Lobsterizmus 101

Friss kommentek

  • Olasz Bazsa: Jó. A közvetlen környezetemben négy kisgyerekes család van, akiket napi szinten látok élni, tologatják előttem a babakocsit, vagy már nem mert nagyo... (2017.05.26. 21:32) Az Anyaság nevű Életjátszma - Avagy az Áldozatok Áldozatainak Áldozatai
  • Olasz Bazsa: Van szexmegvonás. Ha nem kapja meg az ember az együttlétet a másiktól, holott igényelné azt, az bizony meg van vonva. FÜGGETLENÜL attól, hogy a mási... (2017.04.24. 09:50) Nincs olyan, hogy szexmegvonás
  • Untermensch4: @szűretlenszűz: Nehéz elmagyarázni mert játékelméletileg "pozitív összegű", azt meg trollisztánban sokan nem értik hogy miféle játék ahol akár senki... (2017.04.01. 08:23) Felejtsd el az önmegvalósítást - Előbb tanuld meg helyén kezelni a melódat
  • Almandin: @Cathreen M.: Nem kell szerintem se bűntudatot érezni, ha valaki nem szereti a szüleit. Egyrészt annak többnyire nyomós oka van, másrészt az érzelme... (2017.03.30. 02:08) Kitagadott szülők
  • Untermensch4: @kegmájer: Ha a szövegértési problémáinkat nem vesszük figyelembe, azért nem volt ez olyan rossz. :) (2017.02.27. 21:27) Szülő < Felnőtt
  • Untermensch4: @Molinaseca: Melyik egyház? Csak mert vallási gyökérségre is van igen sok példa. (2017.02.13. 08:09) Kiút a gonoszságból 3 lépésben

Mit mondanál 18 éves önmagadnak?

2012. 11. 10.

Valaki átküldte ezt a videót. Amúgy jó, de nem erre fogok reflektálni, csupán a címére: Mit mondanék 18 éves énemnek? (Ez különben egy közismert trükk writers' block ellen.)

Mondjuk nem egyszerű a kérdés. (Melyik kérdés az, ha Lobster agyán szűrjük át?) Több okból sem az.

Először is, szeretem-e magam és akkori énem annyira, hogy tanácsokat osztogassak?

Másodszor lehet-e bármit is tanítani, ugyebár? Szerintem nem.

Harmadszor az sem mindegy, jó dolog-e egy 18 éves egy harminc+ éves gondolkodásával. Mert mit tud egy harmincas? Például egyre kevesebb dologról hiszi, hogy lehetséges. Ezért bele sem kezd és így tényleg lehetetlen.

Bölcsességre tehát lehet, hogy nem, de információra talán mégiscsak szükségem lett volna. Hogy működik valójában a világ? Mi mozgatja az embereket? Mi az a passzív-agresszív viselkedés és miért csinálja még az is, aki szégyellné, ha tudná magáról. Milyen az élet a közszférán túl? És miért ne jusson eszembe Hunhonban vállalkozni... Miben számít a pénz? És miben nem? Hogyan választunk egyetemi szakot, és miért jó dolog a gazdaságról tanulni. Bár lehet, hogy ezt képtelenség megértetni egy 18 évessel. Ha elhinné, felvágná az ereit.

Azt hiszem, mégiscsak találtam valamit. Szeretném elmondani a 18 éves Lobsternek, hogy még semmihez nincs késő. Ez lehet, hogy hülyén hangzik, de kábé azzal töltöttem az időt 18 és 30 között, hogy mindenhez túl öregnek gondoltam magam.

Megvan, ezen a vonalon el lehet indulni. Milyen tévedésben éltem még?

Ezt nem lehet letudni

Azt hiszem, én személy szerint arra is figyelmeztetném akkori énemet, hogy nem lehet minden igényt teljesíteni - és még élni is. Nem lehet mindenkinek megfelelni és saját életet is fenntartani. Nem csak igyekezet és önkizsákmányolás kérdése a dolog - márpedig nekem mindkettőben a csillagos ég volt a határ. Már csak azért sem lehet mindenkit kielégíteni, mert nem bizonyos dolgokat akarnak, hanem engem. Nem diplomát, autót, pénzt, családot akarnak kinyerni belőlem, hanem engem magamat. (Meg persze feneketlen önigazolást, de ez egy másik sztori.) És ha észrevennék, hogy maradt még belőlem valami, az is kéne.

Nem, ennek sosem lesz vége. Nem igaz, hogy ha elég gyorsan tepersz és mindent előre megtervezel, akkor meg tudod etetni az összes kecskét - és még a káposztából is marad. A rád irányuló igények mindig kitöltik majd a rendelkezésre álló teret.

Életem regénye - egy lófaszt

A másik tévedés, hogy úgy éled az életedet, mintha egy narratíva lenne, amit te írsz. Életed regénye és hasonló baromságok. Úgy gondolkodsz a világról, hogy 25 éves koromra elértem ezt, 27 évesen meg azt, és ha valamelyik túl későinek hangzik, akkor nyomorultul érzed magad. Valahogy mindent abba fejezetbe akarsz beleírni, amiben mások szerint annak a helye van. Se fejezetek nincsenek, se magától értetődő feladatok.

És ez a két tévedés összeesküszik ellened. Magas frekvencián rezegsz, szorongsz és idegbeteg vagy, és a sok tennivaló teljesen lebénít. Ha sosem állsz le és ürítesz ki mindent és mindenkit a fejedből, akkor sosem tudod a magad nótáját húzni. (Ezt könnyebb mondani, minnt csinálni, de én végül megtettem.) Azt veszed észre, hogy míg minden apróságot ezerszer végigoptimalizálsz, a legfontosabb dolgok egyszerűen megtörténnek veled. Kimaradnak, vagy mások teszik meg helyetted. Annyira ura akarsz lenni az életednek, hogy végül semmit nem döntesz el, ami fontos.

De azt hiszem, ezt nem értené egy 18 éves. Hogy lenne képes félreállni és lenyugodni, amikor az egész világ épp csak kinyílt előtte? Ő ugyan nem fogja nem felvenni a telefont, és nem fog kihagyni egy lehetőséget sem a hibázásra.

A vének jóváhagyása

Beszoptam, hogy mindenhez papír kell. Az egy dolog, hogy nem végezhetsz semmiféle hasznos tevékenységet szakirányú papír nélkül, amit a már beavatottak céhe ad ki, de tán még véleményed sem lehet, amíg nem vagy felhatalmazva a vének által. Ami persze azzal jár, hogy a papírhoz előbb levizsgáztatnak a saját észjárásukból és a saját történetükből. Mire bármibe kezdenél, már elvesztetted minden eredetiségedet és annyira félsz, hogy nem sikerül felidézned, miről mit kell gondolni, hogy mindenki hülyének lát majd. És a vének bólogatnak majd, hogy hát igen, ilyen egy tehetségtelen kezdő. Next.

Mondjuk ezt ebben a korban már késő tudni. Már nincs akkora lendület, amivel át tudnám ugarni, vagy legalább meg tudnám kerülni őket.

Ki mindenki leszel, ha nagy leszel?

Óigen, azt hiszem, megvan. Valami, amit 18 évesen már tudtam, csak talán nem az agyam megfelelő részében tároltam: Az a boldog ember, akinek több élete van.

Mert hiszen miről álmodozik a kisgyerek? Egyik nap űrhajós, másnap Indiana Jones akar lenni, utána bálnahalász és fekete mágus. Nem mondom, hogy ezt így szó szerint kéne. Csak azt, hogy hajlamosak vagyunk nem gondolni rá, hogy egyetlen életünk van, azaz ebben az egyben kell minél többféle embernek lenni. Más országokban élni, más dolgokkal foglalkozni. Nem kell felülni egy buszra 20 évesen és lezuhanni róla kifacsartam 62 éves korodban. Ez csak egy téveszme, amivel a konformitást szoktatják meg veled. Az életkedvet és az érdeklődést irtják ki belőled.

Olyan nyomasztó egy egész életet feltenni arra, hogy fogásznak tanulok, majd fogász vagyok, míg el nem sorvadok annyira, hogy már csak nyugdíjas vagyok. A fogász-címke teljesen felzabál. Ott van persze a többi szerep, de az nem ugyanaz. Nem tudom, másnak segít-e, de nekem igen.

