Lobsterizmus 101

Friss kommentek

  • Olasz Bazsa: Jó. A közvetlen környezetemben négy kisgyerekes család van, akiket napi szinten látok élni, tologatják előttem a babakocsit, vagy már nem mert nagyo... (2017.05.26. 21:32) Az Anyaság nevű Életjátszma - Avagy az Áldozatok Áldozatainak Áldozatai
  • Olasz Bazsa: Van szexmegvonás. Ha nem kapja meg az ember az együttlétet a másiktól, holott igényelné azt, az bizony meg van vonva. FÜGGETLENÜL attól, hogy a mási... (2017.04.24. 09:50) Nincs olyan, hogy szexmegvonás
  • Untermensch4: @szűretlenszűz: Nehéz elmagyarázni mert játékelméletileg "pozitív összegű", azt meg trollisztánban sokan nem értik hogy miféle játék ahol akár senki... (2017.04.01. 08:23) Felejtsd el az önmegvalósítást - Előbb tanuld meg helyén kezelni a melódat
  • Almandin: @Cathreen M.: Nem kell szerintem se bűntudatot érezni, ha valaki nem szereti a szüleit. Egyrészt annak többnyire nyomós oka van, másrészt az érzelme... (2017.03.30. 02:08) Kitagadott szülők
  • Untermensch4: @kegmájer: Ha a szövegértési problémáinkat nem vesszük figyelembe, azért nem volt ez olyan rossz. :) (2017.02.27. 21:27) Szülő < Felnőtt
  • Untermensch4: @Molinaseca: Melyik egyház? Csak mert vallási gyökérségre is van igen sok példa. (2017.02.13. 08:09) Kiút a gonoszságból 3 lépésben

Diplomától 30-ig

2011. 02. 19.

"Without some goal and some effort to reach it no man can live."

Dosztojevszkij

Diploma és a harmincadik szülinapod. Mindkét időpont önkényes. A diploma azt az időpontot jelenti, amikor kilépsz az utolsó iskoládból, a 30  pedig azt a kort, amikor belépsz a családos szakaszba. A kettő között (jobb esetben) akad egy pár év, amit mindenki másképp él meg, de hasonló dolgok kergetőznek zavarodott kis fejünkben.

Gondolj bele! Amikor megkapod a diplomád, kilépsz az intézményesített világból. Eddig minden évednek struktúrája volt, nyári szünet, vizsgaidőszak, karácsony, szünidő. Most hirtelen az egész egybefolyik.

De nem ez a legrosszabb.

A boldogságnak (bármi legyen is az) van egy olyan része, hogy mindig van valami cél, ami felé törekedhetsz. Onnan tudod, hol jársz. Menet közben vannak rész-teljesítések, olyankor kicsit ünnepelsz és megveregeted a saját vállad, aztán tepersz tovább.

A Nagy Pontozóbíró

Eddig mindig tudtad, hogy teljesítesz. Ha akartad, ha nem, megmondták. Osztályoztak és vizsgáztattak mindenféle dolgokból az autóvezetéstől a magatartásig.

De amikor kiléptél az iskola kapuján, soha többé senki nem fogja venni a fáradságot, hogy kijelölje neked a célt és pontozza, hogy haladsz.

Most hirtelen nincs többé Nagy, Magától Értetődő Pontozóbíró. Se a célodat nem mondja meg más, sem a teljesítést nem jutalmazza senki.

Vagyis ez nem igaz. Mindig lesz valaki, aki szívesen megmondja a tutit és mindig lesz ún. társadalmi nyomás, hogy mit illik tenni.

A Fejetlen Lény

A társadalmi nyomás egy formátlan, alaktalan, fejetlen lény, amelyik szeretné, ha te is ugyanazt csinálnád, amit ő. Nem feltétlenül azért, mert neki olyan jó volt. Inkább azért, mert rosszul esne neki, ha te máshogy csinálnád. És mégsem szakadna rád az ég. 

Amikor kilépsz az egyetem kapuján a diplomáddal, ez még mind nem látszik. Rohadt drága a teljesárú bérlet, pedig még nincs is munkád. Kéne egy életrajz és egy öltöny az interjúra. Irigykedsz azokra, akiknek vannak ismeretségeik (opcionális) és rájössz, hogy az interjú alapvetően hasonlít a vizsgára: ki kell találnod, mit akar hallani a vizsgáztató.

Elfoglal a munkakeresés, aztán a még jobb állás keresése, egy darabig lekötnek az új elvárások (meg kell tanulni azt a kurva excelt), kiismered a hivatali gépezetet, életedben először tényleg használnod kell azt az idegen nyelvet - ezért félsz is felvenni a telefont. Új ruhatár kell, új szokások, szabadságot kell kérni, ha nyaralni mész és életedben először megfordul a fejedben, hogy valamiről lemaradsz, amíg az irodán kívül vagy.

