbb még nem tudott megcsinálni, később meg már "kinövi", és bár boldog, sikeres, önmagával elégedett felnőttet nevelni a gyerekből fáradságos munka, ha sikerül, az nagyon boldoggá teszi azt az embert, akinek ez az útja, ezt szereti csinálni. A többiek bebukják a gyerekvállalást, és óóóóóóóriásit csalódnak benne.

Okatotaia 2014.02.01. 12:36:54

@Quadrille Lobster: erről nem tudom hogy kamu-e, de azért is hiszem el (úgymond kanyar nélkül) mert azért egy idősebb embernek már nem olyan könnyű fogócskát játszani a gyerekkel, vagy hajolgatni stb., szóval sok-sok-sok indok miatt (HA a lélek is felkészült rá), jobb fiatalon szülni. De persze a döntő mégis csak az, hogy a gyereket szeressék, nem az hogy időben jó legyen, ezzel egyet értek.

Okatotaia 2014.02.01. 12:38:31

@Quadrille Lobster: az a baj az internetes cinizmussal, iróniával és egyéb viccelődésekkel, hogy nem halljuk a hanglejtésedet, nem látjuk az arckifejezésedet, és szmájli nélkül aztán végképp mindenki olyan hangon olvassa fel magában, ahogy a száraz betűkből sejti, úgyhogy bocs, ha viccnek szántad én meg nem értettem :D

Okatotaia 2014.02.01. 12:44:38

@Quadrille Lobster: Isten őrizz, hogy megmondjam, miről szóljon a cikk! EZ a Te blogod! Csak a harmónia kedvéért utaltam rá, hogy nézzük meg a jó oldalt is. És én szívesen elolvasnám ^_^ Imádom mások gondolatait olvasni, annyi színes és érdekes dologról hallhat az ember, olyan gondolatokra találhat, amik megváltoztathatják az életét! És mivel sajnos nem tudom ki vagy, nem tudlak leszólítani az utcán, hogy beszélgessünk, meg lehet, el is küldenél a francba, mint "furcsa viselkedésű embert", mert "nem illik" valakivel csak úgy beszédbe elegyedni, szóval csak ilyen internetes blogokon keresztül tudhatunk meg többet a másik gondolatairól. Visszatérve, jószándékból próbáltalak emlékeztetni arra, hogy van más is, mint a sztereotípia, a hülye emberek, a lustaság, a gondolkodni nem akarás (nem merés) és egyéb, próbáltalak emlékeztetni, hogy fel a fejjel! Vannak okos, értelmes - sőt BÖLCS - emberek is, nagyon sokan ^_^ És mind mind azon ügyködnek, ügyködtök, ügyködünk, hogy jobbá tegyük a világot ^_^ Csak ez többezer éves feladat, tessék kicsit türelmesebbnek lenni :D Üdv! Kati

_Epikurosz_ 2014.02.18. 12:01:33

@calabria007: "a jóléti állam lényegében minden funkciót a családtól szipkázott el " Pontosítok: a nőtől. A betegápolás, gyógyítás, idősgondozás, gyereknevelés, a jótékonykodás mind-mind a nők dolga volt. Akik úgy végezték ezeket a dolgokat, ahogy tudták, az egyikben ügyesebbek voltak, a másikban ügyetlenebbek, mint minden ember. A betegápolás, gyógyítás külön tudomány lett, követni még részeiben is kihívás, de kevésbé is halnak az emberek. A jótékonykodás gyér dolog, még akkor is, ha USA szinten folyik, ezért alakítottak Európában önsegélyező egyesületet majd társadalombiztosítást. A gyereknevelés még mindig a nőké, legalábbis az első években, és hiszünk benne, hogy ez így jó. Régen persze a falu is nevelte - főleg, mert akkor a családnak a földművelés alapú létfenntartással kellett törődnie, napi 12-15 órában.

Az úgynevezett "család kiürítése" nagy lózung. Hatékonytalan volt az a rendszer, és pont bezárta az embereket a szerepeikbe. Olvasgass te is történelmet: mindennapoktortenete.blog.hu/2014/02/17/gyermekkor_hagyomanyos_tarsadalom

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2014.02.18. 12:52:39

@_Epikurosz_:
Jahogy ezt negatív értelemben mondta? Nekem nem jött le, csak egyetértően bólogattam:)

Kábé amikor a marxi politikai gazdaságtan megállapításait és következtetéseit olvastam. Mondjuk amikor a nem állami gazdaság térhódításáról írt. "Úgy van, bizony. És milyen jó is az:)"

Annál a résznél meg, amikor az jött, hogy a vállalatok összefonódnak az állammal, én is sírtam, csak én nem egyedül a vállalatokat hibáztattam, hanem a politikusokat is.

calabria007 (törölt) 2014.02.24. 10:48:29

@_Epikurosz_:

A családtól…

Amíg nem volt jóléti állam addig a __család__ volt a „szociális védőháló”, ill. a „szociális ellátórendszer” nem pedig a "nő"…

Kb. itt tévedtél el…

calabria007 (törölt) 2014.02.24. 11:09:30

@_Epikurosz_:

és persze ezeket a szolgáltatásokat anno a család a piacról is megvásárolhatta

a saját preferenciái és igényei szerint

ezen a ponton is eltévedtél...