Mindig felhördülünk és döbbenten tárgyaljuk ki újra meg újra azokat az ismerősöket, akik új életet kezdtek. Vagy csak új családot alapítottak, vagy új szakmába, válllakozásba fogtak (önszántukból). Épp azért, mert mindnyájan ennek a téveszmének a rabjai vagyunk - és nem merünk kilépni, mert el kéne engedni a rengeteg befektetést, amit egy számunkra gyűlöletes dologba helyeztünk. Elsüllyedt költségek, ugyebár. És mikor végül hagyjuk veszni, hogy a maradék életünk még a miénk legyen - már senki nem érti, minek ugrálunk még.

Na, szóval erre mondtam, hogy soha semmi nem késő.

Szorongani a hülye is tud

Valamelyik orosz egy helyen azt írta, hogy minden boldogság egyforma, de minden boldogtalanság egyedi.

Aki depressziós, az biztos így is látja. Ha elmerülünk a saját kis önsajnálatunk részleteiben, újra és újra ismételgetjük és elemezzük a sérelmeinket, amivel az élet megvert, akkor minden bizonnyal arra a következtetésre jutunk, hogy valóban nincs még egy pont ugyanolyan, mint mi. Úgy kapaszkodunk a saját mélabúnkba, mint különlegességünk bizonyítékába.

Pedig alapjában mind ugyanazokon busongunk és szorongunk. Ugyanazok a családi és magánéleti, karrier- és egyéb gondok okoznak mindenkinek pánikrohamot. A különbség nem azok között van, akiknek van és akiknek nincs oka rá, hanem azok között, akik pánikolnak tőle és akik nem.

És nem is csak különlegesek, de okosabak is vagyunk, ha mélyeket busongunk. A depresszió és a cinizmus okosságunk jele. Mert nem nehéz arra a következtetésre jutni, hogy ha valaki mosolyog vagy boldog, az csak felületes ember lehet, aki nem lát olyan mélyen mint én-én-én. Hát nem csodás a világ, amelyik egyszerre van telis tele mélyeket érző emberekkel, akiket kivétel nélkül teljesen elnyel a felületes kis hülyék sűrű óceánja?

Kitalálhattátok, nem értek egyet orosz barátunkkal - akire most nem emlékszem. Azt hinni, hogy boldog vagy elégedett csak egyféleképpen lehet valaki - annak a bizonyítéka, hogy ki sem látunk a saját egocentrikus kis fejünkből. Hogy a boldogságot csak egyféleképpen lehet elérni és akinek az nem jön össze, az baszhatja.De ez nem igaz. Minden egyes boldog embernek magának kell rájönni, hogy őt mi teszi boldoggá. És gyakran dolgozni kell érte - saját magán, a saját attitűdjén is.

Meg hát a nézőpont is elfogult. Egy író a saját depresszióját önti papírra, az önanalízisen keresztül tanulja meg a világot. Persze, hogy hajlamos azt hinni, hogy csak az létezhet, amit ő is megtapasztalt már.

Mindenkinek van LEGnagyobb problémája. És két problémát nem lehet összemérni, mert két külön szubjektunom csapódik le. Sosem fogod megérteni, hogy lehet azon szorongani, hogy milyen nyakörvet adjak ma a pudlimra, egy kongói gyerekkatona meg azt nem érti, mi a lófaszt lehet azon pörögni, hogy biztos ő-e nekem az igazi, vagy hogy van-e alattam céges autó.

Ettől eltekintve elkerülhetetlen, hogy szorongj időnként. De sose kapaszkodj bele és ne rugózd túl a dolgot, mert nem attól vagy különleges kis hópelyhecske. De még csak mélyebb gondolkodó sem vagy tőle. Azok vannak kisebbségben, akik nem szoronganak. Akik többé-kevésbé urai a saját szorongásuknak. Ha már különleges akarsz lenni, legyél az.

Nem lesz úgyis igazuk

És szard le azokat, akik annak drukkolnak, hogy végül elbukj és bebizonyosodjon, hogy te sem vagy jobb náluk. Nem veszed észre, hogy egy sem önmagát próbálja javítani, hanem csak a konkurenciát fúrja? Attól van katarzisa, ha a film végén a főszereplő is azt teszi, amit ő? Hogy attól 'tisztul meg', ha a hős belebukik? Hogy neki az a szívmelengető, ha valaki feláldozza magát érte - de sosem tenne önmagáért?

És főleg ne próbálj nekik semmit bebizonyítani. Ők már eldöntötték, hogy nincs igazad, csak az érveket keresik hozzá. Vedd észre, hogy nem tudunk mit kezdeni a sikerrel. Se magunkéval, se másokéval, úgyhogy biztos, ami biztos bűnnek tartjuk. Ezért ne kérdezz meg senkit, hogy jól csinálod-e. Ne élj mások véleményében. Az úgysem attól függ, hogy te ki vagy, hanem hogy ő mit akar gondolni rólad.

És tudjál róla, hogy sajnos azok sem mindig veszélytelenek, akik jóindulatúak.

És ne mondj ki mindent... Tudod mit? Ne mondj semmit. Ha hülyének néznek, úgyis hiába küzdesz ellene. Ha meg okosnak akarnak látni, a hallgatás abban is segít. És különben is, csak azért beszélsz folyton, hogy mások elfogadjanak. Pedig annál nagyobb csapda nincs. Ne mások kedvéért élj.

Legyél rossz gyerek!

Tudod mit? Legyél végre egyszer rossz gyerek. Idegesíts fel valakit! Gyakorold, milyen az, ha pontosan tudod, hogy valaki mit nem szeretne, mégis megteszed. Amikor igazad van, de nem akarják megadni, ne hagyd rájuk, mondván majd szerzel magadnak másikat, hanem menj neki. Soha nem csináltad még, mindig másokra voltál tekintettel. Pedig ez másoknak nagyon megy. (Ez egy Lobster-specifikus jótanács, otthon ne próbáljátok ki.)

Most hirtelen ennyi.

Ja, és egy ideillő nóta (Kecskeisten most fogja be a fülét, neki leírom a szöveget is)

A lányokból lesznek a családanyák
A szomorú családok
Autókban utazunk a nagymamához
Vagy viszünk a sírra virágot
A szép emlékek még mindig szépek, a rosszak még fájnak
De már nem üzenünk semmit, nem üzenünk semmit a nagyvilágnak
Igen így lesz majd, így lesz majd
Mikor semmi új már nem vár ránk
Csak az emlék marad.

Már arra sem fogsz emlékezni, hogy miért is akartad
Elégett vágyak között élsz majd, csak álmodba zavarnak
A szép emlékek még mindig szépek, a rosszak még fájnak
De már nem üzenünk semmit, nem üzenünk semmit, a nagyvilágnak

Igen így lesz majd, így lesz majd
Mikor semmi új már nem vár ránk, csak az emlék marad

Ha lesznek percek, vagy boldog napok már nem ott, ahol te vagy
Az ifjúságunk kudarcba fulladt és most már így is marad
A szép emlékek még mindig szépek, a rosszak még fájnak
De már nem üzenünk semmit, nem üzenünk semmit, a nagyvilágnak


66 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://oriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr724886127

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

gombosg 2012.11.11. 08:49:07

LÁJK.

Kár, hogy már öt éve elmúltam tizennyolc, és öreg vagyok már az ilyenekhez. *röhög*

"Vedd észre, hogy nem tudunk mit kezdeni a sikerrel."
Meg a pénzzel, az ambícióval, a célokkal, a folyamatos fejlődéssel. Na, ezt kisebb koromban sosem tanulhattam meg, hanem 100%-ban nekem kellett megtapasztalni. A konformista, kockázatkerülő, döntéskerülő, kicsirevágyó (a nagyravágyó ellentéte?) gyökerek hatása. Én úgy tapasztaltam, hogy az általad leírt, és általam is korábban lényegében hasonlóan átélt melankólia az ennek a következménye.