Hozzászoksz, hogy csúcsidőben jársz dolgozni, hogy neonfényben élsz (még a metrón is az van), hogy egész nap ülsz és hogy mindegy, hogy nincs dolgod, nem lehetsz te az első, aki hazamegy. Egy darabig még szólsz, ha végeztél, kéne még meló, de egy idő után rájössz, hogy azzal másoknak lépsz a kislábujjára. Hogy vannak napok, amikor semmi dolgod nincs, mégis panaszkodnod kell, ha mozgó embert látsz, hogy sok a meló.

Rájössz, hogy az aktatologatásban nem a hatékonyság a kifizetődő, hanem az irodai helyezkedés. Hogy a panaszkodás az egyetlen legitim dolog, amit Hunhonban tehetsz, ha munkatárssal beszélgetsz.

A multiba éppen csak beilleszkedő sorstársaknak ajánlom figyelmébe a Republic örökérvényű sorait. Erről szól az egész.

"Nem igaz semmi, csak úgy kell tenni / Mintha a bolha elefánt volna."

Aztán egyszer csak megállsz és körülnézel. Leeresztesz.

Csend.

Nem kell már aggódni, hogy nincs melód, mert van. Elkezd pár forint megmaradni hónap végén a számládon - sosem érezted még ilyen gazdagnak magad (és soha nem is fogod, mindegy mennyit keresel később). Most már azért aggódsz, hogy mennyi megy el lakbérre, nem azon, hogy van-e elég piára szerda este. (Lenne, de nem mész el.) Minden rendben van, de valami mégsem stimmel.

Te szorongsz.

Mintha vákuumban lennél.

Mindenki máshogy gyűri le, de mindenki elkezd szorongani.

"Ez lesz most már mindig?"

Mindig neonfényben ülök ezen túl? Még vagy 30-40 évig? Mindig értelmetlen papírokat fogok iktatni - és még csak a vállamat sem ránthatom meg, hogy ez csak egy diákmeló?

Ez már AZ?

Gyorsan valahonnan új célok kellenek.

Egyesek még próbálkoznak egy darabig, utaznak, drága könyveket, DVD-ket, házimozit vesznek, de mindez csak halogatás. Az igazi válasz a kérdésre (ha sajátod nincs) készen áll:

A Nagy Bevásárlólista

És innentől a csendet betölti egy új nyüzsgés. De ez sem a te hangod.

Az első elem a bevásárló listádon a jelzálog. Ez már önmagában egy életjátszma, de erről máshol. Ez a pénz már biztos nem megy kárba - mondod magadnak. Ezt magadért fizeted, nem másnak bérletbe. Ez meglesz életed végéig, ez a TIÉD.

Amikor ez megvan, ráérzel az ízére. A sorrend opcionális, de ekkor jössz rá, hogy a társadalomtól készen kapott package (család, gyerek, kutya, autó) mindig ott van, csak érte kell nyúlni.

Te magad mondjuk szelektív teljesítésre rendezkedsz be - azt a gyerek dolgot még jegelnéd (mert ezt se találta még ki előtted senki). De az ötlet, hogy ha nincs más, erre is aspirálhatsz, megnyugtat. Újabb répafa, amire mászhatsz. Újabb célok és osztályozás. Csak most a fejetlen lény pontoz. Nézi, hol és mekkora lakásod van, milyen az autód, az órád, kinek van nagyobb.

Nem mindenben te vagy a legjobb, de végre van egy sín, és van mire gyúrni. Ezzel elleszel egy darabig.

Akkortájt veszed észre, hogy anyád (még ha korábban nem is csípte a gyerekeket), hirtelen érdeklődést mutat a barátnőd termékenysége iránt. Elutasítod a célzást, mit képzel magáról, ehhez semmi köze. De többé nem tudod kiverni a fejedből. Most már tudod, hogy az anyád babázni szeretne és addig nem hagyja abba, amíg meg nem kapja, amit akar. Sajnos a csajod anyja is így gondolkodik - és tisztára őket hallod a csajod szájából, amikor a legjobb pillanatokban, mintegy véletlenül, célozgatni kezd.

Bár a Nagy Bevásárlólistának ezt a pontját te kihagytad volna, de ők nem fogják hagyni. Ők az új pontozóbíróid és eddig hibátlanul játszottad a játékukat. Van lakás, kocsi, jelzálog, és már a következő lépéseket követelik. Nem hallgattak el elégedetten, mikor a kisujjadat adtad, ők rögtön könyékig mentek. Belementél a játékukba, hagytad, hogy ők mondják meg, hol tartasz, hát most itt tartasz. Szerintük addig bukóra állasz, amíg ez nincs meg.