_Epikurosz_ 2014.02.27. 12:21:16

@calabria007: Tessék felsorolni a szociális ellátórendszer részeit taxatíve.

diszkriminans (törölt) 2014.08.08. 14:40:24

@Okatotaia:
Én mondjuk azt nem értem, miért kellene harmóniára törekedni?

csedársajt 2014.09.24. 21:22:05

@Okatotaia: Szerepkivetítés, indokkeresés.

A gyerekek "tanításának" a járástól a gügyögő hülye beszéden át az iskolai anyagig (az aztán végképp) 98%-a TOTÁL értelmetlen.

Ami KELL azt megtanulja magától is, felnő az a gyerek mint a gomba, nem kell lapáttal tömni a fejét, kézen fogva járatva "rángatni" hogy mielőbb járjon, stb.

Egy rendszer, egy szerep, egy hatalmi játszma visszaigazolása csak ez, egyrészről.

Másrészről egyfajta idomítás, szerepek belenevelése, hogy az a gyerek már most is, depláne majd felnőve maga is felvegye a kívánatos jelmezeket és azokat a szerepeket, amik a jelenlegi társadalmunkban mindenki számára kvázikötelezőek.

Hallottad már, hogy "nőjél már fel" felnőtt által felnőttnek mondva, gúnyosan?

Pedig jobb lenne ám, ha bizonyos aspektusokban mindannyian, mindörökre gyerekek maradnánk.

A nyugati társadalmakban erről szól a "lazítás" "buli" "haveri kör" szinte összes funkciója, egy lazább szerep,(de attól még szerep!) amiben "gyerekesebben" nyilvánulhatunk meg, természetesen bizonyos korlátok között.

A nyugati ember eleve erősen bizonytalan a saját belső lelki folyamatival és csoportos transzcendens közösségi funkcióival kapcsolatban is.

Ezért pl könnyen el lehet neki adni ujabb hülye szerepeket, újabb kabátokat, kényszerzubbonyokat.

Végezz hülye tornamozdulatokat, mert ez rituális akármilyen keleti mozgásforma, és akkor majd ez meg az, olvass ezeréves mesekönyvet és hidd azt, amit mi a szádba adunk, mert majd akkor igy meg ugy, könnyen betolható szinte bármilyen skatulyában, mert erre kondícionálták kisgyermek kora óta.

Erről szól a "ti mind egyéniségek vagytok" szatíra is, a legtöbb ember az egyéniséget nem önmagában, befelé nézve keresi, hanem egy szerepben, tárgyakban, ujabb csoportokhoz tartozásban, külső sablonos megnyilvánulásokban.

töröltjuzerneírj (törölt) 2015.04.28. 21:03:45

"És persze azok a mások elvárják, hogy egyszer s mindenkorra betöltsd azt a funkciót az életükben. Egy bútordarab vagy, amivel öntudatlanul berendezték az életüket és önkéntelenül is nehezményezik, ha a bútor elmászik a helyéről."

Teheték én róla?!
Szék volt a jelem az oviban.

De most komolyan. Virágok, gyümölcsök, aranyos kisállatok meg egy szék. Ki találta ezt ki?

Valamiváltozik 2015.05.29. 23:38:13

"Belesodródni, aztán kifarolni, mondván hogy nem így akartad - szánalmas."
"Dönteni lehet túl későn.
Amikor a pániktól beindult a viharos gyorsaságú gondolkodás és megjött a tisztánlátás, olyankor már rendszerint késő. Amíg dönthettél volna, lusta voltál gondolkodni, lusta voltál otthagyni a bizonyost a bizonytalanért..."

Ez úgy hangzik, mintha nem lenne értelme a fejlődésnek. Ha nem előzted meg a bajt, lúzer vagy, már ne is erőlködj, úgyis késő, maradj a kakiban.
Szerintem pont az motivál, hogy kipróbáltad, belementél, szar volt, nem akarod tovább, és levonod a következtetéseket. Nem hiszek abban, hogy ne lehetne kilépni a levitézlett szerepekből, legfeljebb kicsit bonyolultabb, és nagyobb körültekintést igényel, mint ha sose húztad volna őket magadra.

... Nem, nem igaz, hogy hiszek benne. Remélem.

_Epikurosz_ 2015.06.02. 14:18:32

@Valamiváltozik: Inkább azt reméld, hogy sikerül előre végiggondolni, amire ez az írás is buzdít. Beleélni magad a részleteibe, mert valóban végigviszed a gondolatot és rájössz a következményekre. Arra is, hogy neked a következmények tetszeni fognak-e vagy sem.

Gerle Éva 2015.12.09. 08:50:17

@Okatotaia: Nekem furcsa, ha egy ilyen poszt úgy értelmeződik, mint egyéni panasz, beakadás, és egyéni terápában részesül a szerző. Pedig nem vele van a gond. Nyilván az érzékenységeink, beakadásaink befolyásolják azt, amit és ahogyan írunk, de egy létező, általános probléma nagyon is érvényes ábrázolása ez a poszt. Akit nagyon nyomnak, talán élesebb és dühösebb, és kénytelen feltenni bizonyos kérdéseket. Ha pl. a családommal nem lenne ennyire ordító a nemkarácsonyi közöny, nem látnám és írnám meg ennyire élesen a témát (én is bloggerként). De nem velem van a gond, azt hiszem, és nem is csak a nézőpontok különbségéről van szó.