Ha arra neveltek (másképp mondva: nem kaptál engedélyeket), hogy valami igazán fasza dolgot vagy úgy egyáltalán bármi önállót csinálj, akkor csak a bezárkózás, a mutogatás, a mélabú marad. Aztán ezt az ember vagy megunja, vagy nem. Én el tudtam, engedni, és végre nem azt nézem, mi, hol szar (illetve látom, csak közömbös), hanem, hogy én mit fogok, mit akarok csinálni. És így sokkal jobban érzem magam.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.11.11. 12:29:37

@gombosg:
Folytatom informális felmérésemet: Hunhonban-e vagy?

janper 2012.11.11. 12:54:38

Na, betalalalt. Most leszek harminc, mindig ugy ereztem, hogy mar oreg vagyok ahhoz, hogy valami nagyobb valtozasba belekezdjek.

A kinzo kerdes: ha erre rajovok harmincevesen, akkor mar nem vagyok tenyleg oreg? :)

(Azert par dolgot sikerult megtenni, peldaul a tobb elet adta boldogsagra mar jopar eve rajottem, es mukodik...)

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.11.11. 13:00:22

@janper:
Nézd, még mindig jobb 30 évesen, mint hatvanasként. Gondolj azokra, akik hatvanévesen "őrülnek meg" és gondolj arra, vajon nem örültek volna, ha mondjuk 30-40 évesen jutnak el eddig a pontig. Vagy akár kérdezd meg őket. El fogják mondani, csak legyen rá füled és ne gondold nagyokosként, hogy elment az eszük.
A tanulság, amit 18 évesen még nem tudtam, hogy mindenki bekaphatja, mert a nyaggatókórus csak elítélni tud, a jó teljesítésért nem jutalmaz. A boldogsághoz meg konkrétan semmi közük nincs.

Brezsnyew 2012.11.11. 13:19:39

A videót nagyon szívesen... :-)

Én 25 vagyok, így az elmúlt 7 évből tudok csak mérleget vonni.

Személy szerint nem látom értelmét az egész koncepciónak, hogy "mit mondanék a 18 éves önmagamnak". Szerintem adott helyzetben adott körülmények között mindenki a lehető legjobban kezelte a tini éveket, és igen, ebben benne van az is, hogy bizony el-elcseszték a dolgokat. Ha nem tették volna, sosem jöttek volna rá arra, amit képzeletben olyan nagyon át akarnának adni most saját maguknak. Szóval én nem mondanék semmit 18 éves magamnak, kivéve talán azt, hogy "chill out! Sokkal jobbak és szarabbak lesznek a dolgok, mint valaha képzelted volna, Pubi!".

Ha viszont abból az aspektusból értelmezzük a kérdést, hogy mennyire lenne "kúl" és sikeres ezzel a tudással megint 18-nak lenni... nos, az információ, aminek birtokában vagyunk, ebben a helyzetben/korban nem releváns többé. Minden korosztálynak és generációnak megvannak a maga szabályai, amit egy idő után kitanul az ember (vagy nem). Ugyanakkor hiába lennél most újra 18, (többnyire) ugyanúgy semmit nem értenél meg a 18-as világból, mint akkor. Túlságosan rugalmas és gyökértelen az egész világkép, hogy rendszert vagy nagy megállapításokat tudjon belőle levonni az ember. Ergo, csak túlélni lehet.

Az általános emberi szabályok meg egyáltalán nem élnek (még) túl erősen ebben a tini/korai 20-as világban. Hiába tudod a frankót 18 évesen, ha 25+-nak kell lenned, hogy használd is ezt a tudást valamire.

herkó 2012.11.11. 13:22:46

Találó,és elgondolkodtató....

Mindfield 2012.11.11. 13:28:27

Érdekes cikk, érdekes mondanivalóval. Szerintem azt lenne érdemes megvizsgálni ezzel a cikkel kapcsolatban, hogy milyen gondolatfolyamatot indít el az olvasóban. Szerintem az alapgondolata a következő (és végső soron a fő mondanivalója): ha harmincon túl vagy, akkor már nem érsz annyit, mint előtte. A cikk leginkább egy vigasztalásra hasonlít, szépeket mond, amik sajnos nem igazak.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.11.11. 13:29:30

@Brezsnyew:
Nem akartalak nevesíteni, de ha megtetted, ám legyen :) Köszi az ötletet.

Egyébként igazad van. Amiket leírtam, azok egy olyan tizenévest feltételeznek, aki pl. ellenáll a peer-pressure-nek. Na, ilyen állat nincs. Hogy magyarázod el egy szerencsétlen, görcsölő gimisnek, hogy a nagymenők SOHA nem fogják azt mondani, hogy te is menő vagy? Hogy a Nagymenők Klubja pont a saját nagymenőségükről szól, nem arról, hogy másokat is megtisztelnének vele.

Akkor már nagyobb esély van arra, hogy megérti: a szülői elvárások is másodlagosak. Bár ebből is csak értelmetlen, makacs ellenállás szokott lenni, amit végül viharos gyorsaságú megadás követ.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.11.11. 13:30:19

@Mindfield:
Én komolyan kíváncsi vagyok, ti mit tennétek hozzá. Ki is írom a végére, pill.

Virgo1975 2012.11.11. 13:34:15

én is úgy gondoltam mindig, hogy én ehhez, meg ahhoz már öreg vagyok. vagyis inkább, hogy lemaradtam. de ebben szerintem nagyobb szerepe van a családomnak, anyukám folyamatosan azt hangoztatta gyerekkoromtól kezdve,hogy egy ekkora lánynak már ezzel meg azzal kéne foglalkoznia (leginkább a házimunkával. olyan tíz éves koromtól kezdve. pihenés, szórakozás, sport, barátok, az úri dolog. koncert? szórakozóhely? ezt csak az ifjak csinálják, akiknek semmi gondjuk, felelősségük.)

Dexter007 2012.11.11. 13:34:45

Több élet, próbálj ki mindent, ne félj a bukástól, mások véleményétől - azt hiszem én most 37 évesen ezt mondanám akkor énemnek. Mert sajnos mindig is féltem bármibe is belekezdeni, így végül semmibe sem kezdtem. Megbénított a tudat, hogy egy út van csak számomra, amit mások jelölnek ki. Lassan jöttem rá, hogy csak saját tudatom, szorongásaim azok, amik behatárolnak, és becsukják az ajtókat, az állandó kifogások, a külvilágra mutogatás, a múltba fordulás, az folyamatos érzés, hogy tegnap minden jobb volt...

janper 2012.11.11. 13:36:12

@Mindfield: igen, ebben van valami -- pozitivnak hangzik, de ha neked szol, akkor valojaban mar nem feltetlen pozitiv. Eleg sok post beszel itt arrol, hogy nem ugy kellett volna, ahogy. Kivancsi lennek arra, hogy Lobster mit gondol arrol, hogy mostantol fogva mi lesz, es miert lesz jobb, boldogabb, kockazatvallalobb, mittudomen.

En ugy latom, hogy vannak egyszeruen/keves kockazattal meglepheto dolgok, amik viszonylag nagy valtozatossagot adnak. Ilyen peldaul a kulfoldre koltozes, vagy a szakmai 'drift', azaz olyasmivel foglalkozni, ami mas, mint amit addig dolgoztal, de ahol tudod hasznositani azt, amit tudsz (tehat alacsony kockazatu).

janper 2012.11.11. 13:37:19

@Dexter007: es, most belekezdesz valamibe?

Mindfield 2012.11.11. 13:48:22

"Szeretném elmondani a 18 éves Lobsternek, hogy még semmihez nincs késő. "

Iggen, ez a mondat az, ami eléggé kiveri a biztosítékot. Még jó, hogy nincs késő, ezt le sem kell írni. Előtte mégis mit kellene csinálni? 18 éves koráig régebben tanköteles volt az ember (most ha jól tudom 16 talán), iskolába járt, ahol vagy tanult szakmát, vagy nem. A legtöbb ember utána vagy dolgozik (mutasson nekem valaki ma egy 18 éves embert, aki élete végéig fizikai igavonó akar lenni), vagy esetleg továbbtanul, ahonnan viszont vagy kirúgják vagy nem.