Jöjjön tehát a célirányos csajozás. Eddig volt egy-két hosszabb kapcsolatod, és tudod, hogy rizikós a dolog, de most nincs időd cicózni. Az első tartósabb barátnőnek, vagy aki épp melletted van, veszel egy gyűrűt.

Megint egy év elmehet a szervezéssel, tervezéssel, költhetsz is, ikeázhatsz is kedvedre, barkácsolni kell, megbeszélni, hol nyaraltok, alkalmazkodni, satöbbi. Aha!

Hát ezt jelenti az élet! Hogy többé soha nem csinálhatod amit akarsz, hanem valakivel mindig egyeztetni kell. A kompromisszumról meg megtudod, hogy az az, amikor valahogy a végén senkinek sem jó. "De ez az élet!" Ez a boldogság!

Kezdesz betörni.

Amikor a félelmed bebizonyosodik és ott áll előtted, szinte megkönnyebbülsz. Nem vagy többé makrancos gyerek. Anyád rosszalló hallgatását sem kell többé elviselned. (Azt te csak hiszed.) Körülötted mindenki maradéktalanul elégedett. (Egy időre.) Te pedig nem tudsz egyetlen okot felmutatni, miért is ne lennél te ettől boldog.

A gyerek = vissza az intézményes korba.

Amíg még nincs meg, védőnő, szülész. Amint megszületett, önkormányzat, adóhivatal, bölcsibe íratás. Aztán az összes iskola, mígnem ő is lediplomázik.

Hány éves vagy? 50? 

Közkeletű tévedések

Az egyik ilyen tévedés, hogy megúszhatod részmunkában. Hogy bár mindenkinek van elképzelése, hogy mit vár tőled (gyereket, diplomát, autót, szeretetet, kétheti látogatást, stb.) te mind ki tudod elégíteni őket - és neked is marad egy darabka a saját életedből. Hogy ezeknek az elvárásoknak egyszer csak vége lesz - és a maradék életed már a tiéd. Ha elég gyorsan tepersz és mindent előre megtervezel, akkor igenis meg tudod etetni az összes kecskét - és még a káposztából is marad.

Ez azért tévedés, mert a kedves szeretteid nem bizonyos dolgokat akarnak tőled, hanem téged. Ha maradna szabad kapacitásod, azt is kérnék. Sosem érsz végére a teljesítésnek, mert az igényeik mindig kitöltik majd a rendelkezésre álló teret.

A másik tévedés, hogy úgy éled az életedet, mintha egy narratíva lenne, amit te írsz. Életed regénye és hasonló baromságok. Úgy gondolkodsz a világról, hogy 25 éves koromra elértem ezt, 27 évesen meg azt, és ha valamelyik túl későinek hangzik, akkor nyomorultul érzed magad. Valahogy mindent abba fejezetbe akarsz beleírni, amiben mások szerint annak a helye van.

És ez a kettő összeesküszik ellened. Magas frekvencián rezegsz, szorongsz és idegbeteg vagy, és a sok tennivaló teljesen lebénít. Ha sosem állsz le és ürítesz ki mindent és mindenkit a fejedből, akkor sosem tudod a magad nótáját húzni. (Ezt könnyebb mondani, minnt csinálni.) Azt veszed észre, hogy míg minden apróságot ezerszer végigoptimalizálsz (hol a legolcsóbb a bélyeg, melyik útvonal a leglogikusabb, kivel mit kell ma még elintézni), a legfontosabb dolgok egyszerűen megtörténnek veled. Kimaradnak, vagy mások teszik meg helyetted. Annyira ura akarsz lenni az életednek, hogy végül semmit nem döntesz el, ami fontos.

Saját Cél

Álljon itt egy zárójel azokról, akik máshogy gondolják. Akik ott, az egyetem kapujában (vagy még korábban) a fejükbe vettek valamit és azért tepernek. Akik süketek társadalmi elvárásokra és nem is veszik észre a Nagy Bevásárlólistát, mert mással vannak elfoglalva.

Lehet, hogy művész lesz, lehet, hogy feltaláló, lehet hogy céget alapít, lehet hogy csak lézeng húsz évig, aztán ír egy jó könyvet. Lehet, hogy rájön, hogy mégsem azt szeretné és feladja, lehet, és hogy csak más cél után néz. Lehet, hogy egyszer, magától felébred benne az igény egy családra. Akkor majd csinál.

De lehet, hogy sikertelen lesz és senki nem fogja megvigasztalni, hogy de azért jó gyerek volt.  

Végül is, ha vállalod a saját utat, vállalod, hogy pofára eshetsz. Csak az tud tévedni, aki néha dönt is. Aki csak sodródik, az viszont se nem téved, se igaza nincs. Az nem él, csak várja a végét.