Vagy pedig ez is abból a tipikus internetes álmodozásból indul ki, hogy 18 éves korára már mindenki önálló egzisztenciával rendelkező "hűderomantikus" fiatal? Elég csúnya dolog ilyeneket írni, Magyarországon sajnos erre nincs pénz..:(

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.11.11. 13:50:11

@janper:
" Kivancsi lennek arra, hogy Lobster mit gondol arrol, hogy mostantol fogva mi lesz"

Kiválóan ráéreztél, de ez egy külön poszt témája lehetne. De attól tartok, ilyen fokú köldöknézés már nagyon kiakasztana mindenkit.

A lényeg, hogy valamikor 27 környékén annyira leálltam mindennel, mint egy Boeing, ami repülés közben állítja le az összes motorját. Minedn teljesítést megtagadtam, minden elvárást felülvizsgáltam - és elvetettem. És próbáltam rájönni, hogy mégis mit akarhatok én.

Azért nem korábban, mert a létbizonytalanságom addig nem engedte meg. Szigorúan véve még akkor sem, de akkor először nem kellett aggódnom pl. napi megélhetés miatt.

Az emberi ok talán az volt, hogy elkezdtem rettegni, hogy lehet, hogy semmi saját tartalom nincs bennem. Ha nem tudok mit kezdeni a maradék időmmel, az nem annak a jele, hogy üres vagyok? Erről is írtam egyet: oriblog.blog.hu/2011/02/19/diplomatol_30_ig

Ha a végletekig leegyszerűsíted a külvilággal való interakciódat, hirtelen elkezded észrevenni a legkisebb játszmákat is és a külvilág legapróbb hatásait is önmagadra. Na, az tanulságos. Hogy ha egy hétig magadban vagy, utána egy rövidke míting is képes eltéríteni attól, amire egy hét alatt rájöttél. És megint ingert érzel, hogy teperj felfelé az uborkafán, amiről már pedig tudtad, hogy átverés.

Az sem mindegy, mennyire ijesztő dolog benézni a függöny mögé és látni, hogy nincs ott senki. Nincs ott végtelen akarat, nincs mögötte szándék, semminek nincs végső mennyei döntőbírója, csak emberek vannak. Aki fél ettől a konklúziótól, az ne is kezdjen bele. Általában ne próbálj önismeretbe kezdeni, ha félsz bizonyos kimenetektől vagy nem vagy hajlandó tudomásul venni bizonyos következtetéseket.

A legnagyobb tanulság, amire eddig jutottam, hogy a semmiben nincs mitől/kitől félni se :) De megint mondom, ez azért félelmetes hely.

De ha egyszer mégis megírom, az lesz a címe, hogy az árnyékom sötét oldalán :)

janper 2012.11.11. 13:55:33

@Quadrille Lobster:
"Ha a végletekig leegyszerűsíted a külvilággal való interakciódat, hirtelen elkezded észrevenni a legkisebb játszmákat is és a külvilág legapróbb hatásait is önmagadra. Na, az tanulságos. Hogy ha egy hétig magadban vagy, utána egy rövidke míting is képes eltéríteni attól, amire egy hét alatt rájöttél. És megint ingert érzel, hogy teperj felfelé az uborkafán, amiről már pedig tudtad, hogy átverés. "

En ezt mondjuk tiz nap tekeres utan szoktam erezni (az egy jopofa elethelyzet, amikor ketto darab cel van egy nap: enni, es feljutni a 2800m-es hago tetejere). Vagy hosszabb (>3 het) utazasokon.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.11.11. 13:56:14

@Mindfield:
"Még jó, hogy nincs késő, ezt le sem kell írni."

Oké, akkor sorolom.

- Modell kislány a tévében legyint, hogy 18 évesen ezt már késő elkezdeni.

- 19 éves barátom, aki azért nem ment át másik egyetemre ugyanazt tanulni, mert akkor veszítene egy évet - miközben ahová felvették, ott semmi támogatást nem kapott, tandíjat kellett fizetni - miközben főállásban dolgozott és árva is volt. A másik helyen kapott volna kollégiumot, nincs tandíj és még mindig dolgozhatott volna pár órát, mert szorgalmas volt. Eredmény: nem lett diplomája, mert félt átjelentkezni, de a régi helyet sem tudta fizetni.

- Zenészek, csodagyerekek, akiket a szüleik már a bölcsőben arra treníroztak - és amikor interjút adnak. Én 18 évesen azért nem kezdtem zenét tanulni, mert ezekkel már sosem kelhetek versenyre.

- Bármilyen eset, amikor azt látod, hogy XY már egy-két éve ott van, te meg csak most kezdenél. 18 évesen az 1-2 év elképesztő előnynek tűnik.

- A rettegés, hogy munkatapasztalat nélkül esélyed sincs és a téveszme, hogy azzal lenne.

janper 2012.11.11. 14:09:12

@Quadrille Lobster:
- modell kislany: reszben igaza van, sajnos
- egyetem: hulyeseget csinalt a baratod, nyilvan
- ha vilagszinvonalu zenesz akarnal lenni, akkor egyertelmuen keso a 18. Itt nem inkabb arrol van szo, hogy a celod volt rossz? (Zenelni nem egyenlo vilagszinvonalu, profi zeneszkent dolgozni.)

Szoval az, hogy keso-e vagy sem, az elerendo celtol fugg. Peldaul a zenes esetben nem az volt a hiba, hogy rosszul merted fel az eselyeidet, hanem az, hogy rosszul valasztottad meg a celjaidat (masok szintjet elerni vs. orulni, hogy tudsz valamin jatszani).

Mindfield 2012.11.11. 14:10:41

@Quadrille Lobster: Szép lista, viszont akkor éppen most írtad le, hogy bizony 18 évesen akkor igenis késő. És azok az emberek, akikről írtál bizony beleillenek a mai "romantikus fiatal" kategóriájába. Jó körökben mozogsz, irigyellek érte, sajnos ma nagyon sokan nem tartoznak ebbe a kategóriába.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.11.11. 14:23:37

@janper:
A példák inkább csak arról szóltak, hogy elég sok csatornán kapjuk az implicit üzenetet, hogy ez márpedig késő.

Mosolygó Gyilkos barátom mesélt a minap David Ogilvy történetéről, aki döcögős kezdés után visszavonult az Amishok közé - amdj relatíve későn a modern hirdetési szakma atyja lett.

Ő így fogalmazta meg egy céges memóban, sokkal később:

Thirty-three years later, he sent the following memo to one of his partners:

Will Any Agency Hire This Man?

He is 38, and unemployed. He dropped out of college.
He has been a cook, a salesman, a diplomatist and a farmer.
He knows nothing about marketing and had never written any copy.
He professes to be interested in advertising as a career (at the age of 38!) and is ready to go to work for $5,000 a year.

I doubt if any American agency will hire him.

However, a London agency did hire him. Three years later he became the most famous copywriter in the world, and in due course built the tenth biggest agency in the world.

The moral: it sometimes pays an agency to be imaginative and unorthodox in hiring.

Bizonyos szakmákban pedig egyenesen furcsa, ha korán kezded. Egy író például általában elég limitált élettapasztalattal rendelkezik fiatalon - nem mindegy, milyen műfajba fog.

en.wikipedia.org/wiki/Late_bloomers

Brezsnyew 2012.11.11. 14:39:57

@Quadrille Lobster:
Szerintem nem az a kérdés, hogy késő-e, vagy sem, hanem hogy mersz-e beleszarni és mégis belefogni, vagy sem. Valahol az élet mégiscsak arról kellene, hogy szóljon, hogy azt teszed, ami téged boldoggá és teljesebbé tesz. Az meg, hogy nem leszel jobb zenész, mint Mozart, az kit érdekel? Vicces, hogy a legtöbb ember folyton elfelejti, csórikámat fiatalon vitte el az éhhalál (vagy a TBC?). Vajon tényleg erre vágynának olyan nagyon?
A modellkedés esetben azért igaz a kiöregedés, mert az általad említett "peer preassure"-t lovagolja meg. Nem a saját igényeid határoznak meg, hanem mások igényei. Azok meg elég gyorsan tudnak változni.
Mindig is kíváncsi voltam, vajon mi lesz a modell csajokkal, miután elfogy a szépség? Elmennek a Hootersbe pincérnek? Vagy eladják maguk kilóra valakinek, míg nem késő? Nagy karrier...

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2012.11.11. 14:41:19

mivel manapság egy 35-40 éves "felnőtt" is kb 17 éves önmaga szintjén van, ezért simán megértenék egymást

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.11.11. 14:48:48

@Brezsnyew:
Hát, azt ugye attól is függ, milyen magasra jutottál.

Ha például feljutsz a modellszakma csúcsára, ami a Victoria's Secret fehérneműshow, akkor részt vehetsz a világ legpuccosabb húspiacán és a legmenőbb hímek közül válogathatsz. De a kevésbé menő hímek körében is selling point, ha a nőstényed "modell volt". Ez a pecsét, a minőségi tanúsítvány, ezzel tudod bizonyítani a haveroknak, hogy igenis 'certified jónő'-d van. Kicsitidegesítő? Nagyon drága? Sebaj, ez az ára a zsűrizett műalkotásnak :)

A másik, ami eszembe jutott, hogy azért az átalgéletkor és a tankötelezettség emelkedésével azért a belépési korok is nagyban emelkedtek. Alig elvárható egy minden iskolát elvégzett embertől, hogy 25 évesen már self made man legyen (tudom, kivéve Lázárt...) mert hosszú éveket visz el a tanulás. Csak az iskolapadból kiugrottak tudnak olyat - és persze nem szól a fáma azokról, akik csak ugrottak, de a földbe csapódtak.

Tovább segít, hogy nem halunk már meg 32 évesen - ezért nem is kell 14 évesen szaporodni és karrierbe kezdeni. A fene tudja, mennyiben változtatja meg a társadalmat, hogy más életszakaszokban aktívak az emberek. Mert azt azért valahogy úgy gondolom, hogy a krisztusi kor mindgi is a harminc volt és nem az 50 az új harminc - már ilyen szempontból. A nagy, életközepi válság akkor is 30-33 környékén lesz, ha az emberek megint 30 évesen fognak halni.

Mindfield 2012.11.11. 14:49:53

"However, a London agency did hire him. Three years later he became the most famous copywriter in the world, and in due course built the tenth biggest agency in the world."

Nem akarok itt trollkodni, de ezzel is rengeteget találkoztam már, hogy amerikai meg angol példát hoznak Magyarországon. Azt hiszem, érthető, hogy miért nem szeretem, ugyanúgy ahogy a "motivational speech"-et sem. Ez itt Magyarország. Sok "fiatal" még 30 évesen sem tudja hogy mit kezdjen magával, nemhogy 18 évesen már kiégjen. Igen, vannak kivételek, de a többségre, és szerintem a blog olvasóira sem jellemző. És ilyen olvasatban ez a bejegyzés már inkább provokáció.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.11.11. 14:55:11

@Mindfield:
Igen, az angolszász példák nem mindig relevánsak, ha a társadalmi mobilitás oldalát nézzük a dolognak.
De én az egyén oldaláról néztem. Mert megpróbálhatod megváltoztatni a körülötted lévők attitűdjét (milyen jogon?), vagy önmagadat. (És persze ki is vándorolhatsz.)

Szóval engen nem Ogilvy karrierja, hanem inkább az fogott meg, hogy létezik ilyesmi - és nem szeretem az általánosítást. Azt meg nem tudom, hogy ez a hazai harmincasokra mennyiben más, mint a külföldiekre. Ez nekem már túl spekulatív.

Mindfield 2012.11.11. 15:01:28

"De én az egyén oldaláról néztem. "

Hát, ez a romantikus szemlélet..:) Én inkább vagyok realista, hogy a környezet iszonyatosan meghatározó, és nagyon nehéz rajta változtatni. Itt, Magyarországon. Az angolszász országokban, főleg Amerikában mindig is az volt a meghatározó, hogy "a te életed, megvannak rá a LEHETŐSÉGEK, hogy azt csinálj, amit akarsz, a többi a te dolgod". Magyarországon ez sajnos nem ilyen egyszerű, ezért is van a kivándorlás.

Dexter007 2012.11.11. 15:17:16

"self-made man" bárhol lehetsz, a különbség abban van, h a körülmények mennyire akadályoznak. hazánkban pl.nagyon nehéz minden, így erősebbnek, állhatatosabbnak kell lenni, bármibe kezdesz, nyilván sok ország van ahol könnyebb, és még több olyan van, ahol nehezebb lenne a boldogulás. a kulcs kérdés, h mennyire akarsz a külső elvárásoknak megfelelni és mennyire vagy képes magadnak megfelelni. hallani olyat, h vki 70 év felett végez el jogi vagy orvosi egyetemet. mi értelme, mire megy vele? - gondolnánk. miközben aki ezt megcsinálta, tudja, h önmagát győzte le, ennyivel is több lett az élete.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.11.11. 15:19:54

@Mindfield:
Oké, így értem mire gondolsz.
Ugyanakkor az én szótáramban az általánosítás nem egyenlő a realizmussal.
A determinizmus szintén nem egyenlő a realizmussal - még ha sok is köztük az átfedés.

Az okos ember észreveszi, hol vannak a determináló tényezők az életében, de a még okosabb elkezdi őket megkerülni. Az átlagos meg arra használja, hogy élete végéig legyen kifogása. Nem vagyok jó véleménnyel a determinizmusról.
Általában nem szeretem, ha a pesszimizmus realizmusként pózol. Mind a realizmusnak, mind az idealizmusnak megvan a saját funkciója. Igaz ugyan, hogy ha az idealistán múlna, most azonnal itt lenne a Kánaás, de ha a realistára bíznánk, soha el sem indulnánk felé. Mert túlságosan el van foglalva azzal, mi volt és ész nélkül meghosszabbítja a jövőbe. Ha az idealista nem látja a jelent, a realista meg a jövőt nem képes formálni. Mindketten lemaradnak valamiről.

Dexter007 2012.11.11. 15:32:03

úgy gondolom, a legnagyobb "bűn" nem más, mint az "elszalasztott lehetőség" az életben. kétségtelen, minél fiatalabbak vagyunk, annál több lehetőség áll nyitva előttünk. viszont faramuci módon erre sokszor csak idősebb fejjel ismerjük fel. 18 évesen azt gondoljuk, ha most idén nem vesznek fel erre az egyetemre, akkor vége az életemnek. ha 18 évesen nem lehetek modell, akkor végérvényesen zsákutcába jutottam. ha most kiesem az x-faktorból, akkor örökre elástam magam. NEM, nincs így, ezek apró bukkanók csak egy széles és végtelen sztrádán, ezeket ha okos vagy, kikerülöd, de ha orra esel, akkor tanulsz belőle és ezáltal leszel tapasztaltabb. és nem kell mindenben a legjobbnak lenni. nem kell, h te legyél a legcsúcsabb topmodell, a legjobban fizetett focista, a legmenőbb gitáros. legyél a legjobb, de önmagadnak, a saját képességeidhez képest. tudd, h mindent megtettél, kompromisszumok nélkül, kifogások, külső elvárások nélkül...

Dexter007 2012.11.11. 15:38:59

Egy számomra maximálisan rokonszenves hozzáállás:

www.tenyek-tevhitek.hu/a_valsag.htm

doggfather · http://apengeele.blog.hu/ 2012.11.11. 16:15:14

nem akarnék mondani semmit, nem változtatnék semmit. evvel kisebbségben vagyok mi?

Kacagó gerle · http://hobbitippek.blog.hu/ 2012.11.11. 16:35:45

Végre, egy olvasható és tanulságos poszt az internet tengerén.

janper 2012.11.11. 16:42:30

Egyebkent a zenes pelda fentebb ravilagit a problema egyik leglenyegesebb pontjara: a belekezdestol, kockazatoktol valo felelem egyik fo oka az, hogy a cel tul messze van. Ha azert akarsz vallalkozni/dolgozni/tanulni, hogy milliardos legyel, akkor gyorsan frusztralodni fogsz, es abbahagyod.

Sákif za morro? 2012.11.11. 17:11:44

Ezúton szeretném üzenni a 18 éves énemnek, hogy nyugodjon meg! Folytassa kitartással a hatalmas mellű Edina ostromát, két év múlva meg lesz! :-D

Sákif za morro? 2012.11.11. 17:15:22

@Dexter007: Én nem hinnék egy olyan embernek, aki azt írja, hogy disznót tart, majd elmegy a boltba kolbászért.