Ha azt nem, akkor mit?

De egy valamit nagyon nehéz csinálni. Saját cél nélkül ellentmondani a család, az osztálytársak, a nagyi és a haverok nyomásának, hogy te is ugyanazt csináld és akkor, amikor ők.

Ha máshogy éled az életedet azt a társadalom önmagában kihívásnak tekinti. Nem  kell, hogy árts, a másság félelmet kelt. Fél, mert rámutatsz, hogy máshogy is lehetne. És fél, hogy a végén nem jársz rosszul. Fél, hogy ha nem követed a normáit, a végén mégsem szakad rád az ég.

És igen, majd a Fejetlen Lény tesz róla, hogy a végén mégis rádszakadjon.

Aki  ott, az iskola kapujában, a diplomájával a kezében nem dönti el, hogy ő maga mit akar, annak meg fogják mondani. És aki kardot ragad, kard által vész el. Ha a társadalomnak akarsz megfelelni, a társadalom fog osztályozni. És nem kapsz majd felmentést egyik vagy másik hülye tantárgy alól, az egész package kell majd nekik.

Ha nincs saját célod, ha nem veszed a fáradságot, hogy kitaláld, ki vagy te, ne lepődj meg, ha még 50 évesen is úgy érzed, hogy bár végig futottál, teljes erődből, mégsem értél oda.

Ahhoz előbb el kell dönteni, hol van a cél. Mondom előbb. Nem amikor már beindul a kis agyad a szülőszobán. Nem amikor már a pénz miatt pánikolsz. Nem amikor már összehoztál egy boldogtalan családot. 

Mindig lesz valaki, aki szívesen megmondja, mi legyen a cél és mindig lesz ún. társadalmi nyomás, hogy mit hogyan illik csinálni. Ha szerinted ez egy jó és kényelmes dolog, csináld. De ne okoskodj, hogy ez vagy az nem kéne. De gondolkodj el, kell-e ehhez egyáltalán élni.

Ha meg szerinted ez így nem jó, akkor ne sodródj bele, mint egy idióta, mert semmit nem lehet kipróbálni, aztán visszacsinálni. Még egy jelzálogot sem - és ennél csak durvábbak vannak. Így lett kitalálva.

És te valójában nem félsz azoktól, akik vették a fáradságot és választottak maguknak saját célt - te irigyled őket.

19 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

http://oriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr702672991

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Just do it. Avagy átlagos vagy, de minden oké 2014.01.25. 20:04:07

Akarod tudni, hol tartasz? Ha mondjuk 30 éves vagy, akkor eddig mintegy 12 évet töltöttél felnőttként. Az előtte lévő részt nem számítom be. Sehová nem igyekeztél, minden egyértelmű volt, felelősség egy szál se, döntéseket az életedről aligha hozha...

Trackback: Azt hiszed, szabad vagy? 2013.08.20. 17:01:42

Hát nem. Neked olyan, hogy szabad vagy: nincs. Mögötted van egy akarat, ami, akár egy titkos szervezet vezérkara, utasításokat ad. Az idegpályákon és az ereken lohol a parancs, és te engedelmeskedsz, mert nincs más választásod. De én szabad vagyok, mer...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

tory_t · http://toryttopreng.blog.hu 2011.02.21. 23:41:51

Ó, ez nagyon tetszik. Ráadásul az ernyedés-ciklusból való.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2011.02.22. 22:18:30

@tory_t:
Látom, rákaptál az ízére :))Ígérem, jön még.

Most épp a kvótagyerek fohászán dolgozok, de attól tartok, őt nem tudom majd beilleszteni a ciklusba :D

tory_t · http://toryttopreng.blog.hu 2011.02.23. 22:17:31

@King Size Lobster: Már tűkön ülök. Annyi baj legyen, a legfontosabb, hogy az ernyedés megmaradjon ernyedésnek. :D

egy nik a sok közül 2011.02.28. 03:39:34

és

Dosztojevszkij angolul írt?

_Epikurosz_ 2011.02.28. 10:42:06

Ha tudnád, a nőkre hogy néznek, ha 30-ig nincs gyerekük! :D Vagy ha komolyabb hobbijuk van, és az nem a főzés.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2011.02.28. 14:10:11

@egy nik a sok közül:
Jogos, de én így találtam meg és nem kerestem ki, hogy magyarul mi lehet. Oroszul meg nem tudok úgy, h ott olvastam volna.
De ha neked megvan a magyar fordítás, örömmel kicserélem. Jobban tisztelem a (jó) műfordítást annál, mintsem hogy magam vetemednék rá.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2011.02.28. 14:21:55

@_Epikurosz_:
Óigen.
Amíg gyerek vagy, értelemszerűen azzal töltöd az idődet, hogy megpróbálsz igazodni, megtanulni az elvárásokat és megfelelni (többé-kevésbé akarod vagy sikerül, de ez mindegy)
Úgy gondolod, hogy ezeket letudom, aztán csinálhatom, amit ÉN akarok. Mondjuk legózok.

Amikor fiatal felnőttként körülnézel, azt látod, h a fent emlegetett fejetlen dög már egy csomó feladatot megszabott neked.
Ha erre is az a reakciód, hogy na jó, ezeket letudom, aztán majd elgondolkodom rajta, hogy ÉN mit akarok, akkor véged van.

Mert a fejetlen dög egy csomó hosszú távra elköteleződést jelentő (jelzálog, család, stabil munkahely, pénzgyűjtés) és visszafordíthatatlan dolgot (gyerek) követel tőled. Ami UTÁN már nem nagyon lesz semmi.

Ráadásul csak önmagad felőrlése árán tudsz mindnekinek megfelelni ÉS még a saját fejed után is menni. A nagy, önfeláldozó ismerőseim jutnak eszembe, család, munka, barátok, megbízhatóság ÉS még a hobbijukkal is próbálnak időt tölteni. Többynire éjjel, az alvás, a pihenés rovására. Csak mert nem merik beismerni, hogy beadták a derekukat és a mindennapi poszter-gyerek lét után már nincs elég idő másnak is lenni. (Olyanok egy sörözésen, mint akik letudnak egy feladatot)

Persze nem mindenkinek van saját célja. Van, akinek semmi ötlete sincs, egyszerűen csak baszik megfelelni az elvárásoknak és utána sír, amikor a fejetlen lény egy gyenge percében utoléri és számonkéri rajta. És ez persze muníciót ad a birkáknak, h látatlanul támadjanak mindenkit, aki 30 lesz és még nem szaporodott.

Lobster szerint soha nem lesz később idő arra, hogy leüljünk, és eldöntsük:
1. Van-e valami saját célunk?
2. Mi az?
3. Az összes világon létező dolog közül melyik kell nekünk és melyik nem?
4. A nagy bevásárlólistáról mi kell nekünk és mi nem?

Bicepsz Elek77 2012.06.06. 21:39:44

@Quadrille Lobster: Jo regi bejegyzes. Szerintem azert ez az egyik legbonyolultabb kerdesek egyike.
Mertvan a ktszelsoseg: szarok bele mindenbe es sodor az ar vs. mindent megtervezek, meg a parkapcsolataimat is le tudom irni epleptikus hullamokkal es megtervezni korzovel vonalzoval.

Szerintem:
1. Elsajatitani dolgokat: eves, ivas,alvas ,jaras, beszed, autovezetes, onbizalomnoveles stb.

2. Tapasztalatokat szerezni, uj dolgokat kiprobalni es rajonni, hogy mi valo nekem es mi nem valo nekem.

3. Kituzni a sajat celokat,veghezvinni oket es mellette elni,lazitani, szorakozni IS. Itt persze sullyozni kell:
1.biologiai celok-tuleles,szaporodas
2.sajat celok: szakma,karrier,valami nagy dolog
3.tarsadalmi elvarasok(?) haz, eletmod, auto stb.

Arcturus 2012.06.07. 08:44:50

@Bicepsz Elek77: Szerintem a ház-autó-életmód részen lehet a legtöbbet "spórolni". A szakmával foglalkozni kell, máshogy nem megy, szaporodni meg nem öregen érdemes, egyrészt a gyerek egészsége, másrészt a gyerek felnevelése szempontjából. A többit lehet leszarni és legyinteni.