Dexter007 2012.11.11. 17:27:06

@Pesti Nyekenyóka: sztem nem igazán sikerült a lényegi mondanivalót kinyerned belőle ;)

no de kérlek áruld el, megérte a 2 évnyi ostrom? milyen és meddig volt meg Edina??

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.11.11. 18:53:43

@Dexter007:
Nekem erről az jut eszembe, amit már szintén csak sokkal később tanultam meg, hogy sokkal jobb olyasmi miatt koppanni, amit megtettem, mint amit elmulasztottam.
És a saját hibámból is sokkal jobb koppanni, mintha másokat utánozva tettem volna.
És végül inkább essek pofára olyanért, amit tényleg akartam, mint olyasmiért, amit csak azért mondtam/csináltam, mert azt hittem, azt akarják tőlem hallani.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.11.11. 18:55:40

@B. Bíró:
Köszi! Igazad lehet. Akkor már csak azt mondd meg, miben olvastam, és jók vagyunk :)

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.11.11. 19:05:49

@Dexter007:
Ó, most lelőtték egy poszt-ötletemet. A dolgok önmegvalósító jellegéről akartam elmélkedni, csak más példán. Mondjuk, hogy ha robbanást várunk a végén a bennünnk élő Mr Hyde inkább alá fog gyújtani egy gázpalacknak, csakhogy Dr Jekyll megkapja a világvégéjét.

És ez is igaz: "A tanult tehetetlenség fontos jellemzője az általános önfeladás; ilyenkor az ember már akkor sem küzd, amikor még küzdhetne. Fontos megérteni, hogy a tanult tehetetlenség nem az objektív lehetőségekről szól, hanem egy hiedelem. "

gombosg 2012.11.12. 00:33:13

@Quadrille Lobster:
"Az okos ember észreveszi, hol vannak a determináló tényezők az életében, de a még okosabb elkezdi őket megkerülni. Az átlagos meg arra használja, hogy élete végéig legyen kifogása. Nem vagyok jó véleménnyel a determinizmusról.
Általában nem szeretem, ha a pesszimizmus realizmusként pózol. Mind a realizmusnak, mind az idealizmusnak megvan a saját funkciója. Igaz ugyan, hogy ha az idealistán múlna, most azonnal itt lenne a Kánaás, de ha a realistára bíznánk, soha el sem indulnánk felé. Mert túlságosan el van foglalva azzal, mi volt és ész nélkül meghosszabbítja a jövőbe. Ha az idealista nem látja a jelent, a realista meg a jövőt nem képes formálni.

Mindketten lemaradnak valamiről."

Igen. Én újabban egyre többet foglalkozom megújuló energiaforrásokkal. (Sőt, eldöntöttem, hogy később is evvel szeretnék foglalkozni.)

Vázolnám a helyzetet.

A kapitalista (olajpárti/energetikus mérnök/nemzeti stratégia tervező) mit csinál, ha a jövő energetikáját tervezni kell? A mostani "kis gödröcskét" fölfele ívesíti, majd berajzol egy exponenciális görbét. Mer' növekedés van. Nö-ve-ke-dés.
A konteó- és sötétzöld túlélésorientált média szerint a gazdasági rendszer már négy éve folyamatosan összeomlik, be kell spájzolni konzervekből, és napelemes TV-n nézni a Bilderberg csoportot, ahogy a háttérből láthatatlanul irányítják a világot a média agymosásán keresztül.

Lehet arról beszélni, milyen jó volna 2020-ra a megújulók arányát 20%-ra (EU), 12%-ra (Mo.) növelni. Lehet arról beszélni, miért nem lehetséges és milyen eszement nehéz is ez, vagy arról, hogy 2040-re márpedig 100% kell, és innen kiindulva, szigorúan a célra tekintve törekedni a megoldás felé. Vagy legyinteni, hogy a globális felmelegedés egyébként is hülyeség és termeljünk ki még több olajat. Vagy, lehet tartozni az emberek 90%-ához és leszarni az egészet, mondván, engem ez nem érint.

Szerintem az ilyen témákról alkotott vélemény korrelálhat a jövőhöz való személyes hozzáállással. Mi az ami érdekesnek számít, mi nem, mi az, ami szerintünk fontos, ami esetében úgy érezzük, befolyással lehetünk, vagy megváltoztathatatlannak látjuk, ami nem a mi dolgunk, és egyébként is, miért pont én.

u.i. Nem tudom, mi ez a felmérés, de igen, Mo.-n vagyok. :-)

gyurisc · http://www.gyurisc.hu 2012.11.12. 10:03:52

Hu! Nagyon jó cikk. Nagyon tetszett!

Én azt mondanám a 18 éves magamnak, hogy legyen nagyon 18 éves, amennyire csak tud! :)

Az idézet pedig szerintem nem pontosan azt jelenti amit te gondolsz (Tolsztoj - Anna Karenina. Csak annyit6 akar mondani, hogy nagyon sok féleképpen lehet boldogtalan lenni:

A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.

Brezsnyew 2012.11.12. 11:14:18

@Quadrille Lobster:
Ezen a determinizmuson lenne még mit rágni. Abban egyetértek, hogy az okos/okosabb önmagában ügyesen kerülheti meg a "determináló tényezőket", azzal viszont nem, hogy ez tényleg így is menne a valóságban.
Társasági lények vagyunk. Hiába nem hiszel a determinizmusra, ha körülötted hisznek benne, akkor a tágabb világodat is ez fogja meghatározni. Maximum ordíthatod bele a barátaid arcába, hogy ezzel te nem értesz egyet, és nem mellékesen, nekik sem kellene...

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.11.12. 13:14:46

@Brezsnyew:
Oké, egyértelműn van egy kontinuum aközött, hogy totál izoláltan tudsz létezni a determináló tényezőidtől és aközött, hogy teljesen megadod maga nekik -, ha jó neked, ha nem. Függ attól, menniyre "hiszel" benne - remek szó -, attól is, hogy akikben bízol, menniyre hisznek benne és persze attól is, hogy mennyire igyekeznek meggyőzni róluk és milyen sikerrel.

Az, hogy hol vagy épp a skálán, azt a személyiséged és az életszakaszod, amiben vagy, ugyanúgy befolyásolja, mint az éppen aktuális hangulatod, mennyire vagy erőteljes vagy legyengült a védekezésre.

Felesgeles azon vitatkozni, hoyg az ember, mint olyan mennyire tud, akar, képes ellenállni.

Én inkább azt kérdezném, vajon mekkora prioritása van egy olyan "tanácsnak", megjegyzésnek, instrukciónak, amelyik erre hivatkozik, szemben azzal, amelyik a lehetőségekre fókuszál?

Vajon ki a barátom? Aki nekem drukkol, vagy annak, hogy a körülmények végre nyugtassanak le és feküdjek nyugodtan alattuk.

És most komolyan, az, hogy ki a barátom, független attól, hogy nekem drukkol-e vagy pedig a gravitációnak, ami ellen küzdeni próbálok? Nincs kivel üvöltözni. Aki nem nekem drukkol, annak én nem akarom megváltoztatni az álláspontját. Max igyekszem kerülni, hogy kifejthesse nekem.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.11.12. 13:16:24

@gombosg:
Egy roppant tudományos felmérés zajlik épp. Mostanában kezd az az érzésem lenni, hogy leginkább huszonéves expatoknak írok - legalábbis a kommentelők annak tűnnek.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.11.12. 13:31:32

@gyurisc: Szerintem pedig boldog is nagyon sokféleképpen lehetsz - csak ez egy nagyon alulkutatott terület. És onnan nézve, ahol a melankolikusok állnak (jómagam is, félre ne értsd), tényleg olyan, mintha a boldogtalanság valami egyedi dolgo lenne. Én azt vettem észre magamon, hogy a boldogságot azonosítottama felületességgel és azzal, hogy az illető biztos nem tud valamit.

Holott lehet, hogy sokkal többet tud.