Pauze (törölt) 2012.07.18. 12:38:37

Nem szokásom a blogírás, sem a kommentelés, de annyira jók és elgondolkodtatóak a cikkeid, hogy most muszáj kiírnom magamból, amire gondolok:
Hazánk szellemisége (zsidó-) keresztény gyökerű. Még azok is ennek értékrendszerében gondolkodnak (tudat alatt), akik nem vallásosak. Mi a kereszténység tulajdonképpen? Egyistenhit, a lélek halhatatlan és Istené, de egyetlen életünk van, „siralomvölgy az életünk” (bár ez kissé régi már, ha jól tudom felülírta már a Vatikán ezt, de hát a keresztény egyház nagyon gyakran megújul –mondjuk szüksége is van rá, szóval jól is teszi, majd később, hogy miért is), menny és pokol, férfi és nő, bűn és jócselekedet, rossz és jó. Mindezek külön-külön. És bűnösnek születünk, amin a keresztség enyhít, de alapvetően bűnös az ember. Szóval ha jól viselkedsz, megkapod a jutalmad: halál utáni mennyország (esetleg előtte tisztítótűzzel). Jelképe: egy halott/haldokló szent ember egy keresztfán. Továbbá (itt a lényeg): az igazán jó keresztény (nem csak a jehova, a katolikus is!) kötelessége hite terjesztése, megosztása másokkal. Akár kér ebből a „szelíd”nyomulásból a szegény tudatlan más vallású (neadjIsten ateista), akár nem kér: megkapja. Mert hisz a misén/istentiszteleten/stb. „ott rosszat nem tanulsz, ártani nem árthat”. (Hát nem is! Nem is ezt akarom ezzel mondani…)
Mi következik mindebből? Az, hogy a keresztény szellemiség szeret fekete-fehéren, dogmatikusan, kategorizálva és (elő)ítélkezve gondolkodni. Ha van is átmenet (pl. tisztítótűz, keresztvíz, gyónás, megbocsátás), nem azt hangsúlyozza, hanem a kontrasztot, az ellentétet. A dualitás itt nem együtt, nem egyben jelenik meg, hanem külön-külön (egyébként a zsidó vallás is szeret szétválasztani, és szintén monoteista,de hiszen abból született a kereszténység, sok hasonlóság van ).
Szóval ez a szinte kizárólagos vagylagosság akkora hangsúlyt kap a kereszténységben, ami a saját belső ambivalens érzéseinken túl az élet legmindennapibb területein át küzdelemre, harcra késztet, hogy vagy a fehéret vagy a feketét elnyomjam. Mert a kettő együtt nem lehet. Vagy-vagy. Ráadásul teszi mindezt úgy, hogy közben tudat alatt passzivitásra (ergo negativitásra) hajlamosít. Hiszen többnyire felsőbb hatalomtól függsz. Alárendelt/alattvaló/bárány vagy. Tehát visszatérve: Vagy-vagy. Kész. Nincs „is-is”. Így fogja fel a létezést. Ez az alapja. A szenvedést és a halált valamint az ellentétek egyszerre való megjelenését nem mint az élet legtermészetesebb velejáróját fogja fel, hanem problémaként. Nem lehetőségként, hanem negatívumként. Mert a passzivitás = negativitás. (A jelképpel sem az a baj, hogy Jézus szenvedését ábrázolja, hanem AHOGYAN ábrázolja: kiszolgáltatottként, tehetetlenként. Pedig Jézus valójában sem kiszolgáltatott, sem tehetetlen nem volt. Mégis így ábrázolja. Ráadásul ez a fő jelképe. Jézus az erő és a legmagasabb tudat jelképe, épp ahogy és amiért a szenvedést átélte.) Továbbmegyek: Csak akkor nyerhetek, ha más veszít. Csak férfi van és csak nő van. Nincs köztes. Nem téved, csak éppen ez közel sem a teljes igazság.
Mert egyrészt a szenvedés nem csupán negatív. Mindig ott a pozitív előjel is. A szenvedés egyfajta lehetőség a fejlődésre a tanulásra a változásra. Hozzá lehet úgy is állni, hogy nem félek tőle és eltaszítom és elnyomom, hanem valódi alázattal, elfogadással, sőt befogadással, átéléssel, sőt megkockáztatom: kíváncsisággal állok hozzá. (tapasztalatból írom ezt)
A lényeg amit ezzel még mondani szeretnék: az egész kereszténység egyfajta kiszolgáltatottságot sugall, egyfajta passzivitást, még ha ezzel a mondatával enyhít is rajta „Segíts magadon, az Isten is megsegít.” De hisz’ már ebben is megjelenik, hogy Istentől, vagy valami feljebbvalótól (atya/apa/államfő/férfi/főnök, stb) várja azt, hogy mondja meg mit kell tenni, hogy segítsen.
Hát ezek után csodálkozunk azon, hogy úton-útfélen tudat alatt vagy egyenesben meg akarják mondani nekünk - akár kussolva-tudatalatti-sugallatként, akár beszélgetés közbeni ártatlannak tűnő kérdésfeltevés módszerével, akár „légy elégedetlent-sugalló” reklámokkal vagy médiával sugallva, akár egyenes „görög kórusként”, - hogy mit tegyünk? Hogy mi a jó nekünk? Mer' ő csak jót akar. Hiszen a kereszténység is pontosan ezt teszi. A jó hívő másokat megtérít. Nem fogadja el a más vallását. (csak megjegyzem: sem a hinduizmus, sem a buddhizmus nem erőlteti senkire a saját vallását) Szóval az egyház fentről mondja meg nekünk, hogy nekünk mi a jó. Mert mi szegény bűnös balga bárányok, honnan is tudhatnánk, mi nem tudjuk. Nem mondom én azt, hogy rosszindulatból teszik. Dehogy! Szó se róla! Nem akar itt senki rosszat, mert ellentétben velük, szerintem az ember pont hogy nem „eredendően bűnös” hanem „eredendően jó”. Tehát őket is a puszta jóindulat vezérli, csak éppen honnan a fenéből tudná valaki, vagy valami megmondani, hogy nekem mi a jó? Mikor nem ő éli az én érzéseim, nem ismeri a gondolataim, mint ahogy én sem tudom, hogy neki vagy neked mi lenne a jó. És egy utolsó gondolat: a tanács csak akkor az, ha kérik. Ha kéretlen, akkor az nem tanács. Akkor az betörés, betolakodás a másik életébe. Ezt a távol-keleti kultúra tökéletesen tudja. Mi ebben azért vagyunk mások, mert nyugati keresztény gyökerű civilizáció vagyunk. De ez a tény szintén se nem jó se nem rossz, csak tény, vagyis inkább: rossz is és jó is egyszerre. Duális, mint minden a világon. Peace!

aesztiti 2012.07.20. 21:52:40

Kedves Olvasók!

Néhány (jó néhány) gondolat nekem is eszembe jutott ezen írás kapcsán.
Ajánlom figyelmetekbe válaszomat a Diplomától 30-ig című írásra:
www.lenolaj.hu/proza/re-akcio/andrasfai-eszter-a-fejetlen-leny-es-a-tobbiek/

Kedves Quadrille Lobster!
Oldalunkra belinkeltem az írásodat, és hosszú válaszomat ott jelentettem meg.

Pauze (törölt) 2012.07.21. 12:56:33

Az hogy valaki egyedül él egy lakásban (legyen az állandó vagy csak időközönként változó – értem itt: „együttjárás/közös víkendek stb..), vagy valakivel együtt, az egy materiális szempont, hiszen fizikailag két ember egy térben való folytonos, rendszeres együttlétéről van szó.
Mivel a mai kor nyugati felfogású embere az alapvető létfennartásához szükséges energiák felhasználásán túl IS a materiális dolgokat helyezi előtérbe, így ez a materializmus magától értetődően és automatikusan létrehoz(ta) a párkapcsolat/házasság/együttélés/együttjárás „dogmásított” intézményét. Mindez nem más, mint a másik illetve egymás testének fizikai birtoklása. Az egész európai társadalom erre van (volt?) berendezkedve.
Ebből következik, hogy az „egyedül élés – együtt élés/házasság” dilemma kizárólag egy materiális vetülete az életnek. (magánvéleményem szerint egyensúly szempontjából tökmindegy, hogy szingli az ember vagy épp egy a számára megfelelő párkapcsolatban él)
A nőiesség a passzivitás, a befogadás, az állandóság, a negatív pólus.
A férfi minőség pedig az aktivitás, az újdonságkeresés, a változás, a pozitív energiák.
A legtöbb nőben a fenti nőies vonások vannak felszínen túlnyomórészt. A legtöbb férfiban pedig a fent leírt férfias vonások mutatkoznak túlnyomórészt. Meggyőződésem, hogy ebben a neveltetésnek és kultúrának van a legnagyobb szerepe, és nem a genetikának.
Vannak ugyanis „női egyedek” akikben mind a férfias mind a nőies tulajdonságok egyenlő arányban vannak jelen egy időben, és „férfi egyedek” is. És ha még az időt, mint újabb dimenziót ide gondoljuk, akkor még összetettebb a kérdés: szóval ezek az arányok még változ(hat)nak is.
Továbbmegyek: vannak „női egyedek” akikben a férfias minőség dominál, és fordítva: „férfi egyedek” akikben a nőies minőségek vannak túlsúlyban.
Még tovább megyek: ha nem ez a nevelési kultúra létezne a nyugati civilizációban, ami most van, akkor ezek a számok (mármint az a tény, hogy túlnyomórészt a legtöbb nő a „női társadalmi szerepnek” akar megfelelni, a legtöbb férfi is a „férfi társadalmi szerepnek” akar megfelelni, ezek az arányok teljesen borulnának, tehát szerintem sokkal több férfias nő lenne és nőies férfi)azaz: mindenki önmaga lehetne, már gyermekkorától, és nem kellene elnyomni sem a fehéret sem a feketét, hanem a kettő együtt létezhetne.
Ha a gyerekeket mondjuk úgy nevelnénk, hogy úgy állnánk hozzájuk, hogy: „eredendően jó” vagy, nem pedig „eredendően bűnös”.
Azt a tény sem szabadna figyelmen kívül hagyni, hogy a nagy egész, a társadalom fennmaradása, és létminőségének anyagi és erőforrás korlátok ésszerű figyelembevételével való lehetőség szerinti javítása, és ezt az egyén is kitűnően tudja szolgálni, akár egyedül él fizikailag, akár nem. Akár van utódja, akár nincs. Csak mindenkit a „megfelelő helyre” kellene tenni (értem ezalatt, hogy mindenki azzal foglalkozhatna, az lehetne a munkája, amit imád, amit nagyon szeret, és így teremtene értéket a "nagy közös" számára.) a nagy gépezetben. Viszont ezt belátom: baromi nehéz!!!