Én úgy ragaszkodtam a saját bánatomhoz, mintha az olyan egyedi lenne, mintha senki msnak nem lenne legitim kifogása a bénázásra, de nekem igen, stb. Pedig könnyű belegondolni, hogy a vonal másik oldaláról nézve minden boldogtalanság hasonló, a funkciójában mindenképp. Abba lehet kapaszkodni, azt lehet ölelgeti a paplan alatt, mikor aludni mész, abba bele lehet feledkezni és szinte perverz élvezetet ad, ha a mártírjának érzed magad. Azt hiszem, az összes tévedésem közül ezt nézik el legkönnyebben mások - és én ezt szégyellem legjobban. Nem kellene olyan megértően kezelni az önsajnálatot és a mártírkodást. Az egyik legaljasabb játszma, amikor a boldogtalanságainkat méregetjük egymáshoz. És sehová sem vezet. És nem neháéz kitalálni, ebben a játszmában kik fognak mindig győzni.

Ebből a szempontból mindegy is, mire gondolhatott pontosan Toljsztoj vagy hogy miért adta egy szereplője szájába.

Brezsnyew 2012.11.12. 13:39:38

@Quadrille Lobster:
"Vajon ki a barátom? Aki nekem drukkol, vagy annak, hogy a körülmények végre nyugtassanak le és feküdjek nyugodtan alattuk?"
Well said! Well, sad...

janper 2012.11.12. 22:09:31

@Quadrille Lobster: azok vagyunk :) (Mondjuk mar nem sokaig.)

laszko 2012.11.15. 18:14:36

Kedves 18 éves énem, ha szeretnél táncosnő/festő/geológus/pszichológus/akármi lenni, keresd meg azokat az embereket, csoportokat, iskolát ami inspirál, ami segít megvalósítani az álmodat. Kerüld a kishitű, lehúzó, csüggesztő közeget, ne engedd közel a rossz szavakat, az engem is mindig legyengít. Olyat válassz amit szeretsz, ami szinte húz előre, bátran keress, kutass, ne félj a butának tűnő együgyű segítségtől se. Én is egy amerikai butuska film segítségével kezdtem el futni, amit mai napig csinálok, nem a szadista, okos tanár kedvéért... ha figyelsz, bárhonnan jöhet az ötlet, használd, fejleszd a természetes megérzésedet és szeresd magad nagyon, sose bántsd, a test is te vagy. Igen, tedd ki a hűtőre az aktuális jelet, kép, szöveg, virág akármi ami előre húz. És olvass sok klasszikust meg kortárs irodalmat, verseket. Meséket! Bambulj. Csak úgy. Divatosan ezt ma meditációnak hívják, de azt túl fellengzősnek érzem. Ja, és majd elfelejtettem: jogodban áll hibázni is. Szóval csak ragadd meg amit akarsz, visz majd előre. Én kb tíz évente (tizenöt) váltok, egyszerűen megelégelem az életemet és belefér még néhány ilyen kanyar. Nekem a kaland a párhuzamos univerzum. Szóval lángzám.

Jacko__ 2012.11.21. 06:21:39

Nem tartozik ugyan szorosan a tárgyhoz, de én azt szeretném mondani 18 éves önmagamnak, hogy SOHA ne engedje el magát, és növesszen úszógumit, mert később vért fog hugyozni, hogy ledolgozza... :)

semota · http://livewithit.blog.hu 2013.04.22. 08:15:40

Igen, az alapvető gond az, hogy a fiatalok többsége megfelelési kényszeres. Először az osztálytársaiknak, ezen belül is az osztály menő gyerekeinek, aztán meg (miután eltelik a lázadás időszaka) a szüleinek. És erre megy el az egész életük, hogy nem a saját igényeiket teszik előre, hanem mások elvárásainak akarnak megfelelni.

Szerencsére én normálisan (=nem a szokásos magyar módon) gondolkodó családban nőttem fel, így nem verték belém a megfelelési kényszert. Ami meg az iskolát illeti, egyrészt alapból annyira kívülálló voltam, hogy úgy éreztem, esélyem sincs arra, hogy elfogadtassam magam, szóval akkor is ki fognak közösíteni, ha a fejem tetejére állok. Így ezen nem is erőlködtem különösebben. Elég hamar rájöttem viszont, hogyha a defaultból adott társasággal nem vagyok kompatibilis, akkor kereshetek magamnak más embereket, akikkel meg igen.

Anita Németh 2013.04.22. 11:02:29

Én a papírfüggőséghez szeretnék hozzászólni. Szerintem is hülyeség, mert millió dolgot lehet csinálni jól mindenféle papír nélkül. Sőt a kereskedelemben való működés gén kérdése és szerintem taníthatatlan. És egyáltalán mekkora baromság, hogy csak iskolában lehet tanulni. Anyámnak 4 diplomája van, de nem tud kicserélni egy villanykörtét.Olyan hétköznapi szituációkban nem leli fel magát, hogy az egy vicc. Diploma ide vagy oda, életképtelen a szememben. Én otthagytam az egyetemet, mert egyszerűen halálra untam magam, most 43 éves szülő vagyok,gyerekkel. A munkahelyeimet meg magamnak teremtem és átlagban 3 évenként kitalálok valami újat.Ez is egy modell, csak ezt nem tanítják a suliban.

Anita Németh 2013.04.22. 11:08:00

@Kacagó gerle: Ez tényleg hihetetlen. Kellett szűljek egy aspi gyereket ahhoz, hogy értelmes oldalakat találjak a neten. Azért az érdekelne , hogy az aspik tudják magukról, hogy mennyivel az NT-k előtt járnak.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2013.04.22. 11:24:05

@Anita Németh:
A papírfüggőségről készültem is írni, csak nem votl rá időm. Szerintem egy bekeményedett, mobilitását vesztett társadalom egyik biztos jele a szélsőséges papír-fetisizmus. És persze hogy a papírszerzést jogi eszközökkel is kikényszerítik.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2013.04.22. 11:29:12

@semota:
A megfelelési kényszerről:

Sokan felhördülnek, ha azt mondod, hogy nem jó dolog másoknak megfelelni akarni. Szerintük csak így lehet pacifikálni a többieket/egymást.

Szerintem meg sokkal instabilabb, robbanékonyabb és megbízhatatlan egyedeket termel ki ez a módszer.

Bár kétség kívül ez a módszer kívánja meg a legkisebb erőfeszítést: az egyed nem fárasztja kicsi agyát azzal, hogy mit csináljon, ha nem azt, amit elvárnak tőle, a környezet meg alapból úgyis követelőzik. (Valahogy mástól mindig tudunk mit elvárni.) Így senkinek nem kell módosítani a viselkedésén.

semota · http://livewithit.blog.hu 2013.04.22. 14:40:43

@Quadrille Lobster:

"Sokan felhördülnek, ha azt mondod, hogy nem jó dolog másoknak megfelelni akarni. Szerintük csak így lehet pacifikálni a többieket/egymást."

itt egy alapvető fogalomzavar van a fejekben. két dolgot kevernek össze, aminek semmi köze sincs egymáshoz.
az, hogy a saját utamat járom, nem jelenti azt, hogy a mindennapokban úgy viselkedem, mint egy antiszociális vadmalac. ami engem illet, bárkivel szívesen együttműködöm, rövid- és hosszú távon egyaránt, *feltéve*, ha az együttműködésből én is profitálok. de abban a pillanatban, amikor úgy érzem, hogy az együttműködés a részemről túl sok energiát emészt fel, vagy a másik valami olyan "kompromisszumba" akar beletolni, amelynek során az én érdekeim sérülnek, vége az együttműködésnek.

van egy olyan faktor is egyébként, hogy Magyarországon a család működése, az oktatási rendszer és minden más is azt szolgálja, hogy a fiatal felnőttek önbizalma lerombolódjon, és csak úgy tudjanak létezni, ha kívülről kapnak megerősítést. különösen akkor, ha az ember nőnek született.
sok velem kb. egykorú(23 és 30 közötti) fiatal egyszerűen annyira meg van félemlítve, hogy még gondolni se mer arra, hogy más legyen, hogy kitörjön mindebből.
belőlük lesznek az agressszív, idegbeteg nyuggerek, akik képesek vérre menően összeveszni másokkal tök lényegtelen dolgokon, mert amikor a Nagy Bevásárlólista utolsó tételét is beszerezték, és elfogynak az értelmes célok, akkor csak a nagy nihil marad, meg a para, hogy nemsokára meghalok.