(sorry a sok filozofálgatásért, vszleg nem lesz több kommentem, mert lejárt a kéthetes szabim. Egy valami biztos: semmi sem biztos, még az sem amit leírtam :) )

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.07.28. 20:44:46

@Pauze:
"a keresztény szellemiség szeret fekete-fehéren, dogmatikusan, kategorizálva és (elő)ítélkezve gondolkodni. Ha van is átmenet (pl. tisztítótűz, keresztvíz, gyónás, megbocsátás), nem azt hangsúlyozza, hanem a kontrasztot, az ellentétet."

Erről most valamiért eszembe jutott az alkímiai transzformáció 7 lépése. Mondjuk szerintem ilyen régi pszeudotudományos, titkolózós szövegekről még az anyjuk sem tudja pontosan, hogy mire is akartak utalni, de valami olyasmi van benne, hogy a dichotómia átadja a helyét a káosznak, ahonnan utána kikristályosodik a két valódi véglet, amelyek között valahol félúont (vagy egyesülés után) van az igazság.

Ha igazán spekulatív akarok lenni, ez a kétpárti rendszerekkel is így van, előbb tudomásul kell venni, hogy mindkét lövészárokban van jó is és rossz is, kiválogatni a két valódi, értékválasztáson alapuló, abszolút, végigvitt végletet és félúton lesz a megoldás. Elméletben. A gyakorlat sokkal nagyobb szívás.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2012.12.11. 20:52:47

Jó volt. A saját utamat járom. Rendre eltaknyolok, de megyek tovább. :-) Szórakoztatóbb mint a szüleim útját követni. Azt már ők bejárták, nekem másik kell.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.12.13. 16:27:17

@Gamma Leonis:
Ó, csak nem gratulálhatok? Boldog szülinapot!
:))

semota · http://livewithit.blog.hu 2013.04.22. 09:19:48

szerintem a legtöbb embernek az a baja, hogy nincsenek, és soha nem is voltak saját céljaik, amik függetlenek a másoknak való megfelelés / más emberek igényeinek kielégítése témakörtől.

Miskin herceg 2014.01.18. 21:15:45

ez egy jó írás. fél-off, de nem is. szerintem az ember szinte (csak) pont annyit tud változtatni az életén önszántából, amennyi 1 per az életkora. ebből kiderül az, hogy hogy szintetizálható a tabula rasa vs. adottságok szociológiai-filozófiai 'ellentmondása'. Amikor 1 vagy, minden sérülésed iszonyú intenzív, egyre kevésbé visszafordítható később, amikor 2 vagy, egy picit kevesebbet számít egy sérülés, de alig, 13 évesen való sérülés ugyan kisebb trauma, annál, mintha 1, 2, 3 évesen is rossz környezetben vagy, de javítani is nehezebb. egy 13 éves sérült gyerek (lelki) gyógyítása már mission impossible, a hiányzó szerető környezet pótlása borzasztó nehéz. ha 30 vagy, és hagyjuk a súlyos traumákat, legyen csak átlagosan (közepesen?) funkcionális a család, akkor is de a Fejetlen Lény üzenete: légy pesszimista. ez szar érzés. én egyszer voltam boldog felnőtt életemben, akkor, amikor nem akartam az lenni, hanem csak túlélni akartam, és sokkal jobban sikerült, mint vártam. de egyébként a rolling stones 'i can't get no satisfaction cause i try and i try' igazsága az Igazság. Szóval: a Fejetlen Lény szerintem a gyerekkor elejétől egy iszonyú erős, de fokozatosan gyengülő nyomás alatt tart, amiből a rossz dolgok elengedése egyre nehezebb, mert a személyiséged -épp a Lény kezdeti hatalmától (1. szülők, suli, haverok stb.)- egyre kevésbé tud változni. Az álláspontom tehát inkább a tiszta lap felé húz, ahogy szerintem a szerzőé is.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2014.01.29. 23:43:48

@Miskin herceg:
"az ember szinte (csak) pont annyit tud változtatni az életén önszántából, amennyi 1 per az életkora"

Hehe, az első bekezdés
oriblog.blog.hu/2014/01/25/just_do_it_897

Tabula rasa: tényleg felesleges azt nézni, mi baszódott már el. Senkinek nem feladata, hogy 'megjavítson' minket. Aki megteszi, az ritkán önzetlen és ha az, még akkor is inkább manipulál, mintsem segít.