Teus 2015.05.11. 12:15:54

Két mondattal rúgnám valagba a 18 éves énemet. Bár akkor ennek a két mondatnak is késő volt már.

1. Ne félj!
2. Jogodban áll hibázni és újrakezdeni, mert nem attól leszel kevesebb.

Puffancs Mirtill 2015.10.29. 12:24:13

Sosem felejtem el, amikor álltam a nagyanyám betegágyánál 34 évesen és csillogó szemekkel újságoltam neki, hogy végre el mertem hagyni a bankot, ami az egész addigi életemet és egszisztenciámat "jelentette" (közgazász is vagyok, natürlich), úgy, hogy nem volt semmi egyéb kifejezett tervem a menekülésen kívül, akkor ennyit bírt a nagyi mondani: Jaaaajjj, de akkor miből fogsz megélníííí?

Ennyit bírtam válaszolni a ledöbbentségtől: Éhen készülök halni, Mama.
És elhagytam a szobáját.:)

nyrs 2015.11.05. 13:02:36

"Valamelyik orosz egy helyen azt írta, hogy minden boldogság egyforma, de minden boldogtalanság egyedi.
Aki depressziós, az biztos így is látja. Ha elmerülünk a saját kis önsajnálatunk részleteiben, újra és újra ismételgetjük és elemezzük a sérelmeinket, amivel az élet megvert, akkor minden bizonnyal arra a következtetésre jutunk, hogy valóban nincs még egy pont ugyanolyan, mint mi. Úgy kapaszkodunk a saját mélabúnkba, mint különlegességünk bizonyítékába.
Pedig alapjában mind ugyanazokon busongunk és szorongunk."

Ha minden rendben van, nem merül fel, hogy hogyan van rendben, de annak, hogyha valami nincs rendben n+1 oka és/vagy formája lehet. A rend az rend, de a rendetlenség/rendezetlenség "számtalan".

Azt szeretném ezzel a félig-meddig gondolatismétléssel mondani, hogy a saját önsajnálatába feledkezett ember nem csak, hogy a maga különlegességében igazolja önmagát, hanem részben valóban ebben áll az ő "eredetisége". És ez természetesen nemcsak a szorongásra és depresszióra, hanem bármely más betegségre és valamely módon rendezetlen komplexumra igaz.

Az egészség az "csak" egészség, a betegség és a betegség viszonya az egésszel sajátos.

A "pokol" - a földi pokol - személyre szabott, és ha van belülről és kívülről megélhető egyediség (bár nincs két levél, amely egyforma), akkor ebben kell keresni, a rendezetlenség (éppen-) mikéntjében.
(Vigyázat: a nagyobb rendetlenség egyeseknél, még "nagyobb" rendekhez vezethet.)

((Ha még nem lőttem volna le a poént, itt a rend azbiztosan ideális, ezért lehet "nagyobb" egyik, mint a másik. A következtetést mindenki maga vonja le és értelmezze át az előbb és az alábbiakban foglaltakra.))

Azonban ez, ti. ez a "tényleges" egyedisége önmagában nem jogosítja fel a nem-egészséges embert arra, hogy a különlegességében találjon és keressen önigazolást. Főleg, hogy a betegsége, a rendezetlensége elsősorban "ellene" dolgozik, így nem önmagát igyekszik igazolni ezzel, hanem a betegsége és önmaga "kooperációjának" "helyénvalóságát". Részben még ilyenkor is "igaza" van, hiszen - és ez egyelőre hitelesebben nyomon-követhető az elsősorban nem-szervi megbetegedésekben -, hiszen valamely belső vagy belsővé tett, de mindenképpen saját szükség(let) termelte azt ki.

Pár évvel ezelőtt úgy fogalmaztam meg magamnak a dolgot nagyon általánosan - és meg "kellett" fogalmaznom magamnak, - hogy a betegség és a rendezetlenség mértéke egyúttal az adott személy önző viselkedésének lehetséges mértékéről adhat számomra információt a továbbiakban. (Az önzősége milyenségét megjósolni, azaz azt, hogy mely területen/területeken tapasztalhatom a későbbiekben, az általam a felismerni vélt betegsége/betegségei jelöli/k ki.)
Fair közölni, hogy ez a gondolat az elfogultságnak mely talaján született épp. Megfogalmazni azért kellett magamnak, hogy miért ne érezzek bűntudatot amiatt, hogy - onnantól? - lehetőség szerint igyekszem (előre) kerülni a beteg emberek (bármilyen transzparens betegség számomra cry for help) társaságát.
Erre a bűntudatra szükségem van, ezen a racionalizálás egy (többé vagy kevésbé helyes) módja itt csak tompító, azaz tünetkezelő.

Visszatérve az önzőségre és a betegségre (mint az önigazolás eszközére), depresszióban például teljesen "normális" a szűklátókörűség, amellett, hogy a betegnek ténylegesen egyedi sérelmei és ezáltal egyedi ÁLLAPOTA is van minden esetben, még inkább tűnhet számára állapota (és ezáltal ő maga) különlegesnek (különleges létezőnek), sorsszerűnek (sorsszerű létezőnek), determináltnak, teleologikusnak, kétségbeejtően átlagosnak (aki még az átlagosságban is egyedi:) főleg, hogy mindenki más olyan-de-olyan szürkének tűnik ebben az egyedileg összekoszolt szemüvegben.

Valamilyen szinten - egy csipetnyi kíváncsisággal - bármely valamilyen módon beteg ember esetében - és itt nem a diagnosztizáltakról vagy a jelenlegi intézményrendszerben egyáltalán diagnosztizálható betegségekről beszélek, hanem azokról a sokkal mélyebb társadalmi betegségekről, amelyeket többek között Lobster Úr is feszeget - könnyen megérthető, hogy miért gondolkodik és viselkedik éppen-úgy-ahogy.
De azt - akár egészségesként, akár betegként - megválaszthatom, hogy keresem-e vagy kerülöm-e az adott személy társaságát, "kényszerhelyzetben", hogy elhatárolódom-e tőle a fizikai közelség vagy "függő helyzet" ellenére vagy sem.

Eldönthetem előre megjósolva, hogy az ő önzősége belefér-e nekem, hogy az ő rendezetlensége az én rendezettségemet fenyegeti-e, hogy a rendezetlenségünk összeillik-e, táplálja-e és kiegészíti-e egymást és, hogy ez nekem így-jó-e, hogy próbára teszem-e az egészségemet (önigazolásért arról, hogy hú-még-egészségesebb-is-vagyok-mint-az-normális-lenne), hogy csorbát nem szenvedve még-egy-nagyon beteg embert is kihoztam a betegségéből, aminek egy szerény, de á-nem-várt-célja volt, hogy innentől örökre magamhoz láncolhatom őt belülről is a "várható" hálájával és boldogan élhetünk tovább, míg meg nem halunk - Stockholm-szindrómában.

www.youtube.com/watch?v=SPcsMMEMbfw

nyrs 2015.11.05. 14:49:09

És mégis feljogosítja, hogy ezzel a betegségével/rendezetlensége mikéntjével igazolja Önmagát, hiszen ettől az, Aki. Az a karakter, az a karikatúra, mint egyedi cucc.

Magammal ezt a dolgot körülbelül így beszélném meg és folytatnám tovább, fejezném be:

"Szerintem inkább azzal van a gond, hogy a megszokott rendezetlenség növekszik, pedig csinálhatna egy másik és nagyobb rendet is - beemelve a "Fekete kutyát"/ördögöt/fekete cicuskát, A Másikat, a NEM-ÉNT, hogy előbb "játszanak a napocska előtt" és a tudat fényében és "újrakezdeni" az életet egy másik szinten, újra a "bolond" felelőtlenségével, mielőtt az is halad a rendezetlenség, az Ördög és a Torony kártyalapok felé, miután már megjelentek az adott "rendnél" az Ördög és a Torony kártyalapok "tünetei".

Sziszüphoszi, mégis hamarabb megszívod, ha ezen az alapon "szarod le" az egészet. :D"

nyrs 2015.11.05. 15:33:38

slusszpoén

eredendő bűn (avagy vagy-vagy): én tételezése tételez egy nem-ént.